Végzetes reggelre ébrednek a helyi tengeri sünök, melyekről Robi azt hitte, aprócska lebegő bigyók, pedig valójában hatalmas, sötét, víz alatti telepeket alkotó bigyók. Ami még hihetetlenebb, hogy szemük is van, ráadásul NÉZNEK, konkrétan bele az ember arcába, miközben az csoffadt kis húsuk elfogyasztása végett éppen eltávolítja őket az élőhelyükről. És olyan gyorsan mozognak, öcsém, el sem hiszed! Az első szerencsésre rá is kell dobni rögtön egy ruhadarabot, nehogy aztán 0,1 km/h sebességgel elszáguldjon. Az Agila lányok eközben a női princípiumot beteljesítve az állatka elkészítésének módját tárgyalják: vajon sütve, főzve, esetleg nevetés közben véletlenül felszippantva fogyasztják az ilyesmit?
A csapat végül nyersen esik a humánusan, élve kitüskézett zsákmánynak. Az első kóstoló Robi, aki gourmet-módra elemzi a nyers haltejszerű ízt, amit nem tud mihez hasonlítani, de különösebben nem is szeretne. A többiek szerint igenis finom, így Robi egyedül marad a véleményével, mint Fekete László a vegántalálkozón. A következő fogás egy úgynevezett „díszhal”, de ahogy a kínai kaja Kínában csak kaja, úgy akváriumon kívül ez is csak egy sima hal. Annak is elég soványka. Végül visszadobják „csórikámat”.