Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 40X13 – Before the last battle…

2020. július 08. 12:23 - Laura Ingalls

83-48.jpg

Az idei első dupla – ha a legelső részt nem számoljuk. Nem csodálkozom, volt mit mesélni és így lett igazán kerek a mostani sztori. Szokásommal ellentétben sikerült rövidre fognom a mondandóm és a lényegre koncentrálni. Lássuk miből élünk:
Kim kiesése után Michele értetlenkedve érkezik vissza a táborba, nem érti miért nem mondták el neki, hogy Kim lesz az esti kieső, pedig egyértelmű volt, hogy Jeremyt akarja játékban tartani. Elmondom miért. Nem tekintik partnernek, ezért. Michele-re még mindig úgy néz mindenki, mint egy utasra. Valljuk be, van ebben valami, mert ez már a sokadik szavazás ami után leesett állal tér vissza a táborba. Jeremy is értetlenkedik. Ő azt nem érti miért ilyen népszerű, hogy sokadik alkalommal akarják kiejteni. Ezt is elmondom – bár kezd úgy tűnni mintha a seggemben is fejem lenne, de nem atomfizika ez, nah - senki sem érzi úgy, hogy lenne esélye Jeremy ellen a döntőben. Ennyi. Egyszerű ugye?

Másnap reggel minden megy tovább a rendes survivor kerékvágásban. Jeremy és Tony arról beszélgetnek a tűznél mindjárt vége. Nem sok már, alig több, mint egy hét van hátra. Két hét – mondja Tony. Jeremy ránéz értetlenül: két mi? Két hét! – mondja Tony. Ugyanis Tony szerint egy munkahét 5 nap, tehát a 9 nap az 2 hét. Ezért kellene nektek rendőröknek visszamenni az iskolába!- mondja Tonynak. Miért? 10 nap az 2 hét. – mondja Tony. 14 nap, az 2 hét! A hetet nem munkanapban számoljuk. Mi van a hétvégével? Tonyt nem lehet meggyőzni, Jeremy nevet, Tony halálosan komoly. Ma is tanultam valamit – bár nem vagyok benne biztos el merjek-e dicsekedni vele.

04-11.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

SURVIVOR 40X12 – What is problem please?

2020. július 07. 11:22 - Laura Ingalls

01-26_sarah_nem_merges_mod2.jpg

A múlt heti one man show után, Tony telefonja egész éjszaka csörgött: Hello, my name is Penny Tony. What is problem please? Hello, my name is Tony. Please hold! Sarah annyira kiakadt a tanács miatt, hogy a parti kiabálását – amit suttogásnak szánt a drágám, de elszámolta a mamanucai levegő sűrűségét, így jobban terjedt a hangja a vártnál – még a táborban is hallották. Kinyírtad a játékomat Tony! Ezek után senki nem akar velem szóba állni! Ennyi volt, végeztünk!– „suttogta”. És ez kérem az, amikor Sarah nem mérges, mert elhatározza, hogy nyugodt marad. Nem szeretnék vele találkozni, amikor valóban feldühítik. Tony vérbeli ügyfélszolgálatos módjára megnyugtatja, vagyis mivel Sarah nyugodt mondjuk úgy, értelmet beszél a fejébe, elsimítja a dolgokat és visszaállítja a rendet: Cops Are Us Rules.
Ben száját is befogja az infóval, hogy van egy rejtett védettsége – ekkor a szemem enyhén tikkelni kezd, a szám széle pedig kissé megremeg: M I É R T? Mégis MIÉRT kell ennek az infantilis, játék szempontjából megbízhatatlan embernek ezt elmondani? Ám mire jobban belemerülnék a MIÉRT fejtegetésébe, Tonyt leszarja egy madár. Vagy egy denevér. Vagy valami éjszakai repülő lény. Ezzel nemcsak az én gondolatmenetem szakad meg, hanem Tony és Ben beszélgetése is. Az instant karma utolérte emberünket. Van ez így.

Egy kis madárszar azonban nem állíthatja meg az én Tony haveromat, reggel ott folytatja ahol korábban abbahagyta, my boy Tony is back! Ezúttal nem épített levelekből, ágakból rejtekhelyet és nem is a földbe ásta bele magát, nem-nem. Szintet lépett. Felköltözött egy fára. Hogy hol? Még szép, hogy a kútnál! Hülye vagy? Eddig is bevált – majdnem mindig, de egyszer biztosan. Sarah kuksizza meg mit csinál és mondja neki: minden zöld, nem látlak. Kiváló, indulhat a kémkedés. Ha mást nem, annyit biztos nyer vele, hogy ott nem tojja le újra egy másik madár.

04-23_spy_nest_mod.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

SURVIVOR 40X11- Mess Psychological Warfare

2020. július 06. 22:22 - Laura Ingalls

nyito_1.jpg

Jeremy angolosan távozott a tanácsról és ma vele kezdünk. Mondjuk az angolosan távozás erős túlzás, tekintve a szövetség nyakig szarban hagyását és azt a tényt, hogy ezután újdonsült haverja Tyson távozott. Ugyanakkor hibáztatni nem lehet, mert Jeremy magának szeretne 2 millió dollárt nem másoknak és ha nem húzza fel a nyúlcipőt, búcsút inthetett volna a terveinek. Mindenki masszívan hazudik mindenkinek két hete. Mentem volna egy előnnyel a zsebemben az Edge-re? - kérdezi. Jogos. Bár könnyen lehet, hogy a többiek így is vért akarnak majd. Jeremy is ezen gondolkodik a tűz mellett és azon vajon ki esett ki. Sokat nem kell várnia és úgy néz ki nem számíthat sok jóra. Ridegtartás van, hiába kérdezi mi történt senki nem kezd vad sztorizásba. Nem látod? Tyson nincs itt. Shitfuck! Oda a pajzs! Nem meglepő módon Jeremy maradt az első számú közellenség. Ben fejébe próbál értelmet beszélni és azt magyarázza neki, hogy Tyson kiesésével ő is veszélyben van, mert „tippelj ki a legnagyobb, legkeményebb pasi itt?” – költői kérdésnek szánja, de Ben teljesen őszintén visszakérdez: te? … Tényleg? – kérdezi Jeremy döbbenten, de egyébként van ebben az ártatlan kérdésben valami. Simán kiszavaznám Jeremyt Ben előtt. Sorry dude, ez a hajó elment.

00-37_jeremy.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X10 – Survivor Insanity

2020. május 27. 09:00 - Laura Ingalls

nyito2.jpg

Elérkezett az epizód, amit minden évben megkapunk és a készítők – velem ellentétben – imádják. Vegyétek elő a százas zsebkendőt, jön az érzelmes aláfestő zene és a közeli képek a játékosokról, mert itt vannak a rokonok. Most kivételesen hamar történnek a nagy találkozások, mert még 10 játékos van versenyben. Méltón ünnepelve a 40. évadot nem egy családtag, hanem jóformán az egész pereputty utazhatott. Na jó. Nagybácsik, nagynénik, nagymamák, nagypapák azért nem, de a gyerkőcök – akinek vannak – eljöttek.
Kimhez a férje és a három lurkó jött. Nemcsak Kim sír, mindenki. A gondolattól, hogy találkoznak a szeretteikkel már most összeroppantak. Benhez is a család jön. A kislánya egy „surpriiiiiiise” kiáltással rohan elő a dzsungelből. Cute. Sophie-hoz a vőlegénye jött, Sarahoz pedig a fiúk. Denise-hez a férje és a lánya érkezett, Nickhez a menyasszonya, Tonyhoz a feleség és a gyerekek. Az egész család sír. Tony erről fantáziált rég, hogy az egész családja eljön hozzá. Amikor először játszott a felesége nem tudott eljönni hozzá a szigetre, mert a kislányuk még pólyás volt. Amikor Tony nyert, szintén nem tudott ott lenni, mert a kisfiukkal volt várandós. Most végre mind itt lehetnek. Good for them. Michele-hez a tesója jött, Tysonhoz és Jeremyhez a feleség és a gyerekek. Tysonnak, az egyik kislánya nincs itt, Jeremy meg alig várta, hogy sorra kerüljön. A legutóbbi loved one visitnél mondta el Val (Jeremy felesége), hogy kisfiuk lesz – ő most Jeremy karján ül és azóta született egy 4. gyerkőc is, akit Val tart a kezében. Miután mindenki leült Jeff elsüt egy béna viccet hogyan fog mindenki részt venni a mai játékon, majd elmondja a jó hírt: nem lesz játék, együtt tölthetitek a délutánt mindannyian a táborban. Képek a következő oldalon.

nyito.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X09 – War Is Not Pretty

