Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kemény Zsaruk 1x11 - Ragadozók

2008. augusztus 13. 09:00 - Dr. Stein (törölt)

Régi ismerősök beszélgetnek. Rondell Robinson (drogdíler) és Kern (énekes-bandavezér), mindketten Mackey védelme alatt állnak. Rondell egy nagyon sötét seggfej, már rájöhettünk a korábbi részekből. A könnyen jött pénz és hatalom hajlamos elfeledtetni, hogy Mackey nélkül rég önkormányzati sírban heverne.  Jelenleg épp pénzzavarral küzd és Kern-t próbálja megvágni. Szabódását néhány (pontosan 50) lövedék szakítja meg, melyet a szomszédos autóból táraztak a nyilvánvalóan páncélozott kocsiba.

Mackey és Shane drognagykereskedővel tárgyal, akinek Rondell lóg 50.000 dollárral. „Anyag csak rajtam keresztül juthat ide.” - jelenti ki Vic és megint nem tudjuk, szeressük-e ezért a rendőr-maffiózó szerepért. Előveszi pártfogoltját, hol a pénz, öcskös. A bibliaárus, csokornyakkendős Iszlám Nemzet aktivisták elszúrták az üzletet - védekezik Rondell. „Igen, nyaggatták a dealer-jeimet, prédikáltak, meg dumáltak mindenféle biblia-ellenes baromságot.” Meglátjuk mi is, tényleg páncélozott volt Kern autója, bár most kicsit lyukacsos. Ezek a muszlimok nem szaroznak.

Danny és Julien ajtót berúgva hatolnak be egy másik kisebbség, a földöz szögezett lábú koreaiak lakásába. Persze, ez elég hülyén hangzik, ilyen kisebbség nincs. Helyesen: koreaiak lakásába, ahol egy földhöz szögezett lábú bácsi és halott felesége lakásába. Julien kihúzza a szöget, mire a bácsi leheveredik egy fotelba, pisztolyt vesz elő a fiókból és szétlövi a saját fejét. Julien csak elkésetten figyel a sarokból. Eddig 3:55 perc telt el az epizódból, kemény rész lesz.

Vic kiszáll az utcai térítőkhöz. Vezetőjük hat évet ült emberölésért, de megtért. Rohadtul ismerős szitu a „Tanúim lesztek” rádióműsorból. A lövöldözést mindenesetre tagadja Xavier Salaam, a missziósok vezetője. Vissza Robinsonhoz, akiből csak ömlik a panasz. Új dílerek bukkannak fel, zaklatják embereit, a pénzt nem tudja megszerezni. Mackey és Shane dílervadászatra indul, összednek néhány utcai gyalogbékát, így jutnak el a kisfőnökhöz, bizonyos Xavierhez.

Dutch és Claudette nyomoznak a koreai-gyilkosság ügyében. A rendőrmunka hálátlan, Dutch panaszkodik:  bravúrosan elfogta a sorozatgyilkost, se jutalom, se szabi. Monológja közben megérkeznek egy fodrászhoz és beszélgetésre invitálják a halott házaspár lányát. Háttérinfót Vic ad: nem bandacselekmény volt, vagy szabadúszó vagy családtag, ismerős lehetett a párnabankot kifosztó tettes. Erre utal a kiszűrődő beszélgetés, amit a szomszédok hallottak, aztán valaki felhangosította a rádiót és megkezdődött a lábszögelés.

Aceveda meglátogatja kis ex-perverz ex-barátnőjét, aki  az utolsó 15 évben komoly energiákat és pénzt fordított a kicsinálására. Nem túlzunk: a fogadtatás hűvös, nincs békekötés, Aceveda csalódottan el. A mohamedánokkal sem kötnek békét a bandák, egyik aktivistájukra rálőttek az utcán. Szemtanúk szerint Rondell tette, ó, az a marha, már megint megpróbált gondolkodni. Mackey nyomozóban láthatóan elpattant egy aprócska kis húr, jelentsék fel Robinsont, tanácsolja a Xavier-nek, a többi a mi dolgunk. Vic és felesége a speciális iskolában épp autista fiúk elutasításáról értesülnek. Valaki eléjük sorolt a kuratórium a várólistán (ők is olvasták a kábítószer-lopásos cikket) és mégsem fogadják a kissrácot (Mathew).

