Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Spartacus 3x10 - Győzelem (Sorozatzáró epizód)

2013. június 17. 09:00 - 9Kitti2

Az éjjel álmot láttam, melyben a felkelők parókát húztak és mikrofont ragadtak, majd előadták Gloria Gaynor – I will survive című slágerét és mindenki boldog volt. Most pedig vissza a szomorú valóságba. Spartacus, sorozatzáró epizód. Nem fogok bőgni, nem fogok, NEM fogok...oh a fenébe.

Felégetett római villával nyitunk, Gannicus erélyesen felszólítja a dominust, hogy jó lenne, ha ő és hasonszőrű barátai felszabadítanák rabszolgáikat, különben rosszul járnak. A bácsi érdeklődik, hogy oszt ugyan ki vagy te? Én vónék az, Spartacus, feleli a kelta. Másik helyszín, Nasir, Lugo és még sokan mások is eljátsszák ugyanezt, végül maga a trák is kiált egy óriásit, ÉN VAGYOK SPARTACUS. A légióban Crassus és Caesar jelölgeti a térképen a támadások helyét, vakarják is a kobakjukat, hogy az istenbe tud ez a rabszolga egyszerre ennyi helyen ott lenni? Ha Tibby még élne, biztos erre is lenne egy CSI-be illő magyarázata, de szerencsére már nem rontja itt nekünk a levegőt.

Spartacus3x10_0017.jpg

A rabszolgatáborban javában készülődnek a végső megmérettetésre, Sparty és Gannicus arról beszélgetnek, hogy Pompeiust sikerült megzavarniuk a kis trükkel, Crassust kevésbé, ő sajnos túl eszes. Agron harcra jelentkezik, a trák nyújtja neki kardját, de természetesen az kiesik Agron kezéből, a tenyerét ért sérülés miatt képtelen kardot fogni. A germán letargikusan veszi tudomásul, hogy nem képes harcolni, Spartacus megkéri, hogy vezesse majd a tábor harcképtelen felét a hegyekbe.

Spartacus3x10_0040.jpg

Agron bánatosan el, Gannicus megvallja Spartacusnak, hogy szíve mélyén még mindig nem érzi magáénak az ügyet, amiért harcolnak, de kész meghalni azok helyett, akik jobban megérdemlik a szabad életet (közben hosszasan bámulja Sibylt és a pár résszel ezelőtt született kisbabát). Sparty elküldi a keltát, hogy a tábor újbóli szétválása előtt még kedvesével lehessen egy kicsit. Naevia szomorúan nézi a turbékoló párokat, Spartacus megígéri neki, hogy hamarosan bosszút állhat Crixusért a rómaiakon.

Spartacus3x10_0025.jpg

Nasir egy olyan pajzsot készített kedvesének, amiből kardhegyek állnak ki, és fel lehet szíjazni a kézre, Agron ezzel új reményt kap a harc lehetőségére. Spartacus kérése ellenére eldönti, hogy ő is a Crassus ellen vonuló csapattal marad, nem válik el Nasirtól. Mindketten tudják, hogy ezúttal tényleg a halálukba menetelnek, de így legalább a végsőkig együtt maradhatnak. Gannicus Sibyllel tölti utolsó pillanatait a szétválás előtt, a lány kérleli, hogy menjen vele a hegyek felé, de a kelta tudja, hogy rá a harcosok közt lesz szükség. A búcsúzkodás igazán meghatóra sikerül, látszik Gannicuson, hogy tényleg nagyon szerelmes.

