Na kérem szépen, elérkezett Az elnöknő várva várt UTOLSÓ EPIZÓDJA, amely, mint tudjuk, nem csak az első évadot, de magát a sorozatot is lezárta. Az olyan apróságokon már nem is érdemes fennakadnunk tehát, mint hogy az előző részek tartalmát bemutató kivonatos visszatekintés megint zavaros és következetlen. A szűk stáb még szűkebb részével nyitunk, jelen van Kelly, Dickie és Mackenzie Allen, utóbbit azonban szokás szerint elhívja Vince, hisz próbakérdésekkel kell készülnie a közelgő vitaestre. Az első ilyen az alelnök személyére vonatkozik, így, bár az elnöknő most még nem ad választ, biztosak lehetünk benne, hogy ma erre a kérdésre is pont kerül végre. Van még néhány érdektelen kérdés, de Kelly végre félbeszakítja az eseményt. Közli az elnöknővel, hogy meghalt egy politikus, aki anno nem csak Mackenzie Allen elnökségét, de az alkotmány egyenjogúságra vonatkozó kiegészítését is ellenezte.

Bauer-papa két kedvenc nőjével társalog, választási fotókat válogatnak, miközben a házelnök továbbra is vacillál, nem tudja eldönteni, elinduljon é a következő elnökválasztáson. A Fehér Házban máris sajtót tájékoztatnak, hiszen a vaskalapos politikus halálával végre lehetőség nyílhat az Alkotmány jogegyenlőségi kiegészítésére, s ez láthatóan szívügye az elnöknőnek. Apu eközben jelzi Kellynek, hogy egy magazin komoly cikket közölne az elnöki házaspárról, már az újságíró is itt van, és a szóvivő feladata lesz, hogy az elkövetkező hetekben mindenhová elkísérje őt. A bemutatásnál rögtön kiderül, hogy ők ketten meglehetősen jól ismerik egymást, hisz ahogy apu elhagyja a szobát, Kelly máris lerohadtdisznózza a firkászt.

Új lakók érkeznek a Lila akác közbe: Bob Hunter és Lee McDermott. Susan egy kölyökkutya lelkesedésével rohan, hogy egy bájolgós szomszédüdvözlős párbeszéddel levegye őket a lábukról. De hát Susan nem lenne Susan, ha ez simán menne neki, igaz, ezúttal eleve nehezített terepen kéne lavíroznia. Egyrészt Lee egyáltalán nem az a jópofizós fajta, másrészt Susan már a nyitó "jó ízlése van a feleségednek"-kel alaposan mellétrafál: Lee és Bob ugyanis melegek. Amit a végszóra érkező Bob a "Lee társa vagyok" bemutatkozással próbál is érzékeltetni, Susannek viszon terről csak az üzlettárs jut eszébe, úgyhogy kedélyesen csevegve gyorsan rá is kérdez, hogy milyen üzletben utaznak a fiúk.

Bob ekkor bepróbálkozik az élettársak fogalommal, amitől végre leesik a tantusz Susie-nak is. Sőt arra is rájön, hogy nyilván buggyantnak hiszik az eddigiek alapján, így még elszántabban próbál csevegni, hogy kiköszörülje a csorbát. Amitől természetesen minden csak egyre rémesebb lesz. Bob egész jól bírja, udvariasan válaszolgat, Lee viszont a hisztis meleg pasi kategória, első pillanattól egyértelmű, hogy ő és Susan nem kompatibilisek. Az egyre kínosabbá váló beszélgetés során Susan kedvéért tisztázzák, hogy nem meleg mormonok, csak simán melegek, Raphael a kutyájuk és nem egy harmadik pasi a családban, és hogy tényleg klassz, hogy Susan már látott melegeket a tévében. Eddigre már katasztrofális az egész, úgyhogy Susan még tesz néhány béna megjegyzést a melegek és az örökbefogadás témakörében, majd pánikszerűen távozik.