Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x29 - Benedekből vidám halott lesz

2017. október 06. 10:17 - Hoppancs

Anita-monológgal nyitunk, melyből kiderül, hogy a friss szigetözvegynek eddig semmi gondot nem okoztak a bogarak, a sötétség, meg a tengernek az az undorító morajlása, de most, hogy kedvese elesett a vizes csatamezőn…hát, jól jönne pár szem xanax. Kellett neki beájulni Gergő masszírozásra termett kezétől, szexi fintoraitól és kávétól felélénkülő…elméjétől. Most aztán újra és újra leperegnek előtte az emlékek, előttünk meg a románc lassított felvételei. Reccsenve szakadnak a szívek a képernyő előtt. Anita az álomszerű jövőképbe kapaszkodik, reméli, hogy megtört büszkeségű Gergő sem követ el harakirit a viszontlátásig

bscap0000_2.jpg

Bence eközben egy cuki gyíkocskával harcol meg az éhes mandirigmák figyelméért, amit egy árveréssel sikerül is elnyernie. Az állatka szabadon távozhat. Mindenki kap ötvenezer forintot, amit kedve szerint használhat fel az izgi tételek megvásárlásához. Előtte azért van egy kis kötelező körkérdés a civilizáció távolságának hatásairól. Benedek arra jött rá, hogy nem igaz a mese a fognyűvő manócskákról, Feri pedig azt tartja legnagyobb eredménynek, hogy „megtanult emberekkel együtt élni”. Ez nagyjából annyit jelenthet, hogy minden éjjel sikerül elfojtania azokat az erős ingereket, melyek a machete és a társai nyaki verőere közti interakcióra vonatkoznak.

„Majd megregulázza őket az élet”,

jegyzi meg bölcsen.

bscap0003_2.jpg

Az aukció első darabja egy adag vécépapír, amire a játékosok jóízűen szemberöhögik Bencét, mert…38 nap után jön elő ezzel, de tényleg? Annyira megalázzák azt a szegény kis gurigát, hogy szinte megsajnálom. Az édesség már nagyobb sikert arat, bár Bencének a brownie után a pillecukor azonosításával is meggyűlik a baja. Barbi azonnal felszáll az inzulinvasútra, nem izgatja, hogy Schobert Norbi szerint ebbe pár órán belül bele is halhat. Feri egy hambit visz tizenkétezerért, Barbi lecsap a jegeskávéra is, ráadásul mindennek felveri az árát, csak úgy a móka kedvéért. A maláj lakoma után, Beni ismét bizonyítja, hogy hál' Istennek mégsem anorexiás, langusztát visz harmincezerért. Klau harminckilencet ad a steakért és az egyszer lesültkrumplizott burgonyapüréért. Feri egy hasizomgyilkos mogyorókrémes-banános gofritortást vállal be, csak Szandi önmegtartóztat vigyorogva, hiszen neki kincsesládája van. Viszont jó pénzért övé lesz a védettségi játékban előnyt jelentő amulett. Barbi nem érti, ez mire jó, mert tele volt a füle jegeskávéval, amikor elhangzott. Klau azért aggódik kicsit.

bscap0002_2.jpg

bscap0023.jpg

bscap0024.jpg

Barbi félrevonul Szandival, hogy vázolja a legújabb ördögi tervet, miszerint Benit köll kirakni a francba, bármennyire is „szúrja” mindkettőjüket Klau. Vagy most összeállnak, vagy fiúdöntő lesz, ami pfúj. Klaudiának sem kell kétszer mondani, hogy engedje el Benit, szíve szerint kilőné a Holdra, amiért úgy szakított vele, hogy együtt sem voltak. Feri megbüntetné Klaut korábbi árulásáért, Benit még annyira sem érdekli a csaj, hogy kiejtse. Barbit küldené inkább, mert „nem bírja ezt a fajtát”. Szegények, nem is sejtik, hogy akár le is nyelhetnék a cetlit. Barbara már alig várja, hogy Pennywise stílusban táncolhasson Benedek sírján.

