Prospero varázslata nyomán világvége indul, ezzel ért véget az előző rész, és úgy tűnik, igaz a dolog, mert semmi áram sehol, nincs mobilteló, se internet, tisztára mint 1995-ben, kesereg Ezekiel. Prospero a varázslattal túlfeszültséget okozott és minden elektromos vezeték kisült, pont úgy, mint karácsonykor a kalácsom, mondja Flynn. A varázsló újjá akarja teremteni a világot, mégpedig erdős vidékké, mindenfelé fák kezdenek növögetni, pár nap alatt az egész Föld egyetlen vácrátóti arborétum lesz, fejtegeti Jenkins. Flynn szerint a folyamatot csak akkor lehet visszafordítani, ha megszerzik Prospero eredeti varázspálcáját, amiről tudjuk, hogy 1611-ben veszett nyoma, a Könyvtáros addig is nekilát összeírni, milyen ereklyéket lehetne még bevetni a siker érdekében.

Kézírását nézve Eve-nek bevillan az a cédula, amit a 400 évvel ezelőtt élt könyvtáros írt és amit a 2x02-ben találtak meg John Dee kertjében, előkapja a fiókból és tényleg, a két írás azonos! „Még nem az, türelem, már oly régóta imádkozom, hogy utunk végén ne legyen sírás”, így szól a szöveg, amit kétségtelenül maga Flynn írt 400 évvel korábban. Oké, tehát a feladat egyszerű: időgéppel visszamenni 1611-be megszerezni az eredeti pálcát. Cass, Eve és Flynn bemennek a Könyvtár időgép-termébe, ahol különféle időutazós ketyerék vannak szétszedett állapotban, nehogy valami illetéktelen személy használhassa valamelyiket, felborítva a tér-idő kontinuumot. (Az egyik letakart eszköz mintha a DeLorean lenne, de ebben nem vagyok biztos.) Flynn egy üvegburás kütyüt választ ki, nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel, mert úgy járhatunk, mint az első időutazó, dr. Pinkerton Chantosaur, mutat Flynn egy falon függő képre, ami egy cilinderes dinoszauruszt ábrázol! Micsoda, léteztek beszélő dinók?!, döbben meg Cass, én meg nagyon röhögök.

Prospero ezalatt valami kertben sétálgat Moriartyval és beszél neki a készülő új világról, erdő és nyugalom mindenhol, de szép lesz. Moriartynak gyanús valami, mert A viharban nem így beszélt Prospero, ez valaki másnak a története. A varázsló erre bedühödik és pálcájával kissé megfegyelmezi beosztottját. Az Annexben Flynn és Eve készül az indulásra, Flynn szerint odamennek, megszerzik a pálcát, visszajönnek és kész, jelen időben számolva max. öt másodpercig lesznek távol. Kezüket ráteszik az üvegburára, ami felfénylik és hőseink eltűnnek. Gond viszont, hogy a bura nagy csörömpöléssel széttörik, Jenkins szerint így már nem tudnak visszatérni, hiszen nincs náluk másik időgép. Ennyit az öt másodpercről. A kertben Prospero érzékeli, hogy valaki megbolygatta az időt és erre figyelmezteti Moriartyt is.

Párosunk szerencsésen landol 1611-ben (méghozzá ugyanabban a kertben, ahol a jelenben Prospero sétálgatott), és összefutnak két helyi jómunkásemberrel, akik a furcsa ruhájú idegeneket kapásból kémnek nézik. Kapát-kaszát ragadnak, de Flynnék ügyes nyakszorítással elkábítják őket. Így viszont közvetlen közelről szagolhatják a XVI. századi fokhagymás testszagot, Eve kis híján be is hány tőle. Erről miért nem írnak a történelemkönyvek?, teszi fel a jogos kérdést Flynn. Pedig a java még hátravan, mert fel is kell venniük a csávók ruháit, hogy ne legyenek feltűnőek. Alig hogy átöltöznek, csuklyás köpenyben Moriarty lép oda hozzájuk és csak annyit mond: Jöjjenek velem, ha élni akarnak! Hangosan felröhögök, Terminator rulez!

