Üdv! Próbálom újraéleszteni a klasszikus DW hogyvoltját, kis ugrással. Minden tiszteletem az előző íróé, hogy a legelején kezdte, de sajnos az én fanatizmusom ehhez még kevés, úgyhogy a 7. évaddal és a 3. Doktorral folytatom. A 6. évad a 2. Doktor felelősségre vonásával és egy jó nagy cliffhangerrel végződött, ha valaki látta, írja meg kommentben, hogy ott kiderült-e, pontosan mi a büntetése. Mindenesetre akár kiderült, akár nem, a lényeg, hogy regenerációra kényszerítették és a Földre száműzték a sok beavatkozás miatt a drága Time Lordok, akik akkoriban még nem egy kihalt, ergo idealizált nép voltak, hanem egy rakás hülye ruhába öltözött okostojás, kb mint a Csillagkapu Bizottsága, minden második akciófilmben a semmirőlsemtudó kormány, stb. Lehetett őket utálni, na.
A Föld látványával kezdünk, de hamar átváltunk egy csupa szürke, színes gombos kütyü megfigyelőszobába, ahol épp egy tipikus „beosztott” figyeli a radart és hívja a főnökét, mert talált valami furcsát. A nő szerint meteorok, de azok ritkán repülnek alakzatban. Gyorsan meghatározzák a helyszínt is, ahol becsapódtak, és közben látjuk, ahogy egy kockás zakóban és gumicsizmában amatőr botanikust játszó pasas végignézi az egyik „meteor” landolását, frászt is kap tőle, aztán gyorsan betemeti még jobban. Kicsit sok minden folyik itt egyszerre, ugyanis (gondolom a közelben) landol a TARDIS, nyílik az ajtó, és a Doktor (Jon Pertwee) újraértelmezi a „fűbe harapni” kifejezést.
Újabb helyszín, újabb szereplő. Szép szögletes kocsi, nagyon hivatalos kinézetű gurul be a garázsba, benne egy „az idegeimre mentek” arckifejezésű nővel. Szerencsére felbukkan Lethbridge-Stewart tábornok, aki már előzőleg is szerepelt a 2. UNITos részeiben, ő hívatta a csajt mint tudományos tanácsadót, aki ennek nem igazán örül. Először a biztonsági intézkedéseket kifogásolja, aztán azt, hogy elrángatták a munkája mellől, végül pedig mikor a tábornok beavatja a UNIT földönkívüli irányultságába, egyszerűen hülyének nézi. Ez a beszélgetés egyébként zseniális, a „Little blue men, with three heads?” rész meg olyan, hogy az leírva nem jön át. Ja, egyébként a nőt Miss Shaw-nak hívják, csak tudnám, miért, ha van egy rakás doktorija, és hivatalosan dr. Shaw, na mindegy. Megtudjuk még, hogy tényleg nagyon-nagyon furcsák azok a meteorok, régebben is landolt egy hasonló rakás ugyanott, de a nő szerint biztos van természetes magyarázat. Hát persze, drágám, te se tudod még, mibe keveredtél.
"Ez most poénkodik, vagy hülye?"
Egy kórházban vagyunk, telefonfülke mellett talált ember, eszméletlen, oké. Szegény Brig (Brigadier->dandártábornok) közben továbbra is igyekszik meggyőzni Miss Shaw-t, beszél a két támadásról (hiszen ha csak annyi lett volna…), a Doktorról, de a nő kitartóan szkeptikus. Valahol megértem. Aztán telefon, egy UNITos katona a kórházból, és a tábornoknak sikerül minden eddiginél nagyobb idiótának beállítania magát, mikor parancsot ad az erdőben talált fülke őrizetére. De legalább van valaki, aki vágja a dolgokat.
Kórház, röntgen, két szív, ez vicces lesz. Az ügyeletes doki a röntgeneseket okolja, de közben ő is megkapja a magáét a patológiáról a nem emberi vér miatt. Mindezt természetesen a porszívózó portás előtt kell megbeszélni (mióta takarít a portás? és miért munkaidőben? és hogy kerül szőnyegpadló egy kórházba?), aki azonnal üzletet lát benne, és felhív egy újságot. Miért, miért van a portásoknak gyorsabb felfogóképességük, mint egy diplomás orvosnak?
Mindenki mást okol, a portás meg szépen összerakja magának
A rész elején látott amatőr botanikus úgy dönt, inkább amatőr UFO-szakértő szeretne lenni, kiássa és elteszi a megnyomódott, átlátszó focilabda kinézetű „meteoritot”, ami még villog és vibrál is. És észreveszi a kereső UNIT-erőket.A kórházba közben megérkezik a Brig és Miss Shaw a szépszögletes kocsival, átverekszik magukat a portás odacsődítette, össze-vissza beszélő újságírókon, be a kórterembe, és végre megvan Elizabeth Shaw teljes neve, aki csak miniruhában tud létezni és innentől Liz, nem bírom már ezt a Miss Shaw-zást. A doki felsorolja az eredményeket, „sounds like the Doctor”, de a tábornok még nincs kiképezve regenerációból, így nagyon meglepődik, hogy az idegen a nevén szólítja. Senki nem ért semmit, de aztán Liz zsebtükrével legalább a Doktor rájön, mi történt vele, és alaposan meg is vizsgálja az új arcát, hogy utána megint elájuljon. Vagy nem.
A "senki nem ért semmit" jelenet
Újságírók szenvednek, titokzatos ember szobrozik a telefonnál, vele még lesz gondunk. Amatőr UFO-szakértőnk a TARDISt őrző katonákkal beszél, és tévedtem, nem botanikus, vadorzó. Végül is tökmindegy. Ő is megpróbál üzletet csinálni.
A Doktor mániákusan keresi a cipőjét, végül odaadják neki, ő meg plüssmackónak használja, de mikor hátat fordítanak, kiszedi az egyikből a TARDIS kulcsát. Vagy úgy! Egyéni rejtekhely, az tuti, én legalábbis nem a cipőmben szoktam tartani a kulcsomat, de nem is vagyok Time Lord, még Time Lady se. Cipő párna alá, kulcs a kézbe. Aztán a dokit leütik, a Doktort meg elviszik, beraknák az előbbi gyanús figura felügyeletével egy mentőbe, de nem kerekesszékkel kellett volna kihozni, ugyanis új sportot feltalálva elgörög. Egyenesen a TARDIShoz megy, ahol az őrök fogják, és meglövik. Gratula. Meg a klasszikusban szokásos mérsékelt cliffhanger, vége a 7. évad első történetéből az első epizódnak.