bscap0025.jpg

A Holtak következő zsákmányszerzése egy király korallzátonyos merülés lesz, mert a szerkesztők úgy vélték, kell az inger, ellensúlyozandó az egész napos tengerbámulást. A nyereményért fémszerkezetre kell képrészleteket felhelyezni, függőleges puzzle módjára. Egy darabig Nórának megy a legjobban, a homokban már majdnem összeáll neki a nagy mű, de aztán a végén elakad, és úgy bámul az utolsó kockákra, mint Peter Griffin a háromdarabos kirakósra. Anita győz, de még el kell döntenie, hogy kit visz magával a jutalomüdülésre. Kérdés, hogy Nórit vagy Lillát szeretné jobban ráhúzni egy jó hegyes korallra.

bscap0006_2.jpg

bscap0010_2.jpg

bscap0007_2.jpg

bscap0011_1.jpg

bscap0012_1.jpg

Mindenkiveljóbanvagyok Szandi ismét dilemmázik, hiszen semmi baja Benivel, de mégis rá kéne szavaznia. De mit mondjon? Azt, hogy nyerni akar vagy mi? Á, az tök fura lenne…Feri közben törzsi tanács előtti depresszióként diagnosztizálja Szandi búskomorságát, Klau nagyokat hümmög és aházik. Nem tudnak semmit ezek a férfiak. Beni megöleli Szandit, amitől utóbbi úgy érzi, a saját szívéből kell majd kihúznia a kést, amit a fiú hátába készül döfni. És hát mi lesz, ha rajta marad egy darab? Szipp. Nem beszélve arról, hogy így Iliász után Beni döntőbeli voksa is ugrott. Barbi teljesen pszichopata, de úgy tesz, mintha érdekelnék Szandi érzelmei. Klau meg nagyon elszállt agyilag, mert azt fejtegeti, hogy ő „nem fog puncsolni” Beninek, aki nem is férfi, hiszen véget vetett a semminek. Szandi nehezebb helyzetben van, mint bármelyik tehetségkutató mindenkori zsűrije. Beni nem lát reális esélyt a kiesésre, pedig, höhö.

bscap0015_1.jpg

bscap0018_1.jpg

bscap0021.jpg

bscap0022.jpg

Ugrunk a törzsi tanácsra, ahol Bence helykitöltő beszédben fejtegeti, hogy a Survivor azért jó, mert a férfiak és nők itt egyenlő esélyekkel indulnak. Nem úgy, mint az életben, ugye… Vázolja a nemek közti különbségeket, aztán jön a szokásos "kiérzimagátveszélyben", aminek során Barbi ismét jóízűt bullshitel. Nem ér senkit meglepetés, Szandi  csak beleállítja szívcafatos kését a Barbitól hányó Benibe, aki így három szavazattal mehet a kóborlók közé. Méghozzá őszinte örömmel.

Címkék: survivor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doktor faktor 2017.10.06. 17:01:54

@szociál: En is szandit lattam gyoztesnek.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.06. 17:35:51

@Biriksz_Krokiksz!:

Barb ha ott lesz a 3-ban akkor már boldog lehet, meg tett mindent pedig nem fizikás :)
Én azt hittem, a végén a nézők döntenek aplival, nem a kiesett játékosok, de akkor Barbnak sok szavazata nem lesz.
A Fiúk közül Ili se esélyesebb a sok szavazatra, mert azokat Szandi elhappolja, IKEA-ra lennék kíváncsi ő mennyit kapna a társaktól, mert főnöknek lehet hogy jó volt de nyertesnek lehet hogy nem kiáltanák ki.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.06. 17:36:45

@doktor faktor:

Ebbe is bele nyúlt az RTL muszáj volt Ferit kihozni győztesnek mert szinte semmit se nyert mostanában.

egresribizli 2017.10.06. 17:37:12

Klau kit árult el korábban, vagy mit csinált? Nem emlékszem, hogy Feriékkel szembe ment volna eddig, akkor miért mondta ezt Feri?

