Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x35 - Gifbe mondom el

2019. október 06. 19:12 - Dzsudibí

Zsanér elemzi a tegnap este és a homályos jövő kapcsolatának összefüggéseit, lehet hogy ebből lesz valami, de még az is lehet, hogy nem, lehet hogy van más Bencén kívül, de nem tudja biztosan, egyébként nyilván fontos, hogy valaki jó ember-e, vagy egy gerinctelen patkány féreg, aki az első adandó alkalommal megdugja az összes barátnődet, aztán miután megbocsájtottál, az anyádat is, de a szívnek nem lehet parancsolni, márpedig Zsani kicsiny szíve egyelőre biztosan nem arra a ritmusra ver, hogy Ben-ce, Ben-ce, Ben-ce. 

ke_pernyo_foto_2019-10-06_15_33_08_1.png

Én mindig azt vallom, hogy mindenkit a maga szintjén kell elismerni, ezért merem állítani, hogy Tíci szuperhős jelmezne - mely egy a vállára terített sárga konyharuhából, egy a szeme elé kötött kivágott bugyiból és egy szőrmesapkából áll - a maga nemében páratlanul humoros, szórakoztató és kreatív. Nem így gondolja Zsófi, aki Tícit végigmérve fáradhatatlanul mantrázza magában, hogy "tízmillió, meg tudod csinálni. tízmillió, meg tudod csinálni", bár én kurvára várom azt a pillanatot, amikor a következő ilyen akciónál fogja a mikroportját, csuklóból belebassza a legközelebbi kamerába, majd kivágtázik a villából, basszátok meg a pénzeteket, legyen nektek szerencsés. Hozzám hasonlóan és Zsófival ellentétben Lunának nagyon bejön a performansz, ő egész nap elnézné, ahogyan a nagy és a kis Tíci a medence körül silly salmonoznak fel s alá vidáman bolodozva, rókaprémmel a fejükön. Tibor ezzel práhuzamosan valamikor átvehette a villa keresztapai pozícióját, csak füttyentenie kell - Tícikém, még két kört ebből, Tibi papa nevetni akar még - és Tíci lelkesen rohan teljesíteni misszióját. 

okt_-06-2019_18-15-57.gif

okt_-06-2019_18-16-28.gif

okt_-06-2019_18-15-28.gif

okt_-06-2019_18-13-24.gif

okt_-06-2019_18-14-58.gif

okt_-06-2019_18-12-18.gif

Na. Felelsz vagy mersz játék, és akkor remélem ennél tovább nem is kell magyaráznom, ma miért több a gif, mint a míves szó. Bencének meztelen lazac jut, mert a szerkesztőknél már csak a játékosok kreatívabbak, van továbbá lány-lány puszizkodás, fiúk bikiniben, és Rajmi babasegg arccal. Van még kérdés?

okt_-06-2019_18-09-53.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_19_26.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_23_02.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_23_22.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_24_13.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_24_16_1.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_26_48.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_16_26_06.png

okt_-06-2019_18-07-13.gif

okt_-06-2019_18-06-49.gif

okt_-06-2019_18-08-11.gif

okt_-06-2019_18-08-36.gif

okt_-06-2019_18-09-10.gif

Szenvedély level 3476424

okt_-06-2019_18-04-35.gif

Zsanér Erik véleményét is kikéri Bence vs Norbi - aranyos kedves, de csókolja meg akinek két anyja van vs lovagolnék rajta reggelig, de egy rohadt geci - témában, Erik legalább annyit segít, mint egy 20 centis szúrt nyakseben a barbis ragtapasz.

okt_-06-2019_18-05-07.gif

okt_-06-2019_18-05-46.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_09_16.png

Kisebb perpatvar alakul amentén, hogy akkor Luna amiatt tart naplemente előtt sunamosást, mert valahogy így akar Tícihez közel kerülni, avagy sem, Milán a felbújtó, Zsófi a vernyákoló, Luna meg az életére esküdözik Zsófinak, hogy aranyos gyerek ez a Tíci, de akkor se kéne neki, ha Soma ajánlotta volna maga helyett. Zsófi megvádolja Lunát, hogy mostanában mégis furcsán viselkedik, Luca szerint mindez azért alakult így, mert Zsófi furcsa volt vele, aki azért volt furcsa, mert Luna furcsa volt. Én meg csendben rágom a szám szélén lévő bőrt addig, míg az már végre jobban fáj, mint ez a beszélgetés. Ezek után nincs más hátra, mint hogy Luna és Milán is kibeszélje a történteket (Lunácska, tartsd már a xixodat a kamera felé), de Luna végül megsértődik azon, hogy Milán inkább cigizne, így mi sem leszünk okosabbak.

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_05_25.png

okt_-06-2019_18-06-15.gif

Két új lány érkezik, akikkel a fiúk rapidrandizhatnak egyenként, az egyiket a fiúk bent tarthatják a másik húzhat is haza izibe. Az első lány Heni, aki Angliából jött, ahogyan ő mondja a lavajlendre. Heni 20 éves, és nem dicsekvésből, de volt ő már Cipruson, ahol még a kezét is megkérték, de aztán nem lett belőle lófasz se. Eriknek mindezt úgy meséli, hogy ő már ide hazajár Ciprusra, mint Luxi Bogi Afrikába. Heninek egyébként Erik, Tíci és Rajmi jön be, Tícinek bejön Heni nézése, a járásáról egyelőre nem nyilatkozik. Rajmi elemében van, a randi közben előbb összehányja magát, majd a székről esik le. Henivel egyébként saját elmondása szerint mindenről lehet beszélgetni, akár egy gésával, illetve jó tulajdonságai közé tartozik, hogy aggodalmas. Valaki dobja majd meg a hazafelé úton egy értelmező szótárral, köszönöm. 

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_14_51.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_20_59.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_21_19.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_21_30.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_21_31.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_25_16.png

okt_-06-2019_18-02-36.gif

A szív dobog, a szív sóhajt

okt_-06-2019_18-03-56.gif

okt_-06-2019_18-00-46.gif

okt_-06-2019_18-01-44.gif

okt_-06-2019_18-01-10.gif

 

 

Következő alanyunk Szandra, akit eddig csak részletekben tudtak meghódítani a férfiak, teljes egészében nem. Karó szerint ENNEK jobb az alakja, mint a másiknak, tehát annyit már tudunk, hogy Karó szerint Heni vonzóbb. Külsőre Szandra engem egy kicsit egyébként a fiatal Zalatnay Cini és Kiszel Tündi keverékére emlékeztet, már ha össze lehetne gyúrni őket. Vagy valaki lenne olyan elmebeteg állat, hogy egyáltalán akarná. 

okt_-06-2019_18-00-05.gif

okt_-06-2019_17-59-25.gif

okt_-06-2019_18-02-08.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_40_02.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_42_58.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_43_46.png

A rapidrandik végeztével az új bulák kézenfogva (!!!) térnek vissza, hogy Tibi kihirdesse az ítéletet, amiiii

.