Spartacus3x10_0057.jpgSpartacus3x10_0082.jpg

Crassus katonáival edz, Kore megjelenik, láncra verve, többet nem lép meg a légióból az tuti. Tibby halotti maszkjáról kezdenek diskurálni, de elbeszélnek egymás mellett. Az imperátor arra kéri a lányt, hogy írja le fia gyilkosát, Kore bekamuzza, hogy háát ilyen öreg férfi volt, testén korbács okozta hegek... nem tűnik túl meggyőzőnek, de Crassus beveszi a mesét. Jön Caesar, a felkelők egy kisebb csapatát látták felbukkanni északon, ideje tábort bontani és utánuk eredni. Kore magyarázatot szeretne adni gazdájának, hogy mért szökött meg tőle, de Crassus vastagon tesz az indokaira, többé nem akar hallani semmit a nőtől.

Spartacus3x10_0127.jpg

Spartacus utasítja Laetát, hogy csoportokra szakadva közelítsenek majd a hegyek felé, így Pompeiusnak kevesebb esélye lesz őket elkapni. A nő nagyon szeretné, ha Sparty vele tartana, de ez teljesen nonszensz elképzelés. Akkor a többiekkel majd megvárunk a hegylábánál, mondja Laeta, de a férfi erről hallani sem akar. Számára az a fontos, hogy a nők, gyerekek, idősek és betegek minél előbb elérjék az Alpok hegyeit, hogy ott szétválva új életet kezdhessenek. A búcsúzkodás megtörténik, de a csók elmarad, szomorkásak is vagyunk.

Spartacus3x10_0146.jpg

Agron elmondja Spartynak, hogy ő is harcolni fog, a trák nincs elragadtatva az ötlettől, de hálás testvérének, hogy kitart mellette a végsőkig, hiszen ő az utolsó azok közül, akiket még a Batiatus házból ismer. Basszus ha erre nem hívják fel a figyelmet, nekem le sem esik, pedig tényleg ők ketten maradtak meg az első évadból, plusz Gannicus van még a ludusból, de ő nem egy időben volt velük gladiátor.

Spartacus3x10_0162.jpg

Vigyázat, könnyfakasztó percek következnek. Spartacus szétnéz maga körül, búcsúzkodó embereket lát, majd megtartja utolsó beszédét a teljes felkelőtábornak. Utasítja a menekülőket, hogy ha elindulnak, semmi ne térítse el őket a szabadulás gondolatától, ne forduljanak vissza, ne várjanak rájuk, csak meneküljenek. Akik harcolni fognak, mindent megtesznek azért, hogy a légiót feltartsák, ha kell, az életüket adják ezért. A beszéd végén a szőke hajú nő odalép hozzá kisbabájával -akit szerintem minimum Spartacus után nevezett el- és köszönetet mond mindazért, amit eddig tett és ezután fog tenni értük.

Spartacus3x10_0182.jpgSpartacus3x10_0183.jpg

Ezután a többi felkelő is hasonlóan tesz, mindenki szeretné megérinteni és köszönetet mondani a tráknak, aki elhozta nekik a szabadságot. Sparty egészen elérzékenyül, de egy pillanatig sem hátrál el a harc gondolatától. Castus érkezik lovon, közli, hogy Crassus emberei észrevették őket. Spartacus parancsba adja, hogy a menekülők azonnal induljanak és többé vissza se nézzenek. Laeta még utoljára odalép hozzá, azt mondja, hogy Crassus haláláért fog imádkozni, ez igazán kedves tőle, majd végre csókot váltanak. Gannicus is kész az indulásra, elege van a síró nőkből, vérre szomjazik.

Spartacus3x10_0211.jpgSpartacus3x10_0228.jpg

Mindkét oldalon felkészülnek a harcra, csatasorba állnak, a légióból egy katona érkezik lovon a felkelőkhöz, Spartacus eléje hajít egy dárdát, azzal utasítja megállásra. A római kissé összeszarja magát, ő csak üzenetet hozott, nem kell mindjárt kiforgatni a beleit. Crassus azt az őrült gondolatot vette a fejébe, hogy szeretne személyesen találkozni a trákkal. Sparty elfogadja a meghívást, mert ő már csak ilyen jófej. A találka összejön mivel mindkét fél kíváncsi volt a másikra, elvégre még soha nem váltottak szót egymással.