2017.10.06. 17:49:22

@szociál: barbnak nézői szavazattal sem lenne semmi esélye. viszont személy szerint én örvendek, h legalább most meghagyták az eredet jury funkciót, és a játszópajtik döntenek a nyertesről. (nem úgy mint az 1-2 szigetes évadban anno)

lac64 2017.10.06. 17:54:43

@egresribizli: Egy előző szavazásnál odament Barbihoz, hogy neki nem gond, ha kirakják Benit. Ezt Barb persze kikürtölte. Klau szerint csak taktika volt és Barbit akarta megtéveszteni, akár még igaz is lehetett, de azért nem volt túl meggyőző.

lac64 2017.10.06. 17:59:20

@Nuggetzor: Szandi nagyon ügyes, de kíváncsi lettem volna drAnita játékára úgy, hogy nem vágják haza Lilla visszaküldésével.

Pietrosz Abroszbatosz 2017.10.06. 18:15:15

@Sanda.Ipse: Piszénpisze Nórika, istenem! De lerágnám róla a bugyit.
Ettől persze nem lesz döntős.

Nuggetzor 2017.10.06. 19:30:25

Barni annyira leszarja a játékot, hogy azt már öröm nézni. :"D
A többiek szépen "tolják".

Nuggetzor 2017.10.06. 19:32:02

Akármennyire nem bírom Klaudiát, nagyon szépen küzd. Feri pedig...a harcos. :D

Nuggetzor 2017.10.06. 19:35:47

Tanulság: Szandi inkább ehetett volna az aukción.

2017.10.06. 19:38:09

@Nuggetzor: fery rárivallt barbra, h 'menj innen' barb meg simán leugrott az útjából, barb mintha szandi ellen játszott volna...az meg, h nem tette oda magát, nem meglepő, majd kimanuperálja magát a szituból, ahogy eddig.

Nuggetzor 2017.10.06. 19:41:28

@Biriksz_Krokiksz!: hű, most azé" eléggé berágott rá a Klaudia, szóval ha #afery nem megy bele egy "basszukkiklaut" tanácsba, akkor Barbinak annyi. De szerintem ő még ezt is megússza. :'D

Natura Qua 2017.10.06. 19:43:24

Dr. Anita nem víziszonyos, az 7 szentség!

Nuggetzor 2017.10.06. 19:45:56

@Natura Qua: Ugyanerre gondoltam.
Nekem is van fóbiám, de az 1000%, hogy egy ilyen verseny nem győzne meg engem arról 39 nap alatt, hogy menjek el pókokat simogatni. El se kezdtem volna kirakni a puzzlet a helyében, ha tényleg víziszonyom lenne.

2017.10.06. 19:52:16

@Nuggetzor: sztem #aferyvel fog most összeszövetkezni barb, indoklása alapján erősen úgy tűnik (nekem), h barb perpill átállt #afery mellé. szandi sztem nem szavazna klauval, tippszmikszem szerint ő fog menni a hóttakhoz.

serebii94 2017.10.06. 19:52:35

Úristen a Klaudia most elégge felhúzott! Hogy ráordított Barbira hogy Má mért nem álltál be a Feri elé és csaltad el nekünk!!! Barbi meg azért normálisan válaszolt hogy ő nem fog senki élé beállni. Hihetetlen micsoda paraszt ez a csaj, remélem ő esik ki, vagy jusson el a végére de essen jól pofára hogy senki nem szavaz rá.

kisbutters 2017.10.06. 19:53:04

@Nuggetzor: Nem víziszonyos, csak nem igazán tud úszni és ezért ez jó mentség volt.
Feri ki ha én nem stílusától falra mászok. Főleg, hogy most ez lányok ellen nyomja. Ők nem kaptak kiképzést azért nem is tudhatják mint te mi mivel jár.

kisbutters 2017.10.06. 19:56:24

@serebii94: Egy út volt négy embere. Az nem csalás, ha Barbi indul el először akkor Ferinek kell várni.

Nuggetzor 2017.10.06. 19:59:52

Ferinek lehet nagy az arca, de ahogy a Barbi taktikázását elismerjük, úgy őt is el kéne, nem? :)

Szerintem Barbi akármennyire is okoskodik, most kurvára nem ő az ész. Azzal, hogy minden alól kihúzza magát, nem a taktikus mivoltát bizonyítja, hanem azt, hogy egy lusta disznó.

A Survivorben nem csak taktika kell, hanem kitartás is. Benne nincs meg a kitartás. Úgy áll neki az összes feladatnak, hogy leszarja, 2%-on SE teljesít. Ha mindent beleadna és úgy lenne utolsó, megérteném. De ez a totál leszarom stratégia senkinek sem szimpatikus.

serebii94 2017.10.06. 20:04:09

@kisbutters: Be is állt kicsit előtte, de Klau utána azt üvöltötte neki hogy miért nem állt be elé hogy akadályozza a haladásban, nyilvánvalóan így értette. De mindegy már bocsánatot kért tőle, jól el is intézte a kezét Szandival együtt.
A három csajnak nem jött össze a csaj döntő, hehe.

kisbutters 2017.10.06. 20:04:58

@Nuggetzor: Én Feri teljesítményét azért nem tudom elismerni, mert önmagától semmit nem ért el. Benivel nem ugranak neki Iliásznak nem nyeri a további játékokat. Földön fekvő embert nem verem, főleg ha az a feladat, hogy a másikat vízbe kell lökni nem agyonverni. Plusz erre jön, hogy ez a munkája is. Az amiért ő sztárolja magát minimumnak kellene lennie. Barbival kapcsolatban igazad van. Eléri, hogy Klaudira Szandira szavaz, ő meg Feri Kalura. Akkor elérte, hogy elődöntős. Plusz ugye védettség miatt, Klaudia szavazata el is veszik.

enzo23 2017.10.06. 20:05:49

3x30 (pénteki)
1. Na nézd már, Szandi tudtán kívül (?) feltalálta a voting blockokat (mármint hogy ez a lányszövetség csak erre a szavazásra alakult)... A "Feri dzsihádot hirdet" megjegyzésen meg felröhögtem, megvan a holnapi hogyvoltcím :D
2. Beni megérkezése a HSz-re fantasztikus volt... "Mit szoktatok csinálni?" "Semmit." :D
3. Nóriék vajon csöccsel akarták emelni a nézettséget, azért ásták el Anita felsőjét?
4. A Twisted Sisters vicceskedéséről: elég egyértelmű volt hogy Nóri csak poénra veszi Anita irántuk érzett unszimpátiáját, aztán Iliásznak ez nem esett le, és annyira túl lett lihegve az egész ügy...
5. A challenge kifejezetten tetszett, még a final immunity mércével is egészen jó. Én a középső kulaccsal mentem volna végig, a nagyból a kapaszkodás során lötyögtették ki folyton a vizet Szandiék, nem vették észre? Szandinak kb a kifolyt mennyiség hiányzott, amikor majdnem átbillent a mérleg. (Tessék, Feri is megmondta a végén pontosan ugyanezeket.)
6. Feri hogy szétfejelte a puzzlehalat a végén :D
7. Bence elődöntőt emlegetett, és mondta hogy lesz még egy (nem védettségi) játék, úgyhogy gondolom a 4 döntőst majd lecsökkentik háromra (vagy kettőre)...
8. Feri 3 csajjal maradt, de belőle nem néznék ki egy s16 Erik-ezést azért :D ;)
9. Gergely azért lehetne a zsűriben, kíváncsi lennék a kérdésére. (Mármint nyilván úgy értem, hogyha eddig is ott lett volna a kiszavazásokon/HSz-en és hozzá tudna szólni)
10. Feri most hátradől és nézi a káoszt, azon jót röhögtem... hát, megteheti :D

+1. Akkor megvan, hogy mi lesz jövő héten: főleg HSz, mert először az 5-ből 3-at csinálnak, aztán gondolom hármas elődöntő, miközben a főszigeten csak egy kiszavazás van hátra a hétre (ilyen "fallen comrades", vagy mi a neve amikor a kiszavazottak útján végigjárnak, lesz vajon? nem kéne, mert itt visszahozták a legtöbbet, a többi meg úgyis feladta...)

