Aurora a Szent Annába viszi Camit, aki még mindig kiütve fekszik a csomagtartóban – vagy mégsem? A bátor csaposlány kinyitja a szemét, és egy kerékkulccsal (?) fejbe vágja a túl közel hajoló Aurorát. Egy pont ide. Már menekülne is, de sajnos vámpírral van dolga, akinél emberként nem tud gyorsabb lenni: Aurora előtte terem, és a rossz indítás után beszélgetésre invitálja… Odabent egy csapat fickó edz – Marcel „várólistásai”. Aurora úgy döntött, átváltoztatja őket, mire Cami mártírkodni kezd, és kéri az ártatlanok elengedését, noha gőze sincs arról, hogy kicsoda a csaj, aki elrabolta. Aurora meglepődik (dúlt lelke mélyén talán be is sértődik) ezen, de aztán bemutatkozik és hogyvoltozza a dolgokat, különös tekintettel kettejük Klaushoz fűződő viszonyára. Cami tiltakozása ellenére a teremben levő összes pasit megitatja a vérével, majd megöli őket – így, amikor majd magukhoz térnek, a szöszi lesz az egyetlen vérforrás. Ha pedig Klausnak fontos a terapeutája, hát visszaadja neki Tristant.

Freya, Hayley, Elijah és Marcel még mindig Rebekah megtalálásán ügyködik – Klaus egyéb „elfoglaltságra” hivatkozva távol van. Na, ja, papás-mamást játszik Aurorával, bár az arcát elnézve, nem tudnám eldönteni, hogy valós szenvedély, vagy inkább vak düh hajtja-e az elmebajos grófkisasszony karjaiba… Közben Freya vérmágiája kudarcot vall, valószínű, hogy hugi testét álcázták, méghozzá egy elég erős varázslattal – Elijah a marokkói boszira tippel, de ez most mindegy is, más módon kell megtalálniuk Bexet. Marcel felajánlja, hogy beszél a Strixszel, de az ősi inkább Davinát bízná rá, aki ugye aktiválhatja a spéci fegyvert. A főni nagy nehezen beleegyezik, és lép is – Hayley-nek meg viszket a tenyere, nagyon szívesen megölne már valakit. Elijah biztosítja, hogy sokakat meg fognak majd ölni, de háború előtt azért nem árt tisztázni, kik is a szövetségeseik.

A csatatérre hasonlító Mikaelson-rezidencián csend honol. Női ruhák szétdobálva, Aurora Klaus ágyában fekszik, Klaus maga pedig telefonál – és az arcát elnézve nem kaphatott túl jó híreket. A lány közelebb invitálná, de az ősi szerint jobb, ha kartávolságon kívül maradnak. Aurora nem tűnik sem meglepettnek, sem ijedtnek, inkább felajánlja, hogy elmond mindent, amit tud, a többieknek ugyanis elég húzós napjuk volt…

Az ezredfordulón kezdünk, és Klaus szívhez szóló szerelmeslevelét hallgathatjuk végig, miközben a régmúlt idillinek is mondható képeit látjuk. Az ősi arról ír Aurorának, hogy soha nem akarta őt közel engedni magához, mégis megtörtént; és mellette olyan férfinak érzi magát, amilyen mindigis lenni szeretett volna. A levél egyébként azért íródott, mert a lány rajtakapta őket: immár tudja, hogy Mikaelsonék (plusz Lucien) vadásznak és embereket gyilkolnak – és naná, hogy erre sikítva elrohan, végül pedig egy verbénamező közepén talál nyugalomra. A jelenben Aurora azt mondja, ez volt a leggyönyörűbb levél, amit valaha kapott – ő pedig viszontszerette az íróját… Csakhogy a szerelmük, a levélhez hasonlóan, porrá lett. A grófkisasszony egy bolti eladónak meséli mindezt, majd ezután „megkéri” a lányt, hogy a különleges utasításai szerint kézbesítse a küldeményt…

New Orleans kora reggel. Nincs tömeg, nincs zaj, kellemesen süt a nap. Marcel pedig zenehallgatás közben épp a napi futókörét teljesíti a város utcáin. Hazatérve viszont egy használt poharat és egy piásüveget talál, ami két baglyos mandzsettagombot leszámítva teljesen üres – illetve még egy fekete álarccal megspékelt szmoking is ki van neki készítve. Már rezeg is a telefonja, ám Aya helyett ezúttal maga Tristan csörög rá. A gróf meghívja egy nagyobbacska Strix bulira, és kilátásba helyezi, hogy talán Marcelt is felvehetik majd a soraikba. Plusz még hízeleg is egy sort, és belógatja a mézesmadzagot: amit a főni itt helyben véghez vitt, azt akár globális szintre is emelheti, mert született vezető – ők pedig szívesen adnák hozzá az erőforrásokat… Szóval, ha érdekli a dolog, jöjjön el este, és ne késsen el!

1002, Marseilles környéke. Az ősiek az új álca alatt boldogan játszva múlatják az időt Tristan, Aurora és szolgálóik között. Klaus azon mereng, hogy akkoriban milyen jó életük volt, és hogy ő megakadályozhatta volna, ami később történt – csakhogy még egy örök életben sem lehet visszacsinálni dolgokat…

Klaus kedvenc hobbijának hódol: farag, amikor Lucien egy levelet szorongatva keresi fel, és próbálja megfűzni az ősit, hogy titokban adja át Aurorának. Aha, szerelmeslevél lesz az! Lucien elmeséli, hogy a lánnyal már gyerekkoruk óta vonzódnak egymáshoz, csakhogy ő szolga, úgyhogy nincs sok esélye – viszont hogyha együtt elszöknének, talán lenne. Klaus nem támogatja az ötletet, plusz a családnak is szüksége van a fiúra. Az nem gond, mert Mikaelsonék úgysem maradhatnak már sokáig (elsősorban Kol „életvitele” miatt), és amikor majd menekülniük kell, hát Aurora és Lucien is mehetne velük… A szolgafiú könyörgőre fogja, úgyhogy Klaus végül vállalja a postás szerepét.

Elijah a kis Hope-pal a karján még mindig Hayley-t keresi a sötét erdőben, nem sok eredménnyel. Talál egy csapdát, ami csupa vér, aztán Jackson tűnik fel egy fa mögött, meztelenül és véresen, szintén a lányt keresve – elég szarul fest, úgyhogy valószínűleg ő sétált bele a kérdéses csapdába. Mindeközben Hayley sziszifuszi küzdelmet vív Davina boszorkánykörével, de egy láthatatlan falat nem egyszerű áttörni. Érkezik a kis boszi is, hozott vért és ruhákat, de cserébe csak fenyegetést kap. Hayley még azt is a fejére olvassa, hogy hónapokkal ezelőtt segíthetett volna megtörni a falkáját sújtó átkot, ő viszont nemet mondott. Davina előbb a látszatra hivatkozik, majd hozzáteszi, hogy most már más szelek fújnak, segíthet, de persze kér cserébe valamit: egy rebellis boszi fejét. Hayley meg nem az a fajta, aki fél bemocskolni a kezét a nagyobb jó érdekében…

A helyszín Dél-Franciaország, 1002. Mikaelsonék nem sokkal korábban váltak halhatatlanokká. Klaus a naivitásról narrál, merthogy igen, egyszer régen az ősi tesók is azok voltak, és nem ismerték a spéci vámpírképességeket. Beszél az üldözöttségről, a rettegésről, az éhségről – amikor egy családként menekültek, és ha kellett, egy családként táplálkoztak…

Az öt tesó nemrég megtámadott egy szekeret és csapra verte az utasait. Rebekah-nak már nagyon elege van a menekülésből, Kol éppen ezért azt javasolja, hogy váljanak szét. Nem úgy van az! Az #örökkön-örökké kötelez, mondja Klaus. Az öcskös szerint viszont így több eséllyel tudnának Mikael elől menekülni. Finn egyetért vele, mert nagyon szeretne már végre ágyban aludni… Elijah naná, hogy Klaus mellé áll: a család mindenek felett, az eskü az eskü! A jelenben Klaus egy régi portrét nézeget saját magáról, és visszhangozza a mottót: #örökkön-örökké.

Úgy tűnik, Dahlia belement Klaus ötletébe, és már varázsláshoz készülődik, amit az ősi kissé idegesen figyel. A nagynéni már dörzsöli a tenyerét: Klaus segítségével felszabadítja magát az átok alól, hogy aztán Hope-ra koncentrálhasson, mindössze egy csepp vérre lesz szüksége a kicsitől. Gonosz tesó rákérdez, hogy mi lesz a kocsiban ájultan fekvő Freyával – nos, már nincs rá szükség, úgyhogy nemsokára meghal, és ahogy megszűnik a köztük lévő kötelék, Hope-pal állandóvá válik. Remek, akkor ideje varázsolni! A gyertyákkal, sóval, vérrel, miegymással telerakott oltárhoz lépnek, megfogják egymás kezét, és Dahlia belekezd a bűbájba.

Az esti LaFayette-ben kezdünk, ahol Rebekah – Vincent és Davina értő felügyelete mellett a kapocs megszüntetését készíti elő. Hugi nem túl magabiztos, csak melegen reméli, hogy senkit sem fog békává változtatni… És már mondja is a gyertyákkal teli oltárnál az igézetet, Davina kezét fogva – aztán hirtelen mintha áramütés érné őket, szétrebbennek. Vajon működött? Csak egy módon derülhet ki. Vincent előkap egy rugóskést, és előzékenyen Rebekah-nak adja, aki megsebzi vele az ujját. Davinánál nincs sérülés, szóval a bűbáj bevált. Egy gonddal kevesebb!