.

.

.

wait for it

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_45_22.png

.

.

.

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_47_13.png

.

.

.

okt_-06-2019_17-58-58.gif

.

.

.

.

Heniii, vagyis Szandra mehet is haza, reméljük nem pakolt sok cuccot. 

Lefekvés előtt Karola még lebassza Eriket azért, hogy mindkét csajnak ő tetszett, Erik meg van annyira mulya, hogy észérvekkel próbál hadakozni egy pusztán rombolásra beprogramozott szerkezettel ahelyett, hogy kivenné belőle az elemet és bebaszná az ágy alá porosodni.

okt_-06-2019_17-58-20.gif

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_51_11.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_51_30.png

ke_pernyo_foto_2019-10-06_17_51_33.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ken Adams79 2019.10.06. 19:59:34

Ha jól értettem Dzsudibi,neked családod van?... kár, mert ilyen humorú nőt...azonnal feleségül vennék! Minden LI írásod nagyon nagyon tetszik, szellemes!

Ha jól értettem, TC valami fogadás miatt ugrálja még ezeket a "lazacokat" (a saját és a többiek szórakoztatásán kívül), mert mintha valami olyasmit mondott volna Tibi, hogy tartozol még pár Lazacugrással (talán - visszanézni tuti nem fogom)

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy bele lehet-e szeretni "parancsszóra" így valakibe, illetve el lehet-e vonatkoztatni a nyereménytől?
Kicsit ezt még mindig annak tartom, hogy a szerkesztők játszanak mások érzéseivel... ami nem valami etikus. Bár... felnőtt emberek.

napraforgó70 2019.10.06. 20:33:05

Dzsudibí, az aggodalmas miért aggódalmas következetesen?

Dzsudibí 2019.10.06. 20:50:59

@napraforgó70: tesztelem, hogy figyeltek-e.

woofesz 2019.10.06. 21:02:23

Ebben az évadban a férfiak több szinttel a nők felett állnak. Az új csaj a pont az i-re. A rossz tulajdonságai közül kettő olyan amiért messziről elkerülöm. "Beletaposok az ember lelkébe"- Az űrlény Bence meg bólogat hogy ő is ilyen. Ha a csaj sorozatgyilkos lenne ez akkor is akarná mert nincs más opciója.

DilisApu 2019.10.06. 21:38:51

Zsófi meg Heni csak mondja TC meg alig bír szóhoz jutni :)
Heni így, ezzel a stílussal maga alatt "vágja a fát" ;)

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:10:29

Karola milyen gusztusosan nyitott szájjal csámcsog!

Zsófi pedig mennyire nem bírja a kritikát és mennyire nem látja, h tényleg gáz a viselkedése.

Pillecukor 2019.10.06. 22:14:33

Ticián nagyon görcsös, be van szarva, hogy nem kerülnek be a döntőbe.

Chuck Νorris 2019.10.06. 22:20:39

hát érdekes vita volt, ment a furás rendesen, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hegy érnyékában bologató Helga, és a barom Karola összes faszságát lenyelö Erik, sokkal nagyobb kutya jelenleg mint Tici.
Rajmi volt az egyetlen aki Tici után ment "megbeszélni" a dolgot, a két fömaffiozo csak együtt puffogott.
a végén még nekik fogok szurkolni, Ékszernek, meg a paplan alatt vihogó ideggyengének :D

AkkorlegyenPtr 2019.10.06. 22:21:20

@Pillecukor: igaza van, rezeg a léc és nem miatta. Igaza volt a fiúknak, de TC nek is abban, hogy ezt nem így a játékban kellett volna kidomboritani...

Regina Falange 2019.10.06. 22:22:32

Zsenialis osszefoglalo, zsenialis gifek! Koszi Dzsudi!
Milanon miert van folyton hajpant?! Gusztustalan!

Chuck Νorris 2019.10.06. 22:23:16

Pronyó Karcsi hogy felhuzta a szemöldökét, az öszinte szerelmet hallván :D

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:27:15

Rajminak sosem :)

akkor inkább Panna-Dávid :)

Regina Falange 2019.10.06. 22:27:36

@Regina Falange: Nnnnna. Lagalabb nem kell tovabb nezni Milano fejet...

Chuck Νorris 2019.10.06. 22:28:48

viszlát Bambinó és ExpumpednéexVVSománé, fantasztikusak voltatok... :)

DilisApu 2019.10.06. 22:29:06

Várható volt, bár Zsanérék párosát előbb kiraktam volna...

Regina Falange 2019.10.06. 22:30:54

Zsaniek sztem mar oszlanak szet. Zsani Norbira, Bence meg ujlany Henire kacsintgat.

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:30:58

@AkkorlegyenPtr: az is lehet, hogy így majd a nézők megsajnálják őket, h mindenki ellenük.
volt már ilyen.

azért tényleg nem semmi h TC (legalábbis a vágások alapján) mennyit elvisel.

Ken Adams79 2019.10.06. 22:31:36

Ez a Milánó vagy ki a tök, ez tiszta Istenes Bence...

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:31:38

@DilisApu: azt nem lehet mert úgy nem tud kialakulni a Zsani-Norbi és Heni-Bence páros...

Regina Falange 2019.10.06. 22:31:39

Fuuuuuujjjj de utalom ezt a Zsofit!!!

megvagyhadnagy 2019.10.06. 22:31:44

Bakker, zsófiii....
Kapd be. Röviden.

DilisApu 2019.10.06. 22:32:29

Zsófi kezd pszihoanyuba átmenni!

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:35:45

az előzetes alapján nagyon undorító lesz, hogy még egy párt kiraknak. mert akkor így most már nem keveredhetnek, mégsem lesz Heni-Bence, amit belengettek?

az új pároknak azért adni kéne még 2-3 napot.
Pannáék kb be sem kerültek az összefoglalóba...

Norbi-Heni párosban semmit nem látom, márpedig jelenleg ők a szinglik.

