Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X44

2011. október 26. 16:35 - Hódos Hajnalka

Hát kérem szépen, lehet, hogy eddig Frank Sinatra volt A Hang, ám a tegnapi öfi után kijelenthetjük, jogtalanul és érdemtelenül bitorolta ez az elnevezést. Aki hallotta tegnap Seherezádét, az érti, és tudja, miért mondom mindezt. Én gyakorlatilag a torokpárbaj óta nem hallok. A torkom meg rögtön az első pillanatokban összeszorult, baljóslatúan kezdünk, Attila gondterhelten ébredt. Ez az ő esetében egyenértékű azzal, hogy Gergő kisollójával élveboncolja a társait, ezért feszülten figyelek. Akkor még hallottam. A halántékomon lüktető ér dobolását is. Meg azt is, hogy kattogott az agya. A saját dolgán. Hogy miért jött ide. Jó kérdés, bennem is megfogalmazódott már párszor. Hogy mit csinált eddig. Ha most kimenne, hogy zárná a dolgot. Én pezsgővel, de nyilván ez most nem fontos. A hajnali meditáció végén tudott nyomni az agyában egy rezet gombot és most közelebb van ahhoz az állapothoz, amivel bejött. Tudatilag is. (Felhívom a T. Olvasók és Kommentelők figyelmét, hogy a lenti képen Attila mögött nem Csaba látható a narancssárga büdögében.)

Fecót, akit gyerekkorában valószínűleg nyújtófával kergettek az asztal körül, ha nem a húszas évekbeli ezüst evőeszközzel étkezett és nem ólomkristály pohárból itta a kakanyót, bántja ez az Attilás dolog, ezért kereste a társaságát. Ez néma ücsörgést jelent a szaunában, majd némi magyarázkodást arról, nem érti, miért gondolja Attila azt, hogy hátbaszúrta. Akkor szúrta volna hátba, ha nem mondja meg, mit fog tenni. De megmondta. Két hete. Attila leszarja, ő a maga ura, ha ennek az az ára, hogy egyedül van, akkor az az ára. De hozzáteszi, ami most van, azt Kinga meg Fecó csinálták. Fecó sóhajtozik és a gallérját igazgatja, ami úgy meredezik, hogy fallikus szimbólumnak is beillene.

Tovább
Címkék: vv5
1516 komment

VV5 - 1X43

2011. október 25. 17:59 - Hódos Hajnalka

A tegnapi nap mondata egyértelműen az volt, Veronika tragikus körülmények között elveszítette a szerelmét, köszönjük, Lilu. Azért külön hálás vagyok, hogy a Lakók minden párbaj után értékelni fogják a visszatérő játékost, legalább olyan érdekes lesz, mint az előző szériában az állandó hintázás, hát lopom én a Signettát? Gergő jól ébred, a balhé nem befolyásolta az éjszakáját. Seriben annyi düh volt, hogy csak na, el is panaszolja Dyának, mi történt a vacsora alatt, de az csak valami szőkepicsázást hallott, aztán elmondja Gergőről a véleményét. Nem fiú, hanem férfi. Tök le van nyugodva, Seriben meg még benne van az izé. A bugi. Seri sóhajtozik, bezzeg a Claudio olyan lassú víz partot mos típus volt, és neki nem volt fontos a szex. Volt, hogy egy hónapig nem volt fontos. Gergő meg tök furcsa dolgokat hoz ki belőle. Például szenvedélyt. Ennek ellenére a sírógörcs kerülgeti, hogy Apuci ilyen tiszteletlen vele. És elege van, úristen. Dya meg éhes, úgyhogy menjenek kajálni. Valóban úgy tűnik, hogy ez a szerelem menthetetlen.

A két párbajhős utolsó feladata, hogy írják le egy-egy féltve őrzött titkukat. A kiesett játékos titkát megismerhetik a Lakók. Csaba titka, hogy Krisz többször megkereste őt a kihívása előtt és szövetkezni akart vele Péter ellen. Elhűlök és percekig a kezem remegését próbálom csillapítani. Csak sejtem, hogy Krisz azt akarta írni, felbolygatja a Villa életét, de az általa használt szót még Shadi is csak göngyölíteninek tudja majd kiolvasni. Bevallja, bár szereti Veronikát, ennek ellenére Eszterrel megbeszélték, stikában megcsinálják egymást. Krisz az ennek ellenére szavakat nem használta, azt én írtam csak le.

