Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x43 - Lö finálé, avagy győzött a szerelem

2019. október 14. 18:19 - Dzsudibí

Tegnap a világ egy pillanatra ismét Magyarország felé fordította arcát és csak ránk figyelt, hiszen fontos kérdésben döntöttünk. Azonban nyert az igazság, és vele az igaz szerelem is, és 3 szem krumpli nélkül a zsebünkben is meg tudtuk hozni döntésünket, vagyis hogy ki nyerje a Love Islandet. Persze hogy erre gondoltam, ne viccelj Pistám, mi másra gondoltam volna? Adásidőnk mint a tenger, történés meg sok ma már nem várható egy fájdalmasan elhúzott eredményhirdetésen kívül, így van időnk Lalival vicceskedni, meg segwayezni a ciprusi utakon. Az alaphangulatot a villában egy csokor ciprusi statiszta üvöltése és füttyögése biztosítja, míg Lali a medence partjáról mutatja be nekünk a döntős szerelmeseket. Tibi a jeles alkalomra Torrentének öltözött.

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_51_18.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_51_25.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_51_33.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_52_29.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_52_31.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_52_32.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_52_34.png

ke_pernyo_foto_2019-10-14_4_50_46.png

1_1.jpg

Tovább
85 komment

Love Island 1x41 - A négy legszerelmesebb szerelmespár

2019. október 12. 23:20 - Dzsudibí

Előrebocsátom, négyszer futottam neki ennek a posztnak, a blog.hu ma igazán kitett magáért. És igen, volt biztonsági mentésem, de nem engedte visszamásolni, a képeket össze-vissza szétbaszta, vagy csak simán hibaüzenetekkel bombázta a szívem közepét méregbe mártott nyilakkal. Úgyhogy nem kérek elnézést, hogy ilyen későn van poszt, és nem, nem olvasom el az "ez kurva uncsi írás lett" kommenteket. Vagy de, de nem fog érdekelni. Vagy fog, de úgysem tudjátok meg.

Na. A végére összeültek kreatívosaink, elővették a kicsit porosodó cipősdobozt a polc tetejéről rajta "Kurva jó ötletek" felirattal, kihalászták az első cetlit, ami kezük ügyébe került, és egy emberként kiáltottak fel - Heuréka! - beküldünk pár kiskutyát, had' szedegessék a szart a nyomoroncok. Sajnos az ötletdoboz ennyit tud, megoldásokat már nem kínál, így lehetséges, hogy a 6 kutyus kanapékból, egy girbe-gurba 30 centi magas fakerítésből és párnákból összetákolt kennelben tengeti ciprusi mindennapjait. Mondanom sem kell, a játékosok agyi kapacitását messze felülmúló ebecskéknek legalább 15 másodpercbe telik megtalálni a rést a pajzson, és átjutni az áthatolhatatlannak tűnő akadályokon, mint például egy 30x30-as díszpárna betömve egy fél méteres résbe. Erik pedig máris kezdi azzal a tételmondattal, amitől sugárban hányva szoktam a saját szememet kikaparni egy másfél órás epilepsziás roham közben, vagyis hogy a kutyák ugyanolyanok, mint a gyerekek. Nem, kedves Erik, a kutyák nem ugyanolyanok, mint a gyerekek. Lehet őket hasonlóan nagyon nagyon szeretni, rengeteg gondoskodást, figyelmet és nevelést igényelnek, és tudom, hogy most el leszek küldve a jó büdös francba, attól még a véleményem marad, a kutya nem gyerek, ellenvéleményt pedig maximum attól vagyok hajlandó meghallgatni, akinek van tapasztalata mindkét területen. Köszönöm a figyelmet.

okt_-12-2019_15-01-06.gif

Tovább
133 komment

Love Island 1x38 - Az évszázezred szépségversenye

2019. október 09. 16:24 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2019-10-09_16_20_03.png

Haljak meg, megfogadtam, hogy ma nem tolok ki a lassú neten tengődőkkel, és nem fogom telebaszni gifekkel a posztot, erre nem telik el az adásból 10 másodperc, már reflexből kaptam elő a giphy ablakot a tálcáról, amikor megláttam Norbit az elegánsan felhelyezett szemellenzőjében, hát ennyit a fogadalmakról. A reggeli csipa módszeres kibányászásának folyamatát egy üzenet szakítja félbe, Szinti kettesben reggelizhet valakivel, Karcsi okos lány, össze tudja adni az egyet és a kettőt, így hamar kitalálja, hogy Erik lesz Szinti választottja. A tippmix szelvénye tökéletesen lett kitöltve, Szinti valóban Erikkel reggelizik, és megkezdi a fiú aprólékos puhítását a reggeli elfogyasztása közben - Boldog vagy Karóval? Szerinted jó a kapcsolatotok? - Erik meg nem győzi fenntartani a kínvigyort fültől fülig, és Szinti vallató technikáit dicsérni, hogy micsoda furfangos kérdéseket tesz fel neki. 

okt_-09-2019_15-23-19.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-09_8_24_57.png

Tovább
160 komment

Love Island 1x37 - Aztán ennyi.