katalin 2017.10.06. 20:06:52

Barbi engem a volt szakszervezeti bizalmira emlékeztet, semmit nem csinált,nem dolgozott, de a pofája nagy volt és hergelte a népet. Remélem,hogy nem nyeri meg

lac64 2017.10.06. 20:07:32

@serebii94: Először Feri ordított rá Barbira, hogy menj innen, az meg leugrott előle. Barbinak joga lett volna szépen mennie a saját tempójában, Feri hadd várjon, az nem csalás.

Sanda.Ipse 2017.10.06. 20:12:01

@Nuggetzor:
Neki mindegy, védettségi amulettje van. Úgy látszik, Barb is elfelejtette:)
A két lány tényleg nagyon hülye volt, pedig Bence közben is felhívta a figyelmüket, hogy lötyögtetik ki a vizet.

lac64 2017.10.06. 20:16:18

@kisbutters: Feri Szandira szavaz

lac64 2017.10.06. 20:17:55

@Sanda.Ipse: Klau próbált váltani, csak egyrészt hosszabb lett az út, másrészt nem bírt a pallóval, ezért visszaváltott. Mondjuk ott már tök mindegy volt

kisbutters 2017.10.06. 20:18:04

@lac64: Akkor az ő szavazata is elveszik, és Barbi egyetlen Klaudia szavazata marad, és esik ki Klaudia. Klaudia megvilágosodik, hogy Szandi védett, akkor meg párbaj Klau és Barbi között.

HufnágelSteve 2017.10.06. 20:18:14

Azért Barbi nem tudja, hogy Szandinak van védettségi medálja, így Szandié lehet a döntő szó. Klau meg az orrhangú affektálásával ordibál, hogy miattad raktam ki Benit, amikor pont ő panaszkodott rá és mondta a kirakását már egy nappal korábban, amiért Feri haragszik rá.
Azért Ferinek igaza volt, hogy ha nő van benne ott csak a probléma van. Mindhárman kavarnak ezerrel már csak a "vészbanyák dalát" hiányolom a kajakészítés közben: "Üst, üst gyűlj tele! Férget, mérget üss bele".
Az előzetesből valami furcsa volt, mert Iliász elméletileg védettséget nyert a következő játékra, mégis ott láttam :O

Nuggetzor 2017.10.06. 20:19:12

@kisbutters: Feri csak egyszer szövetkezett verseny alatt (és amiatt mérges is vagyok, mert én Iliásznak szurkolok), a többit egyedül nyerte meg. Nekem a maira senki se mondja, hogy férfiaknak kedvező. A lányok, ha jó utat választanak, akkor simán elverik Ferit, vagy bármelyik férfit.

Sanda.Ipse 2017.10.06. 20:19:51

@Sanda.Ipse:
Ráadásul a két lány ugyanazt az utat járta be és vártak egymásra a fordulók végén. Ostoba libák!
Szandi tönkre vágta a kezét zsebében az amulettel. Normááááális?!

serebii94 2017.10.06. 20:20:24

@lac64 Igen csak ott sántikált, ott már úgy tűnt fel is adta az egészet és csak útban volt, de Klaudia a verseny után leüvöltötte hogy miért nem állt be miért nem itt volt taktikus, miatta kiszavazta a Benit hogy ő itt lehessen, számon kérte hogy miért nem akadályozott jobban egy másik játékost egy versenyben, parasztság. De persze elismerem Feri is jó paraszt módon üvöltött szerencsétlen Barbira :)

lac64 2017.10.06. 20:20:53

@kisbutters: Kérdés, hogy elbízza-e magát Szandi. Mentek már haza védettségi amulettel :)

Nuggetzor 2017.10.06. 20:20:54

Amúgy ha a köv. tanácson tényleg szandira szavaznak, remélem megérzi és felhasználja az amulettet. Az US szériában volt olyan, aki KETTŐ!! amulettel kiesett, annyira blindside volt.

