Bagdadban nyitunk. Azt nem írják ugyan, hogy melyik évben, én nagyjából napjainkra saccolom. Enyhén lóarcú szőke amerikai nő vezeti autóját, közben mobiltelefonál. A CIA igazgatóhelyettesével beszél. Szőkénk a helyi börtönbe tart, itt ugyanis egy rab vár a kivégzésére terrorcselekményért (robbantásért, hogy pontos legyek). A telefonbeszélgetéssel próbálja a nő a kivégzés elhalasztását elérni. A rabnak ugyanis információi vannak egy Amerika ellen tervezett támadásról. Az igazgató szerint azonban a rab csak blöfföl, hogy megússza a kivégzést. Különben is, már nem mi mondjuk meg az irakiaknak mit tegyenek, nincs beleszólásunk az ügybe. Közben a nő elakad a kocsijával, ezért egyszerűen kiszáll, és gyalog megy tovább a börtön felé.
A telefonálást nem hagyja abba, tovább győzködi főnökét: a rab egy Abu Nazir nevű terrorista bombagyárosa, tutira lehetnek információi. Hősnőnk végül nem jár sikerrel, nem tudja kipréselni a kivégzés elhalasztását. Gyalog eközben ideért a börtönhöz, lesz ami lesz, ő megpróbál bejutni. Idekint már várja egy embere, aki szerint az egyik őr némi lóvé fejében bejuttatja a rabhoz. Így is történik, két percet kapnak suttyomban beszélgetni, persze csak a cella ajtónyílásán át. A nő elmondja a rabnak, hogy sajnos nem sikerült halasztást elérnie, mire annak hirtelen már nincs is információja. Szőkénk tovább győzködi azzal, hogy a családját segít másik országba zsuppolni, ha legalább némi információmorzsát ad. De még le sem telik a két perc, amikor az őr szól, hogy jönnek a többiek, a nőnek pucolnia kell. Kétségbeesetten könyörög a rabnak, fűt-fát ígér, aki végül néhány szót a fülébe suttog az ajtónyíláson át, mielőtt a nőt végképp kihajítják a börtönből. Hogy mit mond, most nem tudjuk meg, de gyanítom lesz ennek még jelentősége.