Már hat hete kempingeznek két markolóval az alaszkai Porcupine-folyó partján Hoffmanék, és persze velük vannak barátaik és üzletfeleik: megannyi szerencsétlen lakáshitele elől menekülő szakállas oregoni. Ez idő alatt felépítettek jó néhány lakást, közösségi házat, vizesblokkot és konyhát, emeltek egy bazi nagy zászlórudat, elterelték a folyót és itt-ott ástak néhány irdatlan nagy gödröt is. De aranyat még nem mostak, pedig azért jöttek a messzi északra.

Az epizód sejtelmesen lüktető zenével és néhány szám határozott, artikulált kimondásával kezdődik, mintha csak Frei Tamást kérték volna fel a rendezésre: 180 ezer dollárt költött el eddig a Hoffman-klán tereprendezésre, naponta több mint ezer dollárral nőnek a költségeik. Ráadásul a főcím előtti blokkban most nem összefoglalják az előző részek történéseit, hanem a jövőbe ugranak: valakivel az elkövetkező negyvennégy percben valami baj történik, és még a szíve is leáll. Vajon egy tragédiával szembesülnek Hoffmanék – kérdezi a narrátor, pedig csak ő tudja a választ kettőnk közül. Mondom, hogy Frei Tamás rendezte ezt az epizódot, biztos lesz távolba szakadt magyar is, aki ízléstelen villáját mutogató milliárdos lett saját erejéből és kitartásából.

Eddig azt hittem, hogy az aranyláz az kosztümös, színes és szélesvásznú, mint a Fehér Agyar. Mocskos arányásó a szalonban megviselt bőrszütyőt csap a pultra, a kurvák hirtelen elfelejtik a kánkánt, a zongora is elhallgat: a csapos szuvas fogaival ráharap a rögre, majd amikor elégedetten bólint, a kocsma felüvölt, az elégedett, de meggyötört aranymosó pedig mindenkinek rendel egy kört. Mindez a 100 Folk Celsius zenéjére.

De nem, aranyásók még most is vannak, az életük pedig nem olyan mint egy romantikus kalandfilm, sőt a Gold Rush Alaska - Aranyláz Alaszkában szerint ez inkább egy akcióthriller feszültséggel, sorskérdésekkel és nagy puskákkal. Mindez a Limp Bizkit Take a Look Around című számára hangszerelve.

Az már a legelső képkockán kiderül, hogy aki igazán férfi, az nem rocksztár lesz, vagy kommandós, inkább vesz pár kurva nagy exkavátort, és aranyat keres Alaszkában. Legalábbis ezt mondja Jack Hoffman, az oregoni repülőtér-tulajdonos, de azért nemsokára kiderül, hogy őt sem csak a tesztoszterontúltengés hajtotta északra: hanem, hogy reptere csődbe ment a gazdasági válság miatt. A mélabús aláfestő zene azonban pörgősebbre kapcsol és ahogy azt egy rendes eposztól megszoktuk, jön az enumeráció. A seregszemle, ami alatt megismerhetjük a sok lúzert, akiken már csak az arany segíthet. Mert hiába vár még 250 milliárd dollár értékű arany Alaszkában a szerencsésekre és elszántakra, és hiába találtak már 100 millió dollárnyi rögöt az elmúlt száz évben ott, ahol Hoffmanék próbálkoznak majd: azért az az első pár percben kiderül, hogy az aranyásás olyan mint a lottózás. Csak még eszméletlenül fárasztó, mocskos és drága is.