Hogy volt?

Forma 1 - Interlagos

2008. november 03. 15:24 - sélli_

Záróra, pohárürítés, avagy ahogy azt már Juan Sanchez Villa-Lobos Ramirez is megmondta: 'végül csak egy maradhat'. Nem is lehetett máshogy, mivel elérkeztünk a 2008-as szezon utolsó futamához, a brazil nagydíjhoz, amely 2007-hez hasonlóan szintén két-esélyes koreográfiával indult a VB trófeát illetően a hazai színekben versenyzõ Felipe Massa, és az angol Lewis Hamilton révén. Személy szerint sokkal jobban örültem, hogy ilyen izgalmakkal a szívemben ülhettem le a varázsdoboz elé, ellentétben azzal az éveken át elõforduló helyzettel, mikor már a nyár derekán járva tudni lehetett, hogy ki nyeri a VB címet. Bár, a futam utolsó 5 percéban inkább volt szívinfarkusos agyvérzésem, mint ‘izgalom a szívemben’. Ami Massa abszulte elõnye volt ezúttal, hogy otthoni pályán, a sajátai elõtt versenyezhetett- ez ugye tudjuk, hogy lelkileg milyen erõt adhat az arra fogékonyak számára. A pályáról röviden annyit, hogy gyors és rövid; némi hullámvasút-hatással megbolondítva, valamint ami némiképp a savát-borsát adhatta a pilóták számára: az óramutató járásával ellentétes körözéssel kellett teljesíteni a 71 körös versenytávot. A ringben a Senna kanyaron kívül egyéb elõzési pont nem nagyon akadt, ami mindenképpen a szombati idõmérõn történõ brillírozásra késztethette a pilótákat.

Tovább
Címkék: sport f1
5 komment

Forma 1 - Sanghaj

2008. október 21. 09:00 - sélli_

A tavalyi futamon itt támadt fel hamvaiból Raikkonen, és nyerte a versenyt, mely kulcs szerepet játszott világbajnoki címének megszerzésében. Kevésbé vidáman alakult Hamilton hétvégéje, aki anno17 pontos előnnyel, szinte TUTI világbajnokként érkezett meg, ám a kavicságyas bebábozódás következtében 0-a ponttal távozott Kínából. Múlt héten ott hagytuk abba, hogy Massa 5 pontosra faragta hátrányát Hamiltonnal szemben a VB cím megszerzésért folytatott küzdelemben, és Kubica nevető harmadikként megérkezett a nyakukra, cirka 12 pontos lemaradással – tehát még mindhárom pilótának adott volt az esély, hogy világbajnok lehessen. Az idei kínai futam félig-meddig az ötös szám bűvöletében telt, mivel a) a sanghai nagydíj idén ünnepelte 5. születésnapját, b) a pálya 5 kilométer hosszú. Bár 2007-ben először szemerkélő -, majd kisebb záporos esőfelhő osont a pálya fölé, s nehezítette a versenyzők dolgát, ezzel ellentétben idén a pénteki szabadezdésen kellemes idő, és NULLA eső fogadta a pilótákat.

Tovább
Címkék: f1
2 komment

Forma 1 - Fudzsi

2008. október 14. 09:00 - sélli_

Tavaly hosszú kihagyás után tért vissza Fudzsi/Fuji a száguldó cirkusz menetrendjébe – kinek mi tetszik, én maradok a magyar verziónál –, s szolgáltatott anno10 pontos győzelmet Lewis Hamiltonnak. A 2009-re kihirdetett, kissé megbolondított versenynaptár szerint a továbbiakban Szuzukával felváltva fognak versenyeket rendezni Japánban; tehát remélem mindenki jól megnézte a pályát, mert Fudzsi csak két év múlva bukkanik fel újra a varázsdobozban. Monzához, és Szingapúrhoz hasonlóan maradtam a ’majd meglátjuk mit dob a gép’ koncepciónál a befutót illetően, mivel nem csak az utolsó két futamra-, de az egész évre jellemző volt a lutri. A VB pontverseny állását tekintve megállapíthattuk, hogy reális esélye már csak két pilótának volt: Lewis Hamilton és Felipe Massa személyében. – igen, matematikailag 5-nek, de ugye senki nem gondolta komolyan, hogy Heidfeld feltámad hamvaiból, behúz 3 db 10 pontos győzelmet, miközben mindenki más nullázik, majd Braziliában pezsgőfürdős, cigánykerekekkel feltupírozott parádét rendez a dobogó felső fokán ?-. Ami érdekes, hogy Hamilton tavaly ugyanebben a cipőben vágott neki  a japán futamnak, annyi különbséggel, hogy akkor a másik piros overallos pilóta lihegett a nyakában (bár, akkor még Alonso is erőteljesen képben volt). A múlt szezonban nem sikerült brillíroznia az utolsó futamokon – nos idén... egyenlőre folytatódik a tendencia.

Tovább
Címkék: sport f1
16 komment

Forma 1 - Szingapúr

2008. szeptember 30. 18:30 - sélli_

Azt kell mondjam: volt itt minden kérem szépen mint a bucsuba’, amolyan zizi-lufi-körhinta jelleggel, csak nehogy nyugodtan emészthesse meg az ember a vasárnapi ebéd gyanánt elfogyasztott rántotthús-buri püri kombót. Eljött a várvavárt, nagy elánnal beharangozott ÉJSZAKAI FUTAM, mely a száguldó cirkusz történelmében először utcai pályán, pilóták által teljesen ismeretlenül, ráadásul villanyfényben  került megrendezésre. A károgó meteorológusok zápor-zivatar, trópusi esőt jósoltak, amiből persze nem lett semmi, helyette kaptunk safety car-ral megbolondított, újabb meglepetés futamot.  Az minden esetre biztosnak tűnt már az elején, hogy a sorozat egyik leglassabb pályája került sorra: rengeteg kanyarral, nulla bukótérrel, és igen érdekesen kialakított boxutca bejárattal. Esélylatolgatás meg sem fordult a fejemben –és milyen jól tettem-, tekintve a két héttel ezelőtti Olasz nagydíj meglepetés befutóját (ezúton is gratula Vettelnek élete első rajt-cél-győzelméhez).

Tovább
Címkék: sport f1
15 komment