Az éjjel álmot láttam, melyben a felkelők parókát húztak és mikrofont ragadtak, majd előadták Gloria Gaynor – I will survive című slágerét és mindenki boldog volt. Most pedig vissza a szomorú valóságba. Spartacus, sorozatzáró epizód. Nem fogok bőgni, nem fogok, NEM fogok...oh a fenébe.

Felégetett római villával nyitunk, Gannicus erélyesen felszólítja a dominust, hogy jó lenne, ha ő és hasonszőrű barátai felszabadítanák rabszolgáikat, különben rosszul járnak. A bácsi érdeklődik, hogy oszt ugyan ki vagy te? Én vónék az, Spartacus, feleli a kelta. Másik helyszín, Nasir, Lugo és még sokan mások is eljátsszák ugyanezt, végül maga a trák is kiált egy óriásit, ÉN VAGYOK SPARTACUS. A légióban Crassus és Caesar jelölgeti a térképen a támadások helyét, vakarják is a kobakjukat, hogy az istenbe tud ez a rabszolga egyszerre ennyi helyen ott lenni? Ha Tibby még élne, biztos erre is lenne egy CSI-be illő magyarázata, de szerencsére már nem rontja itt nekünk a levegőt.

Néhány római katona nyulat sütöget nyárson, az egyiküknek valamiért hangoskodni támad kedve, aminek meg is lesz az eredménye, egy égő nyílvesszőt lőnek keresztül a fején. Na nem a társai, hanem a lázadók, akik Spartacus vezetésével megtámadják őket. Az öldöklés után felkelőink zavartan veszik tudomásul, hogy amúgy ezek itt nem is Crassus emberei voltak, a vértjükön más a jel. A táborban Laeta felismeri a páncélt, ilyet Pompeius katonái hordanak. De jó, most már nem csak Crassus 10 000 fős serege van a nyomukban. Lassan muszáj lesz beletörődnünk szomorú sorsukba, 2 rész van hátra az egész sorozatból, a mostani részt sem úszhatjuk meg száraz szemekkel.

Bevallom őszintén, nagyon nehezen ültem neki ennek a résznek, holott kétség nélkül kijelenthetem, ez a kedvenc epizódom az évadból. A csatajelenetek kiválóak, a színészek brillíroznak, a zene még mindig lenyűgöző, de akkor mért ódzkodok annyira tőle? Mert fáj és megbőget a Külön utakon. Tudtuk, hogy egyszer eljön az az idő, amikor DeKnight már kénytelen lesz a történelmi események szerint haladni, hát tessék, itt van. Bekészítendő zsebkendők száma: 12-30 db.

Miután a felkelők sikeresen maguk mögött hagyták a hegyet és a hideget, mocsaras és gőzös vidéken kelnek át. Mindenki agyongyötört és elcsigázott a hosszú meneteléstől, a rómaiak pedig utolérik őket. Spartacus néhány ügyesebb társával lemarad a többiektől, hogy a horda mögött szálljon szembe a katonákkal. Egyre több női kardforgató kerül ki a rabszolgák közül. Hiába minden kimerültség, lázadóink simán győzedelmeskednek, Spartacus megmenti Crixust egy hátába fúródó lándzsától.

A Melia-hegység lábánál elterülő árkot szép lassan feltöltik a benne található hullák. Spartacus hiába állapította meg igen ügyesen, hogy a gödör megmászhatatlan, ráadásul a másik felén rómaiak tanyáznak, páran mégis megpróbáltak valahogy átkelni rajta. Aki nem fagyott meg az árok alján, azt dárdával segítették át a túlvilágra Crassus katonái. A létszám veszteség nagyon magas, ráadásul a római légió is a nyakukra ért, Spartacus pedig végre meggondolja magát, megfutamodás helyett itt az idő cselekedni. Crassus emberkéi viszont egyáltalán nincsenek kardozós kedvükben, csak egyhelyben várakoznak, amitől Crixus eléggé pipa lesz, mire várnak, mért nem ontják már a vérünket? nyűgösködik, hát már ez is baj? Sparty tudja, hogy mire várunk, Crassusra, de az fütyül jönni.

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Caesar kajánul vigyorog, mivel megérkezett az erősítés, a velük szemben álló három germán viszont kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy Spartycity-t visszafoglalták a rómaiak. Jobb ötlet híján úgy dönt a trió, hogy mégis megpróbálják megvédeni a várost, de Agron hamar belátja, hogy ennek így semmi értelme, magányosan meghalni, futás vissza a többiekhez. Crassus belép a kapun, üdv a kis városkánkban, köszönti Caesar. Amerre a szem ellát, rómaiak a láthatáron, néhány jelenet alatt a fegyverforgatáshoz nem értő statiszták végleg távoznak a lázadók népes táborából.

A mai részt azzal nyitjuk, amivel zárni szoktuk az átlagos Spartacus epizódokat, rengeteg vérrel és halott rómaiakkal. Spartacus nagyon szomorúnak tűnik a sok levágott római láttán, Nasirnak és Donarnak meghagyja, hogy tisztítsák meg a holttesteket és sózzák be őket, hátha még hasznukat veszik majd. Mielőtt Nasir nekilátna a hullamosásnak, kedvesével időzne egy pettyet, de Agron komor arccal küldi el a búsba, talán az a Castus gyerek ráér majd veled szórakozni, mondja neki. A gomolyfelhők egyre csak gyülekeznek SpartacusCity felett, most pedig már kedvenc meleg párosunk is szétválni látszik. Neeee!

Spartacus indiánszökdeléssel ünnepli, hogy lesz kaja, roskadásig, bezzeg Crixus megint harapós kedvében van, ő képes fénnyel és levegővel táplálkozni, csak hadd mehessen már gyilkolni. Heracleo hamar letörli a vigyort főhősünk arcáról, mivel a legutóbbi utazásukról leginkább csak bort hoztak, szilárd kaját alig, azt jól eldugták előlük a rómaiak. Tetejébe a város kapuinál újabb ás újabb rabszolgák jelennek meg, hogy honnan jönnek, csak a jóisten tudja, de itt vannak és éhesek. Mivel így megint zsugorodik majd a fejadag, sokan nem örülnek az új tagoknak, Crixust nagyjából hidegen hagyja a dolog, hiszen ő már a fény gyermeke.

Spartacus nagy reményekkel vág bele saját városkájának irányításába, Attius továbbra is mint főkovács tevékenykedik, a levetett bilincsekből csinál kardokat. Gannicus parádézik az első néhány percben, a legjobb szöveget megint neki írták, egy lovely képet tudok róla küldeni a kedves olvasóknak. Agron egyáltalán nem bízik Attiusban, sőt, utálja, mint a szart, a többi láncra vert rómaival együtt, de megbocsátjuk neki, túl szexi jó harcos ahhoz, hogy nehezteljünk rá.

Naevia az önjelölt suttogónkkal edz, Diotimos hamar beismeri, hogy döglött lovakkal könnyebben megbirkózik, mint egy kardot forgató nővel. Ráadásul harc közben Naevia egyre jobban kezd hasonlítani Crixusra, ha más nem a feje, de az mindenképp. Spartacus hívatja magához Diotimost, a múltkor egy városról beszéltél, ahová úgy visszavágysz, mi is volt az, kérdezi a trák, a suttogó rémült fejjel közli, hogy Sinuessa en Valle, igazán le is betűzhette volna, de mindegy. Diotimos kissé aggódik, hogy miként akarják Spartacusék elfoglalni a várost, mindenesetre ő megteszi a maga részét az ügyben, elárulja, hogy hol vannak kapuk a város körüli falon, illetve a lehetséges katonai védelemről is szól.

Az HBO jóvoltából mostantól szinkronosan is követhető lesz dédelgetett gyermekünk, a Spartacus harmadik, egyben záró évada (Elátkozottak háborúja). Az előző évad utolsó epizódjának összefoglalója itt.

Stílusosan vértengerrel és agyvelővel csapunk bele az új évadba, látszólag Róma vezetőinek továbbra sem sikerült kardhegyre keríteni az egykori rabszolgákat. Spartacus maga is új szintre lépett, már simán megül akár egy lovat is, így még hatékonyabban tud fejeket elválasztani testektől. A háttérzene továbbra is parádés, ezt feltétlenül ki kell emelnem. S bár Spartacus lovát keresztül döfik egy dárdával, azért feltalálja magát a trák a földön is, főleg, hogy segítsége is érkezik. Nők és férfiak egyaránt ölik a rómaiakat CGI-jal felturbózott képsorokon, valami eszméletlen mennyiségű vér felhasználásával. Lehetetlen nem imádni ezt a sorozatot.