Attila szerelmes és kanos, úgyhogy körbeugrálja Julit. Még titokban szeretnék tartani a dolgot, mégiscsak újra kell szokni a helyzetet, a többiek ráérnek megtudni. A dolog nem tart sokáig, ugyanis Nóra kajálást rendez valami üzleti vacsora maradékából, áthívja Mikit, Attilát és Julit is, úgyhogy hamar kiderül a románc, nem is értem, miért szenteltem neki egy egész bekezdést. Nóra megemlíti, hogy az idejét sem tudja már, hogy mikor voltak így négyen együtt utoljára. Megválaszolom én neked: soha, mivel valaki mindig balhézik Mikivel. Most minden esetre minden idilli és családias, eszegetnek, iszogatnak, nevetgélnek, a háttérben lágy muzsika szól.

Winter temetésével indítjuk a részt, a folyóparti sárban mondja búcsúztatóját a pap, azt a szöveget olvasva fel, melyet anyja írt gyermekéhez. A Delaney-házba eközben Cholmondeley meghozza Robertet, hősünk kívánságára, hogy ezentúl itt éljen. Brace szokás szerint mogorva, Lorna azonban kedvesen fogadja, és a házba invitálja – kísérője nélkül, mert rajongva bámuló kémikusunk orra előtt az ajtó bezárul.

James a távolban ücsörögve némán figyeli a temetést, ám mikor mostohaanyja csatlakozik hozzá azt kummantja, hogy csupán a hajókat figyeli. Na persze. A nő szerint nem ő a lány gyilkosa – képes lenne rá, de nem James tette. A férfi morcosan elbattyog, Lorna pedig meglát egy másik kisgyereket a sárban játszani, ezért hozzá lép; Winterről kérdezi, mire az ijedten elrohan. Úgy látszik a gyerekeket is megviselte barátjuk halála. A testet és Helgát Atticus viszi ki csónakkal a folyóra, hogy köveket kötve rá elsüllyesszék. A bandavezér szerint egyáltalán nem biztos, hogy James volt az elkövető, ám az anya visszavág: az sem biztos, hogy nem ő volt.