
Nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó Warner stúdió simán lecseréli a Halálos fegyver sorozat egyik főszereplőjét, Clayne Crawfordot. Egyelőre hivatalosan senki nem erősítette meg az információt, de saját forrásokra hivatkozva megírta a hírt a TV Line, a Variety és a Hollywood Reporter is, vagyis eléggé úgy tűnik, hogy ez a dolog eldőlt. Várhatóan hivatalosan csak akkor jelentik be, amikor már megtalálták a cserét. Ennek a keresése állítólag már elindult, több színészt is megkerestek már az ajánlattal. Persze addig még a sorozat harmadik évadát is be kell rendelni, de nagy valószínűség szerint folytatódik majd, mert a Fox elég ramatyul áll dráma szinten, ez viszont legalább elfogadhatóan teljesít.