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:37:04

Zsófinak lehet üldözési mániája van, mindenben és mindenkiben ellenséget lát. mondjuk a játék erről is szól, de nem kéne ennyire rosszul felfogni.

Pillecukor 2019.10.06. 22:39:00

@Mindjártkarácsony: Egyedül eléri, hogy bukják a fődíjat

megvagyhadnagy 2019.10.06. 22:39:23

@Mindjártkarácsony: nem biztos hogy holnap már kiválasztás lesz, volt már ilyen ajánló. Akár az is lehet hogy lalibácsi ad 2 nap gondolkodási időt.
Amúgy meg ők a nap 24 órájában együtt vannak, most ők döntenek nem a nézők az összefoglalók alapján.

Thats What She Said! 2019.10.06. 22:49:28

Rájöttem! Az a csaj aki nem került be, megvan kire hasonlít! A survivorben volt egy ugyanilyen arcú lány, ugyes volt! Talán Szandra?

Zb74 2019.10.06. 22:54:18

@Thats What She Said!: Azt nem tudom, de a be nem került lányt tényleg Szandrának hívták.

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 22:58:16

@megvagyhadnagy: na ja de a bentiek kedvelik Bencét. remélem nem a Pannáék esnek ki.

Sajna nagyon úgy néz ki, hogy a régi párok futnak be, pedig azok közül egyiknek sem adnám a fődíjat.

ha muszáj lenne még mindig leginkább a TC-éknek. mert legalább összeálltak az elején, viszik ahogy tudják. legalább nem bottal simogatják egymást. Oké, hogy Zsófi kb elviselhetetlennek tűnik. (amúgy szerintem lehetnek jófej pillanatai is, egy egy háttérjelenetből kiderül, h tud nevetni is). Azért persze nagyon gáz a csaj.

Tibinek és Karolának semmiképpen, akárki mellett állnak, így hiába a legszimpatikusabb pl Erik nem nem és nem. Esetleg ha Karola nem esik ki és nem úgy pakolják vissza, talán. Ja és Rajmi, Andinak sem, egyik sem tetszik.

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 23:00:45

innen szerintem még több színészkedést kapunk, hogy elkezdődött a nézők dönthetnek fázis.
remélem nem kell többé Tibit piknik-kosárral látni :(

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 23:02:18

@Thats What She Said!: a szája és az orra nagyon furcsa volt, esélyes h ő az.

Mindjártkarácsony 2019.10.06. 23:05:26

@Pillecukor: szerintem jól lát dolgokat, pl azt is, hogy Luna nem biztos, hogy baráti szemmel nézett TC-re, vagy akár h nem jószándékú felé. De ennyire ostoba nem tudom hogy lehet, hogy a párjának esik ezért, ráadásul ilyen stílusban. Lelehet az ilyet tudni pár mondatban, egy nézéssel és a pár jó esetben megérti mi a helyzet és nincsenek ezek az ordenáré viták.

bel ami 2019.10.06. 23:14:36

@Dzsudibí: a királynő,
minden posztja szíven lő.
Ha én tényleg költő lennék,
mindig róla énekelnék!

Caligula lova 2019.10.06. 23:22:13

Szerintem Zsófi-Ticián még a legszerethetőbb páros, és mindkettő miatt. Ticián nem a legokosabb ember, aki valaha gyarapította volna társadalmunkat eddigi jelenlétével, de amúgy kb. ugyanaz a zavart hülyegyerek, mint én voltam 18 évesen, csak jobban tudtam magam kifejezni, mert nem voltam ostoba. Kövezzetek meg, de nekem Zsófi is rokonszenves csaj. Kurvára temperamentumos, de amúgy meg ezt az ember idősebb korában megtanulja kezelni azzal, hogy nem bassza fel az agyát és nem hantázik. Tici amúgy szerintem el is kezdte ezt, bár lehet csak a vélhető nyereményig, és amúgy azzal sem lenne baj.
Nekem még Bence baromira szimpatikus, Milánnak is vannak elkapható vicces beszólásai. Többiekkel sincs különösebb bajom, mindenkinek érthető vagy elfogadható volt a játéka szerintem. Ja meg Luna nőtt nagyot a szememben a búcsúbeszédével meg a hozzáállásával.
Azt azért sajnálom, hogy az újaknak kevesebb esélyt adnak rohadtul. Eleve később kerülnek be (amin nyilván nem lehet változtatni), és semmilyen műsoridőt nem kapnak. Ez így daráló, és az ÉH-ben ezt is sikerült megoldani.

Zb74 2019.10.06. 23:48:28

Amúgy kösz, Dzsudi, ez megint hangosan röhögős hv lett!

“én kurvára várom azt a pillanatot, amikor a következő ilyen akciónál fogja a mikroportját, csuklóból belebassza a legközelebbi kamerába, majd kivágtázik a villából, basszátok meg a pénzeteket, legyen nektek szerencsés” :-D :-D :-D

“Rajmi elemében van, a randi közben előbb összehányja magát, majd a székről esik le.” Ez tényleg így volt, majd utána közölte, hogy semmi hatással sem volt rá a lány...

d00m 2019.10.06. 23:53:45

35-36. rész:

A Karola nagy színésznő, szépen idomítja Eriket, valamint itt csak önmaga miatt sírt. Mindig azt szövegelte, hogy a féltékenykedésből van elege, hát ő most a semmiért művelte azt. Istenem, hány ilyen nővel hozott már össze az élet közvetve vagy közvetlenül. A saját szemében a gerendát nem, a másik szemében a szálkát tipikus esete. Erik még fiatal és kell neki pár pofon, hogy később az ilyen nőket már ne vegye figyelembe. Amúgy csak nekem tűnik úgy, hogy rohadt igénytelen amúgy ez a Karola(egy utalást tett korábbi részben erre Tícián)? A haja, a lába, a lábkörmei simán ez jön le. Meg amikor arról dumál, hogy "amikor téged" egy nő visszautasít miért erőlteted a dolgot? :DDD Bazmeg, hát tuti ő is hányszor csinált már ilyet, a nők "imádják" az elutasítást, a férfiét akiért küzdeni kell - főleg ha tiltott gyümölcs és foglalt is - az a legjobb!!! :DD Színésznő mondom én!