2019. október 08. 15:35 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2019-10-08_12_40_26.png

Drága feleim, hát itt vagyunk. Bicegve bár, de befordultunk az utolsó kanyarba, innen már látszik a célegyenes felirat, ha nyálunkat a földön csigaként végigcsorgatva, kezek nélkül fókában kúszva is, de be fogunk érni. Mennyi szerelem csírázott ki az elmúlt 37 napban, és mennyinek taposta le első kis hajtásait a rideg ciprusi hétköznapok húsdarálója! Mondanám, hogy gyertek, emelje fel mindenki kétkezi munkától megfáradt kezeit, és számoljuk együtt össze mennyinek, de a lista ott kezdődik, hogy Mekis 3 perc alatt szerelmes lett Tibibe, Erik szerelmeivel meg önmagában meg lehetne tölteni egy másfél órás podcastot, úgyhogy én ünnepélyesen azt mondom, hagyjuk a faszomba, és nézzük meg, mi történt ma. Lali toppan be a semmiből, bezzeg most itt van, az sms kalevalát meg a nyomoroncokkal olvastatták fel Luna és Milán kieséséről. Lali megjelenése nem azért zavarja Henit, mert ez rosszat jelenthet, neadjisten valakinek azonnal megint távoznia kell, hanem mert nem tudja befejezni a ciprusi zala felvágottal alaposan kibélelt vajas zsömléjét. Mondjuk engem meg Tibi papa piros cicanadrágja zavar, de kurvára, úgyhogy nem szólok semmit.

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_45_48_1.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_45_58_1.png

ke_pernyo_foto_2019-10-08_4_46_01_1.png

Tovább
191 komment

Love Island 1x35 - Gifbe mondom el

2019. október 06. 19:12 - Dzsudibí

Zsanér elemzi a tegnap este és a homályos jövő kapcsolatának összefüggéseit, lehet hogy ebből lesz valami, de még az is lehet, hogy nem, lehet hogy van más Bencén kívül, de nem tudja biztosan, egyébként nyilván fontos, hogy valaki jó ember-e, vagy egy gerinctelen patkány féreg, aki az első adandó alkalommal megdugja az összes barátnődet, aztán miután megbocsájtottál, az anyádat is, de a szívnek nem lehet parancsolni, márpedig Zsani kicsiny szíve egyelőre biztosan nem arra a ritmusra ver, hogy Ben-ce, Ben-ce, Ben-ce. 

ke_pernyo_foto_2019-10-06_15_33_08_1.png

Tovább
82 komment

Love Island 1x31 - Nem mindig van oka a miértnek

2019. október 02. 07:26 - Dzsudibí

Kivételesen végignéztem az ez történt eddig összefoglalót, és csak kapkodom a fejem, hogy ez ki, meg az ki a faszom, Diát bezzeg el tudom helyezni a térképen, mert valóságshow/trash reality/kibaszkodós párkeresős műsorokban kiemelkedő műveltségre tettem szert az elmúlt években a Hogy volt online magazinnak hála, köszönet érte. Így máris tudom, hogy Dia ugye az a lány, akinek papírja van arról, hogy szereti a lompost, mégha ezt kamerák előtt eddig nem is tudta bizonyítani, na de majd most. Illetve ha itt van, akkor rövid gondolkodás után azt a következtetést is le tudom vonni, hogy legendás szerelmük Norberttel (így hívták?) véget ért, de remélem a következő beköltöző ő lesz, és tartunk egy Exek az Édenben tribute finálét. Na de. Alexa és Zsani beszélgetnek, és bármilyen fájdalmas is hallgatni a szavakba öntött semmit, mégis eszembe jut egy pillanatra, hogy közben meg bármeddig tudnám őket nézni, mert azért milyen kivételes pillanat az a világegyetem történelmében, amikor ilyen páratlan elmék eszmét cserélnek. Alexának Tícire bizsereg, Zsani szerint rá kell menni, oszt vagy összejön, vagy nem, de legalább Alexa tesz valamit aktívan azért, hogy ne csak egy uszadékfába kapaszkodva ringatózzon a langyos vízben a nyugdíjkorhatár eléréséig. 

ke_pernyo_foto_2019-10-02_4_06_08.png

ke_pernyo_foto_2019-10-02_4_06_48.png

ke_pernyo_foto_2019-10-02_4_06_54.png

ke_pernyo_foto_2019-10-02_4_07_25.png

Tovább
324 komment

Love Island 1x27 - Tibi, kapd be.