2020. május 26. 09:00 - Laura Ingalls

26-43_rak.jpg

Wendell kiesése után folytatjuk a táborban, ahol Nick és Michele elárulva érzik magukat. Végül is ez történt, az érzés helyénvaló, bár ebben a játékban nem jogos. Michele-nek azért habzik a szája, mert ki akarta szavazni Wendellt, mondta is a többieknek, hogy felőle OK, mégsem szólt neki senki, hogy ne Adamre szavazzon. Nick meg úgy egyébként esküszik bosszút, ahogy egy blindside után mindenki pont ugyanígy csinál. Együtt puffognak a sötétben és Michele felhomályosítja Nicket, hogy egyébként ő is kieshetett volna. Ezek után Nick még jobban felszívja magát, aztán később meglátjuk mikor pukkad ki. Egyedül nincs sok dologra ráhatása lássuk be, hiába puffancskodik.
Ehhez képest Adam hálás, hogy még játékban van, sőt a tanácson észrevett valamit Jeff pódiumán. Egy Bourbon liliom van az emelvényen és Adam arra tippel az egy rejtett védettség, mert pont ilyen formája volt a medálnak amit Denise talált. Ha a következő tanácson még mindig veszélyben van, rá fog próbálni, hátha ki tudja játszani a szavazás után. Ha ez tényleg így van, nagy mozi lesz a tanácson…

Az Edge-en újabb üzenetet kapnak a száműzötteink. Mind nekilódulnak a keresésnek a vers alapján és Natalie javaslatára párokban dolgoznak. Ezzel mindössze az volt a célja, hogy Wendell és Yul kimaradjanak a jóból. Megbeszélik, hogy bármennyi zsetont szereznek ételt vesznek rajta és mivel Yul nincs még rég az Edge-en ergo nem szenvedett eleget, Wendell meg nemrég zabált, csak a régiek kapnak belőle. Ezúttal Danni és Parvati voltak a legokosabbak, megtalálják a szajrét: egy 50/50 érmét. A birtokosa bármelyik tanácson felhasználhatja a szavazás után. Feldobja, mint egy bárakármilyen érmét. Ha „Safe” védett lesz, ha „Not Safe”, akkor úgy járt. Úgy döntenek – a többiekkel kiegészülve - hogy Michele-nek küldik el és 4 tokent kérnek érte.

03-48.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X08- Most kezdődik az igazi harc

2020. május 25. 09:00 - Laura Ingalls

00-04_40.jpg

Elérkezett a nap, amit az Edge-en szenvedők annyira vártak, végre megküzdhetnek a visszakerülésért. Egy zsetonért előnyt vehetnek maguknak a játékban és összesen három zsetont költhetnek előnyre. Három zsetonért rejtett védettséget vehetnek, ami nagyon jól jön a visszatérőnek valljuk be. Natalie és Rob vesznek egy előnyt és egy rejtett védettséget, a többiek Amber, Parv és Yul kivételével egy előnyt vesznek. Rob nagyon eltökélt, azt gondolja ha ezt a versenyt most megnyeri, akkor a játékot is meg fogja nyerni. Ilyen önbizalom nélkül nem jutott volna el eddig azt gondolom.

Váltunk az aktív játékosokra. Vigyorogva érkeznek Jeff elé, látják az egyéni versenypályákat, már sejtik mi következik: drop your buffs, we are merged! Yiiihaaa! Picit viszont meglepődnek azon, hogy most nem ők játszanak, hanem az „öregek” akik az Edge-ről érkeznek.
Szépen felsorakoznak egymás mellett, Jeff beszélteti őket kicsit. Natalie a játék eleje óta ott van, az első mélypont az első napon jött el mikor egyedül volt. Tyson, aki minden helyzetet humorral kezel a többiekhez hasonlóan küzd, mert a családjáért vesz részt a játékban és őrlődik, hogy felhúzza-e a vitorlát, hogy otthon lehessen velük, vagy küzdjön tovább a lehetőségért az Edge-en, hogy talán haza viheti nekik a nyereményt. Jeff Robhoz fordul, hogy Amberrel egy szigeten ismerkedtek meg, családot alapítottak, majd most újra egy szigeten van. Van valami romantika benne? Az Edge-en abszolút semmi. Ez a legszörnyűbb hely ahol valaha voltam és meg kellett tudnom, hogy a többiek a feleségemet küldték oda először talán épp miattam. Nézz ránk mind szenvedünk, de egyikünk sem fogja feladni, mind küzdeni fogunk, hogy visszatérhessünk. Legyen ez a végszó és lássuk kinek sikerül!
Jeff elsorolja kinek van előnye, kinek nincs, majd elrajtoltatja a játékosokat. Először egy hálón kell átjutniuk, amire három zsák van különböző helyeken rágörcsölve. A zsákokban fa pálcák vannak. Ezeket össze kell majd kötözniük és a jól ismert kulcs megszerzős feladatban aztán kinyitni egy kaput. A kapun átjutva a már szintén ismerős kígyós golyó egyensúlyozós feladattal zárnak és az elsőként végző játékos visszajut az egyesült törzsbe. Az elején nagyon együtt van mindenki. Tyson és Rob fixen vezetnek, de a többiek szorosan mögöttük vannak.

