Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bűbájos Boszorkák 1x05 – Álomlovag

2008. március 12. 12:05 - Hartmann

A Quake-ben találkozunk mindhárom tesóval, épp azon szomorkodnak, hogy nincs senkijük, egyedülálló nőkként tengetik az életüket. Épp ekkor érkezik Sky, a pincérnő, és lerak Prue elé egy pohár bort, amit egy titkos imádója küldött neki, de mivel neki ott van Andy (bár még Prue sem tudja hová tegye ezt a kapcsolatot magában), ezért visszaküldi az italt. A titkos imádó így Sky-t veszi célba, de ő is hárít, mivel nem flörtölhet a vendégekkel. Meg lesz még ennek a böjtje :). Álmában fogja meglátogatni a pincérnőt, aholis egy kis tánci-tánci, suttogás, beszélgetés és összebújás után ledobja a tetőről. A sorozat jellegéből adódóan Sky természetesen az életben is meghal, a nyomozópárosnak azért furcsa, mert az ajtó belülről bezárva, a holttest az ágyon fekszik, látszólag nem mozdították, de a lány minden csontja összetörve, mintha sok emeletet zuhant volna. Ez már nem is az első ilyen eset.

A két kishuginak már nagyon elege van az egyedüllétből, ezért Phoebe gyengéd erőszakának engedve Piper is belemegy, hogy elmondjanak egy szerelmi kötést. Ha már Phoebe kezdeményezte, akkor várható, hogy gubanc is lesz belőle. Lesz is, nem is kicsi :). Pruenak természetesen nem tetszik, nem is csatlakozik a két testvéréhez, mikor elmondják a bűbájt. Phoebe gyorsan el is rohan a Quake-be, hogy bepasizzon. Sikerül is neki, űgy tűnik egy olyan pasit talált, akire vágyott. Magas, izmos, jóképű és még a rendet is szereti. Ráadásul motorozik, nem tölti idejét bárokban, ráadásul színészképzőbe jár. Végül Piperre is rátalál egy pasi, majd mégegy, és mégegy, és még sok. Ez kezd már sok lenni Séfboszinak. De sikerül választani közülük, úgy tűnik, jól is alakul ez az új kapcsolat. Ettől függetlenül nem hiszi azt, hogy ez így jó lesz a jövőben, próbálja kiábrándítani az új pasiját, izzadással, fekéllyel és egyéb nyalánkságokkal. A varázs hatására azonban nem sikerül. Már csak egy megoldás van, megszűntetni a szerelmi kötést. A rész végére ezen is túlesnek majd.

Alvósgyilkos vonalon is tovább haladunk, a férfi már az otthonában hívogatja Pruet, akinek természetesen ez sem tetszik. Visszamondja a randevút a férfivel, de még nem tudja, hogy lesz ennek még következménye. Inkább beveti magát a fürdőszobába. Be is alszik a kádban. Itt fogja meglátogatni a hapsi, de szerencsére még időben felébred, így az Alvósgyilkos eltűnik. Piper nem hiszi el, hogy Prue tényleg átélte a helyzetet, a rengeteg munkára, stresszre fogja a dolgot. Ennek örömére bemegy dolgozni a hétvégén is. A főnöke meg természetesen el is árasztja melóval, hogy nehogy haza tudjon menni. Majd alszik az irodában.


A nyomozás is halad tovább az Alvósgyilkos után, bár a detektív páros még nem tudja, ki áll a gyilkosságok hátterében. Az egyik áldozat kapcsán mégis eljutnak Alvósgyilkoshoz, de nem mint vádlott beszélgetnek vele, hanem mint alvás és álom szakértővel. Bár Trudo ’Okkult’ nyomozónak gyanús, hogy az első áldozat a barátnője és munkatársa volt a gyilkosnak. De Alvósgyilkosnak tuti az alibije, hiszen dolgozott. Pontosabban aludt, álmodott, és erre tanúi is vannak. Nyomozók el, gyilkos vissza a munkához és a hobbijához. Vagyis ismét meglátogatja Pruet, aki épp az irodában bóbiskol. Már a kávé sem segít neki. Az iroda hirtelen egy magas toronyépület tetejévé változik, ismerős lehet már. Sky is innen zuhant le. Próbálja a hapsi lelökni a tetőről, de az irodai telefon pont az utolsó pillanatban csörren meg, erre Prue is felébred. A telefon után még a főnöke is ráijeszt Nagytesóra, aki egy levélvágó késsel majdnem le is szúrja őt.


