Idilli nap Brooklynban, mindenhonnan egy több évtizedes dal visszhangzik, feltehetően, hogy elnyomja a közeli építkezés zaját. Egy gyorsétteremben egy fura, kopasz pasi ebédel, aki vagy nem érez ízeket, vagy durván szereti a dolgokat, kezdve az egész borsszórónyi borssal, egészen a tizenegy szelet szupererős paprikáig. Mindeközben különös nyelven jegyzetel, szünet nélkül az óráját nézegeti, és időnként rá-rápillant az építkezésre a spéci, Star Warsból szalajtott messzelátójával. Egyszer csak remegni kezd a föld, robbanások rázzák meg a környéket, mindenki sikoltva rohangál, de emberünk előbb nyugodtan befejezi az ebédet, aztán átsétál a kiürült építkezésre, ahol a robbanások történtek, lenéz egy kráterbe, aztán telefont ragad. „Megérkezett” mondja valakinek. Főcím.
Walter az éjszaka közepén azzal ébreszti Petert, hogy a gyömbérsör receptjét darálja félhangosan. Peter másnap beront Oliviához: elege van az éjszakázásokból, hogy az apja nem engedi le a fürdővizet, és szeret pucéran kiselőadást tartani arról, hogyan rontotta el ő, Peter a saját életét és tanulmányait. El akar menni. Ezzel csak egy bibi van, Walter többször is kijelentette, hogy ha Peter elmegy, ő inkább visszaköltözik az elmegyógyba, nem segít többet az FBI-nak. Itt az újabb ügy: az építkezésen azért történt a robbanás, mert a föld alól egy hatalmas, vibráló kúp bújt elő. Walter tudja, mi az, de egyelőre nem hajlandó elárulni. Mivel nem ez az első eset, hogy ilyet látnak, Broyles elküldi Oliviát egy ezredeshez, aki még 1987-ben nyomozott egy hasonló ügyben.