Igazából a legnagyobb hibát ott követte el Tibi meg Erik, hogy a Ticinek ilyen kapcsolat kell és kész. Neki ez jó még, ha kívülről is ilyen veszekedős, vitatkozós is. Nem hinném, hogy korábban más volt neki. Hagyni kel őket a f.... amúgy, mert annyira végtelenül menthetetlenek és hiába jó gyerek Ticián, a fekete özvegy bűvkörében nem lehet rá hatni. Rossz hatással van rá a nő, és ez még csak fokozódni fog kint is, ha egyáltalán együtt maradnak. Olyan, mint egy rossz drog amitől nem tudsz szabadulni - azért valljuk be jó bringa lásd 34. rész 15:52- mert jó érzést okoz nagyon egy kis ideig pl amíg űzöd a testét, de a többi időben csak mérgez.

Számomra nincsen igazán szimpatikus páros, mondjuk ha még is választani kell legyen az új srác meg Panna, de ők meg igazából olyan semmilyenek együtt. A Milán gyerek húzása pedig nagyon aljas volt, be akart kavarni a kis rohadék, mert neki a Zsófika adja. Ticián helyében, megmondtam volna neki, hogy sokkal szerényében, mert a következőért leütlek. Még hiteles is lett volna tőle, megenné reggelire az biztos.

Zb74 2019.10.07. 00:03:51

Egy dologra felhívnám a figyelmet: az, hogy Zsófi féltékeny a már kiesett Lunára, éppenséggel azt igazolja, hogy valósak az érzelmei Tici iránt, és a villán túl is tervez vele. Ellenkező esetben leszarná, hogy odakint megkeresi-e Luna Tíciánt, vagy sem.

d00m 2019.10.07. 00:11:13

@Zb74: Nem akarlak kioktatni, távol álljon tőlem. Ez az érvelés nem mindig helyes nők esetében, sokkal régebben mikor még kevesebb tapasztalatom volt mint, ma én is ezt gondoltam elsőnek. A nők között nagyon erős a rivalizálás és nagyon nagy fájó pontok a konkurens nők. Szóval, ha nem szól semmit akkor akár el is tudja vagy tudná később szedni tőle a Ticiánt. Nyilván, már így nehéz lesz, hogy kiesett de kint bármi megtörténhet még. A lényeg tehát, hogy ez szólhat inkább a rivalizálásnak is hidd el nekem.

Zb74 2019.10.07. 00:19:53

@d00m: Ebben is van valami - a nők néha teljesen röhejes módon tudnak rivalizálni egymással, és képesek ezt a rivalizálást mindennél komolyabban venni.

d00m 2019.10.07. 00:25:41

Tekerjetek 43:37-re amikor Norbi felolvas és figyeljétek 43:44-től Karola fejét. Az van rajta telibe, hogy "huuh akkor ez nekem nem a legjobb hír" mivel ő nem az. :D

Milánnál örülök, hogy kiesett. Elég elég sunyi ember, persz lett volna esélyük a fődíjra. Lunával nincs baj, aranyos kis cuki lány csak olyan inaktív a műsorban és ez ide nem elegendő.

A végén a fekete özvegy megint alkotott Ticiánnál, nem fogja ezt bírni idegekkel a gyerek kint. Meg őszintén ki bírná hónapokig, évekig vagy akár egy hosszú házasságban? :D Nekik van a legnagyobb esélyük még is a fődíjra, mert az a "réteg" aki mögöttük van a legaktívabb és biztosan sokan szavaznak rájuk a Ticián miatt.

Chuck Νorris 2019.10.07. 05:33:16

Tibi miközben Erikkel puffogott Ticián miatt, elkottyintotta a lényeget. - dehát mi csináltuk a showt.
Na ez a lényeg a show, aki bevállalta azt tolja a csatorna.
Tibi és Segges, Erik és Karola szerelme full kamu, olyan lázasan csokoloznak mintha rántotthust ennének, de a lényeg hogy csinálják a fesztivált. Az egyetlen komolyan vehető szerelem Ékszeré és Ideggyengéé, de náluk azt se tartom kizártnak hogy elötte is együtt voltak, mert enélkül tul mesebeli a történet. :)
Tici és Zsófi, nekik lehet hogy vannak már érzelmeik egymás iránt, de azért akkora szerelem nincs, ök csak hozzák a kamuvita, müveszekedős, cigányvircsaftos, maunika showt ami kell az erre fogékonyaknak. Zsófin néha látni, hogy a nagy vita közben, néha elneveti magát, de már igazábol a vitáiknak alig van tartalma, csak a te mondtad, én nem mondtam, inkább te mondtad-ot eröltetik.
jobb is hogy lassan vége a müsornak, ez a turbositott változat nagyon gáz.
Az ujaknak semmi esélye ősszehozni valamit, az angolban pld az utolsó párcsere és a döntö közt 12 nap volt, nálunk egy hét van a müsorbol, és még lesz egy cserebere sztem.
öröm az ürömben ma este már indul Séfek Séfe, nagyon tetszett az elözö évad, sztem arra kockulok rá 9-töl, itt meg marad a HV összefoglaló :D

megvagyhadnagy 2019.10.07. 07:42:28

Hát, sokakkal ellentétben nálam ez a tici-zsófi páros kb az utolsó helyen van a népszerűségi listámon. Egyszerűen az a kultúrkör ahonnan ők jönnek, az nem az én világom. Hangoskodó harsány, mindenbe és mindenkibe beleálló habitus. Lehet pár napig ez még jópofa is lehet, de hosszú távon ticit sem bírnám elviselni magam mellett. Zsófi meg? Még csak szépnek sem szép. Öltözködni meg végképp nem tud, a fogai között kipréselt beszédéről nem is beszélve. Ez van :)
A versenyt az ékszerész páros fogja megnyerni. Ez van.
Mivel elfogult vagyok Helgával kapcsolatban, nyilván sajnálom, hogy emelett a tibi mellett kb. megszűnt létezni, de bízom azért, hogy van annyi esze, hogy tud abból az ismertségből profitálni, amit megszerzett itt a műsorban.

Unagi 2019.10.07. 07:43:26

Nekem Zsófikától továbbra is futkos a hideg a hátamon. Ebből a csajból a nőiesség szikrája is hiányzik. Lassan már nem csak Tici fél tőle, hanem én is, ahogy meglátom a képernyőn gyomorgörcs, hogy mindjárt rákezd a hisztire valami miatt. Rohadt mérgező lehet egy ilyen nő társasága én nem is értem, komolyan van az a punci, amiért ezt megéri elviselni?! A közbelépés jelenet nagyon bejött, hogy nyíltan együtt mindenki próbálta felnyitni Tici szemét, hogy vegye már észre, hogy viselkedik vele álmai nője. Itt jegyezném meg, hogy Zsófi unalomig hajtogatja a "nem beszélhetsz így velem" kezdetű örök klasszikust, de mikor Tici otthagyja, ő simán lecsicskázza.
Luna számomra simán lehetett volna egy Helga2, abból a szempontból, hogy lehet csendben megvárta volna, hogy valami miatt Tici magára maradjon és akkor lépett volna előre, direktbe nem támadta volna be őket. Ettől még szimpatizálhatott Ticivel. Nekem pont ez a korrekt. Hiszen az életben is így működnek a dolgok ideális esetben. Nem rondítunk bele a másik kapcsolatába. Lehet Zsófi ezt a kivárást érezte meg.
Egyszerűen ez a csaj kritikán aluli stílussal reagál MINDEN helyzetre. Képtelenség lehet vele vitatkozni, mert bár ő pampog arról ki, hogyan beszél vele, mégis minden megszólalása flegma és lekezelő.
Mellesleg nem tudom mennyire korlátozza az embert a kamerák jelenléte, de ez a nagy szerelem téma mindenkinél bűzlik. Ha végre öszejössz azzal, aki tetszik, akiről már napok-hetek óta fantáziálsz, hagyjuk már ezt, hogy szájrapuszi, meg ölelgetés, meg egymás mellett kézen fogva fekvés. Ebből a szempontból Gábor meg Nia volt a leghitelesebb, mert ott lehetett érezni a szenvedélyt, hogy alig bírnak magukkal. Pontosan ilyen egy kialakuló kapcsolat. Zsófi meg Tici is előadja, hogy alig bírnak magukkal, könyörgöm nulla kémia nem látható köztük. Mintha apukámékat nézném hétvégén ebéd közben. 45 év házasság után

innovation 2019.10.07. 07:53:14

Jó reggelt, rövid hetet polgártársak!

Na, hát jó sok minden történt a hétvégén. Nem.
Olvasom itt a kommenteket és számomra nagyon furcsa, ahogyan alakul az egyes párok megítélése.
Lehet, ez csak az én szegénységi bizonyítványom, de bizony nem "várom el", hogy ez most hú, mekkora szerelem két ember között. A kémia, a szikra ott lehet, de ennyiféle ember - szerintem - ennyiféleképpen reagálja le.
Nem hiszem, hogy sokan idekint együtt fognak maradni btw.

Sokan várták Helga és Tibi párosát. Szerintem ebben a "kapcsolatban" - bár inkább felállásnak hívnám ezeket - Helga tolja okosan. Kiválasztotta a régiek közül a leginkább okos gyereket, megszerezte és ami fontos, megtartotta. Igen, tudom, hogy Tibor ázsiója azért erősen csökkent, nálam továbbra is nyerők. Hülyeséget nem csináltak, egymást nem nyírják, normálisak egymással és a többiekkel is. Mármint úgy értem, hogy nem basztatják a másikat, hanem inkább segíteni akarnak. Lásd a tegnapi TC-s adást, bár totál felesleges volt. Ezt azért intelligensebben is meg lehetett volna tenni.
Én is álltam már Tibi és TC helyén is, egyik sem könnyű, de így azért nem kell nyírni a másikat - még a show kedvéért sem. Viszont a pénzt felelősséggel kezelnék, nem menne el néhány hónap alatt. Ezt is ideszámítva nyerjék meg ők.

Erik és Karola: fentebb írták, TC mondta is, hogy igen, Karola igénytelen. Kisebbségi, lakótelepi ingatlanosnak öltözik legtöbbször, ápolatlannak tűnik és szerintem nem is csinos, nem is szép. Ellenben ahogyan nyírja Eriket, az már sok. Ezért is nem volt igaza tegnap Eriknek, mert őt ugyanúgy basztatja Karola, ahogyan Zsófi TC-t. Bármennyire is szívesen látnám Eriket a dobogón, Karola miatt sajnos kizárt. Ja és idekint hamar off lesz ennek a felállásnak. Ez NEM kapcsolat! Erik vonzódik Karolához, Karola meg már ha visszajött, akkor lehorgonyzott Erik mellett.

TC és Zsófia: hasonló a helyzet, mint Erik és Karola kapcsán. Nagy esély van arra, hogy TC miatt és az idekint mögötte álló réteg/brigád/rajongó/stb megnyerik a játékot. Zsófi miatt sajnálnám, de TC megérdemelné. Nagyon-nagyon sokat kellene tanulnia, de attól is félek, hogy a pénz rossz útra viszi és néhány hónap alatt nem lesz belőle semmi. Zsófi mellett nem fogja bírni, ráadásul a család is óvva intette tőle, így elpazarolt nyeremény lenne.

Andrea és Rajmund: Hát, izé. Szerintem egyiküknek sincs szükségük a pénzre. :) Andi csinos, szép, okos, ezért könnyen meg lehet neki a high life. Rajmund meg. Megkaparintotta a kis ékszerét, végigviszi a játékot vele, de a hirtelen jött ismertség és a sok csaj miatt offolja Andi. Ja és a család sem támogatja. Én megkockáztatom, érzelmek sem alakulnak, csak vonzódás van, az meg azért - számomra - kevés a boldogsághoz. Nem adnám nekik a nyereményt.

Zsani és Bence: Engem rettentően idegesít Zsanett. A mentalitása, a nyafogása, a szája, a beszéde, a tetkója, minden. Ettől sokat fejlődött, hogy eljött (jó, elküldték) Tibor mellől. Bence rendes gyereknek tűnik, ezért nem is akar tőle semmit Zsanett. Neki is a tiltott gyümölcs arcok jönnek be. Bencéről nem tudtunk meg sokat. Ha hamarabb jön, még lehet állt volna neki zászló. Nyereményt nekik sem adnék.

Panna és Katonagyerek: Utóbbi nevét sajnos nem tudtam megjegyezni még. Nem fair, hogy hátul végeztek a felmérésben. Vagy savazásban. Vagy mi volt az. Őket többet néztem volna, mint Zsófi indokolatlan kirohanásait. Ez nehéz, de akár nálam még a dobogón is lehettek volna, remélem, ők maradnak és Zsaniék mennek. Ha ki is esnek, Panna jól tolja a high life-ot, nem lesznek problémái. Szerintem a Katonagyerek is sikeres idekint, és az RTL tudja még foglalkoztatni, elég értelmesnek tűnik és sok műsor lesz még, ahová jelentkezhet. :)

Újlány és Norbi - talán: Az új lány abszolút antipatikus, hagyjuk is. Norbit nem tudom hová tenni, inkább antipatikus, mint szimpatikus. Sok értelmes megmozdulása nem volt, de azt, hogy nem jön be a csajoknak, egészen jól kezelte és Diát is leszerelte. Ezért kap egy kis piros pontot.

Luna végre kiesett. Valaki írta, hogy cuki. Nem mondanám. A fejkötős gyerek sincs már. Mire volt jó ez a kavarás??? :/ Bocs, irtó hosszú lett...

innovation 2019.10.07. 07:57:29

@megvagyhadnagy: Remélem, Helgát láthatjuk még valami értelmes műsorban (akár műsorvezetőként), őt szívesen nézegetném még. Lehet belőle egy Anikó2. Hajrá Helga! :)

@Unagi: Örülök, hogy ugyanazt összefoglaltad te is, amit én leírtam. Mármint a "szerelemről".

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 08:46:17

Ha minden igaz, egymást szavazzák majd ki végig. Emiatt, TC-nek egy dolga van, a top3-ba maradjanak valahogy. Mivel őket nyírták tegnap a többiek, az ő szemükben ők ketten gyenge páros. Ha te magadat erősnek gondolod, és választani kell, kit lökj ki, a másik erőset vagy a gyengét dobod ki a játékból a döntőbejutásért. Naná, hogy az erőset. Tehát egy a lényeg, maradjanak meg a végéig, amikor már csak 3 marad, pl Tibi papa, RajmikaAndika, meg TC és neje.

Értem én, látom is, én is így látom, de bakker, a 2 fiúnak nem így kellett volna ezt. Szétsavazni adásban TC-t, ezzel szugerálni a népet, hogy ők ketten nem jó pár? Nem.. ha tényleg haverok, nem így. Ezt láttam TC arcán is, hogy nabammeg kösz, végem. Riportban is ezt mondta, hogy köszi fiúk, de ezt nemáígy....

Persze, veszi a kamera őket 0-24ben, de teljesen más, ha "csak" dumálnak este, mint ez.. hogy egy játékban, feladatban adják az ívet. Rajmi ok, mert ő utálja TC-t, ő ezt bedobja, ok, direkt... de a két haversrác? ... és ki ment utána oda megbeszélni? Rajmi. Ki puffogott, önigazolóan, haversrácok.

Tibi olyan, mint a villa tulajdonosa, a nagybirtokos....Helga meg a naccsasszony.
Semmi nincs köztük, borzalmas.

Karola legalább féltékeny vagy utálja Eriket vagy bármi... de Tibcsi? semmi.

Unagi 2019.10.07. 09:07:41

@AkkorlegyenPtr: Azért mindkét srác próbálta ezt már privátban is jelezni TC-nek, hogy gáz amit a nője csinál vele. Mi volt az eredmény? Ment Zsófihoz sírni, hogy a csúnya fiúk kikezdik a kapcsolatukat. Bírom TC-t, mert egy kedves fiú, de lassan úgy vagyok vele, hogy megérdemli, hogy szépen lassan kiheréli ez a nő. Ha itt az egekbe magasztalták volna őket, vagy beválasztják esélyesnek, akkor meg az lenne, hogy gerinctelenek, mert privátban magyaráznak TC-nek, nyíltan meg nem mernek beleállni. Szerintem (még ha taktikailag is jól jött ki a srácoknak) így volt korrekt, hogy nem csak fű alatt merik elmondani, hogy Zsófi igenis gáz.

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 09:14:37

@Unagi: Igaz. Viszont ezekszerint azt is megbeszélték, hogy ők hárman végigtolják a showt. Hagyni kellett volna a francba, majd otthon kap a gyerek egy fejmosást, de nem veszem ki a zsebéből a 10 millát. Nem kellett volna magasztalni, ők is erős pár, kész. Rajmi ígyis úgyis nekiment volna.

Unagi 2019.10.07. 09:14:49

@Unagi: Az meg, hogy TC képtelen felfogni, hogy ez tényleg nem róla szól, hanem a párjáról, az az ő hibája. Az életben is van ilyen, hogy valakitől a párja miatt távolodnak el a barátok, az illető meg észre sem veszi, aztán a szakítás után jönnek a nagy egymásra találások, hogy hú bazzeg tényleg hülye voltam.
Az ilyenfajta szembesítés pedig különösen jó, hiszen ott van a hibásnak tartott fél is, had hallja mit gondolnak róla, hátha picit formál a viselkedésén. Hiszen ha nincs semmilyen visszacsatolása, hiheti, hogy ő így tökéletes ahogy van. Meg neki "nem mondta soha senki, hogy gáz lenne"

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 09:35:38

@Unagi: persze, hatásos, csak a 10 milla... ugye. Amúgy meg, szerintem látta TC, tudta mi van, de tudta azt is, hogy meg kell védenie "magukat". Ez így korrekt az ő részéről, ez így kapcsolat, családot megvédi.... Sokkal inkább, mint Tibiéké.

bitfighter 2019.10.07. 09:38:55

Tícián vakon van. Egy ilyen nő mellett maradni agyrém Zsófi csak a pénz miatt tart ki mellette. Műsor után pattintja.
Karola szintén csak a pénz miatt marad Erikkel. Ezek a drámai jelenetek annyira megjátszottak, nagyon gyenge színész. Erik meg nem hülye, tudja, ha most ismét váltana (Heni), akkor a nézők felé nem túl jól jön át, akár csomagolhat is, így a vége előtt.
Ha lesz még egy választás és a nők választhatnak, akkor remélhetőleg Heni kezdi, és így a hajrában jól megkavarja a szart, és Eriket választja. Heninek úgysincs sok vesztenivalója. Vagy Tíciánt választaná. Hatalmas lenne bármelyik verzió :D

Robbie2008 2019.10.07. 09:42:42

@Chuck Νorris: "Az egyetlen komolyan vehető szerelem Ékszeré és Ideggyengéé, de náluk azt se tartom kizártnak hogy elötte is együtt voltak, mert enélkül tul mesebeli a történet. :)"

Valami nekem is furcsa volt abban, amikor a nagy büdös semmiből hirtelen Kavics elkezdett erős vonzalmat érezni Rajmi iránt. Ráadásul úgy, hogy Rajmi gázul viselkedett addig, nem tűnik valószínűnek nekem, hogy a kis finom modorú/lelkű, "sok romantikus filmet láttam, ezért értem a pasikat" Andika önmagában csak ezen viselkedést látva gyúlt lángra.

"Tici és Zsófi, nekik lehet hogy vannak már érzelmeik egymás iránt, de azért akkora szerelem nincs, ök csak hozzák a kamuvita, müveszekedős, cigányvircsaftos, maunika showt ami kell az erre fogékonyaknak." Elsőre úgy olvastam, hogy: ..maunika showt ami kell az erre fogyatákosoknak. :-)

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 09:43:07

Szerintem nincs ő vakon. Tudja ő, hogy mi van, csak nem tud mit tenni. Tegnap is a Luna hiszti után külön ment, leült, elhangzott egy: faszom!..
Heni TC nekem is megfordult a fejemben, durva lenne, csak ugye 7 nap van... az kevés

Mindjártkarácsony 2019.10.07. 09:58:13

@Unagi: nem értek most egyet.
TC szerintem nem annyira ostoba, igenis látja. de már a finisben vannak, végig kell tolni. Zsófival tolják így vagy úgy, némiképp tudatosan. Ők azok akik beszélnek néha a nyereményről, látszik, hogy igyekeznek.

Az amit Tibi papa (kösz Dzsudi) csinál az gáz, tényleg olyan mint aki főnöknek érzi magát, elkezdi ekézni és kihajigálni az embereket, mint ahogy Alexát is lapátra tette.

Csúf volt, hogy bevágták tegnap, hogy Tibi-Erik ki akarja lökni a páholyból TC-éket. Nyilván jó lenne nekik egy erős párossal kevesebb lenne.

Erik, aki amúgy szimpi, de előttem is leírták, h kb ugyanolyan pincsi Karola mellett. Ő ne szóljon erről. Tibi meg aki nem meri bevállalni, h taktikázik, ezért olyan ótvar alakítással próbálja a nézőket elkápráztatni, hogy fáj, szintén jobb ha csendben marad.

Mint ahogy Erik, neki sem nagyon volt jobb partner, sajnos nagyon rossz lóra tett, még egy új lánnyal is szimpibb lett volna. Karolának meg ugye ki maradt volna, senki nem akarta. Rajminak is volt annyi esze, hogy na még mit nem.

Itt semmi haverság nem volt szerintem, visszatérve. TC jól látta, hogy gyengíteni akarják őket. Zsófi nem szimpi kicsit sem, azt nem tudom, hogy tudatosan próbálnak vitatkozni folyton, vagy Zsófi túltolja.
Azért nehéz játék ez, ha csak ülnének csendben mint egy nyugdíjas páros, akkor sem hiszem, h jobb lenne, sőt.

bitfighter 2019.10.07. 10:00:16

Hát lehet, hogy LI után TC összejönne Lunával. Lunának meg jól jönne a pénz egy része, gondolom Somáé már rég elfogyott, ki tudja mi van Pumpás Gáborral :)

Ha Heni választaná TC-t, Zsófinak ki maradna? És beindulna a láncreakció, öröm volna nézni azokat a búvalbaszott arcokat utána. :D Ott már nem lenne taktika, jön a döntő :)
Heni --> TC
Zsófi --> Tibi :D
Helga --> ki tudja, ha már borult a terve, akkor az egyik legerősebb párost kell szétszednie, szóval Rajmi :D
stb.

Mindjártkarácsony 2019.10.07. 10:03:26

@bitfighter: Eriknek csak akkor van esélye, ha Karola akkora ostobaságot csinál, hogy a nép is egy cserét óhajtana. Bár szerintem a fenekezős eset után, meg a tegnapi rapid randis után is pattanhatott volna.

szerintem úgy van vele, hogy azt hiszi, nem szabad váltogatni, ezt már így kell végig játszani. nagyon remélem, hogy Karolával nem nyeri meg.

Karola nekem Zsófinál is irritálóbb, igénytelen, olcsó prosti benyomást kelt, aki ráadásul még mindenért elszámoltatja a másikat. legalább lenne nagyvonalú :) Ráadásul kiesett már, aztán úgy ül ott, mint egy d(r)áma..

Mindjártkarácsony 2019.10.07. 10:07:56

akkor lehetne sima útja valamelyik fiúnak (Erik, TC) ha a párja belátó lenne és betegségre hivatkozva abbahagyná. Akkor valamelyik fiú folytathatná az új lánnyal és ok lenne. bár ha bent lenne szavazás akkor kihajítanák őket azzal a kamu érvvel, h nincs köztük szerelem.

Tibi, Rajmi párosoknál meg a fiúknak kellene kiszállni :D

Rugdoll 2019.10.07. 10:10:17

@Dzsudibí: én azzal kötözködnék, hogy a magyar helyesírás szabályaiban (ha jól tévedek) a megbocsátani szóban nincsen J. De ez nem 100% csak ha már beléd kötöttek :D folytatom :)

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 10:17:48

@Mindjártkarácsony: Vagy.... Tibi felvenne egy reverendát, alias Tibi Atya.. és bevallaná, hogy mindig is Rajmival állt volna össze, főleg amióta megborotválkozott és fiatalodott úgy 10 évet.... najó, ez sok talán ;)

Mindjártkarácsony 2019.10.07. 10:20:40

@AkkorlegyenPtr: de Helga fürdőruháját titokban viselné a reverenda alatt :D

Rugdoll 2019.10.07. 10:27:13

Én hiszek abban, hogy Zsófinak vannak érzelmei a kis romaRómeó iránt, csak ez a nő ilyen. Nem világos, hogy magával nincsen rendben, vagy csak a katonás stílusban hisz, hogy ott kell őrködnie a palija mögött/mellett állandóan, nehogy elkeveredjen a kis bárányka valamerre.
Az tuti, hogy nem tart majd sokáig, ha hazajönnek, de az valóban amiatt lesz, hogy TC nem bírja majd ezeket a végeláthatatlan vitákat, amik nem vezetnek sehova ellenben mindig ugyanarról szólnak.

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 10:33:10

@Dzsudibí: Nagyon érzed ezt a képi világot. Képregény is ütött, ez is odabsz. Filmet rendezel-e? :) narrációval, mint Gájricsi féle Sherlokkholmsz. Beülnék rá.