2019. szeptember 28. 18:59 - Dzsudibí

Vagy elkezdett ugyanazon a vágányon körbe körbe menni a Lávájlend gőzös, vagy én vagyok olyan szerencsétlen, hogy mindig akkor írok, amikor Zsófi és Tíci esélyt kapnak, hogy megbeszéljék a nézeteltéréseiket, mert dögöljek meg, ha nem volt legalább 3 ilyen félrevonulásuk az elmúlt időben. Mindenesetre becsülendő, hogy nem basszák a papíros szelektív kuka tetejére műanyag kapcsolatuk maradványait az első "kié legyen az utolsó energiaital" vita után, hanem megpróbálják a lehetetlent, és verbális úton közös nevezőre juttatni álláspontjaikat. 

Az exem azt mondja ekkora

ke_pernyo_foto_2019-09-28_15_07_18.png

Tovább
52 komment

Love Island 1x24 - Képregéééény!

2019. szeptember 25. 16:24 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2019-09-25_15_37_35.png

A reggelt máris Rajmi és Andika bimbódzásának szenteljük, Erik visszafogottan örül a galambok boldogságának. Helga szerint Rajmi az első adandó alkalommal átbassza majd Andikát, aki szerint nem lesz itt baj, mert ez most közte és Rajmi között real love, nem valami taktikai masterplan egy kirakósdarabkája. 

1.jpg

Tovább
121 komment

Love Island 1x23 - De ki az a Renáta??

2019. szeptember 24. 16:21 - Dzsudibí

4.00-kor nem esett jól az ébresztő hangja, de aztán nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy éppen a 23. rész megírása jutott nekem osztályrészül, mert ez a szerencseszámom. Nem azért, mert ezen a napon születtem (nem a lófaszt nem), és még csak nem is azért, mert ez volt Michael Jordan mezszáma a Bulls-nál (ehhez tényleg semmi köze nincs), hanem mert a számjegyeket összeadva az eredmény 5, amely szám kísértetiesen hasonlatos az egy kézfejen lévő ujjaink számának összegével (szerencsés esetben persze), az első lakásunk irányítószámának utolsó számjegyével, illetve ha az életkorom számjegyeit összeadjuk és az eredményből kivonunk egyet, amely éppen néggyel kevesebb az ötnél (mindig mondom, hogy véletlenek márpedig nincsenek), akkor is ugyanerre az eredményre jutunk. Na de, már megint elkalandoztam, pedig Tíci kedves meglepetéssel készül Zsófinak, kavicsokkal rakja ki az utat a baszobáig, melynek megvalósításában a többi kan is segédkezik neki, mert bizonyára kurva nehéz lehetett azt a 20 métert egyedül feldíszíteni. A hálóból induló Zsófit a többiek megtapsolják, ahogy a dugásra készülő párokat ebben a szubkultúrában szokás, majd a jeleket követve Zsófi hamar eljut Tíciig, aki álló fasszal, kezében egy tekercs WC papírral várja kedvesét.

ke_pernyo_foto_2019-09-24_4_32_14.png

Tovább
140 komment

Love Island 1x17 - Gábor észszerű döntése lefolyni látszik a Niagarán

2019. szeptember 18. 15:28 - Dzsudibí

untitled.jpg

Istenem gyerekek, ha nekem mégegyszer végig kell hallgatnom Lalit, hogy mostmár ne szavazzak arra hogy Ákos vagy Máté mellizma nagyobb-e, akkor jó eséllyel törnek felszínre különböző önpusztító mechanizmusaim, de minimum nagyon szeretném egy jól irányzott maflással leütni Lali fejéről azt a kurva virágot. Ugyanez vonatkozik egyébként Zsófi "legyen neki szerencsés" jelmondatára is. Nia nyilvános meaculpázásra készül, melyet Mekissel beszél meg. Jó, hát tegnap még azt mondta, hogy nem lesz semmi Gáborral, de ma már azt mondja, hogy mégis, de semmiképp nem fogja úgy szervezni, hogy Mekis emiatt beszopja a vérerest. Majd ő megbeszéli Gáborékkal. Mekis se most jött le a Garfieldos plüss falvédőről, nem teljesen érti, hogy ezeknek a tárgyalásoknak ő miért ne lehetne része, és kissé aggódalmas tekintettel követi Nia mozdulatait hajvasalás közben, most kezd neki leesni, hogy Nia nem az a fajta öribari, aki hajlandó önmagát a tűzbe vetni barátaiért. Nia ezt lerendezi annyival, hogy hát hiába, ő már csak ilyen kis szeszélyes. Mekis szemeiben ez olvasható: 

Meg az anyád vérvörös picsája.

ke_pernyo_foto_2019-09-18_5_04_39.png

ke_pernyo_foto_2019-09-18_5_05_10.png

Tovább
234 komment
süti beállítások módosítása