„Szeretnétek megbeszélni, azt, ami történt, vagy engedjük el”?, provokál a tűznél Barbi, és szerencséje, hogy Feri a sokktól olyan, mint akit a bokorban megkínáltak egy jó adag nyugtatóval, mert ellenkező esetben az ő nyakát biztosan nem akarná elengedni. Gratulálok, lányok, dünnyögi rezignáltan, de Szandi nem biztos benne, hogy ennyivel megússza az árulást, valószínűsíti, hogy a férfi „dzsihádot hirdet” majd. Lehet, hogy a boszorkányoknak érdemes kicsit távolabb húzódnia a tűztől, nehogy véletlenül bele találjanak szédülni. Nem is nagyon mernek Ferire nézni, Klau is a semmibe meredve fejtegeti, hogy ő csak magát védte, na meg persze a halva született románc által megtépázott büszkeségét. Feri leszarja, hogy Benedek miért zárta kulcsra szíve ajtaját a felé önzetlenül nyitó asszony tiszta szerelme elől, esze csak a védettségen jár, amit mostantól muszáj lenne mindig megszereznie, mert ugye:
„Mint tudjuk, ahol nő bekeveredik, ott azért nem lehet semmiben nyugodtan megbízni, hát, itt meg három van bekeveredve, úgyhogy…keményen odatették magukat, be is bizonyították, hogy nők a javából…rendesen ide****tak nekünk a Benivel.”
Miután kedvenc macsónk minden bizonnyal a machetét szorongatva forgolódta át az éjszakát, miközben feminista gyűlésekről rémálmodott, beköszönt a harminckilencedik nap. Barbi van a legjobban meglepődve, hogy elmaradt a műsor, mázli, hogy úgysem kellett fizetni a jegyért. Klaunak fura Beni nélkül, állandóan az a sok szép meg nem történt pillanat jár a fejében. Feri a fantáziába menekül a trauma elől. Koppánynak képzeli magát, csak egy ló hiányzik neki, meg hogy legyen kivel beszélgetnie, hiszen a lányokkal olyat nem lehet. A menstruáció meg a cicák nem érdeklik, Proustot meg hiába is hozná szóba, ugye. A csajok a cápára is csak annyit reagálnak, hogy „óóóó, de cuki”, ahelyett, hogy hozzá hasonlóan megpróbálnák puszta kézzel elkapni. Milyen finom ebéd is lett volna, ha megvárja, amíg Feri beúszik utána!