Tovább
Címkék: vv5
1136 komment

VV5 - 1X42

2011. október 24. 15:55 - Hódos Hajnalka

Vigasztalhatatlan vagyok. A Tuja marcangolta szét tegnap este a Pitbullt. Soha többé nem hallhatjuk a Villa falain belül, „namivanöccsém”, vége a fingolászásnak, nem születik többé olyan műremek, mint a „csicskacsicskacsicska”, és nem kell olyan sűrűn cserélni a medence vizét sem. Nonszesz. Non-szesz, na. Az is nonszesz, hogyan tudják három órásra nyújtani a párbajt, tudom, az idő relatív, mégis mindig meglepődök azon, ertéelül a rögtön minimum 27 percet jelent, a néhány pillanat meg negyed óra. A műsor elején lássuk a táblát (60-40) meg azt is, mi történt a Villában. Rínak a lányok, nem ilyen lovat akartak. Először Vera nyíg Eszternek, borzasztóan zavarja, hogy Péter minden este bepróbálkozik nála, pedig egy héttel ezelőtt megbeszélte vele, hogy na jó, volt egy kis csókolózás meg egy kis izé, de ő nem az a fajta lány. Verát az nem zavarja, hogy Péter hülyének nézi, az oké. De hogy ez a fasz azt higgye, hogy minden este bepróbálkozhat, abban rohadtul téved. Vera nem egy ötforintos csaj, úgy elköltözik Péter mellől, mint a picsa. Serinek se könnyű, az Alfafarkas nyomorgatja a falnál, nyifinyifi, Claudio nem volt ilyen durva, Geri néha túl sok. Virágnyelven azt is elmeséli BTA-nak, Gerinek állt a farka is, igaz, ruhában voltak. Se én, se BTA nem csodálkozunk ezen, há’ nincs fából az a nyomorult. Serit ez kellemetlen helyzetbe sodorja. Te nagyon prűd vagy, kap be egy negyed zsemlét egyszerre Annamari, Seri nyafog, neki elég lenne a puszi, az ölelés, nem kell ez a nyálcsata. BTA kicsit kiröhögi, én vállat vonok, ki milyen virágot szakít, olyat szagol.

A két hős erőpróbán vesz részt, a zsűri tagjai Seri, Shadi és BTA, a bátorságpróba abból áll, hogy piros bugyogóban, vízisiklóval a gatyájukban csípőtáncot lejtsenek tarkóra tett kézzel. Krisz bevallja, becsokizott. A pöcsömre vigyázz felkiáltással a gatyiba szuszakolja a siklót, Csabának nehezebben megy, aztán meg is őrül a kígyója. Krisz eldurran, összeesik, aztán puszit ad a siklónak, Csaba nyer. A szumóbajnokságnál én is attól félek, mint Péter, ez eltart hajnalig. Egy átlátszó gömbbe bújva kéne fellökni az ellenfelet, ha bírnának egymással. Nem sokat kínoznak minket, Krisz egy elegáns mozdulattal belelökte a medencébe a Csabigyereket, hálás sóhaj szakad ki belőlem. A harmadik feladat a Toldi-féle héparaszt, azaz egy lécet kell vízszintesen, kinyújtott kézzel tartani. Krisznek már fáj a keze, Csaba vicsorog, a közönség „Hercules vagy!” kiáltásokkal buzdítja őket. Krisz a földre rogy, Csaba rá, ölelkezés a földön, eredményhirdetés, a próbák győztese Csaba lett.

Tovább
Címkék: vv5
1117 komment

VV5 - 1x38-1x41-ig

2011. október 23. 19:30 - Hódos Hajnalka

Nahhát ott hagytam abba, hogy Csaba rekord mennyiségű jelet szedett össze, csak drEszter van biztonságban és este megnevezi, kit hív ki párbajra. Nyomban megjegyezem azt is, pontosan így érezhette magát Proust, mikor elkezdte írni Az eltűnt idő nyomában c. remeket, mint most én, de akkor is lesz ma poszt, ha a fene fenét eszik is. Shadi még mindig kivan a borsozástól, ezért különleges ébresztőt tervez a lányoknak, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, edényzörgéssel és ordítással ébresztik az Úrnőket, majd az inasok a karjaikban viszik ki reggelizni őket, Fecót és Esztert nem mutatták, höhö. A fejmasszázzsal egybekötött reggelizés után Vera legyengelelkűzi Shadit. Még egy hétig sírni fog a borsozás miatt. Krisz két tűz között akar lenni a Villában - mert az teljesen kubai, gondolom az előzmények alapján - azt akarja, hogy őt itt mindenki szeresse, közben ő hátbaköpi őket. Igen, jól sejtettem, ez az igazi kubai rafinéria. Shadit meg is nyugtatja a maga módján, mindenkinek fáj rád a foga, nem véletlenül csinálták ezt. A csajok utálnak, mert azt hiszik, hogy nagyképű vagy. Ahol tudnak, kibasznak veled, ember. Kiesik a Csaba, utána te jössz!

