Ötödik hétnél tartunk a 2011-es X-faktor döntők sorában, ötödik kieső és Nóri ötödik hajmeresztő szerelése következik, hát lássuk. Séró tekintetében közelébe nem ér a gyeptégla-szintnek a mai, ez fejlődésnek is elkönyvelhető, a ruha mondjuk ennél sokkal rövidebb nem lehetne, anélkül, hogy 18-as karikát kéne kitenni, a szépségverseny-résztvevő szalag meg kicsit viccesen hat rajta. Ma esti tematikának „díjazott dalokat vagy díjazott előadók dalait” jelöli ki, nagyon cseles, ezek szerint megint lehet simán választani bármit, ami már minimum egyszer listavezető volt Kelet-Mongóliában, a Kecsketenyésztők Megyei Lapja olvasói slágerlistáján. Jó hangulat uralkodik amúgy a stúdióban, rögtön feltűnik, hogy az eddigi legnagyobb Apollo 23 rajongótábor csörtet be jelentőségteljes fejeket vágva, ezeknek vagy senki nem szólt, hogy a fiaik már kiestek, vagy még a poszt-traumatikus stressz tagadás fázisában vannak, akárhogy is, senki nem mer beléjük kötni.
Műsorszerkesztés úgy döntött, essünk túl olyan hamar a Rocktenorokon, amennyire csak lehet, legyen idejük felkészülni a párbajra. A kisfilmjük természetesen a múlt heti nagy traumáról szól, de egyre jobban szokták, úgy néz ki, ők lettek az X-faktor Másája. Színpadképhez kaptak némi humán díszletet is néhány zenészcsaj személyében, zsinórokat mondjuk sehol nem láttam, de hangszerek voltak a kezükben a biztonság kedvéért. Felcsendül az a dallam, amitől tinikorom bulijain mindig összeszorult a lányok gyomra, és igyekeztek feltűnés nélkül szkennelni a terepet, hogy közelít-e már feléjük AZ a fiú, és elviszi-e őket egy lassúzásra (miközben a fiúk persze pánikszerűen betámadták a bárpultot); Guns ’N Roses: Don’t Cry, régi szép idők. Rocktenors most amúgy egyáltalán nem rossz, nem pattognak, hanem énekelnek, és ez mindenképpen felüdülés. Mentoroknak is tetszik, ha jól emlékszem, nem is nagyon volt negatív kritika, Geszti elégedetten vigyorog, utolsó legénysége vette az akadályt.