Spartacus3x10_0245.jpg

A felek négyszemközt beszélgetnek, fegyvertelenül. Legegyszerűbb az lenne, ha Sparty kihasználná a helyzetet és pusztakézzel ölné meg az imperátort, de ő a fairplay gyermeke, ezért inkább kedélyesen elcseveg legfőbb ellenségével. Szóba kerül Tibby is, Spartacus gyanútlanul elhinti, hogy egy NŐ ölte meg a kölköt, az imperátor szemei kikerekednek, de egyelőre uralkodik magán. A hosszas párbeszéd lényege, hogy Crassus közölje a trákkal, holnap virradatkor mind meghalnak, Sparty válasza: de legalább szabad akaratból és szabad emberként teszik. A trák zárja le a beszélgetést, ezen a földön úgysincs igazság, de nincs ám, vágja rá Crassus és kezet ráznak (WTF???).

Spartacus3x10_0307.jpg

Crassus idegesen faggatja Caesart, hogy most akkor ki is ölte meg a fiamat, mert a rabszolga egy nőről beszélt... Caesar tagad ahogy csak tud, az imperátor pedig lekúr neki egy hatalmasat, ekkor lép be Kore a sátorba. A levegőben izzó feszültség kikényszeríti a lányból a vallomást, Marcus tőrt szorít a torkához, úgy követel magyarázatot. Caesar lép közbe, elmondja neki, hogy Tibby megerőszakolta Korét, aki nem bírta ennek a terhét magán hordozni, ezért ölte meg a gyereket, amikor lehetősége adódott rá.

Spartacus3x10_0335.jpg

Caesart kizavarja a sátrából Marcus, és nagy meglepetésre nem bántja Korét, hanem bocsánatot kér tőle a szenvedésért, amit fia okozott. Magához öleli a láncra vert szolgát, mindketten zokognak, Kore nem hiszi el, hogy gazdája ilyen kegyes hozzá, de Crassus szemében valami furcsa őrület izzik, ügyüknek ezzel még koránt sincs vége.

Spartacus3x10_0370.jpg

A lázadók táborában Spartacus virraszt egész éjjel, talál a sok térkép közt egyet, ami hazáját, Trákiát ábrázolja, rögtön meg is rohanják az emlékek, ekkor lép be hozzá Gannicus. A kelta szerint kevés az esélyük a légió ellen, inna is egy kis bort a nagy ijedségre, de (tessék megkapaszkodni) mostanában leszokott az italról! Whoa, mik fognak még ma itt történni? A végén tényleg megjelenik Gloria Gaynor vagy feltámad Tibby és növényevő zombiként tér vissza kísérteni minket.

Spartacus3x10_0387.jpg

Spartacus nosztalgiázik kicsit, Suráról mesél és arról, hogy hiába voltak más szeretői, szíve sosem szeretett mást. Folytatja a gondolatmenetét, miszerint most már nem azért érdemes harcolni, hogy a rómaiak meghaljanak, de még csak nem is azért, hogy ők éljenek, hanem azért, hogy Sibylt, Laetát az anyát és gyermekét, a nőket biztonságban tudhassák a hegyekben, hiszen mindannyiukban Sura szíve dobog. Gannicus rábólint, ezért az ügyért valóban érdemes meghalni. Spartacus lázasan ügyködik egy újabb terven, amit reggel fog bevetni a rómaiak ellen.

Spartacus3x10_0397.jpg

Virradatkor felsorakoznak a katonák, nevetnek azon, hogy a felkelők milyen kevés emberrel állnak ki ellenük. A másik térfélen Castus jegyzi meg, hogy baszki, fene se gondolta, hogy a köztársaság ennyi embert tud majd kiállítani, kezd minden remény elveszni. Sparty meglátja Agron pajzsát, rajta a vörös kígyó, amiről szintén Sura jut eszébe, aki még a legelső epizódban figyelmeztette, hogy ha háborúba megy, nagy és szerencsétlen dolgok fognak vele történni. De meghátrálásra aligha van már esély, csak előre lehet innen menetelni. A trák megindító szavaival feltüzeli az embereit, ahogy Crixus is tette nemrég és felkészülnek a támadásra.

Spartacus3x10_0422.jpg

Crassus elrendeli a katapultok beüzemelését, nincs kegyelem senkinek, minden rabszolgát el kell pusztítani. Amint a tűzgolyók repülni kezdenek, a felkelők vadul nekirontanak a tőlük jó messze lévő katonáknak. Rohannak, rohannak, majd egyszer csak Spartacus megáll, és azonnal tudják a többiek is a dolgukat, megállnak és várnak. A katonák rendületlenül menetelnek feléjük, Spartacus egyre erélyesebben mondogatja követőinek, hogy várj, várj, várj, és bamm, néhány lépésre tőlük leszakad a föld a katonák alatt. Az elsősorban állók szépen belepotyognak, ahol éles dárdák várják őket, ekkor Sparty kiadja a parancsot az íjászoknak, akik újabb rómaiakat küldenek a másvilágra.

Spartacus3x10_0500.jpg

A hadvezérek a távolból nézelődnek, Caesar kissé ideges, hát erről nem volt szó, hogy trükköznek, hallatlan. Az imperátor viszonylag nyugodt, emeljék már fel ezek az idióták a pajzsaikat, akkor talán nem fogják őket keresztüllőni nyílvesszővel. A felkelők ekkor fagerendákat dobálnak a katonákra, azokon keresztül jutnak át a gödrön és máris vad öldöklésbe kezdenek, eddig minden jól alakul. Crassus papa is elveszti a türelmét, a tömegbe lövet a katapultokkal, nem számít, hogy a saját emberei is odavesznek.

Spartacus3x10_0501.jpg

Lugo az első, akit elér a tűz, miközben lángol, még mindig harcol, ameddig csak állni képes. Amikor térdre rogy, hátulról leszúrják, mielőtt meghalna még káromkodik egy szépet. Most jövök rá, hogy igazából én erre még nem állok készen... de haladnunk kell, nézzük az eseményeket. Caesar undorítónak tartja, hogy Crassus képes a saját katonáit is bombázni, de mire igazán felháborodhatna, megjelenik a hátuk mögött a felkelők csapatának másik fele, Gannicus vezetésével lovon közelednek. Spartacus a távolból ezt észreveszi és megkönnyebbülten folytatja tovább az öldöklést.

Spartacus3x10_0581.jpg

Saxa vezetésével páran elfoglalják a katapultokat és a hadsereg eddig nyugodtan nézelődő felére irányítják őket. Crassus nem fúj visszavonulót, pedig két tűz közé kerültek, szó szerint, inkább elküldi Caesart hátra, hogy tartsa a katonákkal az alakzatot. Felkelőink hősiesen tartják a frontot, még Agron is úgy harcol, mintha sosem szegezték volna keresztre. A bátran helytálló Castust közben hátulról levágják, úgy, ahogy Agronnal is tette Tibby, és mivel páncél nélkül harcolt a kalóz, azonnal szétnyílik a teste. Utolsó mondataként azt mondja, bárcsak Agron helyében lehetett volna, ha csak egy napig is, majd meghal. Nasir és Agron is rettenetesen felhergeli magát a kalózfiú halálán, de menni kell előre.

Spartacus3x10_0625.jpg

Spartacus elküldi Agront az oldalszárnyhoz, hogy ott segítsen be, Naeviát Gannicushoz irányítja, ő maga pedig lázasan keresi a tömegben az imperátort. A tömegben aztán keresheti, Crassus nem alázza magát a földi harchoz, meg úgy egyáltalán semmilyen harchoz, lovon érkezik, a trák fejéért. De ehhez Spartynak is van egykét szava, nekifutásból letaszítja az imperátort a lováról. A körülötte álló katonák fejvesztve menekítik Crassust egy dombra, Spartacus utánuk veti magát.

Spartacus3x10_0664.jpg

Gannicus és Saxa rendületlenül égeti ropogósra a rómaiakat, feltűnik Caesar, a keltához jött. A hegytető biztonságában Crassusban megint felizzik a győzelem utáni vágy, emberei azonban nem akarják kockáztatni, hogy elessen az imperátor. Végszóra megérkezik Spartacus, nagyon dühös, hogy őt nem hívták meg a buliba. Egyesével vágja le a közé és Crassus közé álló katonákat. Gannicus eközben lent harcol a többiek között, Caesar fejét akarja megkaparintani.

Spartacus3x10_0701.jpg

Spartacus több sebből vérzik már, de végül az összes katonát megöli, és végre farkasszemet nézhet Crassusszal, kettejük személyes csatája kezdetét veszi. A felkelők hiába küzdenek félelmet nem ismerve, számuk egyre csak fogyatkozik, Saxa is elesik, de legalább Gannicus karjaiban tölti élete utolsó másodperceit.

Spartacus3x10_0760.jpg

Naevia megvágja Caesar karját, de közben szerez egy vágást a nyakára, amitől olyan kába lesz, hogy alig tud lépni szegény. Így aztán könnyű préda lesz a vigyorgó Caesarnak, aki azzal a karddal döfi vállba a lányt, amivel levágták Crixus fejét. Naevia egy római előtt térdelve, rabszolgának gúnyolva hal meg, ő is ugyanolyan méltatlan halált kapott, mint a gall.

Spartacus3x10_0796.jpgSpartacus3x10_0812.jpg

Gannicus miután ezt végignézte, próbál kitörni a katonák szorításából, de teljesen körbevették, lehetetlen szabadulni innen, ráadásul számtalan seb borítja már a testét. Megérkezik Caesar, akit most már legalább annyira utálok, mint eddig Tibbyt, jót röhög a küszködő keltán, majd leüti a kardjával.

Spartacus3x10_0852.jpg

Crassus méltó ellenfele Spartacusnak, bár az is igaz, hogy a trák ma már több száz embert küldött a másvilágra, azaz eléggé ki van fárasztva. Surára, Mirára és Varróra gondol, ez ad neki erőt, hogy elszántan küzdjön. Crassus bedobja ellene azt a fogást, amit az évad első epizódjában tanult gladiátor oktatójától, de elfelejti, hogy Sparty maga is gladiátor volt egykor és pusztakézzel ragadja meg az imperátor kardját, majd le is fejeli.

Spartacus3x10_0867.jpg

A trák szinte alig él már, de felveszi kardját a földről, hogy az előtte hempergő Crassust végre megölje. Lendül a keze a magasba és... hátulról egy római dárdát dob a vállába, majd egy kerül a hátába és egy a lábszárába is. Crassus felemeli a kezét, hogy több dárdát ne küldjenek a megkövülten álló Spartacus testébe. Sparty csak néz maga elé, lábából kirántja a dárdát és térdre rogy. A földön térdepelve tekintete összetalálkozik az imperátoréval, az a nézés, minden benne volt. Reméljük Crassus is tisztában van vele, hogy ha nem mentik meg megint a katonái, már rég fel lenne tűzve a feje a trák kardjára.

Spartacus3x10_0947.jpgSpartacus3x10_0941.jpg

Crassus megjegyzi, hogy jobb lett volna, ha Spartacus rómainak születik, akkor mellette harcolhatott volna, de a trák hálát ad az égnek, hogy ez nem így történt. Ezután Suráról vizionál valami szívfacsaró háttérzenére, és felkészül a halálra. Tekintetét Crassusra emeli, karjait széttárva várja, hogy leszúrja őt, de csakúgy mint az előbb, most sem ér célba a lendülő kéz, Agron és Nasir érkezik lovon, megmentik Spartacust.

Spartacus3x10_0964.jpgSpartacus3x10_0982.jpg

Agron leböki az imperátort a hegyről, Nasir pedig azon szörnyülködik, hogy mit tettek ezek az állatok Spartyval. A trákban alig van némi élet, de kardot kérne a kezébe, Felállítják, hátranéz, és ekkor látja meg, hogy a seregüket bekerítették, legyőzték, leigázták, a földbe döngölték. Agron és Nasir elvezetik innen, lent Caesar megtalálja a dühös Crassust, aki már hiába keresi Spartacust a dombon. Kiadja parancsba, hogy minden egyes rabszolgát feszítsenek keresztre a Via Appián, ez legyen a figyelmeztetés minden rabszolgának, aki fellázad gazdája ellen.

Spartacus3x10_0998.jpg

Erre a képünkbe tolják Gannicust, aki hivatalosan is SZABAD ember, csakúgy mondom, és végig nézetik velünk, ahogy keresztre feszítik... Ő nem a tenyerébe, a csuklójába kapja a szögeket, hogy még hatásosabb legyen a dolog. A fájdalomtól eltorzult hangon szenvedő keltával felállítják a keresztet, Crassus és Caesar elégedetten néz végig a megfeszített embereken.

Spartacus3x10_1009.jpgSpartacus3x10_1020.jpg

Meglepetésre Kore is köztük van, a kereszten kínlódó lány sírva tekint le gazdájára, aki azt mondja, hogy bár megbocsátott kedvesének, ez volt a sorsa, hogy kereszten végezze, rabszolga barátai mellett. Oké, felfogtuk, az alma nem esett messze a fájától, már nem vagyok benne biztos, hogy Tibby volt a főőrült a Crassus famíliában.

Spartacus3x10_1024.jpg

Megérkezik lóháton Pompeius, Metelusszal az oldalán és közlik a ledöbbent imperátorral, hogy besegítettek neki északon a hegyekben, az ott vonuló rabszolgákat bekerítették és megölték. Mért teszik ezt velünk? Legalább ők had élhettek volna tényleg szabadon, de nem, őket is le kellett mészárolni. Metellus úgy érzi övék az igazi győzelem, amiért meg tudták ölni a gyerekeket és az időseket, brávó, minden elismerésem az övék. Caesar felháborodik, ezek itt le akarják aratni helyettünk a babérokat, méltatlankodik, de Crassus leinti, ő már egy lehetséges triumvirátus gondolatával játszik. A készítők meg egy lehetséges spin-off gondolatával.

Spartacus3x10_1035.jpg

Gannicus szenved a kereszten, hallucinációi vannak, többek között Oenomausról, aki barátságosan rámosolyog, egyrészt, hogy megforgassák a kést a szívünkben, másrészt, hogy boldognak lássuk a keltát a keresztfán, tudja, hogy őt is várják már odaát. Ez után azt képzeli, hogy az arénában van, ahol ő volt az isten a közönség számára, üvölt egy óriásit és... ég veled Gannicus.

Spartacus3x10_1053.jpgSpartacus3x10_1045.jpg

Távol a Via Appián látott kegyetlenségektől, magához tér Spartacus, Agron, Nasir, Laeta és néhány társa körében. A germán elmondja neki, hogy a menekülők két táborra szakadtak, az egyiket Pompeius lemészárolta, a másik csapat megbújt az Alpok lábánál, itt vártak rájuk, ahogy Laeta ígérte. Indulniuk kellene tovább, de egyértelmű, hogy Spartacus képtelen akárcsak egy lépést is tenni. Suráról beszél, hogy mennyire várja már a találkozást kedvesével, illetve azt mondja, nincs nagyobb győzelem annál, mint szabad embereként távozni e világból, majd kileheli lelkét. Mindenki sír, az eső pedig elered, Spartacus még egyszer utoljára elhozta az esőt.