A Lakók Csabával kapcsolatos feladatot kapnak, adjanak neki tanácsokat, kit hívjon párbajra. Attila azt javasolja, vigye Dyát, hadd menjen, úgyis menni akart. Ha vissza akar jönni, őt vigye. De Attila azt is tudja, hogy Csaba becsületes, úgyhogy nem fogja kivinni. Vera saját magát javasolja, ha az alapján kell választani, ki áll tőle legtávolabb. Péter szerint olyat kéne kivinni, aki antipatikus a nézőknek, és a Villalakóknak is ellenszenves. Akire sok panasz van mostanában. Ez pedig nem más, mint Shadi. Péter saját bevallása szerint nem Shadi ellen, hanem Vera mellett beszélt. Shadi erről egészen mást gondol, öt percben, barokkos körmondatokban kifejti Péternek, ez az ő értékrendje szerint felért egy hátbaszúrással. Péter nagy ívben szarik erre, behívja Verát a szaunába, és elmagyarázza neki, azt kellett elkerülni, hogy Vera menjen a párbajra. NehezenKaphatóVerának ez nagyon jólesett, azt jelenti számára, hogy jó Péternél.

Tovább
Címkék: vv5
1201 komment

VV5 - 1X37

2011. október 19. 14:35 - Hódos Hajnalka

Azt hiszem, itt az ideje köszönetet mondanunk Cristofelnek, hogy - tudtán kívül- a hátán cipeli az öfiket, ha pusztán a mellényes szociopata mesterkedéseit kéne estéről estére néznem, már tökön szúrtam volna magam. Ébredezünk, Serit és Gergőt előbb-utóbb műtéti úton kell egymás testéről leválasztani, most is egymásba vannak gabalyodva, ám a szimforizmus hirtelen megszakad, Seri nagyasszonyosan rágyújt és elkezdi osztani Veronikát, azért kedves volt a tegnapi köszöntőnél, csak ő mondott negatívat és felhívom a figyelmet a Geri elnevezésre. Szóval, Geri is egymilliószor elmondta, hogy igen, komoly érzelmi szálak kötötték Csillához, de megbeszélték, hogy ide bejön és lesz ami lesz. Ez most így jött össze. Veronika nem érti, ő csak a véleményét mondta, egyszerűen furcsa ez a szitu. Én sem értem, Seri csipája ugyan mitől nyílt ki, lehet, hogy a Gerikével felvállalt kapcsolat miatt combosodott meg ennyire, az is lehet, attól kapott vérszemet, hogy előző nap Dya és Kinguci leugatták a kölcsönruhák miatt az ÉN Veronikámat, mindenesetre jobb lenne, ha befogná a száját és mélyen hallgatna. Veronika még egy ellenséget akar magának szerezni? Nem elég ahányan vagyu…vannak? Mindegy, nem foglalkozik vele abszolút és be is megy, mert unatkozik egy idő után. Vagy fogy az oxigén Geri nélkül.

Nem, mégsem, Dyával és Kingával összeülnek és megbeszélik, ez az intelligen. Cia hiánya. Veronika kibaszott féltékeny a Gergőre, úgy jött be ide, hogy tetszett neki. És pofákat is vágott, miközben szeriztek. Bevallom, én is, és? Ehelyett összejött egy…ilyennel. Ezt érte el, hogy nincs kapcsolata a lányokkal. Veronika a teraszon még mindig nem érti, Krisz a lehető legjobb tanácsot adja neki: szard le!

