Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

5IVE days to midnight – Csütörtök

2008. március 22. 13:47 - Mr. Zippo

Hát lássuk csak. Hősünk az előző rész folyamán sikeresen begyűjtött magának három „jóakarót”, miközben azon igyekezett, hogy önmagának bebizonyítsa, a sorsa megváltoztatható. Ám Mandy Murphie halála ráébresztette önön apróságára a nagy világegyetemmel szemben. Ezért a negyedik nap hajnalán videóba mondja új végrendeletét: „Én John Tracy Neumeyer ….”

Brad rokont kihagyja a végrendeletből, mit tesz a rossz tapasztalat, és helyette Ben doktort és feleségét bízza meg lánya gyámságával, de azzal a kikötéssel, hogy senki sem nyúlhat Jessy örökségéhez. Eközben Jessy a reggeli újságot lapozgatja, melynek címlapsztorija a csodálatos módon megmentett Mandy Murphie halálos balesete. Utána elgondolkodva az alaksorba megy, hogy kutasson kicsit, s lám meg is találja a jövőből jött táskát. Nem kell neki sok, hogy megfejtse a kódot, s elolvasson mindent, amit eddig eltitkoltak előle. Eközben a prof a jövőn mereng, ami most elérhetetlen távolba kerül tőle. Majd az alaksorba megy ő is a lányát keresve, s hogy megpróbálja neki megmagyarázni azt, amit nem lehet. Hogy milyen lesz az élete nélküle. Vajon mindez a beletörődés jele? Úgy látszik a prof már ott tart, hogy feladjon mindent, hogy felkészüljön az elkerülhetetlenre. De Jessy fellázad az ellen a beletörődés ellen. Nem engedi, hogy az apja most egyszeriben feladja az egészet. És talán ez, talán egy pillantás egy képre, amin Roy B. mered a kamerába, mégis arra sarkalja a professzort, hogy újra felvegye a kesztyűt. S a háttérben mindezt Claudia/Angela is végighallgatja. Vajon ő hogy kerül bele valaha is ebbe a családi idillbe? Sehogy. És már rohan is. Sürgős dolga van!

Tovább
Címkék: to days midnight 5ive
Szólj hozzá!

5IVE days to midnight – Kedd

2008. március 08. 10:16 - Mr. Zippo

Akkor mi is történt eddig? Gyász, halál, szerelem, szeretet, üzenet a jövőből, őrült tudós, kételkedő nyomozó. Titkok, meglepetések, bűnök, titkok, kérdések, titkok, gyanúsítottak, titkok, titkok, titkok. „De mégis, ki akarna engem megölni?!” – kérdi J.T. Neumeyer. Második nap. Hősünk egyedül ébred, jobban mondva egy megoldatlan gyilkosság jövőből küldött aktájának szétszórt papírjaival. Ahelyett, hogy a szeretett nő feküdne mellette. Hát ez a nap sem indul valami fényesen. S még az idegesítő kék kabát is ott hever mellette, mintha azt hirdetné: „Hé, már csak 4 napod van hátra az életből!” A prof azért felveszi, hogy lássuk, ő bátor és szembe mer nézni a végzettel. De Jessy lép be és megzavarja az apját.


Vajon jó ötlet ilyenkor felhozni, hogy beszélgetni kellene az új szeretőről? Nem biztos. Jessy visszavonulót fújna, de a kíváncsisága erősebb, hogy mi is van a fémtáskában, mely most az ágyon hever. Titok. A prof tagad és titkolózik. Ilyenek a felnőttek kislány. De apa szerencséjére az autókölcsönzőből megérkezik a csereautó, hogy a prof ne szenvedjen semmiben sem hiányt, míg a sérült kocsija a szerelőnél van. Mintha lenne valami jó kis összeköttetése a biztosítónál. Claudia elintézte a legluxusabb verdát, amit csak talált. Igen ám, de az olajzöld Cherokee csak egy újabb szög a prof koporsójába. Ez az a kocsi, amit a bár előtt találnak majd, ahol hősünk földi pályája véget ér. És ez meg is látszik a prof arcán. Az élet már csak ilyen.

Tovább
Címkék: to days midnight 5ive
1 komment
süti beállítások módosítása