A kapitányságon Xavier épp egy általuk megcsípett dílert kísér Aceveda századoshoz. Cavier ráutaló magatartással (jelentőségteljes nézéssel) lényegében bevádolja Mackey-t, hogy védi a terjesztőket. Erre a kapitány irodájába invitálja. Idióta Robinsonnak persze most kell becsámpáznia az őrsre, hogy menedéket kérjen mentorától, hiszen már vadásznak rá. Ő mondta el a muszlimoknak, hogy Vic fedezi a drogbandáját, miközben kidobódik az őrsről, nyilvánosan megfenyegeti a nyomozót, hogy együtt buknak. Kellemetlen. Odabenn az irodában Xavier még nem dobja fel Mackey-t, de nem kell sokat várnia - biztatja Acevedát. Ja, és mi nem megyünk el, míg megoldást nem találnak a farmingtoni dílerek ügyére - kezdi meg ülősztrájkját tizenvalahány társával egyetemben.

Tomas (Julien ex-barátja) már megint a ketrecben van, most lopott CD-k miatt. A korábban megsértett fiú szóba sem áll a rendőrrel. Közben a kommandó már a Mathew helyére pályázó családról gyűjt infókat. Nem kompromittálhatók, derül ki, közben Aceveda keresi fel a kommandó tanyáját nem titkolva következő lépését: "Megkeressük ezt a Rondell gyereket, kíváncsi vagyok mit énekel." (Jelzem, még csak 22.45-nél járunk az epizódban).

Három koreai kamasz 7000 dolcsit költött el egy ékszerboltban, jön a hír. Dutch-ék kiszállnak és a boltos azonosítja is egyiküket. Julien leordítja egy Danny-val szemétkedő kurva arcát, mire a rendőrnő emlékezteti a véresre pokrócozott nőimitátorra. „Julien, az az ember súlyosan megsérült.” Befut a súlyosan megsértett újságírónő és sérelmezi Acevedának, hogy leállították a perverzes sztoriját. Nem baj, van másik téma - céloz az iszlám nemzetesek ülősztrájkjára. A feszkó máshol is tombol. Rondell rálő az őket kereső Vic - Kern párosra, annyira retteg. Verést kap és Kern alig tudja lebeszélni a nyomozót, hogy ne vágja le a tetőről egykori kegyencét.

Az a srác, aki rálőtt Rondellékre még mindig az előzetesben csücsül, de most tárgyalópartnerré válik Mackey szemében. A felvételi vizsgáztatást a belépődíj megállapítása követi (ötven rugó) és egy kézfogás. Rondellnek alighanem leáldozott.

Aceveda nemi élete veszélyben, annyira bántja az újságírónő esete, aki a Times-ben fogja publikálni a kompromittáló cikket. Politikai mentora még bizakodik, ismerd be, hogy bántalmaztad, ha azt akarja (az ex-barátnője) - biztatja. „Ez a túlélés, David. Be akartál szállni. Mostantól izgalmas a játék.”

Vic a speciális iskola igazgatónőjét látogatja, akitől értékes gyűrűt loptak el a minap (és nem a kommandósok tették, ha erre gondolsz). Segítene - ajánlja. Dutch a fodrásznőtől próbál információkat kiszedni a fiáról, de halott az ötlet. közben újabb rablás történt. Itt a család titkolódzását végre megtöri a kamasz, akinek elvitték a PlayStation-ját (hmm, a feliratfájlban XBOX szerepel, más volt a szponzor?). Unokatestvére volt az elkövető, mondja. Julienék lövöldözéshez vonulnak ki. A rendőr elképesztő lelkierőről tesz tanúbizonyságot, bár némi szuicid hajlam is felbukkan, miközben a pisztolyt ráfogó suhancnak ismételgeti „Lőj le!”. Mivel nem meri megtenni, egyszerűen kiveszi kezéből a fegyvert. A kapitányságon nagy tapsot kap, Aceveda is megdícséri.(35.47), Danny viszont átlát a szitán. „Julien, meg akartál halni?”. „Megbocsájthatatlan dolgokat teszek és nem tudok uralkodni magamon.” - szegény srác küzd homoszexuális lényével, de szégyelli is.

Kern és Vic megegyeznek, Rondell kiszáll a buliból. „Mondjuk, hogy hazamehet. És majd az utca elrendezi.” - ítél Vic. Kern szabódik kicsikét, régi haverja Rondell, de mintha nem is ő lenne manapság, folyton szív és hülye. Egy rendőri csoport rajtaüt a koreai suhancokon, vallomással végződi az eset. A mohamedánokkal továbbra sem fog együtt kocsmázni a kommandó, de egyelőre eloszoltak a viharfelhők. Aceveda látogatása az ex-barátnőbél érdekes fordulatot vesz. Először a nő lefektetné a századost, ki elhárítja, utána arrafelé tereli a beszélgetést, hogy bizony jól elpáholta őt a nagy szerelem végén.  És akkor előkerül egy rejtett magnó a feneke mögül, ejnye.

A nagy veszekedés közben azért kiderül, miért is vadászik a százados fejére egy csapat ügyvéd és riporter élén a nő. A fiatal Aceveda szakításuk előtt elkottyantotta barátainak a nő különös szokásait, akik felmentek hozzá és megerőszakolták. Hát, így már érthető a gyűlölet, bár mi Acevedát alapból sem kedveljük. Rondellnek igazságot szolgáltatott az utca és az élet hülyeségeiért, vérmocskosan fekszik az út porában. Hát igen, mindenki más tisztában volt vele, Vic Mackey-vel nem érdemes szarozni. Rondell meg olyan későn tanuló típus volt mindig is.

Címkék: kemény zsaruk
9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Stein (törölt) 2008.08.12. 20:51:45

Kicsit összeszedetlen voltam megint.
Ha esetleg egy korrektor erre járna,
"Helyesen: koreaiak lakásába, ahol egy földhöz szögezett lábú bácsi és halott felesége....fekszik,

illetve Vic új dílerét nem Xaviernek, hanem TIONAK hívják.

...így jutnak el a kisfőnökhöz, bizonyos TIOHOZ,

...jelentsék fel Robinsont, tanácsolja a TIONAK

Ez egy ilyen nap volt, bocsesz, élesítés után pedig már nem lehet módosítani a postokon.
Mindegy, úgysem olvassa senki.

Dr. Stein (törölt) 2008.08.12. 20:55:05

és ez sem jó,
...jelentsék fel Robinsont, tanácsolja a (mégiscsak) XAVIERNEK

mizrolist 2008.08.13. 09:55:06

Dehogynem olvassa senki ;)

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.08.13. 18:05:42

Köszönöm, és bocs a következetlenségért.

Johnny336 2008.08.13. 20:21:54

Jó a hogyvolt. Mindig várom.
Néhány ténybeli hiba le van szarva. Úgyis kijavítod. HA mégsem, akkor puff neki, mindegy, hogy Xavier, vagy Tio, úgyis csak epizódszereplők az ilyenek :D (hullanak, mint a legyek)

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.08.14. 18:10:16

Johhny, szinte sírva mondom, ezek tényleg hullanak szegények... hehe, spoiler lenne, de azért szomorú véget ér négy rész múlva ... :)

Gabba 2008.08.15. 14:52:03

Sztem is sokan olvassuk, mégha nem is kommentelünk gyakran.

Jók a hogyvoltok, úgyhogy carry on!
süti beállítások módosítása