01-07.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X07 – We Are in the Majors

2020. május 22. 12:00 - Laura Ingalls

02-28.jpg

Mivel a 16. estén két játékos is kiesett nem meglepő, hogy az Edge-en kezdjük a mai epizódot. Parvati sztorizik a többieknek a tűznél, nekünk meg a riportban, hogy sajnos mind kiestek: ő is, Ethan is, Rob is, de azért mégis csak kerül egy kis öröm az ürömbe, sőt valamicske elégtétel amikor meglátja Sandra érkezését. Sandra bullshitel, hogy azért adta Denise-nek az idolt, hogy ne legyen még egy nő játékos az Edge-en, aztán meg azt mondja a riportban, hogy az érzelmei irányították, pedig ő sosem játszik érzelmekkel. Ez is BS, mert nagyon sokszor az érzelmei viszik, de most nem ez volt a helyzet, jól átgondolta ő ezt a döntést, de alábecsülte Denise-t, nem gondolta, hogy lehet nála másik idol és azt hitte, Denise hálás lesz azért, hogy megmentette őt. Ehelyett Denise kapott az alkalmon és adios Sandra. Rob is kérdezi Sandrát, hogy miért adtál a kezébe ekkora hatalmat, miért nem döntöttél egyedül? Hagytad neki, hogy eldöntse a sorsodat. Igen, ez nem vall rád – teszi hozzá Amber.
Ezután érdeklődnek az új érkezők hogyan bírják a többiek, mit esznek, mit csinálnak? Elpötyögünk. Kapunk egy tálka rizst naponta, amiért fel kell mászni a hegytetőre. Sandrának nem kell több, eleget hallott, köszöni szépen neki eddig tartott a kaland, véget ért a játék, megtett mindent amit megtehetett, elérte ami elérhető volt, ideje nyugdíjba vonulni. Pardon, hogy tetszett mondani? Jól hallottátok, Sandra nem bumlizik egy tálka rizsért és nem vegetál egy lehetőségért a játékba visszajutásért, ami annyira csekély, hogy szemmel nem is látható. Ez nem fog megtörténni, nem vagyok jó a versenyeken, tudjátok. Nem vesztegetem olyanra az időmet, amiben nem leszek sikeres – mondja. Felvonja tehát a szakadt vitorlát és végleg elköszön a survivortől.

02-50.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X06 – The Wicked Witch Is Dead!

2020. május 21. 09:00 - Laura Ingalls

01-15_adam.jpg

A zöldeknél indítjuk a 15. napot: végre azt csinálunk amit akarunk Adam! Mint egy rakás gyerek, akiknek a szüleik elmentek otthonról! – mondja Ben. Bulit kéne szervezni – feleli Adam, majd ránéz Sarahra – ne hívd a rendőröket! A tanács utáni reggelen Rob uralma alól felszabadulva ennél nem is indulhat jobban a napjuk. Míg Ben egyre közelebb kerül Sophie-hoz és Sarah- hoz, Adam mégsem érzi olyan jól magát miután a gonosz boszorkány elhalálozott. Attól tart, ha megint tanácsra kerül a sor könnyen követheti a boszorkányt az Edge-re.
Apropó Edge. Hogy mégse unatkozzanak annyira levelet kapnak az Edge-en lakók. Tyson egy farönkkel bandukol a tábor felé, amire verses üzenetet ragasztottak. Tömören: valamit elrejtettek nekik, minden kő alá nézzenek be és az sem árt ha jókor vannak jó helyen. Rob azonnal megszakérti a dolgot Ambernek, megmondja hol keressenek, hogy saccperkábé 8 millió kő van a szigeten – tudja mert megszámolta - szóval akár egy hétig is eltarthat a keresés. Tyson nem olyan céltalan, mint a többiek, mert rájön, hogy a „jókor jó helyen” az apályra és a dagályra utalhat. Szerencsésen megtalálja amit keresett és kiderül, hogy ez egy idol semlegesítő, amit eladhat valakinek 1 zsetonért. Tyson Parvatit választja, aki örömmel küldi a zsetont az előnyért cserébe. Tyson nem szarozik, ki tudja visszakerül-e a játékba, ezért nem gyűjtögeti a tokeneket rejtett védettségre, hanem vesz magának az étlapról egy üveg mogyoró vajat. Nemcsak a kalória hiányzott a szervezetének, hanem az öröm, hogy erről senki nem tud és rajta kívül senki sem kap belőle.

02-10.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X05 – The Buddy System on Steroids

2020. április 29. 14:30 - Laura Ingalls

03-30.jpg

A pirosak boldogan ébredtek a 12. napon. Túl vannak a játék harmadán (ez mondjuk másnap lesz igaz, de kicsire nem adunk) és kiszavazták Tysont előző este, szóval teljes az elégedettség. Ezen túl Nicknek plusz öröm, hogy Tyson ráhagyott egy zsetont. Ki tudja, talán lesz még lehetőségünk együttműködni – mondja Nick boldogan a riportban.
Később a törzsek azon a kis zátonyon találkoznak Jeffel ahova érkeztek az első napon. Jeff azzal üdvözli őket, hogy úgy illik, ha már megint itt találkoztak akkor osszák újra a törzseket. A pirosak boldogsága eddig tartott és nem látom, hogy a mosolyok nagyon őszinték lennének. Jeff újabb jó híre: nem kettő, hanem három új törzs lesz. Nice. Ez azoknak a legnagyobb szívás akik az új törzsbe kerülnek, mert kezdhetik a táborépítést nulláról a 12. napon. Boston Rob kicsit sem örül, nem szereti a törzscseréket. A legutóbbi csere előtt ő irányította a törzsét, aztán meg a tápláléklánc aljára került és ki is esett. Nem akar megint így járni. A játékosok kendőt húznak. Stay blue, stay true – mondja Ben. Reveal, mondom én, haladjunk!
Az új kékek: Parvati, Michele, Nick, Yul és Wendell. Az új pirosak: Sandra, Kim, Denise, Tony és Jeremy. Az új szín pedig a zöld: Sarah, Sophie, Boston Rob, Ben és Adam. Rob félelme nem volt alaptalan, nem lesz könnyű dolga Bennel és Adammel…

04-45.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 40X04 – Mind egyetértünk, ami survivorül azt jelenti: mind mást gondolunk!

2020. április 23. 10:00 - Laura Ingalls

03-53_amber.jpg

Az előző rész végén Ethan átköltözött Extinctionre, amely tény néhány játékost felzaklatott kissé. Adam arra számított Parvati esik ki, Rob és Parvati azt hitték Adam költözködik. Robnak nyilván nem tetszik, hogy nem tudott arról mi fog történni, Adam meg szűköl, mert kiderült kettős ügynököt játszott és most pedáloznia kell, hogy a szövetsége egyáltalán szóba álljon vele. A riportban előadja magát, hogy „elmondtam neki a szövetségem tervét és elárult” – mármint Boston Rob árulta el. Rob Parvatinak meséli a történteket, de ő nem az „elárultam” szót használja, hanem hogy elmondta nekik Adam egy patkány és mindkét oldalnak teszi a szépet. Míg Rob Parvatival beszélget Adam bocsánatot kérve haknizza körbe a szigetet. Egyesével beszél a többiekkel és azt mondja amit egy ilyen helyzetben mondani lehet, majd bízik a legjobbakban. Bennél célt ér, mert bár azt mondja Adam egy kis menyét, de szerencséjére Parvati és Rob nála sokkal veszélyesebbek. Ténykérdés, hogy Ben szemét az első nap óta szúrja Rob és nem meglepő, hogy neki Adam a kisebbik rossz.

Másnap reggel a pirosaknál Yul boldogan ébreszti társait: ez az, megcsináltuk! Megéltük a 10. napot! Túl vagyunk a játék negyedén! Yihaaa – csapnak a levegőbe mindannyian. Nah, jó. Lehet, hogy csak Yul örül és a többiek elnézően mosolyognak, de legalább nem lincselik meg. Ez egy jó társaság. Yul legalábbis így gondolja. Van mit enni, nem esik ki tőlünk senki és szeretjük egymást. Plusz öröm, hogy Yul, Nick, Wendell és Sophie szövetsége a nagy boldog családon belül teljesen titkos tudott maradni, ezzel teljes Yul boldogsága.

02-22_yul.jpg

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása