Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szex és New York – 4x16-4x18

2008. október 05. 13:03 - Windermere

Csön-csön gyűrű
Carrie a WC tartályt próbálja szerelni, miközben Aidan költözködik ki a lakásból. Persze nem igazán sikerül a lánynak a folytonos csobogást elállítani, így végül a férfi segít neki. Majd mikor búcsúzkodnak, Carrie szól, hogy a gyűrű ott van az asztalon. Aidan nem akarja visszavenni a gyűrűt, így az a nőnél marad. Carrie nem akarja látni, hogy a fickó lelép, ezért a fürdőszobában marad, így csak miután kijött onnan veszi észre, hogy búcsúlevelet hagyott. Papírzsepikkel felszerelkezve ül bele kedvenc foteljébe, mikor rájön, az bizony nem búcsúlevél, hanem egy szerződés, hogy vagy megveszi a lakást, vagy 30 napon belül kiköltözik.

Carrie elmegy a bankba, hogy megtudakolja, milyen feltételekkel kaphat kölcsönt. Kiderül, sehogyan sem, mert 700 dolcsi van a bankszámláján, illetve emellett 900 dollár a megtakarítási számlán, és ez lófaszt sem ér a banknál, akkor sem, ha Carrie New York egyik legmenőbb újságírója. Később átbeszélik ezt Mirandával cipővásárlás közben, és Miranda felhívja a figyelmét, hogy talán nem 400 dolcsis cipőket kéne magának vásárolnia. Mint kiderül Carrie-nek kb. 100 pár cipője van otthon, de még ez sem lenne elég, hiszen ez csak 4000 dollárnyi vagyon. Miranda itt felhívja a figyelmét, hogy Carrie nem véletlenül nem alkalmazott matematikát tanult az egyetemen, 100 pár cipő ugyanis 40 ezer dollár, ami pont elég lenne az előleghez. Carrie kicsit leizzad, majd elmegy Bighez tanácsot kérni, mire Big ad neki egy csekket. De Carrie ezt összetépi, egyedül akarja ugyanis megoldani az anyagi gondját.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 4x13-4x15

2008. szeptember 30. 09:02 - Windermere

Egy kis csetepaté
Aidan az összes cókmókjával odaköltözött Carrie-hez, ami a lányt nagyon zavarja, főleg, hogy a dobozok minden talpalatnyi helyet elfoglalnak. Aidan megnyugtatja, hogy már csak egy hetet kell arra várni, hogy a szomszéd öreglány kiköltözzön, és akkor rögtön lesz helyük. A lányt még jobban feldühíti az, hogy ráadásul a kettő közül az egyik fürdőszoba ajtó el van torlaszolva, így nem tud kimenekülni a lakásból, ha egy szatír ráveti magát az ablakon keresztül. Aidan így azt kezdeményezi, hogy dobálják ki a felesleges cuccokat Carrie gardróbjából. A cipőkkel kezdik, amiket egy precízen elhelyezett törülközőre kell tenni a fürdőszobában. Persze ezt Pete nem nagyon érti, így elkezdi rágni az egyik türkizkék cipőt. Ettől Carrie persze kiborul, jól kiüvöltik magukat, és a lány elviharzik, egyedül laptopol egy kávéházban. A fiatalok csak 3 nap múlva békülnek ki, de Carrie még akkor is ruhában alszik.

Miranda ugye terhes és kívánós, ám nemcsak kaját, hanem pasikat is. Randizik egy fickóval, akit az első találka után tökéletesnek tart, de ahhoz, hogy lefeküdjön vele, előbb Carrie tanácsát kéri, mert attól fél a döfködéssel árthatnak a babának. Carrie zöld utat ad neki, így egy péntek este meg is történik a kufirc.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 4x10-4x12

2008. szeptember 20. 13:02 - Windermere

Az alábbi posztot kedvenc volt kollégáimnak ajánlom (BB, CGy, DD, EA, GE, GP, GyJ, LK, MM, NO, SM, VLj). Ti érteni fogjátok, miért. :) Imádtam veletek dolgozni, köszönök mindent!

Golyózáporban
A lányok Charlotte nélkül, de Aidannel és Steve-vel kiegészülve azt ünneplik, hogy Steve megszabadult a hereráktól. Ráadásul Samantha erre boldogan emlékezteti biliárdozás közben, lévén már csak egy golyója maradt. A srác kiakad, a többiek meg előveszik Samanthát, hogy ezt ne nagyon emlegesse, mert a srác zavarban van. A csajok szerint egy golyszi hiánya még nem a világvége, de Aidan abszolút együtt érez Steve-vel. Ráadásul Carrie döbbenten tudja meg, hogy egy kis zacsijáték izgalmas is lehet. Viszont Steve-et annyira aggasztja a dolog, hogy elhatározza, elmegy dokihoz hereimplantátum után érdeklődni. Miranda vállalja, hogy elkíséri. Persze Steve kicsit megsértődik, mikor a méret kérdés szerint Miranda ő M-es, míg Steve L-esnek gondolta magát. Végül mégsem lesz a plasztikai sebészetből semmi, mert kiderül a dolog csak kísérleti fázisban van, és Miranda nem engedi Steve-nek, hogy kés alá feküdjön. Így inkább ő fekszik a srác alá.

Samantha a biliárdozós estén találkozik egy régi kufirc partnerrel, akiről kiderül, lehet, be tudja őt juttatni egy munkára a hotel mágnás Richard Wrighthoz. A csak el is megy egy megbeszélésre a fickóhoz, aki viszont azt ajánlja fel neki, hogy egy fickóval ketten csinálják meg a munkát. Samantha persze ebbe nem akar belemenni, úgy véli, a fickó csak azért nem neki adná egyedül a munkát, mert nő. Egy újabb megbeszélésen jól leugatja a pasit, de úgy felhúzza magát, hogy majdnem elkezd sírni, így elrohan onnan. Később a fickó mégiscsak neki adja a munkát, mert tetszett neki, hogy a nő végül a sarkára állt.

Tovább
1 komment

Szex és New York – 4x07-4x09

2008. szeptember 13. 13:01 - Windermere

Múló bűnhődés
Charlotte úgy dönt, otthagyja a galériát. Nem akar dolgozni, gyereket szeretne, főzni akar, önkéntes munkát végezne helyette. A lányok persze nem értenek vele egyet, szerintük csak pillanatnyi munkaundora van, ami el fog múlni. Legkevésbé Miranda ért vele egyet, ezért másnap reggel őt hívja, hogy meggyőzze, igenis jól döntött. Egy jó kis veszekedés után Miranda kinyomja a telefont, és észreveszi, teljesen be van állva a nyaka és a háta. Így felhívja Carrie-t, hogy segítsen rajta, de Carrie pont nem ér rá, ezért Aidant küldi. Aidan Miranda minden tiltakozása ellenére felnyalábolja a fürdőszoba padlóján fekvő meztelen nőt, és orvoshoz viszi.

Samantha éppen lestoppol egy taxit az utcán, amikor egy fickó megelőzi, és beül, elvéve ezzel a taxit Samantha elöl. Persze a nő sem rest, és amikor a jármű megáll egy piros lámpánál, beül a fickó mellé. Végül persze az ágyban kötnek ki. Azért, hogy ne legyen minden olyan egyszerű, a pasi felhívja Samantha figyelmét, hogy túlburjánzott odalent, mire a csaj közli viszont. Végül nagy az öröm, mikor a rövidebb szőrrel a férfi rájön, mennyivel nagyobb a farka.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 4x04-4x06

2008. szeptember 06. 14:02 - Windermere

Mindig csak a szex, a szex, a szex
Carrie egyre több időt tölt Rayjel a jazz zenésszel, bár még mindig nem szereti a jazzt. Aztán Ray megmutatja neki, milyen Carrie testén, mint egy hangszeren játszani, és a lány másnap bevallja a többi csajnak, hogy élete egyik legjobb orgazmusát élte át a fickóval. Ez azért is ritka nála, mert neki ahhoz, hogy igazán jó legyen a szex, olyan partner kell, akibe szerelmes. Persze a nap hírét Samantha hozza, aki elmondja, rendszeresen randizik valakivel, és ez a valaki nem más, mint a leszbikus festőművész, Maria.

