A múlt heti one man show után, Tony telefonja egész éjszaka csörgött: Hello, my name is Penny Tony. What is problem please? Hello, my name is Tony. Please hold! Sarah annyira kiakadt a tanács miatt, hogy a parti kiabálását – amit suttogásnak szánt a drágám, de elszámolta a mamanucai levegő sűrűségét, így jobban terjedt a hangja a vártnál – még a táborban is hallották. Kinyírtad a játékomat Tony! Ezek után senki nem akar velem szóba állni! Ennyi volt, végeztünk!– „suttogta”. És ez kérem az, amikor Sarah nem mérges, mert elhatározza, hogy nyugodt marad. Nem szeretnék vele találkozni, amikor valóban feldühítik. Tony vérbeli ügyfélszolgálatos módjára megnyugtatja, vagyis mivel Sarah nyugodt mondjuk úgy, értelmet beszél a fejébe, elsimítja a dolgokat és visszaállítja a rendet: Cops Are Us Rules.
Ben száját is befogja az infóval, hogy van egy rejtett védettsége – ekkor a szemem enyhén tikkelni kezd, a szám széle pedig kissé megremeg: M I É R T? Mégis MIÉRT kell ennek az infantilis, játék szempontjából megbízhatatlan embernek ezt elmondani? Ám mire jobban belemerülnék a MIÉRT fejtegetésébe, Tonyt leszarja egy madár. Vagy egy denevér. Vagy valami éjszakai repülő lény. Ezzel nemcsak az én gondolatmenetem szakad meg, hanem Tony és Ben beszélgetése is. Az instant karma utolérte emberünket. Van ez így.
Egy kis madárszar azonban nem állíthatja meg az én Tony haveromat, reggel ott folytatja ahol korábban abbahagyta, my boy Tony is back! Ezúttal nem épített levelekből, ágakból rejtekhelyet és nem is a földbe ásta bele magát, nem-nem. Szintet lépett. Felköltözött egy fára. Hogy hol? Még szép, hogy a kútnál! Hülye vagy? Eddig is bevált – majdnem mindig, de egyszer biztosan. Sarah kuksizza meg mit csinál és mondja neki: minden zöld, nem látlak. Kiváló, indulhat a kémkedés. Ha mást nem, annyit biztos nyer vele, hogy ott nem tojja le újra egy másik madár.