Spartacus3x10_1114.jpgSpartacus3x10_1131.jpg

Agron megjegyzi, hogy míg a köztársaság egyszer összeroppan majd a saját súlya alatt, addig Spartacus emlékezete mindig ott lesz, minden szabad embere szívében. Beborítják kövekkel a trákot és ráhelyezik a vörös kígyós pajzsot, még utoljára visszanéznek rá társai, majd tovább indulnak a hegy felé, egy új, szabad élet reményében. Utoljára Nasir és Agron látszik a képernyőn, hála és köszönet, hogy legalább ők megmenekültek.

Spartacus3x10_1166.jpg

A stáblista alatt felvonultatják a négy évad szereplőit, kitűnő alkalom ez a múltidézésre, az utolsó képkockán Andy Whitfield látható, ÉN VAGYOK SPARTACUS felkiáltással. Valóban vége hát ennek a fantasztikus, izgalmas, olykor mulattató, máskor megríkató shownak, bár megélt volna többet, mint 4 évad. Aki hű követője volt a Spartacusnak, annak örökké az emlékezetében maradnak a legtöbbet emlegetett párbeszédek, csatajelenetek, gladiátorküzdelmek az arénában.

Spartacus3x10_1201.jpg

Én ezzel búcsúzom, köszönet mindenkinek, aki olvasta, lájkolta, kommentelte a bejegyzéseket.

Címkék: spartacus
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2013.06.17. 11:46:42

Mi a francot lehetet volna ezen 4 évadnál többet nyúzni, a fele így is töltelék volt, a történet kifutása adott, nem igazán lehetne beleírni még 3 évad európai körutazást különböző népek csöcseivel.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.17. 12:01:50

hát hogy a francba ne lehetne, csak akarni kell... ez hálivúd

-Lizzy- 2013.06.17. 12:09:14

Tulajdonképpen lehetne egy jó zombis sorozatot összedobni folyatásnak, első kép: Spartacus keze kinyúl a pajzs alól, hörög egyet és felkel a lemészárolt rabszolgasereg. Korlátlan lehetőségek, kb végtelenségig lehet irni a folytatásokat :)

Drogan 2013.06.17. 12:29:24

@eßemfaßom meg áll:

Nem kötelező nézni, ha ez a mix nem tetszik, néz a lehelletvékonyra (mindennap) kinyújtott spanyolargentinbrazil teleregényeket, aminek a 300. részénél se tudja az ember hogy ki kivel van, vagy ellene??

eßemfaßom meg áll 2013.06.17. 13:06:10

@Drogan: Keresem a blogleírásban, hogy "Csak ömlengve dícsérő hozzászólásokat szabad írni, kritikus véleménynek helye itt nincs" de nem találom

köszi egyébként a javaslatot, én eddig nem tudtam, hogy a 300. résznél se lehet tudni egy spanyolargentinbrazil teleregényben ki kivel van, ugyanis nem nézem, mondjuk ezután se fogom, és mindenz nem változtat azon, hogy a Spartacus fele töltelék volt, bár jóféle csöcsösvéres lassítvafröccsenős töltelék.

NemNick 2013.06.17. 13:18:21

@Drogan: Hagyd őket okoskodni...

Capt. Hindsight 2013.06.17. 14:13:57

Nekem bejött a sorozat, a történet pedig igazodik az ismert történelmi tényekhez, igaz vannak apróbb eltérések.

Aki nem szereti a Hollywood-Róma tengelyt, a vért meg a b*szást, az nézzen valami buzi sorozatot, pl. a Hupikék törpikéket! :-D

jasszgeri 2013.06.17. 15:32:11

izismile.com/2013/06/11/where_you_have_spotted_the_game_of_thrones_49_pics.html

a legtobb got szereplo elozo alakitasabol szemez a link. nehany arcnal felrohogtem, h tenyleg! :) bocs ha mar volt.

jasszgeri 2013.06.17. 15:32:54

@jasszgeri: ja ezt beneztem, nem ide. :D

B3T3G 2013.06.17. 17:14:13

Nagyon jó sorozat volt. Én már nem emlékszem, hogy Oenomausszal mi történt? Meghalt vagy csak nem ment a lázadókkal? Leírná vki légyszi?

Obszerváló 2013.06.17. 21:07:53

Szerintem az első évad (Vér és homok) jó volt. 10/8
A "nulladik" (Az aréna istenei) nagyon jó. 10/10
A második (Bosszú) közepes. 10/5
A harmadik (Elátkozottak háborúja) gyenge. 10/2

B3T3G 2013.06.17. 21:42:41

@Obszerváló:
Baszki most jöttem rá, hogy a Bosszút kihagytam. Ezért voltak nekem megmagyarázatlan részek az utolsó évadban. :D De már töltöm is. :)

9Kitti2 2013.06.17. 22:51:45

@B3T3G: Oenomaus végül beállt a felkelők sorába, S2E10-ben halt meg, Glaber egyik embere, az Egyiptomi ölte meg.

Gabba 2013.06.18. 12:42:48

@9Kitti2: grat, hogy átvetted és végigvitted, mert sajnos nagyon sok félbehagyott hv van itt a blogon.

bár én csak a Viasaton követem, gondoltam, ezt beírom ide :)

9Kitti2 2013.06.18. 12:53:02

@Gabba: köszi szépen, volt benne meló, de nagyon örülök, hogy be tudtam fejezni, vizsgák meg minden mellett :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.06.18. 16:01:46

Kore megölelésén nem csodálkozom, mert bár Tibby akármilyen degenerált kis fattyú volt de azért mégis csak Crassus FIA volt és akkoriban a családi név lehetséges továbbvivőit, nem hagyták csak úgy megbosszulatlanul.

+ végig lett volna a lehetősége hogy kiderül. Ha Korének sosem jár el aszája, akkor is ott van Caesar aki egy ilyen infót (Crassus a fia gyilkosával hempereg)biztos nem megtartana magának későbbi felhasználásra. Ez meg ha kiderül Crassunak vége. Szóval volt értelme annak amit tett.

9Kitti2 2013.06.18. 19:59:22

@Prof. William: Teljesen rendben van, amit mondasz, de sztem azért eléggé váratlan fordulat volt ez Crassustól, azok után, amit a sátorban tett, mert nemhogy nem bántotta Korét, de egyenesen rosszul érezte magát Tibby ostoba cselekedete miatt, bocsánatot kért a lánytól, megcsókolta stb.. Aztán következő kép Koréról, hogy a kereszten szenved, Crassus meg tök közönyösen mondja, hogy oszt' ez van. Nekem leesett az állam.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2013.06.20. 11:33:41

Ez igaz... Vagy valahol a kettő jelenet között eszébe jutottak a súlyosbító körülmények, vagy csak a forgatókönyvírók akartak sokkolni minket.

O86 2013.07.10. 22:58:55

Korrekten végig bőgtem az utolsó részt,b ár akkor is sírtam, amikor Crixus meghalt. Szemét rómaiak!

Kálovics Tibor 2013.11.30. 18:04:19

A kézfogással nekem személy szerint nem volt bajom. Spartacus és Crassus nem voltak ősellenségek, mint a trák és Glaber. Egyikük a szabadságra vágyott, a másikuk a dicsőségre, ha Spartacus megöli ott helyben Crassust úgy is megölik és a felkelőknek esélye sem lett volna, ha Crassus nyírta volna ki Spartacust, annak sem lett volna értelme, mivel erőfölényük szinte biztossá tette a győzelmüket.
süti beállítások módosítása