Niké88 2019.10.07. 10:33:11

Az egész műsor összecsapott és így, hogy a vége előtt 1 héttel is küldenek be újakat, valahogy értelmetlen is. Az Édenek sokkal hosszabbak és jobbak voltak, még a legutolsó is szerintem.

Egyébként azt tudjuk, hogy elvileg ennek a végén hogy lesz a pénz osztás? Lesz-e olyasmi, mint az ÉH-ben, hogy növelik a tétet és elfogadod, nem, stb...

Mindjártkarácsony 2019.10.07. 10:43:22

@Rugdoll: iegn valószeg itthon nem tűrné ilyen jól, mint bent.
Szerintem az is lehet, hogy zsófi már mindenbe belelát mindent.

azért remélem végig tudják vinni. Karolánál akárhonnan nézzük, jobb a Zsófi.

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 10:51:49

@Mindjártkarácsony: szerintem benne van az is, hogy pörögnek a dollárjelek a szeme előtt, mint dagobert bácsinak, illetve a szerkesztői vágás is. Ahogy többen írtuk, el lehet csípni azért nagy nevetéseket Zsófinál, nemcsak a búvalba...bélelet arca van.. lásd a fenti gifek között is.. az nevetés... TC is, ő is nevet.. a többiektől ilyet nem látok.

AkkorlegyenPtr 2019.10.07. 10:59:39

@Rugdoll: megbocsálytyuk szerintem ;))

megvagyhadnagy 2019.10.07. 11:08:36

@AkkorlegyenPtr: :D hát, lya. Ennél tényleg minden lyobb :D

nemyra 2019.10.07. 12:39:41

TC nekem nagyon szimpatikus srác a maga kisfiús naivságával. Zsófit meg nem tudom hogyan lehet hosszú távon elviselni. Ha TC beválasztotta volna az Alexát, nagyobb esélye lenne a végén, mint most Zsófival.
Zsófika nem biztos, hogy érzelmi alapon ennyire féltékeny, inkább a seggét félti, hogy kiesik a játékból.
Ékszer Rajmi páros azért működik, mert Rajmi nem nyomul úgy mint anno Erik, szépen a csaja komfortzónáján belül marad.
Visszatérve TC Zsó párra, azért köztük már voltak komolyabb szintén, míg a többiek pusziszkodós turbékolásán nem érződik, hogy izzana közöttük a levegő.

tomhardynészonja 2019.10.07. 13:23:48

Kellemes hétfő délutánt mindenkinek!

Volt már szó róla, hogy Zsófinál teljesen kiégett a viccrelé? Amikor Tíci visszajött Lunácska privát búcsúzása után, én bebújtam az ágy alá, és csak onnan mertem nézni, mi fog történni. Zsófi pillantása bekerült a "top10 gyilkos tekintet" válogatásba. Azon gondolkodtam, ha utánuk megy, és meglátta volna, amint párja és Luna összeölelkeznek, be kellett-e volna avatkozni a biztonsági őröknek? Szálanként tépte volna ki mindkettő haját. Nyilván fiatalon hevesebbek az érzelmek, és a féltékenységet is nehezebb legyűrni. Zsófi birtoklási vágya ettől függetlenül beteges, Tíci pedig lassan olyan frusztrálttá válik, hogy nyári szellőtől epilepsziás rohamot kap. Sajnálom, hogy Erikem<3 <3 <3 nem mozdítható a Szigony utcai háztartásbeli alkesz mellől. Károlina szerintem egy fatiplitől sajátított el tárgyalási technikáját: ordítok=igazam van, támadok=igazam van, kinyitom a számat=igazam van. Kívülről szemlélve igen méltatlan kapcsolatnak tűnik az övék. Pannácskáék bimbózó szerelmét én is szívesebben nézném többet, és az új lány - Bence romantikázást is.
Ettől függetlenül én már nyertem, hiszen megismertelek benneteket. Nem a pénz a lényeg, hanem a belső értékek. Igyekeztem nyitni mindenki felé (engem minősít, hogy széttárt lábakra asszociálok), kívánom, hogy találja meg mindenki a boldogságot.

kismalacka 2019.10.07. 16:48:03

Helga/Erik vagy Zsanér/Erik páros lenne jó. Akkor lenne értelme ennek a pusztító sorozatnak.

Károlnak a leírásával tökéletesen egyetértek az előttem szólókkal, engem először a fehér platform műanyag szandika készített ki, főleg amikor így elegánsan szandálostul felmászott az ágyra.

Zsófi szerintem csak a lovettát félti nem TC-t. Gyász ez a nő. A műsor után még azt is letagadja, hogy hallott TC-ről.

Remélem lesz valami kis izgi és valaki robbant így a végére. Hajrá újak, csak ti tudtok valami jó kis műsort csinálni.

Berborosz 2019.10.07. 17:10:48

@kismalacka: Igen, várható valami izgi.
Például a most beválasztott Heninek nyilván adnak valami lehetőséget a párosodásra. Nem foglák kidobni azzal, hogy szingli vagy, mehetsz.

p.o.p 2019.10.07. 22:13:31

@tomhardynészonja: ezen vagyok kiakadva napok óta, hogy mit keres Eriked<3 a háztartásbeli mellett. Reménykedni tudok csak, hogy kínjában valasztotta, és nem gondolja komolyan...az a nő a legalja...

2019.10.07. 23:23:05

@Dzsudibí: " észérvekkel próbál hadakozni egy pusztán rombolásra beprogramozott szerkezettel ahelyett, hogy kivenné belőle az elemet és bebaszná az ágy alá porosodni."
kösziiiiiiiiiiiiiii
Ez egyszerűen zseniális szöveg volt, leköptem a monitort :-)))))))

2019.10.07. 23:23:05

@Dzsudibí: " észérvekkel próbál hadakozni egy pusztán rombolásra beprogramozott szerkezettel ahelyett, hogy kivenné belőle az elemet és bebaszná az ágy alá porosodni."
kösziiiiiiiiiiiiiii
Ez egyszerűen zseniális szöveg volt, leköptem a monitort :-)))))))

Zb74 2019.10.08. 10:31:19

@Chuck Νorris: “Az egyetlen komolyan vehető szerelem Ékszeré és Ideggyengéé, de náluk azt se tartom kizártnak hogy elötte is együtt voltak, mert enélkül tul mesebeli a történet. :)”

Már nem azért, de te a Tibi-Zsani párosról is körülbelül ugyanezt írtad anno ;-)
süti beállítások módosítása