Miranda kijelenti, hogy ő szex ügyben sztrájkba kezdett, nem hajlandó ugyanis többet szexelni. Így rátér inkább az édesség evésre, egyik sütit veszi a másik után. Később egy hatalmas csokitortára is ráizgul, de mikor megtudja, hogy több mint 75 dollár a finomság, rájön, akár otthon is csinálhat sütit. (És ennél a pontnál Windermere-nek úgy összefutott a nyál a szájában, hogy gyorsan sütött is egy adag gesztenyés muffint.) Készít is egy nagy tepsi csokis süteményt, amire kb. 5 percenként rájár. Végül nem bírja, kidobja a szemétbe, de még onnan is kivesz egy falatot. Végül leönti mosogatószerrel, és rájön, ha a szexet helyettesítette csokival, itt az ideje visszatérni a szexre, és előveszi a vibrátorát.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 4x01-4x03

2008. augusztus 23. 13:02 - Windermere

Agónia és extázis
Külön-külön látjuk a csajokat, ahogyan éppen mindenki öltözködik. Kiderül Danny barátjuk eljegyzési bulijára mennek. Mikor már mind a négyen együtt vannak, kiderül mindenki lefeküdt már Dannyvel, kivéve Charlotte, ő csak az egyik mellét mutatta meg neki. Samantha találkozik egy parancsolgatós faszival, Charlotte kipanaszkodja magát a férjéről egy ismeretlennek, míg Miranda kénytelen egy viccel elütni, hogy miért nem talált még egy rendkívüli pasit, így végül a lányok lelépnek. Charlotte útja Treyhez vezet, mert végre rájött mit szeretne megbeszélni a férfival. Viszont figyelme rögtön elterelődik, mikor észreveszi, a fickónak éppen feláll, de minden kedve elmegy bármiféle beszélgetéstől, mikor az ürge egy csóktól el is élvez.

Samantha Carrie-vel töltött sétája alatt kiszúr egy nagyon jóképű papot. Így vasárnap templomba megy, és bemutatkozik neki. Majd a szokásos közös ebéd alatt elmeséli a csajoknak, hogy utána egész délután a pasiról álmodozva masztizott. Charlotte ezen felháborodik, majd legnagyobb megdöbbenésére kiderül, hogy a többiek Russell Crowe-re meg George Clooney-ra szoktak. Végül bevallja a többieknek, hogy ő csak Treyre szokott gondolni.

Tovább
5 komment

Szex és New York – 3x16-3x18

2008. augusztus 16. 13:03 - Windermere

Bajos társak
Miranda megismerkedik egy nagyon jóképű pasival egy kávézóban, és a férfi randira is hívja. Ám a lány hiába vár rá több mint 3 órát, a fickó nem jön el. Később felhívja a pasit telefonon, de az édesanyja veszi fel, kiderül aznap halt meg szívrohamban. A hirtelen sokktól Miranda megígéri, hogy elmegy a temetésre, holott nem is ismerte Willt. Carrie is elkíséri, és a toron összetalálkoznak Carrie egy régi ismerősével, aki rögtön lecsap Mirandára. Carrie szerint a férfi egy seggfej, de ha gondolja, Miranda menjen el vele egy találkára. Az első randi jól is sikerül, de mikor Carrie-t is elhívják egy kis iszogatásra, a férfi rögtön a fejéhez vágja korábbi szakításukat, és Miranda is ráébred, hogy a faszi tényleg egy nagy söfö.

Carrie szemináriumot tart arról, hogy hogyan kell pasizni. Az első előadáson csurig van a terem, de a csomó csaj rögtön nem tartja Carrie-t autentikusnak, mikor kiderül nincs férje, és még soha nem is volt férjnél. Így a következő előadásra már csak öten mennek el, de Carrie-nek az a mentő ötlete támad, hogy elviszi a csajokat a sarki kocsmába, és rögtön IRL nyomassák a pasizást. Sikerül is ürgét találnia 3 lánynak.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 3x13-3x15

2008. augusztus 09. 13:09 - Windermere

Menekülés New Yorkból
Carrie-nek alkalma nyílik pár napra elszöknie New Yorkból, ugyanis meg akarják filmesíteni a rovatát. Charlotte időközben nászúton volt a Bermudákon Treyjel, és persze még mindig nem volt semmi szex.

A lányok Charlotte nélkül elmennek Los Angelesbe, ahol Miranda rögtön frusztrált lesz, mert neki nem foglalt szobát a filmstúdió. A hangulatát még erősíti, mikor este a bárban, a jóképű fickó, akivel beszélget, megnéz egy nagymellű csajt, és végül nála köt ki beszélgető partnerként. Samantha összefut egy pénisz modellel, aki rögtön meg is hívja őt egy szex kütyü bemutatóra. Carrie az egyik filmes csajjal dumál, aki elmondja neki, hogy a nagy meglepetés nem más, mint Matthew MacConaughey, aki szerepelne is, de producerkedne is Carrie írásának megfilmesítéséhez.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 3x10-3x12

2008. augusztus 03. 09:07 - Windermere

Mindent vagy semmit
Carrie a Biggel való éjszaka ellenére úgy érzi kapcsolata Aidannel még mindig stabil. Samantha új lakásának avatóján kiderül, van egy futárcég, ami bármit házhoz hoz, akár kotont is. Charlotte meg elmeséli, hogy leendő anyósa Pazar eljegyzési vacsorát szervez. Mikor a másik két lány lelép, Carrie elmeséli Samanthának, hogy lefeküdt Biggel, aki szerint, addig független, míg Aidan ki nem mondja, hogy szereti. Másnap kiderül Aidan elutazik pár napra, így Carrie-nek le kell foglalnia magát valamivel, de így is szinte minden pillanatban Big jár a fejében.

Miranda egy régi chicagói ismerősével, George-dzsal randizik, akivel kufirc is lett volna, ha a férfinek nem kell sietnie, hogy elérje a gépét. Így marad a telefonszex, amit Miranda kimondottan élvez, mert így van szex mindennap, mégis független marad. Viszont azon nyomban kilép a kapcsolatból, mikor t-szex közben George-nak befut egy hívása, majd Mirandához visszatérve máris bele akar hatolni, mikor még csak a melleknél tartottak. Így kiderül egyszerre több menetet nyomat, ami a csajnak nem tetszik.

Tovább
Szólj hozzá!

Szex és New York – 3x07-3x09

2008. július 27. 09:02 - Windermere

Nohát, sikerült utolérnem magam, így újra én írom a SzésNY hogyvoltokat. :)

Könnyű prédák
Carrie újabban éjszakánként felriad, de maga sem tudja megmagyarázni miért. Egyik közös reggelinél megbeszéli a lányokkal ezt, és valami olyasmire jutnak, hogy túlságosan is problémamentes a kapcsolatuk Aidannel, sehol semmi izgalom, mert a férfi nyílt lapokkal játszik. Miranda kapcsolata is hasonló Steve-vel, minden kiszámítható, percekre lebontva tudják, mikor mit fognak csinálni, igazán összeszokott párnak számítanak. Charlotte viszont eldönti, hogy még az idén férjhez megy, ehhez be is szerzett egy könyvet, és elkezd facér hapsik után vadászni.

Samantha egy fül-orr-gége specialistával randizik, akinek jó haverja a kis kék tabletta. Igaz, mint kiderül, nem azért, amiért gondolnánk, hanem mert ő előbb „kilövi a rakétákat, hogy utána feltérképezze a fekete lyukat”. Ez a módszer elég jól beválik, és elég rendszeresen alkalmazzák is, mígnem egyik este Samantha azzal az ötlettel áll elő, hogy ő is bevesz egyet. Ettől még fergetegesebbé válik az együtt töltött idő, a csaj Viagra-függővé válik. Ebből viszont a dokinak elég hamar elege lesz, ezért ki is adja Samantha útját.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása