A CSK-1 pufajkában ténfereg egy üzemcsarnokban, egy rakás jómunkás ember között. Az emeletről egy nő intéz beszédet hozzájuk. Közli az elvtársakkal a kollégákkal, hogy igen, megcsináltuk. Teljesítettük az ötéves a kéthónapos tervet: van energia az üvegházak fűtésére. Hurrá, hurrá, örömködik mindenki, hogy akkor vége a munkás napoknak. Francokat, a továbbra is keményen melózunk, hogy ha már ilyen kurva jók voltunk, akkor most még kurvára jobbak legyünk, és visszahódíthassuk a felszínt, hangzik a további szónoklat. Hát ezt megszívtátok kispofáim. Ők is érzik, mert az „Örülünk, hogy szolgálhatunk!” szlogen közbeni lelkesedés csak annyira őszinte, mint a sínre kötözött ember mosolya.
Sorban állás következik a reggeli gyanánt osztott trutymóért, az élen Carterrel és O’Neillel. A fekete szakács csaj nyílván nem bírja az őrnagyot, mert nem akar neki kenyeret adni. Daniel, aki mögöttük áll, Jonahnak szólítja az ezredest, majd rátámad, mikor O’Neill kicsit erőszakosabb lesz a nővel. Teal’c szedi szét őket, miközben arról beszél, hogy ők barátok és a CSK-1 tagjai. Mindenki értetlenül mered rá, majd ketten őt is lefogják és a szónoklós csaj, Brenna parancsára elviszik, hiába kiabálja, hogy nem tartoznak ide. A nő szerinte Teal’cnek lázálma van.