Morris ’Szkeptikus vagyok’ nyomozó továbbra sem hiszi, hogy Alvósgyilkos pasinak bármi köze is lehetne a gyilkosságokhoz, de Trudonak ez nem jelent semmit. Továbbra is kitart amellett, hogy az álomkutató hapsi lesz a gyilkosságok elkövetője. A kutatási jelentések alá is támasztják Andy véleményét, hiszen álomutazással foglalkozik a laborjában a gyilkosunk. Továbbá, álom kivetítés, más álmaiba beférkőzés. Úgy tűnik, hogy a jelenet végére sikerül is Okkultabb nyomozónak meggyőzni egy cseppet földhöz ragadt társát. Morris is elindul a megfelelő úton vajon? Hosszú út lesz ez neki, mire képes lesz elfogadni ezeket a dolgokat.


Phoebe is végül ráébred, hogy mégsem volt olyan jó ötlet ez a szerelmi kötés, mert csak az tartja mellette az új pasiját. Meg emiatt akaszkodik rá a többi is. A Halliwell házat pedig virágbolttá alakíthatják a lányok, annyi virágot kaptak az alig ismert pasiktól a kisebb tesók. Ezt a társalgást szakítja meg Prue rémült telefonhívása, hogy ismét elaludt, és az Alvósgyilkos ismét rátámadt. El is indul gyorsan haza, a húgai pedig utána néznek az Árnyékok Könyvében. De semmit nem ír erről a könyv. Prue persze elalszik, hiába próbálják ébren tartani a testvérei. Neki is rongyol egy villanyoszlopnak. A kórházba szállítás közben elveszti az eszméletét is, Alvósgyilkos meg természetesen megjelenik.


A nyomozók közben megjelennek a laborban, és egy technikustól követelik, hogy ébresszék fel a kutatót. Neki is lát, de közben kapjuk a Prue megölésére irányuló álom további részeit. A két kistesó is megérkezik a kórházba, és remélik, hogy Prue eszméletlenül is hallja, amit mondanak neki. Mert arra próbálják rávenni, hogy használja végre az erejét az álmában is. Szerencsére a hangok eljutnak Prue fülébe, és ledobja az Alvósgyilkost a tetőről. A nyomozók csak azt tudják megállapítani, hogy meghalt. Mégpedig úgy, ahogy a korábbi áldozatok is. Ágyban fekve, szétzúzódva, külsérelmi nyomok nélkül.


A rész végére még kapunk egy kis romantikát is Andy és Prue között, úgy tűnik, hogy a korábbi részek cívódásainak már vége, és ismét dúl a láv. :D


3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

állítolagmárvillamostisláttam 2008.03.12. 17:16:23

köszi a hogyvoltot! kiály! csak egy kérdés: nem árnyak könyve?

Aszusz 2008.03.12. 18:46:57

A fordítás szerint hol Árnyak, hogy Árnyékok Könyve (bár nem ez a fordítás legnagyobb hibája...) Egyébként az Árnyak lenne a helyes (és talán a hogyvoltban is így kéne emlegetni)
Erre a részre amúgy emlékszem, és a hogyvolt is jó lett.
Tudom, hogy csak kekeckedek, de szerintem nem kéne a szövegbe smileykat tenni, engem valahogy zavar, mintha figyelmeztetne, hogy ez most vicces volt. Inkább legyen vicces magától, és azt mi is észrevesszük, ha érted, mire gondolok...
Pl a "Morris "szkeptikus vagyok" nyomozó" tetszett, annyira jellemző... Szegény, ha tudná, mi vár még rá :D
Viszont, amikor néztem ezeket a részeket, valahogy nem tűnt fel, hogy Andy annyi mindent tud a lányokról...

Hartmann 2008.03.12. 20:32:20

Árnyak vs Árnyékok kérdésben én is azt tudom mondani mint Aszusz. Egyszer igy van a szinkronban, egyszer úgy. a későbbi részekben, évadokban már következetesen Árnyak könyve lesz, amint eljutok oda én is átállok rá, addig úgy nevezem ahogy épp a fordítók tették :D:D
Persze az olyan következetlenségeket, hogy Pipert átkeresztelik Prue-nak, azt már nem hozom át a hogyvoltba :D

köszi, hogy tetszett az irás, igyekszem

Aszusz: rendben, próbálok spórolni a smileykkel
Pedig Andynek már korábban is kezdett gyanus lenni a dolog, sőt az 1x04ben meg is mondja Pruenak, hogy tudja, hogy valamit titkol. Meghát később ugye ... De nem spoilerezünk :D
süti beállítások módosítása