A Discovery szereti a Hogyvoltot, mi meg szeretjük őket és titeket,vagyis mindenki szeret mindenkit, ezért lesz egy játék itt a blogon a Discovery ajánlásával. Figyeljétek a posztjainkat, mert nem kell Alaszkáig menni az aranyért. De legalábbis egy Discovery ajándékért. Négy héten át minden csütörtökön felteszünk egy kérdést az Aranyláz Alaszkában sorozat kapcsán. A megfejtés egy budapesti helyszínre vezet, ahol a Discovery Channel ajándékcsomagja vár. Aki elsőként ér a helyszínre, viheti amit ott talá! Ja, és a csatorna üzeni, hogy a következő öt versenyző se forduljon vissza, mert a helyszínen vigaszdíjat kap.

Két nap az első feladványig, addig ismételjétek át az eddigi részeket a Hogyvolton, mert felelés lesz!

Hoffmanék már nyolc hete ássák és mossák az aranyat Alaszkában, ott ahol a Porcupine-folyó elkanyarodik a nagy büdös semmi felé. Az ötödik rész elején Todd apja, Jack megmutatja Oregonból visszatérő fiának, hogy mit is talált, mielőtt ő is önfeledten berúgott volna a Függetlenség napját ünnepelve. Hát aranyat. Két apró rögöt, amik alig csillognak, és legfeljebb akkorák, mint egy paralízises bolha fingja, de akkor is: a műsor zsebben hordható, napelemes Frei Tamása szerint megérnek vagy húsz dollárt is. Figyelembe véve, hogy mindezért mindössze egy fél Gellért-hegyet kellett átszitálniuk egy ötven tonnás ipari markolóval, nem meglepő, hogy Todd és Jack is rettentő lelkes.

Végre működik az aranymosó, a rázócsúszda, a dob és a rostázó is, vagyis minden készen állna ahhoz, hogy a napi ezerdolláros költségek mellé végre bevétel is kerülhessen a kettős könyvelésbe, csakhogy eddig mindössze órákra kapcsolták be a gépeket, és a profithoz legalább két műszak és ebédszünetmentes kitermelés kell. Indul a berendezése tartóstesztje.

Már hat hete kempingeznek két markolóval az alaszkai Porcupine-folyó partján Hoffmanék, és persze velük vannak barátaik és üzletfeleik: megannyi szerencsétlen lakáshitele elől menekülő szakállas oregoni. Ez idő alatt felépítettek jó néhány lakást, közösségi házat, vizesblokkot és konyhát, emeltek egy bazi nagy zászlórudat, elterelték a folyót és itt-ott ástak néhány irdatlan nagy gödröt is. De aranyat még nem mostak, pedig azért jöttek a messzi északra.

Az epizód sejtelmesen lüktető zenével és néhány szám határozott, artikulált kimondásával kezdődik, mintha csak Frei Tamást kérték volna fel a rendezésre: 180 ezer dollárt költött el eddig a Hoffman-klán tereprendezésre, naponta több mint ezer dollárral nőnek a költségeik. Ráadásul a főcím előtti blokkban most nem összefoglalják az előző részek történéseit, hanem a jövőbe ugranak: valakivel az elkövetkező negyvennégy percben valami baj történik, és még a szíve is leáll. Vajon egy tragédiával szembesülnek Hoffmanék – kérdezi a narrátor, pedig csak ő tudja a választ kettőnk közül. Mondom, hogy Frei Tamás rendezte ezt az epizódot, biztos lesz távolba szakadt magyar is, aki ízléstelen villáját mutogató milliárdos lett saját erejéből és kitartásából.

A Porcupine-folyó partján továbbra is hatalmas markológépekkel keres apró aranyrögöket a Hoffman-klán, akik mind a messzi Oregonból jöttek Alaszkába, egyrészt szerencsét próbálni, másrészt azért, mert ide nem kézbesítik olyan könnyen a házuk elárverezéséről szóló végzést. Ugye, milyen romantikus? A még mindig drámai főcím után rögtön újra a dúsgazdag telekszomszédnál kuncsorog tanácsért a csapat. A favágóba oltott Dagobert bácsiról két dolog derül ki egy jelenet alatt: hogy kilencven éves, és hogy naponta van, hogy 30 ezer dollárnyi aranyrögöt is kimos a Hoffmanék melletti telek köves talajából. Ehhez képest pont ugyanaz a megviselt kockás ing van rajta, mint az előző epizódban.

Hoffmanék az előző részekhez képest szemmel láthatóan megszőrösödtek, Todd metálos szakálla példáué most már inkább egy válófélben lévő erdőmérnököt idéz, de azért mindannyian civilizáltan igyekeznek csontig benyalni az idős telekszomszédnak, hogy mondja már meg, hogyan is kell az aranymosó gépet rendesen beüzemelni, mert hiába értik az elméletet, azért a többtonnás berendezés mégsem olyan, mint egy Klippan kanapé az IKEÁ-ból: nem lehet csak szerelési útmutatóból összerakni.

Eddig azt hittem, hogy az aranyláz az kosztümös, színes és szélesvásznú, mint a Fehér Agyar. Mocskos arányásó a szalonban megviselt bőrszütyőt csap a pultra, a kurvák hirtelen elfelejtik a kánkánt, a zongora is elhallgat: a csapos szuvas fogaival ráharap a rögre, majd amikor elégedetten bólint, a kocsma felüvölt, az elégedett, de meggyötört aranymosó pedig mindenkinek rendel egy kört. Mindez a 100 Folk Celsius zenéjére.

De nem, aranyásók még most is vannak, az életük pedig nem olyan mint egy romantikus kalandfilm, sőt a Gold Rush Alaska - Aranyláz Alaszkában szerint ez inkább egy akcióthriller feszültséggel, sorskérdésekkel és nagy puskákkal. Mindez a Limp Bizkit Take a Look Around című számára hangszerelve.

Az már a legelső képkockán kiderül, hogy aki igazán férfi, az nem rocksztár lesz, vagy kommandós, inkább vesz pár kurva nagy exkavátort, és aranyat keres Alaszkában. Legalábbis ezt mondja Jack Hoffman, az oregoni repülőtér-tulajdonos, de azért nemsokára kiderül, hogy őt sem csak a tesztoszterontúltengés hajtotta északra: hanem, hogy reptere csődbe ment a gazdasági válság miatt. A mélabús aláfestő zene azonban pörgősebbre kapcsol és ahogy azt egy rendes eposztól megszoktuk, jön az enumeráció. A seregszemle, ami alatt megismerhetjük a sok lúzert, akiken már csak az arany segíthet. Mert hiába vár még 250 milliárd dollár értékű arany Alaszkában a szerencsésekre és elszántakra, és hiába találtak már 100 millió dollárnyi rögöt az elmúlt száz évben ott, ahol Hoffmanék próbálkoznak majd: azért az az első pár percben kiderül, hogy az aranyásás olyan mint a lottózás. Csak még eszméletlenül fárasztó, mocskos és drága is.