Naevia az önjelölt suttogónkkal edz, Diotimos hamar beismeri, hogy döglött lovakkal könnyebben megbirkózik, mint egy kardot forgató nővel. Ráadásul harc közben Naevia egyre jobban kezd hasonlítani Crixusra, ha más nem a feje, de az mindenképp. Spartacus hívatja magához Diotimost, a múltkor egy városról beszéltél, ahová úgy visszavágysz, mi is volt az, kérdezi a trák, a suttogó rémült fejjel közli, hogy Sinuessa en Valle, igazán le is betűzhette volna, de mindegy. Diotimos kissé aggódik, hogy miként akarják Spartacusék elfoglalni a várost, mindenesetre ő megteszi a maga részét az ügyben, elárulja, hogy hol vannak kapuk a város körüli falon, illetve a lehetséges katonai védelemről is szól.
A fegyvereket le kell adni a kapuban, folytatja Diotimos, Crixus tanácsolja, hogy felejtsék el ezt a várost, bevehetetlen, és pont ekkor jut eszébe Gannicusnak, hogy ő ismer egy csókát ebben a városban. Attius, egy kovács, jó sok aranyért cserébe még az anyját is eladná nekünk, ő biztosan segíteni fog, adna fegyvert meg minden. Akkor ugorjunk neki, mondja Spartacus, Gannicust és Crixust viszi magával, megint Agront hagyja hátra a többiekkel, szomorkás is kicsit, hogy pont ő marad le a városnézésről. Diotimos azt tanácsolja, hogy ha nagyon nem akarnák őket beengedni a kapun, hivatkozzanak az ő egykori gazdájára, Laurusra, akkor biztos sikerük lesz.
A fiúk megérkeznek a város bejáratához, vártam, hogy majd összevesznek, melyikük Carrie Bradshaw, de a vita elmarad, úgyis mindegyikük Samantha akart volna lenni. A kaput őrző katonát megpróbálják lefizetni, de annak nem elég a pénz, Spartacus karpereceit is akarja, de azt baszhatja, a trák nem válik meg tőlük, mivel a B betűjét rejtegeti alattuk. A csávó nagyon megsértődik, nem engedi be a kereskedőnek álcázott rabszolgákat, Spartacus kapcsol, jó, de akkor üzenem Laurusnak, hogy ne várjon, mert nem jutottam be a városba. Erre persze mindjárt kedvesebb lesz a római, na jó bemehettek ám, csak ide a fegyverekkel.
Crixus megvetően néz a katonára, nagy összeget tennék rá, hogy ő lesz az első, akinek a gall később majd felszakítja a hasát. A kikötőben egy Ulpianus nevű római pék könyörög az aedilis feleségének, hogy adják neki olcsóbban a gabonát, mert terhes a felesége, sok a kiadás, pénz meg nincs. Laetának megesik rajta a szíve, megígéri, hogy majd közbenjár férjénél az ügyben.
A már többször emlegetett Laurus a piacon Ennius aedilisnek árulkodik, az egyik koszos rabszolgája titokban kaját gyűjtögetett magának, hogy szökés után csatlakozzon Spartacushoz és a hordájához. Hallatlan az eset, azonnali büntit érdemel a szolga, nyilvános megkövezést. Laeta nyájasan próbál férjéhez közeledni, de az jól leinti, kussolj asszony, ne égess már az utcán, hogy itt nyomulsz mellettem. A nő inkább tényleg bekussol, majd sietősen távozik, nem akarja végignézni, amint halálra köveznek egy ártatlan embert az utcán. Ő az első római a sorozatban, aki nem gyűlöli/veti meg a rabszolgákat, ezért már szinte látjuk is magunk előtt a sorsát. Vagy fájdalmas halált fog halni hamarosan és nagyon fogjuk sajnálni, vagy halálosan belezuhan az egyik rosszfiúba a szökevények közül. Talán mindkettő, akár egy időben, ismerve a sorozatot.
Alighogy ismerkedni kezdenek a nagyvárosi élettel a fiúk, máris egy kövezésbe botlanak, sőt, az ő kezükbe is nyomnak követ. Spartacus nem sokáig bírja nézni, ahogy szenved az őket dicsőítő rabszolga, ezért nem törődve a következményekkel, egy jól célzott dobással kettérepeszti annak koponyáját, felszabadítva ezzel örökre a láncaiból. Ünneprontó, suttogja a nép, Ennius és Laurus is felfigyel a gyorsan tüzelő alakra, Crixus tanácsolja, hogy pattanjanak innen, de gyorsan.
Rómában a fényesre nyalt Tiberius és szerető(je) barátja, Sabinus bemutatják Crassusnak, hogy milyen fegyvereket kovácsoltattak a hadsereg számára, egy valag pénzbe jön ez a papának, de végül áldását adja rá. Tiberius máris arról ábrándozik, hogy apja majd megteszi a helyettesének a hadsereg élén, holott az előző részben még fél percig sem bírta talpon egy gladiátor ellen, szegény fiú.
Hölgyeim és Uraim, végre köreinkben köszönthetjük Julius Caesart, nem is tudom milyen színűre van festve a parókája, mézszőkére vagy szalmaszőkére, tök mindegy igazából. A lényeg, hogy Crassus mellett Caesar is jól lett megkasztingolva (persze, hogy tudom, hogy nincs ilyen szó), egy forrófejű pöcs, mindent megenged magának, nagyra becsült neve miatt. Kapásból megveri Crassus szolgáit, mert a dominusuk megvárakoztatta őt. Crassus csak mosolyog ezen, ismeri ő jól ezt a Caesar gyereket, gyorsan a lényegre is tér, szövetkezzünk Spartacus hordája ellen. A te neved és az én pénzem elég lesz a fényes győzelemhez és a szenátus behódol majd nekünk. Rövid gondolkodás után az ajánlat elfogadásra kerül, mivel Caesar éppen szörnyen le van égve, na ne már.
Gannicus végre megtalálja Attius műhelyét, nagy a viszontlátás öröme, egészen addig, amíg a kovács fel nem ismeri Spartacust, ó Jupiter faszára, mormogja, most aztán mind megdöglünk. Előállnak az ajánlattal, rengeteg pénz adnak neki, két kardért cserébe. A kovács először vonakodik, hiszen fegyverkészítési tilalom van a városban, végül belemegy, a pénz nagyúr, estére meg lesz a két kard. Gannicus ott marad boldogítani Attiust, Spartacus elküldi Crixust, hogy Agronnal együtt várjanak a jelre, ő maga pedig végre belevetheti magát a shoppingolásba a piacon.
A magtárban Spartacus összefut Laetával, valami megmagyarázhatatlan kémia van köztük. Spartacus búzát venne, nagy mennyiségben, a nő érdeklődik, hogy mire kell neki, a trák nem is hazudik, mert ő egy ilyen őszinte gyerek, mostanság rengeteg rabszolga gyűlt körém, őket szeretném jól megetetni, feleli Laetának. Ennius csatlakozik hozzájuk, felismeri Spartacust a reggeli kövezésről, csúnyán is néznek egymásra egy pillanatig, de az aedilis csak meg akarja köszönni neki, hogy hamar véget vetett a nép lázongásának.
Caesar forró fürdőt vesz, Crassus rableányai nem hajlandók megborotválni, mert tilos engedelmeskedniük a férfinak. Ettől persze Caesar ingerült lesz, szerencsére jön Kore, akinek láttán máris minden férfinak jobb kedve lesz. A férfi úgy dönt, hogy csak megnézi magának ruha nélkül is ezt a leányzót. Pont úgy nézel ki, mint a feleségem, hajtogatja, úgy tűnik, még nem mondta neki eddig senki, hogy ez nem valami jó csajozós duma. Crassus szakítja félbe az udvarlást, „azt a teringettét, el a kezekkel a nőmről" nézéssel bünteti a pajzánkodó Caesart, öltözz, ideje tárgyalni.
Tertulla (Mrs. Crassus) lebassza a neki pityergő Korét, minek jársz olyan lenge ruhákban, naná, hogy mindenki megakar dönteni, na takarodj a szemem elől. Bájos teremtés. Tiberius már inkább fogékony a lány sírására, a fintorából ítélve amúgy is utálhatja Caesart, rögtön utána is akar járni a dolgoknak. Ennek az lesz a következménye, hogy meghallja, amint apja azt ecseteli Caesarnak, bárcsak az ő fiacskája is olyan bölcs lenne, mint Caesar, nem olyan ostoba fajankó, mint most. Ahh, szegény gyerek, megszakad érte a szívem. Nemis.
Esteledni kezd már a városban, a katonák takarodót fújnak, még sötétedés előtt be kell zárkózniuk az embereknek. Spartacus magányosan sétálgat az utcákon, egy kislányba botlik meg az anyjába, előre sajnálja őket a közelgő mészárlás miatt. Laurus nyakon csípi Spartacust és számon kéri, hogy mért hivatkozott rá a kapuban, egyszerű félreértés volt, feleli neki a férfi, de Laurus megrángatja a tógát rajta. Laeta siet Spartacus segítségére, a férjemmel üzletel ez a férfi, érted te nyomi? akkor bocsánat, hagyja rá a dominus.
A kijárási tilalom elég komolynak tűnik, a kapukat leengedik, csak őrök maradhatnak éjszakára az utcákon, Spartacusnak is be kell húzódnia valahová. Visszatér hát Attiushoz, aki elkészült a kardokkal, Gannicus közli vele, hogy a nem várt fordulat miatt még szükségük lenne a segítségére. Attius mer nagyot álmodni, 5000 denariust kér a további szolgálataiért, Spartacus kezet ad rá, de a kovács korán örült, azt hitte újabb kardokat kell majd készítenie, de amikor rájön, hogy a szökevények le akarják rohanni a várost, sírnia kell, amiért kezet adott ilyen hülyeségre. Persze rögtön visszakozna, nekem aztán semmi közöm hozzátok, de Gannicus rávilágít, hogy innentől kezdve igenis köze van a dolgukhoz, az ő védjegye alatt futó kardok úgyis elárulnák, akkor meg nem lenne célszerűbb a lázadók mellett állni, ha kitör a mészárlás?
Tertulla ragaszkodik hozzá, hogy kisfiával ő is kövesse férjét a hadjáratba, mást nem a szolgák táborába költözik majd, Crassus viszont hallani sem akar erről, Tertulla marad szépen itthon a kényelmes villájukban. Tiberius szintén Crassus nyomában lohol, milyen tisztséget szánsz nekem, atyám, a válasz rövid, de hatásos: majd reggel kitalálom. A családja szenved Crassus közönyösségétől, bezzeg Korét szívesen magával viszi a kísérők táborába, nagyon szerelmesek egymásba úgy tűnik.
Attius idegesen bujkál az utcákon, majd a katonák elébe megy, hogy közölje velük, itt van Spartacus, gyorsan ide emberek! Agron idegesen megjegyzi a városon kívül táborozóknak, hogy a hold már régen feljött az égre, de az a kurva kapu még mindig zárva. Crixus készenlétbe állítja a hordát, amint kinyílik a kapu, nyomás befelé a városba. A katonák összefutnak, jajjjaj itt van Spartacus, őrizzük a kaput, kiabálják, ahelyett, hogy megnéznék, hogy egyáltalán igazat beszélt-e a kovács.
A katonák gyorsan kinyitják a fegyverraktárt, Attiusnak sikerül egy részüket bezárni oda, de akik kint maradnak, nem annyira veszik ezt jó néven, ezért verni kezdik, ekkor bukkan fel Spartacus és Gannicus, hogy megöljék a katonákat. Gannicus elzavarja a kovácsot, hogy bújjon el valahol, amíg ő meg nem keresi majd. Egyre több római érkezik a lármázásra, itt az idő, hogy a kapu feltáródjon. Gannicus olyan végtelenül jóképű izmos, hogy sikerül egyedül megmozdítania a kaput, a többiek kívülről már felnyomják maguknak, elsőként Crixus gurul be a kapu alatt.
Csakúgy özönlenek be a rabszolgák a városba, a katonáknak tulajdonképpen esélyük sincs ellenük. Nagyon jók a távoli felvételek arról, ahogy beveszik a várost. Miután a katonák számban erősen megfogyatkoznak, az utca népét kell kiírtani, ez a parancs. Diotimos egyből rohan az egykori dominusa villájába, a sarokban megláncolva találja a többi házi rabot, Laurus pedig hátulról leszúrja őt. Egy leláncolt fiatal leányzó mászna oda rögtön segíteni, de gazdája orrba rúgja. Ekkor lép be a színbe Gannicus és fültől-fülig elvágja Laurus fejét. Brávó fiú! Közeli kép a barna lányról, bummm, máris szerelmes Gannicusba, nem hibáztatjuk.
Laeta az utcán kódorog, mért is ne, szép őszi este van, belebotlik Ulpianusba és a feleségébe, a kikötőbe igyekeznek, de Laeta nem tart velük, mert a férjét keresi. Rögtön ezután szembe találja magát a délutáni ismeretlen vevővel, kis híján elájul, mert rájön, hogy Spartacus volt az idegen vásárlójuk.
Vissza Rómába, Caesar valami különös wellness kezelésnek veti alá magát, egy rabszolga az ölébe borulva dolgozik rajta, egy KÉSSEL. Ja. Csorog is a vére szépen a homokra, Tiberius megzavarja az élményterápiát, különös élvezeteknek hódolsz, jegyzi meg, ehhez te még kicsi vagy, majd apád beavat az efféle dolgokba, ha akar. Holnap találkozunk a seregben, ahol én leszek a parancsnokod, veti oda távozva Caesar, Tiberius megint szív, jó lesz neki így is.
Spartacus foglyul ejti Laetát, végig vezeti a városon, igazából nem csak a nő, de maga Spartacus is megrendülten nézi, hogy mennyi halott római fekszik kiterítve az utcákon. Már csak kb. egy tucatnyi római van életbe, amikor Spartacus leállítja a gyilkolást, a maradék jó lesz fogolynak, a többiek ezt persze nem preferálják, de életben hagyják őket. Crixus jön a hírrel, az aedilis elbarikádozta magát a magtárba és azzal fenyegetőzik, hogy felgyúlt mindent. Spartacus fogja az aedilisnét, aki nem túl együttműködő, de az élete mégiscsak kedvesebb neki, mint a büszkesége.
Ennius fáklyával fenyegetőzik, hogy felgyújtja a búzát, akkor aztán nem lesz mit ennetek korcsok. Agron hidegen közli, hogy ő simán megöli ezt a fószert, ha kell, de Spartacus inkább a nejére bízza, hogy beszéljen a férfi fejével. Laeta könyörög is neki, hogy adja át a magtárat, különben mindnyájukat megölik, de Ennius túl büszke ahhoz, hogy rabszolgáknak engedelmeskedjen. Miközben folyik a könnyes diskurzus, Crixus és Gannicus hátulról támadja a katonákat, akik őrzik az aedilist, Spartacus pedig keresztül szúr egy dárdát Ennius fején. Repül a fáklya a gyúlékony lötty felé, Crixus vetődik, meg is fogja azt, ezért őt kiáltom ki a nap hősének, lesz kaja emberek, bőségesen. A város hivatalosan is elfoglalva.
Laeta hisztizik, kinyitotta volna a magtárat, most mért kellett megölni?? Spartacus ügyet sem vet rá, római volt az is, majd pont megbízok benne, nem? Annyival mégis vigasztalná a pityergő nőt, hogy akik itt állnak, mindnyájan ismerik azt a fájdalmat, amit most ő érez, Róma sokuknak vette már el a kedvesét. Majd lopva szerelmes pillantást váltanak, Spartacus pedig utasítja a többieket, hogy láncolják meg Laetát, oda a romantika.
Másnap a táborban Crassus fájdalmas képpel ugyan, de mégis Tiberiusnak adja meg a lehetőséget, hogy a „hangja és az akarata legyen". Feladatot is kap, derítse fel választott embereivel, hogy hol van most Spartacus, de ne bocsátkozzon vele küzdelembe, hanem üzenjen a faternak. Tiberiust majd' szétveti a boldogság, Caesart már kevésbé. Crassus nyugtatja az indulatokat, neked más szerepet szánok, olyat, amiben végleg kiteljesedhetsz, vagy valami ilyesmi. Ezután Crassus utolsó szónoklatát halljuk, mielőtt ténylegesen megnyitja a hadjáratot Spartacus ellen.
Facebook kommentek