A jelenben maradottak agyalni kezdenek, hogy tudnák mégis visszahozni Flynnt és Eve-et, egyetlen nyom, amin elindulhatnak, a kézzel írt üzenet. A vízjelben felfedeznek egy grófi címert, Jake már vágja is, hogy ez az egyik legrégebbi angol főúri családé, a Pembroke-oké. Ősi székhelyük a Wilton House Wiltshire-ben, Jenkins még hozzáteszi, hogy Pembroke grófnő nem mellesleg a nagy Shakespeare patrónusa volt. A csapat a hátsó ajtón át máris indul oda. A kertben landolnak, aha, ez az, ahol Prospero is sétált, a csapat meg is pillantja a varázslót a bokrok között, de Moriarty nincs vele. Prospero valszeg Flynnék után küldte a profot a múltba, értenek egyet a könyvtárosok.

A múltban Flynn felvázolja a tervet Moriartynak: pálca megszerez, jövőbe visszavisz, ott elpusztít, probléma megold. Moriarty szerint ez kicsit bonyolult terv, az övé jóval egyszerűbb. Amúgy meg jobb, ha rá bízzák a beszédet, mert Flynnt úgyis elárulja az amerikai akcentusa. Belépnek a házba, ahol a Mester színészi meghallgatásra készül éppen, Flynn amint megpillantja a nagy embert, kis híján maga alá pisil a gyönyörtől.

Flynn mindenáron szerepelni akar A vihar esti előadásában, mert akkor Shakespeare közelébe kerülhet, és amint a darabban megjelenik Prospero, megszerzi tőle a pálcát oszt’ jóság van. A kitűnő tervet azonban keresztülhúzni látszik Moriarty, aki söröskupáért cserébe kicsalja az egyik íjásztól a fegyverét és már feszíti Shakespeare felé, mit sem törődve Hofi Géza intelmével. (Lazítani, próbálj meg lazítani…) Flynn felragad egy almát, ezzel röptében sikerül eltérítenie a költő felé szálló nyílvesszőt, ami rezegve áll bele a Mestertől 20 centire a gerendába. Huh, ez meleg volt. A fegyveresek azonnal őrizetbe veszik Moriartyt, akiről azt hiszik, az esti előadásra érkező Jakab király ellen is merényletet akar elkövetni.

Flynn igyekszik magára vonni Shakespeare figyelmét és az Othellóból idéz neki („… a jó bor jó barát, csak jól kell vele élni. Ne szóljon ön ellene”) a költő meglepődik és boldogan beszélgetésbe elegyedik vele és a fiúruhába öltözött Eve-vel. Természetesen neki is feltűnik Flynn furcsa akcentusa (a Könyvtáros titokban ezt marhára sérelmezi, hiszen ő a különféle dialektusok és akcentusok mesterének tartja magát), Eve menti meg a helyzetet és benyögi, hogy ők tulajdonképpen flamandok. Flynn nem adja fel, később a színpadon a Hamlet utolsó jelenetéből ad elő, de az utolsó mondat után („A többi, néma csend”) csak Eve tapsol, bár ő sem túl lelkesen. Shakespeare értékeli a szövegtudást, de mégis másik színész után akar nézni, mert Flynn beszédén nagyon érződik, hogy az angol csak a második nyelve. A Könyvtárosban egy világ omlik össze, én meg újra röhögök.

A világot jelentő deszkák helyett Flynn a Mester pennáját veszi szemügyre, Shakespeare elárulja, hogy jó barátjától, John Dee-től kapta. Dee azt mondta neki, a tollszár Arábiából származik, a Tudás Fájából faragták, de Shakespeare szerint ez hülyeség, az viszont igaz, hogy valamennyi művét ezzel a tollal írta. Flynn és Eve sokatmondóan összenéz. Az esti előadás amúgy különösen fontos a költőnek, mert a társulat a király pártfogásáért játszik, a darab címe azonban nem A vihar, hanem A diadalmas Prospero. Shakespeare utolsó simításokat végez a szövegen és pár sort fel is olvas, az utolsó mondat (Győztesen térhet vissza Prospero) elhangzása után általános elképedésre a szelíd költő átváltozik mérges Prosperóvá.

Kezében a varázsbottal osztani kezdi a népeket, van, akit szamárrá változtat (utalás a Szentivánéji álomra), van, akit szoborrá (Téli rege), a harmadikat vészbanyák ragadják el (Macbeth), Flynn és Eve a bukszusok közé rejtőzve szemléli az eseményeket. Shakespeare-t megszállta saját teremténye, konstatálja Flynn, közben Prospero diadalmasan nevet: Ha megölöm Jakab királyt, én fogom uralni Angliát, majd a világot!

A jelenben Jenkinsék átvizsgálják a Shakespeare kiállításként funkcionáló Wilton House-t, könyvek, használati tárgyak, színházi előadások kellékei, stb, ezek nem túl izgalmasak. Viszont itt van A vihar eredeti, kézzel írt kiadása és mellette a Tudás Fájából faragott tollszár, sőt egy titkos zárral nyíló szekrényből előkerül egy régi láda, benne pár cuccal. A könyvtárosok mindent kipakolnak, a kellékként használható szamárfejről Ezekiel vágja rá elsőként, hogy az a Szentivánéji álomra utal. Néznek rá megdöbbenve, honnan van a tolvajnak ilyen klasszikus műveltsége, mire Ezekiel: Volt róla film. A köpeny természetesen Prosperora utal, a csokor szegfű meg a Téli regére, ahol Perdita azért nem szereti, mert nem természetes virág, hanem keresztezésből származik. Az egészet Jenkins foglalja össze: Ezek itt rituális kellékek ördögűzéshez.

A múltban a népharag kalodába zárta Moriartyt, Flynnék felkeresik és igyekeznek lebeszélni arról, hogy megölje Prosperót, akármennyire is ki akar szabadulni a varázsló hatalmából, mert azzal felborítaná az egész idővonalat. A prof látszólag beleegyezik, hogy akkor inkább Flynn tervét kövessék: meg kell szerezni Prospero könyvét és a vízbe dobni, a pálcáját meg összetörni, ahogy az eredeti műben áll. Sajnos a pálca eltöréséhez legalább az Excalibur erejére lenne szükség, milyen kár, hogy a híres kard már olyan régóta eltűnt, pedig milyen jól jönne most. Moriarty becserkészi Prosperót, aki így átváltozva nem ismeri meg, és felajánlja neki szolgálatait: képes felismerni a nagy ember ellenségeit. Prospero félrevonul vele, ezt kihasználva Eve felragadja a könyvet és elrohan vele, a varázsbotot Flynn kapja fel, de  Prospero váratlanul visszatér és varázserejével messzire röpíti az illetéktelen felhasználót.

Eve beledobja a könyvet a szökőkút medencéjébe, Prospero bedühödik és a varázsbottal utána löki Eve-et, aki lemerül mélyre, és találkozik a 2x04-ben látott egyik vízitündérrel. A kertben Moriarty rátámad Prosperóra, a varázsló azonban leszúrja a bottal, a prof füstté válik és semmivé foszlik. Prospero már éppen Flynnre készül csapást mérni, amikor a vízből kiemelkedik Eve, kezében az Excaliburral! Flynn magához hívja régi haverját, Calt, és így sikerül kivédenie Prospero csapását.

A jelenben Jenkins a kerti színpadon a rituális kellékekkel háromszöget alakít ki és megidézi Prosperót. A háromszög azonban csapda, amit a varázsló nem tud elhagyni, majd előlépnek a könyvtárosok és egy-egy idézetet elmondva egyre kisebbre veszik a területet. Ha esetleg érdekel valakit az idézetek helye: Julius Caesar: „Minden csodák közt, melyeket tudok, / Legrendkivülibbnek találom azt, / Hogy ember félni tud, / Holott a kényszerű vég, a halál / Eljő, ha jönnie kell.” Lear király: „Tudok becsületes titkot tartani, lovagolni, futni, furcsa regéket elbeszélés közben megrövidíteni, egyszerű követségben őszintén eljárni: alkalmas vagyok mindenre, mire közönséges emberek képesek, de fő érdemem az ügyekezet.” IV. Henrik: „Így vásottságimat fortély viszi, / S eljő időm, bár senki sem hiszi.” 

Ebben a pillanatban a múltban Flynn a karddal eltöri a varázsbotot, mire a jelenben Prospero visszaváltozik a szelíd Shakespeare-ré. Az idővonal igyekszik korrigálni magát és átjárót nyit a két idősík közt, ám komoly gond, hogy az átjáró csak egy irányba, a múlt felé működik. Barátaink ott állnak egymással szemben, a kezdő könyvtárosok meghatott szavakkal búcsúznak mentoruktól és őrangyaluktól, Ezekiel igyekszik elviccelni a helyzetet: Magát még mindig nem bírom, mondja Flynnek, mire a Könyvtáros meghajol: Ez kölcsönös. Aztán Shakespeare átlép saját idejébe és az átjáró bezárul.

A jelenben a könyvtárosok magukba zuhanva pakolásznak az Annexben, különösebb cél nélkül. Jake elkéri Jenkinstől a lezárt szoba kulcsát, mert az ajtón lévő felirat szerint a kulcs Jenkinsnél van. Milyen kulcs, az már réges-régen elveszett, és milyen felirat, hiszen ott sosem volt semmi, veti ellen Jenkins. De hát seeing is believing, ahogy a művelt flamand mondja, ezért a csapat felvonul és szemrevételezi az ajtót. A szemöldökfán tényleg ott a felirat, de hát ez hogy lehet? Ezekiel vágja ismét a megoldást: késleltetett rézoxidáció! A 400 évvel korábban bevésett szöveg a lassan képződő patina miatt csak most vált olvashatóvá, pont a legjobbkor. A felirat így szól: Jenkins, a kulcs az őrangyal neve. Jenkins mosolyogva kimondja Eve Baird nevét, mire az ajtó egyetlen mozdulatra kinyílik.

A szoba közepén egy letakart szobor, életnagyságú csókolózó párt ábrázol, a férfi kezében kard. Cass örömében sikkant egyet az ismerős alakok láttán, mire a szobor életre kel, Flynn és Eve mosolyogva néz a többiekre. Öröm, bódottá!

Majd felváltva elmondják a hogyvoltot: a szobor ötlete Eve-től származik, a Téli regében szoborrá változtatott Hermione volt a minta. A különböző helyszíneken elhelyezték a nyomokat, utalásokat, majd rábeszélték Shakespeare-t, pennájával írja meg a délceg Könyvtáros és a szívdöglesztő Őrangyal történetét, akik hosszú csókban forrtak össze és szoborrá változtak, hogy évszázadok múlva Cassandra hangjára megelevenedjenek. Ezek után Shakespeare írt egy levelet az akkori könyvtárosnak, hogy varázslattal zárja le őket. Mindenki ügyesen teljesítette a feladatát, és lám, az eredmény nem maradt el.

Az ünneplés után Eve kioszt pár feladatot a könyvtárosoknak, nehogy eltunyuljanak, majd a galérián lírázik kicsit Flynnel. Közben csókolóznak is persze, ami ezúttal csak 4 másodpercig és nem 400 évig tart. Ugye most maradsz egy ideig?, kérdezi Eve, Flynn buzgón bólogat. Majd lenéz a földszinti asztalra, amin a többiek pakolásznak és megkérdezi Eve-től, nem lenne-e jobb lecserélni a mostanit egy kerekasztalra? Eve helyett azonban a mögöttük lebegő Excalibur válaszol: figyelmeztetően hátba vágja Flynnt.

Kapitánylány szerzőtársammal együtt mindenkinek köszönjük a figyelmet, találkozunk a 3. évadban!