2 óra. Na, kérem! Mivel már a kutya se emlékszik, hogy mi is volt a 3. évad közepe felé, bármit is írhatok róla. Mint pl.: Jack és társai hazafelé tartanak egy repülőn, útközben leszállnak tankolni egy Shell kútnál. Ugye egy repülő tankolása nem pár perc, így Ninával benéztek egy helyi swinger klubba, és eltöltöttek egy pár kellemes órát, majd a tankolásért kapott 1millió Smart pontot leették a helyi McDonald’s-ban, aztán irány L.A. Ugrunk Sherry-hez, aki addig baszogatta a vén hülye Milikent, amíg azt elvitte az ördög, a kisfelesége legnagyobb meglepetésére. Ezután örömükben bevotkáztak, rendeltek egy családi pizzát, majd előre megfontolt szándékkal folytatólagosan fajtalankodtak a pizzásfiúval. Ha valaki másképpen emlékezne, az se baj, de nekem ez rémlik.
Jack gépe landol, Ninát elviszik a CTU-ba, de Chase-nek kapása van. Chloe hívja, hogy mindenki tud a kölyökről, még Kimba is, szóval találjon ki valami okosat mire beér, mert dúl-fúl a csaj.CTU. Mongúz eligazítást tart, kurvára keresik a vírust, de kiderül, hogy Fürtös bakizott valamit. Tóni rosszallóan fürkészi a csajt, és a balfasz nem veszi észre magát, hogy ez a „baki” akkor történhetett, mikor őt műtötték. Fürtinek volt elég baja akkor. Eh, már teljesen elfelejtettem, hogy Tóni fejében 4 órája, még ütőereket varrtak össze! Snitt. Wayne közli Macilacival, a rossz hírt, hogy a vírus nincs meg, és L.A. újra veszélyben van. Na, ma se lesz alvás! Megjön Sherry, és simán letagadja, hogy járt volna Milikenéknél. Előad valami homályos dumát, de az öreg Macipofa jobban ismeri már ennél.
Jack meghozza Ninát a CTU-ba, de jön Mongúz, és szól Bauernek, hogy: „-Drogos vagy öcsém, szóval irány a labor”. Jack elküldi az anyjába. Kimba is előkerül, pont összefut Ninával, majd elmegy bőgni az apjához. Tikk...takk... Tikk...takk...
CTU. Kimba szól az apjának, hogy tud a drogproblémájáról. Jack megnyugtatja: „Egyet se féljél árgyélus királyjány, a két évad között, majd megyek rehabra, csak legyen már vége ennek a kurva napnak. Na, ennyiben maradnak. Aztán befut Chase is, de Kimba le se szarja. Ugrunk. Milikenéknél áll a bál. A házvezetőnő felfedezte, hogy az öreg ki van meredve, mint a tejberizs, erre nagy jajveszékelésbe kezdett.
Jacktől vért vesznek, mikor jön Chase és közli, hogy neki van egy lánya, az anyja hagyta nála, és lelépett. Vajon Kimba mit szól ehhez? Jack nem aggódik. Majd megoldják a gyerekik! Közben Ninát Tóni hallgatja ki, aminek Fürtös nem örül, ugyanis Tóni és Nina anno jártak. No, nem baj. Alwersről kérdezgetik a csajt, de az lazán veszi a kihallgatást. Mindaddig, amíg ki nem derül, hogy Alwers HIV pozitív. Ekkor a műszerek jelzik, hogy Nina pulzusa az egekbe ugrott. Csak nem gumi nélkül rosszalkodtak? Snitt. Amador megérkezik Alwershez, átadja neki a vírust. Alwers Nináról kérdezi, de Amador halottnak hiszi a csajt. Tikk...takk... Tikk...takk...
CTU. Chase Kimbának próbálja elmagyarázni, hogy azért nem szólt a gyerekről, mert teljesen kiment a fejéből az a kis lurkó, meg igazából nem is tudta, hogy gyereke van. Az anyja csak egy hónapja szólt neki róla. Hehe... Kimba meg elhitte! Közben Bauert is baszogatják. Jött egy ügynök, aki kivizsgálja, hogy így drogosan dolgozhat, vagy irány a rácsos ágy. Tóni még mindig Ninával próbálkozik, de az le se szarja, így előszedik az injekciós fájdalomokozó ügynököt. Tikk...takk... Tikk...takk...
Jack történetébe apró hiba csúszott, mert hamarabb lett drogos, mint ahogy a Salazarokkal találkozott volna. Persze ez csak azért volt, hogy már masszív drogosként épülhessen be a bandába. Amúgy kiszúrták volna. Mongúz azt tanácsolja, hogy módosítsák a dátumot, de Jack ilyet nem tenne! Mert hülye...
Palmert értesítik, hogy a vírus valószínűleg L. A.-be került. Hát nem örül neki, de annak meg pláne nem, hogy Wayne értesíti Miliken haláláról. Egyből indul Sherry-hez, aki persze először tagad, mint a szökött katona, de Palmer átlát rajta, így szépen elmondja mi történt. Persze a segítségnyújtás elmulasztásával nem dicsekszik. CTU. Kim a gépén figyeli Ninát, Jacknek meg szólnak, hogy már injekcióval kínozzák a csajt. Szerinte ez hiba, és igaza is van. Nina az első fájdalomlöket után beledől a tűbe, ami artériát ér. Hogy most öngyi akart lenni, vagy csak időt szeretett volna nyerni, azt nem tudom, de ez durva! Tikk...takk... Tikk...takk...
Wayne Sherry után érdeklődik. Az elnök elmondja, amit tud, és egy dologra jutnak: ha Sherry gyilkos, akkor Julia is. Na, ezen a csonton még ellesznek egy darabig. Wayne felhívja Juliat, aki elmond neki mindent, ahogy történt. Vissza a CTU-ba. Ninát viszik a műtőbe, majd Tóni otthagyja, és szól Jacknek, akinek az első kérdése: „-Most akkor, ki őrzi Ninát?”. De, fölösleges a kérdés, mert már be is indult a riasztó. Rohannak a műtőbe a csaj sehol, csak hullák szanaszét. Hoppá! Mindenki rohangál, de csak Kimba veszi észre az újabb halott őrt. Persze a tőle megszokott intelligenciával nem szól senkinek, hanem lenyúlja a fickó pisztolyát, és Nina után veti magát. Rövid keresés után meg is találja egy szobában, és jön a szokásos „Dobd el a fegyvert”, meg „Tutiszáz, hogy lőni fogok, ne próbálkozz” duma. De Nina nem adja fel! Már emeli a pisztolyt, mikor megérkezik Jack és szó nélkül, beleereszt egy golyót.
Elzavarja Kimbát segítségért, majd a nő felé áll. Nagyon úgy néz ki, hogy Ninának már nincs több használható infója a vírusról, így Jack elérkezettnek látja az időt a kivégzésre, és három lövéssel törleszt. Uh… basszus! Hullnak itt a főgonoszok! Tikk...takk... Tikk...takk...
Facebook kommentek