Új lakók érkeznek a Lila akác közbe: Bob Hunter és Lee McDermott. Susan egy kölyökkutya lelkesedésével rohan, hogy egy bájolgós szomszédüdvözlős párbeszéddel levegye őket a lábukról. De hát Susan nem lenne Susan, ha ez simán menne neki, igaz, ezúttal eleve nehezített terepen kéne lavíroznia. Egyrészt Lee egyáltalán nem az a jópofizós fajta, másrészt Susan már a nyitó "jó ízlése van a feleségednek"-kel alaposan mellétrafál: Lee és Bob ugyanis melegek. Amit a végszóra érkező Bob a "Lee társa vagyok" bemutatkozással próbál is érzékeltetni, Susannek viszon terről csak az üzlettárs jut eszébe, úgyhogy kedélyesen csevegve gyorsan rá is kérdez, hogy milyen üzletben utaznak a fiúk.

Bob ekkor bepróbálkozik az élettársak fogalommal, amitől végre leesik a tantusz Susie-nak is. Sőt arra is rájön, hogy nyilván buggyantnak hiszik az eddigiek alapján, így még elszántabban próbál csevegni, hogy kiköszörülje a csorbát. Amitől természetesen minden csak egyre rémesebb lesz. Bob egész jól bírja, udvariasan válaszolgat, Lee viszont a hisztis meleg pasi kategória, első pillanattól egyértelmű, hogy ő és Susan nem kompatibilisek. Az egyre kínosabbá váló beszélgetés során Susan kedvéért tisztázzák, hogy nem meleg mormonok, csak simán melegek, Raphael a kutyájuk és nem egy harmadik pasi a családban, és hogy tényleg klassz, hogy Susan már látott melegeket a tévében. Eddigre már katasztrofális az egész, úgyhogy Susan még tesz néhány béna megjegyzést a melegek és az örökbefogadás témakörében, majd pánikszerűen távozik.

De egyáltalán nem adja fel, hogy valahogy megszerettesse magát, és ehhez egy Bree-féle sütiskosár ötletével rukkol elő. Annyi önkritikája azért van, hogy nem ő süt, a saját kezűség kimerül abban, hogy felmelegíti a bolti sütit és kosárba pakolja, aztán átsasszézik Bobékhoz. De sajna csak Lee van otthon, aki nem túl kedves, viszont allergiás a dióra, ezért mindenekelőtt szeretné tudni hogy van-e benne. "A franc tudja" - mondhatná Susan, ha nem azzal csengetett volna be, hogy most sütötte őket. Lee persze a hezitálásból és a kétségbeesett sütimarcangolásból rájön az igazságra, jól beégetve ezzel megint Susant, pedig a nyomorult még be is vallja, hogy miért tette.

Ezek után bárki azt mondaná, hogy "tudod mit, szomszéd? a bánat akar a te barátod lenni!". Bárki - kivéve Susant, aki megszállottan továbbarátkozik. Még a meleg nagybácsikáját is felhívja szaktanácsért Lee megszelidítése ügyében. Amikor viszont az elcsatangolt Raphaelt Julie találja meg - és mivel a gazdik nincsenek otthon, hazaugrik megitatni - Susan úgy érzi eljött az ő ideje. Eistandolja a kutyát és bezárja a garázsba. Az a nagyszerű terv fogan ugyanis meg az agyában, hogy megvárja, amíg Bobék teljesen kétségbeesnek Raphael miatt, és akkor, de csak akkor visszaviszi nekik, így ő lesz a hős megmentő, és a pasik végre örök barátjukká fogadják.

A terv első része működik is. Susan ráerőszakolja magát a kutyát kereső Leere, és boldogan rikkantgatja a Raphael nevét órákon át, amivel eléri, hogy Lee nemcsak hálás a segítségért, de bocsánatot is kér, amiért korábban olyan undok volt. Ezaz! - ugrál Susan diadalittasan az aggódó külső mögött. De már nem sokáig. Egy ponton hazaér ugyanis Bob és Mike, utóbbi pedig - micsoda hülye szokás! - kinyitja a garázsajtót. Raphael ettől abbahagyja a nagy doboz kanárisárga festék magára kenését, amivel unalmában foglalatoskodott, és a boldogan lohol haza, hogy magasra ugorva üdvözölje a munkából elegáns öltönyben hazatérő gazdáját, Bobot. Így aztán Mike hamarosan élete első, 2000 dolláros Dolce öltönyének megvásárlására készül, szépen kérve a feleségét, hogy egy ideig inkább ne akarja megkedvelteteni magát a szomszédékkal.

Bree-ékhez meseszép piros robogót szállít ki a posta, amit Danielle-nek küld a nagyanyja, Phyllis. Az nyilvánvaló, hogy nem egy utolsó hónapjában lévő kismamának való ajándékról van szó, így Andrew és Orson is azonnal lecsapna rá - ha Bree nem közölné ellentmondást nem tűrően, hogy az egyházi árverésen fog landolni a jármű. Andrew kiakad, és a béketűrő Orson is morog - pedig neki később legalább 10 perc bukósisakos kipróbálást engedélyez szigorú felesége - de hiába.

Breenek meggyűlik a baja a csajokkal is, akik mindenáron babaváró bulit akarnak neki szervezni. Fő attrakcióként a Milyen nagy a mami hasa? című játékos vetélkedőben pedig mindenki megtippelhetné, majd lemérhetné a kismama kerületét. Lássuk be, ez nem álterhesség esetén is rémesen hangzik. Bree küzd is az esemény ellen keményen, és amikor már úgy tűnik, hogy megnyerte a csatát, becsap a ménykű. Andrewban a robogós eset ugyanis feléleszti az utóbbi időben nyaralni küldött rosszabbik énjét, és - amíg Bree a kukákat mocizás közben feldöntő Orsonnal bajlódik - felajánlja a csajoknak, hogy segít egy meglepetés-babaváró buli megszervezésében.

Bree fejét nehéz leírni, amikor a bevásárlásból hazajövet gratuláló-vigyorgó tömeg várja őket a nappaliban. Pláne, hogy hátulról előverekszi magát Phyllis is, Andrew bosszújának kiteljesedése, akivel Bree szokás szerint összevész: fizikailag a bejárati ajtótól a konyháig, tematikailag Rex eltűntetett fotóitól az eltiltott unokákon át egy ajándék cobolybundáig, formailag pedig az udvarias formába csomagolt szúrkálástól a nyílt veszekedésig.  Phyllis végül megsértődik, és úgy dönt, hogy lelép - leléptetve magával az ominózus cobolybundát is. A probléma az egésszel csak annyi, hogy a bunda Bree hálószobájában lakik a műhasak társaságában. Andrewnak meg ez az apróság csak akkor jut eszébe, amikor már késő: mire Bree felér a hálóba, a nagyi bundában, két póthasat lóbálva érdeklődik a részletekről.

Megtudva az igazat Phyllis ugrabugrál, hogy dédunokája lesz. Amivel egyből generálódik is a következő veszekedés. Bree szerint ugyanis meglehetősen gyanús lenne, ha az elvileg ő és Orson közös gyereke körül ott sertepertélne a vele híresen rossz viszonyban lévő előző nagyi. Phyllis viszon második esélyt lát a babában, akárcsak Bree, így a két nő a franciaágytól a hálószobaajtóig prezentálja a következő odamondogatós veszekedést, ezúttal anyaság, nevelési módszerek és Rex Van de Kamp viszonya az anyjához témakörben. A vége megint Phyllis sértődése, aki ezúttal dühösen lerohan azzal, hogy bosszúból leleplezi Breet. Aztán az utolsó pillanatban meggondolja magát, amiért Bree bazi hálás. Azért mondjuk biztos nem lesz annyira, ha megtudja, hogy Phyllis tőlük egyenesen az apácákhoz megy és magával viszi Danielle-t.

Lynette szünetet tart a kemóban, így a gondolatai végre nem a hányás, hanem a szex körül forognak, nagy örömet okozva ezzel Tomnak. Legalább is addig, amíg Lynette szakadt parókája, majd a levétele után maradó golyófeje le nem hervasztja. Tom kétségbeesetten magyaráz valamit a másnapi korai kelésről, de Lynette tudja honnan fúj a szél. Így igazi tragédiaként éli meg, hogy a parókajavító egy hét múlvára tudja csak vállani a séróját. Még szerencse, hogy ott van Gabrielle is, aki felhívja a figyelmét, hogy egy parókabolt kellős közepén ácsorognak, és rámordul, hogy "a lelkemet kéne, hogy szeresse"-típusú nyavalygás helyett vásároljon be inkább mindenféle hajakból, aztán hol dögös vörösként, hol démoni feketeként, hol a szőke haverként a klubból frizóval csábítsa el Mr. Scavot, ha már annyira hajat akar az meg a nejére.

Lynette megfogadja a tanácsot, és este Tomot Brandy, a dögös barna pompomlány csábítja az ágyba. Akkora sikerrel, hogy Tom másnap már délután azt tervezgeti, hogy a kölyköket korán kell ágyba rakni, hogy megint jöhessen a szexi pompomlány. Lynette azonban egyszeri alkalomnak szánta Brandyt, így valójában egyáltalán nem bánja, hogy Penny délelőtt fodrászost játszott Brandy hajával. Tom agyáig ebből annyi jut el, hogy kell egy új paróka. Az esti randijukra be is szerez egy feket sörényt, amit Candyként, Brandy még tüzesebb húgaként vezet elő hüledező asszonykájának.

Lynette kiborul, amiért Tom nem vele, hanem képzelt csajokkal akar szexelni, és dúlva-fúlva közli, hogy nem tehet róla, hogy rákos és kopasz, kész. Aztán Tom jön, aki meg azt magyarázza, hogy brandyzésben az volt a jó, hogy amíg szerepjátszottak addig Lynette nem volt rákos, ő meg nem kellett, hogy a hős férje legyen, akitől mellesleg a felesége hónapok óta meg sem kérdezte, hogy ő hogy viseli a betegségét. Lynette elsőre megdöbben, aztán bocsánatot kér. Elhangzik az önző rákos picsa kifejezés, és a felajánlás, hogy ha Tom akarja, akkor mégiscsak lesz Candy. Tom viszont azt javasolja, hogy legyenek csak Tom és Lynette. Csók. Konfliktuskezelésből ötös.

Edie az éves nőgyógyászati szervízelésről egy klassz tetűirtó receptjével tér haza. Otthon szidja egy sort Mitsy Parkert, aki szerinte a kis állatkákat betelepítette a szoliba, de különösebben nem aggódik, mert a szuper, medvecukorszagú kenőccsel és a hozzátartozó fémfésű-szettel állítólag három nap alatt ki lehet kergetni a jószágokat az erdőből. Carlos viszont érthető okoból majd elájul, és rohan is egyből közölni a tényállást Gabrielle-el. Így aztán míg Victor a lakossági fórumon adóalapokról meg iskolákról szónokol, a polgármesterné volt férjével arról sutyorog, hogy hogy tudnák megúszni lebukás nélkül, ha a polgármester hamarosan egy állatkerttel a gatyájában ébred.

Gaby persze ezúttal is a szexjátékban találja meg a megoldást. Így miközben Scavóéknál a vadóc Brandy csábítgatja a ház urát, Langéknél a szexi Gaby nővér ápolja le egy kissé fura, medvecukorra emlékeztető szagú kenőccsel hites ura mell- és egyébb szőrzetét. Victort kellemesen izgatja a dolog - egy ideig. Aztán viszont azt merészeli állítani, hogy az állítólag 36 féle gyógynövényből meg ánizsból és köményből álló cucc, nem igazán relaxál, viszont csíp. A kissé borotvára emlékeztető fésű előkerülésekor pedig határozottan nem szeretné ezt a játékot tovább, de a szigorú nővérke rendreutasítja a rakoncátlan betegét, és végül sikerül a rovarirtás.

Bree buliján Gaby jelenti Carlosnak, hogy minden csendes a déli fronton, amit kicsit sajnál, mert tulajdonképpen tökre izgató volt neki a majdnem lebukás. Hát ha így van, akkor Gabynak jó időszaka következik - gondolhatjuk mi nézők, mert Victor ugyan nem jött rá, hogy miért kell úgy bűzlenie, mint egy bioboltnak, Edie fejében viszont határozottan motoszkálni kezd egy gondolat a medvecukorillattal kapcsolatban. Az éledező gyanút pedig szépen, plasztikusan meg is pillantja maga előtt, amint a pincér körbehordja a sütis tálat:  Edie után ugyanis Carlost kínálja meg, majd Gabyhoz lép, a végén pedig Victor vesz egyet a tálcájáról. Edie egy pillanat alatt megvilágosodik, ami a kezében szorongatott sütire elég rossz hatással van. És Edie-t ismerve, nem számíthat sokkal jobb elbánásra a párocska sem.

Katherin nagynénikéje, Lilian Sims hazatér az öregek otthonából. Katherine kedves vele - míg az idős néni ki nem böki, hogy akkor tud csak nyugodt szívvel meghalni, ha elmesélik Dylannek, mi történt anno a szobájában, mi az, amit ők ketten eltitkoltak mindenki elől. Bökd már ki! - mondjuk magunkban, de ez persze nem megy ilyen egyszerűen. Katherine persze azonnal vérszomjas üzemmódba vált, és ridegen közli, hogy azt tették, amit kellett és punktum.

Lily néni azonban érzi, hogy hamarosan találkozik a Jóistennel meg a férjével, és kijátszva Katherine-t felcsengeti magához Dylant. Sajnos csak az "oka van, hogy nem emlékszel az itt töltött időkre" mondatig jutnak, Katherine ugyanis otthon felejt valamit, és persze közbelép. Az akcióval Lily néni azért két dolgot elér: Katherine büntiből megvonja tőle a csengőjét, Dylan meg a maga naív, tétova módján ugyan, de mégis érdeklődni próbál az anyjánál a mondat értelme felől. (Ahelyett, hogy a néninél próbálkozna, amíg még lehet. Mindegy.)

Katherine szerint a néni már félrebeszél. Dylan beveszi ezt a magyarázatot, majd irtózatos csellózásba kezd. Elsősorban nem a zenei képességeinek megcsillantása miatt, hanem, hogy drámaibbak legyenek Lily néni utolsó percei, aki végül mégis megkönnyebbült lélekkel távozik. Valamiért a pedáns és körültekintő Katherine figyelmét ugyanis elkerüli, hogy az éjjeliszekrényen egy jegyzettömb és egy ceruza vár arra, hogy Mrs. Sims végre felfedezze őket. Így a gyónás végül írásban történik, és kis papírgalacsin formájában végzi az ágy alatt, amikor Lily nénit bezacskózzák. De ne legyenek kétségeink affelől, hogy előbb-utóbb valaki ki fogja takarítani onnan.