Tovább
Címkék: vv5
2968 komment

VV5 - 1X36

2011. október 18. 16:40 - Hódos Hajnalka

A mai nap tanulsága eddig annyi, rohadt nehéz balkonládában kukoricát kapálni és ne kérdezzetek semmit, én is kíváncsian várom a nap végét. Meg azt is, ez a szájbalökött tyúk mikor óhajt végre megfőni, mert egész más mutatvánnyal terveztem bekerülni a Rekordok könyvébe. Nem, nem Dyáról beszéltem, bár neki is vége van. Kinga meg sem akar házasodni, ha ezt kell csinálni. Két napja cselédek és már nyavalyognak. Pedig csak egy reggelit kell csinálni. És akkor hol van a „hol a csíkos ing?”, a „nem húzok kék zoknit fekete alsógatyához, mi vagyok én, egy kibaszott interdrukker?” (puszi, Zsuzsi), a „nincs vaj? Hol?”, a nem találom a papírzsebkendőt, hol?”. És meg sem említem a mosáskor rejtélyesen eltűnő fél pár zoknikat, a 37.1 lázzal haldokolva ágynak dőlést, a két éve lötyögő bármit, amit hétvégén most már tényleg megcsinál, és a hat centi vastagon papírtörlővel letakart kutya/gyerekhányást, mert köztudott, hogy a férfi pisihez, kakihoz, takonyhoz sem nyúl, még akkor sem, ha az ő vére produkálta.

Dya annyira kivan, hogy a földre rogyva, a hokedlit átölelve alszik, Veronika is, de az ő szeme nyitva van, és Shadit eteti. Kérem a kacsámat, pisilni kell! Kacsa?! Most a számra gondolsz? Nem, Shadi nem arra gondolt, de én rég röhögtem ekkorát. Levél érkezik, vége a cselédesdinek, nagy az öröm, Kinga és Dya már indulnak is a nyugiba aludni, de Shadi utánuk szól, takarítani kéne. Meg is kapja a magáét, egy hétig be volt húzva füle-farka, most, hogy kapott egy pozíciót, mindenkit ugráltat jobbra-balra! Azt hiszi, hogy a VillaMester itt tényleg a polgármester. Attila, és az ő egyszemélyes szakadár csapata, Fecó ellenállásra használják fel a kínálkozó alkalmat. Most idejöttél megint csicskáztatni? Na húzzál el innen. Shadi beül hozzájuk a szaunába, mondhatni önként betérdel a szopóbódéba. Én vagyok a VillaMester és én osztom ki a feladatokat. És, kiosztottad. Akkor ennyi volt a feladatod. És ne mutogasson. Jó, oké, majd megyünk. Hogy Fecó miért vesz részt Attila gyerekded játékaiba, nem értem, vihogva követi Attilát, mert ha kimennek a szaunából, az teátrálisabb ellenállás. Shadi még egyszer próbálkozik náluk, a szobában, Fecót kéri, akkor porszívózzon fel ő, hiszen csapattársak. Attila vigyorog, a harmadik csapattárs a Láthatatlan Eszter. Gondoltam, megjegyzem, látni ugyanis nem fogjuk.

Tovább
Címkék: vv5
708 komment

VV5 - 1X35

2011. október 17. 15:47 - Hódos Hajnalka

Tegnap este, miután elnyomtam azt a cigit, amit dekkről gyújtottam meg arról a tűzről, amit saját magam okádtam, majd elegáns mozdulattal letöröltem a szám sarkából a habot, és beleöntöttem egy egész doboz Visine cseppet vérben forgó szemeimbe, megfogalmazódott bennem valami, ami hosszú hónapok óta nem hagyta nyugodni méltán háborgó lelkemet. Definiálni tudtam egy mély lelki, érzelmi állapotot, mondhatni életérzést. Dehogy a ValóVilágról beszélek, ugyan-ugyan! AS Roma drukkernek lenni olyan, mintha évek óta együtt élnél valakivel, akibe őrülten szerelmes vagy, aki mellett elköteleződtél egy életre, csak éppen szex közben soha nincs vele orgazmusod. Na. Most, hogy ezt végre kimondtam, ezáltal némileg enyhült a már-már elviselhetetlenné váló frusztráltság – komolyan mondom, ha Cisse kapáslövése bemegy, saját kezemmel tépkedem szét a digis kábelt és innen üzenném Kingucinak, na az lett volna igazán megalázó, nem a csicskacsicskacsicska kezdetű levél, kisanyám – lássuk, mi történt az Odúban.

Kakaskukorékolásra ébrednek a cselédek, Kinguci már ettől kiborul, és az is bosszantotta, hogy előbb keltek, mint a fiúk. Cristofel uraság baszott a szendvicsre, amivel fél órán át kínlódott, és elintézte a reggelit egy kakaóval, úgyhogy a zuhany alatt el is kezdte ekézni Veronikát, aki a fürdő ajtajában hallgatózott. Ha nem túl nagy gond, arra nem vesztegetem az időt, hogy részletesen elmeséljem, hogyan fújkálták be a cselédek dezodorral az Urak hónalját, elég volt látni. Péterről nem is beszélve az ipari, kényszertojt tojássárgája színű köntösben. Verával ellentétben én nem a nadrágját darabolnám fel kisollóval, hanem a Don Quijote statiszta poncsót az arab kendővel együtt, különösen, ha együtt látom rajta. Szóval ott tartunk, hogy Veronika tisztán hallja Kingucit, aki arról sipítozik a zuhany alatt, egyesek nem csinálnak semmit. Meg is beszéli BTA-val a kerti asztalnál, hogy Kinga mindenkinél okosabbnak hiszi magát. Seri úgy csodálkozik, hogy Dya és Kinguci kibeszélték a fürdőben Veronikát, mintha ő ott sem lett volna, a napszítta bili színű szemhéjfesték most is rajta van, jól van, megnyugtató ez az állandóság. Kinga és a többi cseléd setesutáskodnak a konyhában, a Cselszövőnek hiányérzete támad, ennek a maga módján hangot is ad: Annamari hol a tökömben van? Pár perces vita tör ki arról, hogy Annamari nem segít, Kinga otthon üvöltözzön, ne BTA-val, inkább nézze meg, hogy néz ki állandóan a háló. A rövid veszekedés végkövetkeztetése: Kinga egy idióta hülye picsa.

Tovább
Címkék: vv5
589 komment

VV5 - 1x33 és 1x34

2011. október 16. 18:40 - Hódos Hajnalka

Nézzük gyorsan, hogyvót, mert volt itt minden, mint a bucsuba’! Mondja valaki, hogy nem kulturális műsor a ValóVilág, ugyan kérem, öt perc alatt hol máshol tanulhatnánk ennyi új kifejezést, mint az összeférgesedés, a stratégiai dugás, és ezentúl a paplan alatti lábazós-rádöglős pettinget is úgy mondjuk, levittek alfába. Kingáról egyelőre nem tudtam eldönteni, faszirigységben szenved, vagy pusztán minden lében kanál, de megint ő az, aki felébred az éjszaka közepén, aztán háborog a rángatózva ugrándozó Dyának, akiről neurológusok új nevet fognak adni valamelyik idegcsoportnak, ezek dugtak, nem láttad, bazmeg? Dya nem látta, ezért a biztonság kedvéért még egyszer benyit a szobába, hátha még mindig. Péter és Vera annyira féreg, hogy Kinga még azt is el tudja képzelni, hogy így összeférgesednek és ebből egy óriási szerelem lesz. Seri Annamarit faggatja a teraszon, de hiába, tényleg nem esik neki rosszul, ő alapjáraton egyébként sem feküdt volna le Péterrel. Shadi szerint ez egy stratégiai dugás a bennmaradásért.

Vera eközben Krisszel beszélget a nappaliban, Krisznek még mindig nem lehet kimondani a nevét, Vera hagyná, hogy Péter megkúrja, de csak azután vallja be, miután a Kubai szebben teszi fel a kérdést, mintha ez a választ befolyásolná, ugye. A Kubai szentül meg van róla győződve, hogy Kinga odavan érte, ha Dyáról új neurológiai tünetet neveznek el, akkor Kriszről a nárcizmus szinonimáját alkotják meg pszichológusok. Vera adja alá a lovat, Kinguci az a fajta lány, aki alkoholmennyiségtől függően baszható, persze ő másként fogalmaz, mert úrinő. Nem kúr, hanem lefekszik.

Tovább
Címkék: vv5
623 komment

VV5 - 1x32

2011. október 14. 15:10 - Hódos Hajnalka

Újabb libidócsökkentésre alkalmas öfin vagyunk túl, Attila meg lassan eléri, amit másnak nem sikerült, a végén még leszokom a káromkodásról, hát már egy jóízű lófaszt sem tudok kimondani anélkül, hogy ne jutna eszembe a konstans bazmegolása. Eredetileg egyébként azt írtam, hogy már a lófasz is megkeseredik a számban, aztán újra elolvastam a mondatot. Vele kezdjük az öfit egyébként, közvélemény kutat fog ásni, ugyanolyan amatőr módon csinálja, mint az előző szériában Olivér, de előtte feltétlenül meg kell említenem Eszter, Shadi és Csaba hármasát a szaunában, nem azért, mert Csaba nyolc-kilenc embertől nem számít jelre, dehogyis, amiatt a lóbaszó szitakötő miatt, amivel Eszter összefogta a nyakában levő sálat. Csini, na.

Fecó és Attila a nyugiban – hol máshol? – beszélgetnek a kiválasztásról, Attila legyint az Agymosottra, ha rajta múlna, senki nem menne soha párbajozni, értse már meg, hogy nem szimpátia meg érzelmek alapján kell dönteni, hanem szimpla kockás matekfüzet alapján. Megpróbálom elképzelni Attila matekfüzetét, de az istenért nem jutok tovább a "ha a tesódnak négy almája, neked három körtéd van, hány gyümölcsötök van" szöveges feladatnál tovább. Fecó érzékeny lelkéből Attila jelrakatása nagyon rossz érzéseket hoz ki, panaszkodik is Kingucinak, Attila lassan már meg akarja szabni, hogy mit beszélget a Csabival, Kinga meg nem érti, az első körökben miért nem lehet a szívükre hallgatni. Kíváncsi lennék, Attila a vécén békén hagyja-e Fecót és Kingát, vagy oda is benyit, hogy ellenőrizze őket, hol járunk a történetben? Hát ott, hogy mindenképpen Csaba megy. Akkor hadd menjen. De ki lesz az a nyolc-kilenc ember, aki Péter és Attila szerint Csabára fog rakni? Attila sorolja, Kinguci szerint az se meg az se fog rárakni, jó, akkor Attila öt perc alatt kideríti. Gergő, Vera és Seri is Csabára fog, hát akkor nincs itt gond. Kinga nyavalyog a fürdőszobában és már megint a lábkörmét lakkozza, ha jól figyeltem, ez a hetedik alkalom, ebből arra következtetek, Csaba lábfetisiszta lehet, vagy nem kéne ennyire ragaszkodni a Constance Caroll márkához. Kinguci nyugodjon meg, attól nem lesz szar ember, ha Csabára rak. Kinguci nem nyugszik meg, persze, aztán következő alkalommal, meg lehet, hogy ő lesz a következő. Én nem bánnám, de hát.

Tovább
Címkék: vv5
1185 komment

VV5 - 1X31

2011. október 13. 15:45 - Hódos Hajnalka

Sigismundus szerint a tegnapi öfi volt a legjobb, hát nem tudom, én a mai délelőttöt egy barkácsbótban töltöttem, esküszöm, ácsolok két kurva ágyat, és az Opel tetejére pókozva viszem fel a Villába, talán akkor vége lesz ennek a rohadt vitának egyszer. Nyolc perc. Nyolc perc ment megint rá az életemből. A kinek legszarabb ma VillaLakónak lenni verseny egyértelmű győztese Fecó, megkapja a magáét Shaditól is, meg Gergőtől is. Azért, mert ők nem tudtak aludni, jól kibasztak a többiekkel. Halál flegmán. Tenyérbemászó stílusban. Pedig szeretik Fecót. Tó-lerálják is. De a stílus mindenkinél lebaszta a biztosítékot. Mondjuk ki, Attilát megutálták emiatt a mindent túlgondolok, titokzatos vagyok, manipulálok viselkedés miatt. Fecó csalódott, azt hitte, itt vannak barátai, ezek szerint nincsenek. BTA is elkapja a kertben, az ő Fecóját akarja, akit tizennyolcadika óta ismer, ha jól számolom, az Villaidőszámítás szerint már két örökkévalóság, nem ezt a szörnyet, amit Attila kreált belőle.

Dr. Frankeinstein a nyugiban döglik, fejére húzott kapucnival, Fecó panaszkodik neki, azt mondják, hogy te befolyásolsz engem. Hogy a kutyád vagyok! Attila sóhajtva jézusomozik, aztán megnyugtatja az Agymosottat, tök tipikus reakció, összetartja az őket, hogy most van egy közös ellenség. Krisz örül a szaunában, ő vágta bele a kézigránátot a pöcegödörbe, és mégse veszik elő! Aztán megbeszélik GKKT-vel, még jobban kibasznak Attilával, úgy fogja érezni magát, mint egy hajléktalan!

Tovább
Címkék: vv5
584 komment
süti beállítások módosítása