Napfelkeltés szép jó reggellel nyitunk, avagy mégsem, apu és anyu meglehetősen gondterhelten ül le az asztalhoz. Megérkezik Nagyi, aki szintén gondterhelten újságolja, hogy leöntötte a számítógépet némi alkohollal, majd közli, hogy jó lenne, ha hamarabb be tudná fejezni a memoárját, mint egy kedves barátnője, mivel ugyanazokkal a hapsikkal feküdtek le. Ekkor érkezik Dixon, akinek jobb lett volna a reggele, ha ezt a mondatot nem hallja éhgyomorra.

Néhány vágóképpel nyitunk, bevillan a Rodeo Drive és a Hollywood felirat is diszkréten a képünkbe nyomakodik, így máris kiderül merre járunk: Beverly Hills. Egy kedves család utazik egy kocsiban, két tini meg a szülők. Anya és apa nagyon lelkesek, „kis" csemetéik viszont már koránt sem. Leginkább a Dixon névvel illetett fekete srác, bőrszínéből ítélve örökbefogadott, lévén a szülők fehérek. Oltári nagy szívásnak tartja, hogy költöznek. Na de honnan, hova? Kansasből Beverly Hillsbe (a nagyihoz). Azért ez annyira szerintem nem lehet rossz. Rögtön ki is derül, hogy Apa lesz az új diri a suliban, ami tini szemmel nézve oltári nagy szopás. Na lassan meg is érkeznek a nagyi házához, aki nem tudom mivel is foglalkozhat, de szép kis házat rittyentett össze. Jön Nagyi köszönteni a népet, a kezében nagy pohár ital - long iland ice tea-re tippelnék -, és tényleg az. Egy másodperc alatt sikerül leoltania a szülőket, miután a kocsijukat a kertész tragacsához hasonlítja. Jól nyomja.