Sanda.Ipse 2017.10.06. 20:21:25

@HufnágelSteve:
Barbnak gyönyörűen levezette Iliász, hogy biztosan Szandinál van az amulett.

kisbutters 2017.10.06. 20:26:42

@HufnágelSteve: Iliásszal egyszer már kisakkozták.

kisbutters 2017.10.06. 20:28:51

@Nuggetzor: Igen miután szövetkezve a valódi ellenfélt kicsinálta. Nem mondom, hogy férfinak kedvezett ez mindenkinek nehéz volt. Palot pakolni sem biztos könnyebb feladat.

lac64 2017.10.06. 20:29:19

@HufnágelSteve: Benit láttad. Mondjuk Iliász érkezésekor a Holtak is összetévesztették őket :) Iliász oldalt állt Bence mellett.

Sanda.Ipse 2017.10.06. 20:31:59

A hulláktól ketten fognak elhullani, Iliász meg védett. Érdekes lesz.
Anita úgy tűnik, feladta és nagyon otthagyná már a halottasházat.

kisbutters 2017.10.06. 20:34:17

@Sanda.Ipse: Mondjuk azért az is gáz, hogy holtaktól meg nem volt olyan kieső, akiről a többség nem azt gondolta, hogy feladta az egészet.

Sanda.Ipse 2017.10.06. 20:35:35

@kisbutters:
De olyan sem volt, aki ott jól érezte magát.
Bár a Mendegélamandala és Piszénpisze egész jól elvannak.

kisbutters 2017.10.06. 20:37:27

@Sanda.Ipse: Szerintem már elég rég hazajönne mindenki.

Sanda.Ipse 2017.10.06. 20:44:25

@kisbutters:
Legyünk őszinték! Már mis is unjuk egy kicsit és várjuk a végét otthonunk/irodánk kényelméből.:)

2017.10.06. 20:47:52

@Nuggetzor: ezzel nem feltétlenül értek egyet. mindannyian erősebb játékosok barbnál, minek törje magát, elvégre csak be tudta vhogy küzdeni magát a fináléba. feryt hozzásegítette egy védettséghez, el is bojlerezték, h fery nem fog a csaj ellen szavazni. szandi meg nyilván (ha nem elbizakodott), akkor kicsapja az asztalra az immunity idolt. vagy klau megy, vagy barb, de a játékosok helyében nem látnám szívesen barbot a juryben, ott is manuperálna.
(imádom a csajt)

HufnágelSteve 2017.10.06. 20:47:52

@kisbutters: Igen, egyszer már kisakkozták, de Barbi nem volt teljesen meggyőzve és nem is hiszi, hogy valaki eddig tartogatja.
@lac64: Visszanéztem és valóban Beni volt az és Iliász oldalt állt. Ahogy elnéztem a játékot az egyik legvalószínűbb 2 kieső Lilla és Beni lesz, mivel egyensúlyérzék kell majd hozzá, abban a morci Nórci és drAnita már megmutatta, hogy jó.

nicu71 2017.10.06. 21:22:14

hopp Klaunak látványosan elhullottak a beépített pillái..

Nuggetzor 2017.10.06. 21:26:07

@Biriksz_Krokiksz!: A próbálkozást mindenki értékeli. Klau még akkor is harcolt, amikor már semmi esélye nem volt.
Én is bírom ám Barbit, tudod, de itt már nincs helye. :(
Juryben meg már nem tudna manipulálni.

Nuggetzor 2017.10.06. 21:30:36

Amúgy az előzetessel kapcsolatban:
1. Klaudia nem úgy néz ki, mint aki beveszi Barbi Szandi-ellenes dumáját, de ez lehet sikeres vágás eredménye is.
2. A Holtak párbaja szerintem kiélezett lesz, mindannyian ügyesek. Talán Nóri és Anita showdown lesz, de Lilla és Beni is villanthat benne. Nehéz megítélni előre. Ám én arra voksolnék így elhamarkodottan, hogy Anita és Nóri marad bent.

bElannaTorres 2017.10.06. 21:33:52

na bejutott a feri, innentől azt gondolom ha a holtaktól férfi jön talán az egyébként ez a tökfej nyeri. teljesen passzív volt nem taktikázott, a végén meg látom felírja Szandi nevét, persze Szandinak van amulett és az esik ki akire szandi rak.

egyébként nekem tetszik hogy klau ennyire paraszt tud lenni, és küzd :-) meg tényleg nevetséges volt feri is ezzel a Beni dologgal.

