Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Crrossing Lines – Határtalanul 2x01

2014. szeptember 25. 09:00 - Chat Géza

Emlékszem még a pilotról is írtam, de a hosszabb anekdotázást mellőzve legyen elég annyi, hogy ez a nemzetközi CSI, de még annál is jobb. Bár az első évad negyedik részénél lemorzsolódtam – volt egyéb dolgom is uram bocsá’ – tartom magam az állításomhoz, hogy ez egy elég tisztességes nyomozós sorozat. Amik konkrétan mind szarok, kivéve eztet, ugye. És akkor most az aktuális részről.

3.png

Az első évad úgy zárult – derül ki az első pár perces felszopóból – hogy a nemzetközi Szupercsapatnak a nyakába ömlött a szarlavina: a kisfőnököt elrabolták, valami baleset is volt, sanszos, hogy az egyik csapattársuk meghalt/megsérült, de minimum összeégett vagy csak szimplán nincs meg, ja és az egyik gonosz, Genovese is megszökött. Innentől kezdve két szálon és helyszínen halad a sztori, a balesetet hagyjuk is, most fontosabb a kisfőnök, Louis előkerítése és a nagy gonosz Dimitrow lesittelése.

Tovább
2 komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x11 - Alpha Pact

2014. szeptember 19. 13:00 - Smiley93

Az előző részt ott fejeztük be, hogy nagyjából minden szinten elromlott minden, ami csak elromolhatott, úgy Murphysen: Farkasanyu fogoly, Főfarkas kiütve, Scott Vakalfával haverkodik, Cora meg haldoklik. Stiles keltegeti ezekkel az infókkal az ájult Dereket, no de nem arra a kis barátságos arcpaskolgatásra, hanem kemény pofonokra kell ám gondolni. Az ébresztő hatásos, Stiles vázolja a szitut. Na de mi van Corával? Hát ő a kocsiban lapul Isaackel meg Pszichóalfával, itt várják össze a többieket. Vagyis csak Isaac, mert mikor Argenték felbukkannak, Peter úgy tiplizik el, mint a szél. Hát igen, ők még anno akkor ismerkedtek össze, mikor Pszichóalfa elnyeste Kate torkát, cserébe Vadászék meg felégették, nem így kötődnek az életre szóló barátságok, az biztos. Eztán fut csak be Főfarkas, keresik is rajta menten a többieket: Stiles a kórházban maradt a rend őreinél kimagyarázni magukat, pipa. Farkasanyut elragadta Jennifer, pipa. Hát Scott? A Deucalionnal.

Névtelen.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x10 - The Overlooked

2014. szeptember 12. 09:00 - Smiley93

Beacon Hills, kórház, káosz. Mi mást is jelenthetne mindez, mint hogy Farkasanyu intézkedik, a gigantikus áramkimaradásos vihar okán kell evakuálni az épületet. Utoljára persze Cora kimenekítése marad, Farkasanyu vállalja ezt a feladatot (is), de csak mert nem tudja, hogy a pácienst éppen Pszichóalfa felügyeli. Izé, nem úgy volt, hogy te kinyiffantál?, érdeklődik reménykedve Anyu, mire Cora egy csinos vértócsát hány a padlóra. Főfarkashoz Tanárnéni rohan, hogy ő legyen az első, aki a múltkori epizód eseményeit tálalja neki, úgy is mondhatjuk, próbálja menteni a menthetőt. Na, az pont nem sok, mert Scott meg Stiles már mindent elkotyogtak, ebből bizony nem fog jól kijönni a csaj. De azért próbálkozik persze, az alakítás Oscar-díjas, kár, hogy Farkasfiú készült némi fagyöngyporral, amitől Jennifer felfedi Darach-alakját (=csúnya, fehér maszk). Főfarkas erre fojtaná is meg azonmód, de a csaj meggyőzi, hogy rá még itt szükség lesz, fagyöngyös vért hányó Cora meg elrabolt Zsaruapu ügyében, így átmeneti kegyelmet kap. Főcím.

Névtelen.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x09 - The Girl Who Knew Too Much

2014. szeptember 05. 11:00 - Smiley93

Iskola, éjszaka, akció. Seriffhelyettes lopakodik a folyosón, mikor Dannyvel és koncertre gyakorló haverjaival fut össze, akiket haza is küld nyomban, itt rendőrségi ügy van kibontakozóban. És tényleg: valakit épp elvonszolnak az öltözőbe, a zuhany alatt talál is egy hullát: önmagát. Ekkor veti rá magát valami természetfeletti rondaság, vélhetően a Darach, nem jósolok a rendőrnek több percet a képernyőn. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hőseink hulladetektora, Menőcsaj már össze is trombitálta a többieket a sulinál, itt lesz egy holttest. S lám, ott is lóg az ex-seriffhelyettes. Főcím.

1.jpg

Tovább
2 komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x08 - Visionary

2014. augusztus 29. 13:00 - Smiley93

Erdőben botladozva menekülő ifjú farkassráccal nyitunk, aki mellől rövid úton kilövik egy farkastársát, majd egy másik farkashaver menti meg őt ugyanettől a sorstól. Az üldözők nem mások, mint Vadászék, Vadászapu meg Vadásznagypapi vezetésével, mindkettőjük kicsit fiatalabb kiadásban, aha, akkor ez valamiféle emlék lesz. Az ám, méghozzá Derek menekülését meséli Stilesnak Cora, anno két napig húzta meg magát Főfarkas (most meg gondolom, úgy egy részig fogja). Ami gond, mert Stiles hiányolja, pontosabban a sokasodó problémák megoldásához hiányolja Főfarkast, akiről azonban a saját húga sem hiszi, hogy képes még ilyesmikre. Pedig régen nem volt ám ilyen morcos, árulja el a betoppanó Pszichóalfa,hanem  pont olyan nyálas meg hőskomplexusos ifjú farkas mint most Scott, csak aztán jött egy lány meg ilyenek és hoppá, kék lett a szeme. No, ez érdekes sztorinak ígérkezik. Allisonnak meg Scottnak eközben Vadásznagypapi ígér izgis sztorit, cserébe némi fájdalommentesítésért Farkasfiú részéről. Főcím.

első.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x07 - Currents

2014. augusztus 22. 09:00 - Smiley93

A kórházban kezdünk, totál káosz van az: épületet elözönlötték egy sokautós baleset sérültjei. Farkasanyu azt se tudja, hol áll a feje, Scott hoz neki kaját. Ha már ott van, marad is kicsit kézmegfogós fájdalomátvállalásra, mikor beront az egyik Alfaiker a fuldokló meleg Dannyvel a vállán, életmentés kéne, de azonnal. Scott persze az alfára gyanakszik mint tettesre, amaz meg természetesen tagad, miközben szegény Danny fagyöngyöt hány a fölötte veszekedők lába elé. Szerintem vehetjük úgy, hogy ez a véleménye. Orvos persze sehol, így Farkasanyu veszi kezelésbe a protekciós pácienst, a diagnózis összeomlott tüdő, nagy nyomás alatt álló szív meg hasonló nyalánkságok. Más néven haldoklás, fordítja gyorsan Farkasfiú.

elős.jpg

Tovább
3 komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x06 - Motel California

2014. augusztus 15. 09:00 - Smiley93

Egy múltbeli jelenettel nyitunk, 1977. március ötödikét idézzük fel méghozzá. Egy vérző lábú ismeretlen érkezik a Glen Capri nevű motelba. teszi mindezt méghozzá a jó kövér teliholdkor. Láthatóan úgy érzi, ez megfelelő alkalom arra, hogy puskával szétloccsantsa a saját agyát, R.I.P. ismeretlen Argent-felmenő, tudjuk meg a gondosan odakészített személyiből. És láss csodát, ugyanebben a motelben száll meg a két csajjal kiegészült lacrosse-csapat is, mivel a meccset áttették másnapra, nem akadt instant jobb szállás, pedig ennél konkrétan csak jobb lehetett volna. Senkinek se tetszik a hely, de ne legyünk finnyásak. Menőcsajnak különösen nem nyeri el a szívét a kóceráj, ami tényleg nem hozza meg a kedvet a motelhez, még egy éjszakra sem. Főcím.

gfd.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x05 - Frayed

2014. augusztus 08. 11:00 - Smiley93

In medias res kezdünk, úton a lacrosse-csapat: Boyd és Isaac, de ott van az egyik Alfaiker Dannyvel meg persze Scott & Stiles is. Valami farkascsata lehetett előző nap, legalábbis erre utal egy homályos emlékkép, no meg Boyd bosszúvágya meg az Alfaiker nyugtalansága is. Stiles szerint ideje lenne végre beszélniük arról a bizonyos esetről, de Farkasfiúnak semmi kedve hozzá. Azt is titkolná, hogy az alfakarmolás a hasán nem igazán gyógyul. A depresszió oka: Derek halott. WTF? Főcím.

fbbgfnééááá.jpg

Tovább
2 komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x04 - Unleashed

2014. augusztus 01. 11:00 - Smiley93

Állatdoki rendelőjében nagy munka folyik, és kivételesen az a rendes, civil állatgyógyítás, nem a természetfeletti feketeüzlet. Scott is ott szorgoskodik, egy kis zsebkutya a páciens, injekciót kap meg ürülékvizsgálatot. A jófej gazdi még egy alfás poént is elsüt, hűha, ebben környezetben nem szabadna ilyen kifejezésekkel dobálózni. Hazafelé menet aztán elszökik a kutya, a gazdáját meg a keresése közben meg is harapja. Azazhogy nem a kutya, hanem valami más természetfeletti lény, ami hívogatja áldozatát. A kutya, akinek amúgy sisakvirágot találtak a mintájában, akkora hangzavart csap, hogy Farkasfiú is kikukkant utánanézni a felfordulás okának, de addigra a gazda már eltűnt. Főcím.

bgnngn.jpg

Tovább
2 komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x03 - Fireflies

2014. július 25. 11:00 - Smiley93

Igazi szép, teliholdas, éjszakai erdős jelenettel kezdünk, élvezzük, hogy ilyet is látunk, úgyse tart sokáig. És tényleg, két gyerek éppen szentjánosbogarakra vadászik, az állatvédők nyilván már ennek sem örülnek. Hát még amikor egy farkas is bekerül a képbe! Mondjuk attól a gyerekek kapnak inkább frászt, mikor FarkasBoyd leemeli róluk a szerszámoskamrát, még mindig nem szép látványok ezek az átváltozott farkasok, na.  Sokáig csodálni azonban nincs idő, mert egy szentjánosbogarak vs. vérfarkas harc bontakozik ki, amelyből utóbbi kerül ki vesztesen és így éhesen is, a gyerekek meg azóta már megmentőjük, Farkasfiú karján csimpaszkodnak, aki Derekkel próbálja befogni a randalírozó ex-túszokat. Főcím.

kikj.jpg

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása