Egy nagy posztban foglaljuk össze a Lost valóban kiváló évadzárójának eseményeit, mert így van értelme - ez egy duplarész volt, minek szétszedni. A múltkor ott hagytuk abba, hogy Danie lelkesen fuvarozza a parti népséget a hajóra, amin annyi C4-et helyezett el MiszterKími, amivel a Margitszigetet is fel lehetne robbantani, a sziget belsejében Bent pofánvágják a zsoldosok, Katinkáék meg az ádörök fogságába estek, szóval zajlottak az események rendesen a meseerdőben, mégis egy flashforwarddal nyitunk, mégpedig a harmadik évad zárójelenetével.
Szakállas (és politoximán) Dzsekkünk épphogy elkiáltotta magát a nagyon szépre sminkelt Katinka után, hogy vissza kell mennünk, a csaj a kocsiba pattant, és húzott is el - itt hagytuk abba a harmadik évad végén, most megtudjuk, hogy szeplős arcú hősnőnk nem ment sehová, hanem visszatolatott, hogy elmagyarázza a dokinak, hogy lófaszt mennek vissza, hiába hívogatja beszakadva és mutogat neki egy gyászjelentést Jeremy Benthamről, aki pedig Katinkát is meglátogatta, szóval ismer mindenkit az Oceanic Hat tagjai közül. Kár, hogy fogalmunk nincs, ki ez a Jeremy gyerek, de Katinka őrültnek tartja, és nem érti, hogy Dzsekk miért hisz neki. A beszélgetés elfajul kissé, Áron nevének említésére Katinka kioszt egy régen esedékes pofont Dzsekknek, és lezártnak tekinti ezt a "menjünk vissza a szigetre szívni" témát.
Vissza a meseerdőbe, Dzsekk egyre szarabbul van a sebe miatt (vakbél ugye), de ő hős, és tovább botorkál a bozótban, míg rá nem lelnek az Orchídea állomásra, az éppen vizelő Hörlire meg Lokkbácsira. Dzsekk és Szójer hamar képbe kerül a helyzetet illetően, és a két Nagyon Okos Vezér (Lokk és Dzsekk) egy újabb hitvitába bonyoódik az indákkal alaposan benőtt Dharma-állomás kellős közepén, amit ezek szerint a katonák már régen elhagytak. Közben a hajón Dzsin, Májkül és Dezmond nézegetik a kissé eltúlzott bombahalmot, amit majd egy rádión keresztül, a távolból fognak felrobbantani Dez szerint. A helyzet igen sötét, mert tulajdonképpen bármilyen vezetéket vágnak el (igen, még ha a pirosat is), a bomba felrobban. Ettől Dzsinn még keresi azt az egy drótot, amit nyugodtan át lehet vágni, sok sikert hozzá.
Dzsekk nem akar beszélgetni Lokkbácsival, hanem rohanna a helikopterhez, ami annyira nem jó ötlet, mert MiszterKími pont oda vitte a félhülyére vert Bent. Jobb híján Dzsekk meghallgatja Lokkbácsit, de mielőtt ezt mi is megtennénk, ugrunk Benre és MiszterKímire, akik a helikopter felé menetelnek egyre. A menetelés vége a Lostban általában problémás, és ez most sincs másképpen: a helikopterhez visszaérő zsoldosok figyelmét először a sásból előtűnő Katinka mosolya tereli el, majd jön a feketeleves az ádörök támadása képében. Az akciójelenetek meglepően jók lettek (tévés költségvetéshez képest egyenesen zseniális mind), különösen a MiszerKími-Szájid csörte, aminek végén az arab macsó abszolút diadalt arat, de nem nyírja ki a geciembert, mert ezt megteszi helyette Richard, aki faszán hátbalövi a kissé elmebeteg zsoldosvezért. Szájid és Katinka mehet isten hírével a szigetről, Benék meg indulnak vissza az Orchídea állomásra.
A jövőben Hörli az elmegyógy- és intézet pizsamás lakója, mert csak itt érzi magát biztonságban a szellemektől és a számoktól - erre egy öreg néni behozza neki Waltot, aki valóban sokat nőtt, mióta nem láttuk. Lehet, az egész időutazásos mizériát azért találták ki, hogy megmagyarázzák a kiskölyök hirtelen nyúlását, mit lehet tudni. A beszélgetésnek vannak érdekes momentumai: Walt nehezményezi, hogy senki nem kereste fel az Oceanic Hat tagjai közül, és igen, őt is meglátogatta Jeremy Bentham. Walt azt sem érti, hgy miért kell a szigetről lelépett csapatnak hazudnia, hát azért, mondja Hörli, hogy az ottmaradtakat megvédjük. Mint a fatert? Igen, mint apádat, Májkült.
A szigeten végre megtudjuk, mi az a '"leader stuff", amiről Dzsekk és Lokkbácsi beszél: a kopasz azt akarja, hogy a doki maradjon a szigeten annak ellenére, hogy egy hete még egymásnak estek, fegyverrel, késsel, satöbbi. Lokkbácsi szerint Dzsekkéknek nem szabadna elmenniük, mert itt a helyük, okkal vannak a szigeten, stb. Dzsekk hajthatatlan, erre Lokk mondja neki, hogy oké, de ha elmentek, akkor mindenről hazudni kell, mert csak így lehet megvédeni a szigetet. Dzsekk kiakad, azon különösen, hogy Lokkbácsi szerint ez már nem is sziget, hanem valami varázslatos hely, mert szerinte csodák márpedig nincsenek. Ekkor érkezik meg Ben, hogy a virágok között szerencsétlenkedő Lokkbácsi helyett kinyissa a rejtekajtót, Dzsekket meg leszarja a fegyverével együtt. Aztán elmondja neki, hogy rohanjon a helikopterhez, ahol várják a többiek, és ha van esze, akkor egy órán belül már nem lesz a sziget környékén. Ezzel a végszóval Benék lemennek a föld alá egy helyes kis liftben.
A hajón Májkülék azt ötölték ki, hogy lefagyasztják a bomba rádióvevőjét árammal ellátó akkut, így lelassítják a robbanást. Amíg tart a nitrogén, addig nincs baj, utána bumm, oszt szevasz. Daniel visszaér a partra, és nekilát elszállítani az újabb adag túlélőt, mindenki happy, mert nem tudnak a bombáról. Sárlott, Májlsz és Daniel beszélgetnek egy kicsit, kiderül, hogy Májlsz maradni akar a szigeten, ahol olyan faszán tud kommunikálni a halottakkal, és nem érti, hogy Sárlott miért akar innen elmenni, amikor egész életében csak azon volt, hogy ide visszatérjen. Vaddöfakk? Nem magyarázza el a rohadék, nesze neked egy rejtély az ötödik évadra. Lokkbácsiék mennek le a föld alá, az igazi Orchídea állomásra, ami úgy néz ki, mint egy tipikus őrült tudós laboratóriuma, benne egy titokzatos helyiséggel, ami nem a varázsdoboz, mint a kissé ideges Ben elmondja neki. Bent láthatóan zavarja Lokkbácsi kekeckedése, így ad neki egy videókazettát, ami majd minden kérdésére választ ad (kötve hiszem), csak hagyja már őt békében.
Lokkbácsi nekilát az orientációs videónak, amin Dr. Edgar Hallowax meséli el, hogy az Orchídea állomás attól különleges, mert itt valamiféle különleges tulajdonságok miatt a szigetet időben és térben mozgatni lehet. Az a helyiség pedig, amibe Ben éppen minden mozgatható fémtárgyat igyekszik bepakolni, a Kamra, amiben az idő/tér utazás megtörténik, hiszen negatív energival töltött fasztuggyamikhez van nagyon közel. A videón éppen közlik, hogy fémtárgyakat SOHA nem szabad benne elhelyezni, muhaha. A kísérletben egy nyulat akarnak előrevinni az időben, de ennél többet nem tudunk meg, mert Lokkbácsi elkezd gombokat nyomogatni a videón, amitől az beszarik. Ó, John Locke, és a te gombfétised bazmeg. Ben azért megerősíti, hogy igen, időutazó nyuszikról van szó, ez egy ilyen sziget. És ekkor elkezd csörömpölni a lift - valaki jön le.
Hörli, Szójer, Katinka, Dzsekk, Szájid és Lapidus a helikopternél találkoznak ösze, nagy az összeborulás. A doki elég ramaty állapotban van, de ez most lényegtelen, mert ahogy Szójer kiszabadítja a pilótát, irány a hajó, ahová Daniel mániákus módjára hordja a jónépet. A rototok felpörögnek, mindenki vigyorog, a sorozatot, illetve a belengetett jövőt ismerve ez nem fog sokáig tartani. A föld alá természetesen MiszterKími érkezik, a Terminátorba öltött Jack Bauer, az Elpusztíthatatlan Ember, aki a szokásos rosszember dumával nyit odalent, miközben Ben és Lokkbácsi bujkál egy kicsit. Ja, és úgy maradt életben, hogy testpáncélt vagy mi az istent visel, az meg bírja a golyót.
Megtudjuk végre azt is, hogy mi az az izé a karján: egy szívritmus-mérő kütyü, ami szépen továbítja a jelet a hajón felhalmozott C4 vevőjének, azaz ha MiszterKími elhalálozik, a cucc felrobban. Ezt most úgy mondja, mintha Bent egy cseppet is érdekelné Dzsekkék sorsa. Muhaha. Elsőként Lokkbácsi kerül elő, aki próbálja észérvekkel lerendezni a dolgot, ne késeljünk, beszélgessünk. Nem jó ötlet, mondja az ellen, erre a háta mögül előjön Ben, aki a vipera néven ismeretes geci kis eszközzel (egyfajta teleszkópos fémrúd) félig agyonveri, majd mellbeszúrja vagy kétszer egy rambókéssel. A kütyü vésztjóslóan pittyeg, Lokkbácsi kétségbeesik ("Ezzel mindenkit megölt a hajón!"), és jön az epizód legjobb beszólása Bentől: "És?" Klasszikus.
A parton Sárlott közli Daniellel, hogy bizony ő is marad a szigeten, mire a kis fizikus kiakad, bazmeg, örökké itt fogsz ragadni, ez így nem jó. A csaj azért maradna, mert keresi a szülőhelyét, ami ezek szerint akár a sziget is lehet, nesze neked ötödik évados rejtély. Juliska sem fér be ebbe a körbe, mert tele a csónak, és valahogy nem hiszem, hogy lesz következő, mert Daniel elég bizonytalan a visszatérést illetően. A hajón Dezék a bombát baszlatják, de nem sok sikerrel, az összes drót vezet valahová, a nitrogén meg egyre fogy - ha tudnák, hogy Kími halott, sikoltozva rohangálnának fel s alá. A terv: mindenkit el kell vinni a hajóról (a legközelebbi szárazföld a sziget.) A helikopterből csorog a benzin, amit a legröhejesebb odavetített jelenettel oldják meg, amit eddig csak láttunk a tévében, még arra sem figyeltek oda, hogy menet közben a tankból csorgó üzemanyag nem lefelé folyna, stb. A lényeg, hogy az erdei lövöldözésben, esetleg a hajón, amikor a kapitány hepciáskodott, valaki eltalálta a tankot, és most szarban a haza.
Lapidus le akar szállni, de a szigeten nincs üzemanyag, így keresik a hajót, és közben mindent kihajigálnak a helikopterből, aminek súlya van, csak Hörlit nem. Jól teszik, mert ő az, aki később meglátja a hajót odalent. Dzsekk semmiképpen nem akar visszameni a szigetre, így Szójeren a sor, hogy hős legyen. Odasúg valamit Katinkának (közben kiderült, hogy annyit, hogy keresse meg a lányát a külvilágban), istenesen lesmárolja, majd kiugrik a helikopterből és elkezd úszni a sziget irányába. Dzsekk kissé ideges lesz ettől, mert ő a rezidens hős errefelé, de végül is csak jobb megmenekülni, mint a szigeten szívni, hát belenyugszik. Flashfoward a jövőbe: Hörlihez Szájid érkezik az elmegyógy- és intézetbe, de éjjel, mint valami James Bond. Kinyír egy faszit, aki a kapu előtt figyeli az épületet, és közli Hörlivel, hogy menjen vele, mert itt nincs biztonságban. Bentham ugyanis halott, két napja hunyt el öngyilkosság következtében, de ezt senki nem hiszi el. Hörli közben sakkozott, egy láthatatlan partnerrel, akitől most el is köszön: Sakk-matt, MiszterEkó. Kösz.
A helikopter továbbra is úton a hajó felé, üzemanyag már csak öt percre van, ekkor Hörli meglátja a hajót, és mindenki örül. MiszterKími Lokkbácsi minden erőfesztítése ellenére beadja a kulcsot, előtte még odaszól azért Bennek, hogy hiába fut, Widmore úgyis megtalálja. A hajón pont ebben a pillanatban gyullad föl a piros fény, Májkül Dezmondot és Dzsinnt zavarná kifelé a C4-kupac mellől, Dez rohan fel a fedélzetre, és meglátja a helikoptert, de hiába jelez nekik, hogy ne szálljanak le, nincs már üzemanyag. A nitrogán egyre fogy, a lámpa vörösen ég továbbra is, Lapidus beragasztószalagozza a léket a tankon és megtankolja a helikoptert, igen ám, de ki fog erre felférni? Szájid, Szán, Áron, Katinka, Dzsekk, Hörli, Dezmond és Lapidus. És ennyi. A nitrogén elfogyott, a bomba fel fog robbanni, Dzsinnek mennie kell. A helikopter már szállna fel, hogy a szigetre vigyen mindenkit, Dzsinn rohan a helikopter felé, és BUMM. Felrobban az egész a francba, a helikopter a levegőben, de Májkülnek (kinek a robbanás előtt még megjelenik Dzsekk faterja, hogyaszongya, "most már mehetsz, Májkül") és Dzsinnek annyi. A felrobbanó hajó is nagyon gagyi lett mellesleg.
A jövőben vagyunk, Szán Londonban sétál, és a lányával gügyög telefonon, majd odalibben Widmore mellé, és közli vele, hogy közös érdekeik vannak, jobb, ha telefonál majd neki, hogy megbeszéljék a sziget dolgát. Lokkbácsi sík ideg az Orchídea állomásban, Ben, te állat, miért kellett megölnöd mindenkit a hajón? Ben közben telepakolta a kamrát mindenféle cuccal, majd beindít egy gépezetet, és nagy robbanás jön, meg szikra mindenütt. Juliska a parton üldögél egy üveg rummal, amikor is megérkezik a félmeztelen Szójer a tengerből, és közösen nézik az égő hajóroncsot. Ben átvedett prémes télikabátba, mert ahová ő megy, ott nagyon hideg van (tetszenek emlékezni arra a részre, aminek az elején Ben a sivatagban ébredt kabátban? Na, az a jelenet EZ UTÁN következett, nesze neked időutazás.) Lokkbácsi nem megy sehová, ugyanis az, aki elmozdítja a szigetet, soha nem jöhet vissza. Lokkbácsi viszont az ádörök vezetője lesz innentől kezdve, így neki maradnia kell. Ben a végén kezet nyújt neki, és elnézést kér, hogy ennyire geci volt vele. Kösz, Ben.
A kamrában Ben széjjelgórja a cuccokat, és egy földalatti üregbe mászik be, amiben mindenféle rúnákkal díszített kövek és egy jégbarlang várja, a barlangban meg egy baszott nagy kerék a falban. Ilyen régi malomkerék jellege van, fogantyúk mindenütt, szóval így kell elmozdítani a szigetet? VADDÖFAKK? És Ben nekilát a kerék forgatásának, ami elég sziszifuszi mutatványnak látszik elsőre, hiszen be van fagyva, de Benjamin Linus kitartó ember, és megforgatja a kereket istenesen. Közben sír egyre, mert el kell hagynia szeretett szigetét. A külvilág ebből annyit érzékel, hogy az ég lilára változik, valami furcsa hang szólal meg a levegőben (pont úgy, mint amikor Lokkbácsi felrobbantotta a bunkert), és a sziget egyszer csak puff, eltűnik. Csak úgy, hipp-hopp. Vót, nincs. Lapidusék a helikopterben kikészülnek, Dzsekk pedig rádöbben, hogy valóban hazudniuk kell mindenről. Lokkbácsinak igaza volt.
A helikopter üzemanyaga elfogy, zuhanás következik, amit mindenki túlél, habár Dez majdnem otthagyja a fogát a vízben. Van helyes kis mentőcsónakjuk, abban hédereznek egyre, nem biztos, hogy jó ötlet volt elhagyni a szigetet, Dzsekk barátom. A jövőben Katinka nem alszik túl jól, recseg-ropog a ház, és még telefonon is keresik, de csak visszafelé beszélnek benne, ami annyira nem fasza. A recsegés-ropogás Áron szobájából jön, mégpedig azért, mert Kler ott van benne, és a fiát simogatja. Katinka kikészül idegileg, ez meg miafasz? Kler csak annyit mond neki, hogy vissza ne merd hozni, mertkülönben! Katinka felébred a rémálomból, persze Kler sehol, az kéne még csak, ő a szigeten vigyorog a faterrel. A mentőcsónakban Dzsekk először még hepciáskodik egy kicsit, nem mozdította el Lokkbácsi a szigetet sehová, mondja, de majd később megbékél a gondolattal. Hajót lát Lapidus, és kérem szépen EZ már Penny hajója lesz, együtt sírunk a fedélzeten megjelenő Penny Widmore-ra és Dezmonddal.
A terv az, hogy a hajóval elviszik őket egy sziget közeébe, ahol majd "rájuk találnak" és kész a is a sztori, a többit meg már tudjuk, hatan élték túl, illetve nyolcan, de ketten meghaltak. Dez és Lapidus marad Penny hajóján, róluk eleve nem tud senki, szóval nem lesz feltűnő a dolog. Megint ugrunk, mégpedig holtrészeg Szakállas Dzsekkre, aki visszamegy a ravatalozóba, hogy megnézze magának Jeremy Bentham holttestét. Nincs ám egyedül, mert Ben is megjelenik a koporsó mellett, és jól kiosztja a dokit, látod bazmeg, kellett neked eljönni a szigetről. A totál szétesett Dzsekk sírva mondja, hogy Jeremy elmesélte neki, hogy nagyon rossz dolgok történtek a szigeten a távozásuk után, és vissza KELL menniük, mégpedig MINDENKINEK. És ebben majd Ben segít neki, mert neki is ott a helye a szigeten. A kamera ekkor rásvenkel a koporsóra, amiben ott fekszik Jeremy Bentham, azaz Lokkbácsi, akit dettó vissza kell vinni, koporsóstul. Szép kis ötödik évad lesz, az tuti. Köszönjük a figyelmet, jövőre találkozunk.
Facebook kommentek