2017.10.06. 21:37:21

most egy kicsit a klasszik szörvi leszek, de inkább látnék egy barbot magam mellett a fináléban, mint a cukormázba forgatott szandit.

2017.10.06. 21:42:40

@Nuggetzor: "Juryben meg már nem tudna manipulálni." már hogyne tudna, jól irányzott célzott kérdésekkel, 'árulások' kiélezésével. simán!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.06. 22:13:28

Biztos szép lehetett ez a vizitúra Anitával de az ilyet palackkal szokták, nem egy búvárszemüveggel csupán, mire lemerülsz már el is fogyott a levegő, ez nem kicsit fárasztó :)

Én azt nem értem Szandi miért darálta így le a kezét a védettségért, ha már van egy neki (amiről csak Barb tud) ?
Ráadásul a csajok nem vették észre már az első kör után hogy a felét kilötykölik a mászókán ? :)
Fejben nem tudták összerakni hogy így sopeaux az egész tornagyakorlat ?
Feri ügyi volt , kikommandózta ezt a feladatot :taps
Cetlizésen Barb fogja a rövidebbet húzni, mert klau már a feladat után kinyilvánította nem tetszését, Szandi meg alap hogy Barbra tesz szerintem.

kappakeklol 2017.10.06. 22:14:28

@kisbutters: Azért ne szórakozzunk már, értem én, hogy a csajok nem kaptak kiképzést, de ez a Szandicsajszi állítólag valami nagy fitnessssssszpicsa nem? Ne mondd már nekem, hogy egyszer nem látott még életében egy kibaszott pullup bart, vagy soha nem használta. Vagy csak a picsájára gyúr?

enzo23 2017.10.06. 22:30:31

nemtom melyik posztban lett linkelve ez az indexes beszámoló:
index.hu/kultur/media/2017/09/27/meduzak_kigyomaras_es_hoseg_-_kulisszatitkok_a_survivor_forgatasarol/
nagyon érdekes dogok vannak benne, hiánypótló, viszont ez a "galéria mellé bevágjuk a tücsökpöcsnyi helyre a marha sok szöveget" az egyik legelbaszottabb cikkírási mód, amit valaha láttam.

kisbutters 2017.10.06. 22:51:04

@szociál: Szerintem Szandi meg akarta volna menteni vele Ferit nagy hős lett volna úgy. Esetleg végén mondható, hogy ő nyert védettséget xy nem, ezért nem érdemli meg a 20 millát.
@kappakeklol: Fogalmam sincs ennyire nem követem a magánéletüket. Feri mondta, hogy ez az ő feladata, ő ezt csinálja 20 éve, csak azért írtam.

blue_violet 2017.10.07. 00:33:46

jaj, szegény Feri már bármilyen feladatban győz, csak a kötözködés megy :D

2017.10.07. 08:06:11

Aszongya Feri "...itt maradtam a három iszapbirkózóval..."

Felsírtam ! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.07. 08:27:48

@kisbutters:

Cetlizésnél :
Bence : - Van valakinél védelmi amulett ?
Szandi: - Igen ! Az egyiket felhasználnám magamnak, a másikat átruháznám Ferinek, és találtam még kettőt az erődben azokat pedig haza vinném mert olyan cukik :)

Klau ráborítaná a padot amin ülnek :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.07. 08:28:21

@mentolos lecsó:

Jó szövege van IKEA-nak, bírom én is :)

Nuggetzor 2017.10.07. 09:08:57

@Biriksz_Krokiksz!: Jogos! Viszont mostanra már elszabadult a Holtaknál is a nutella-gate, így Zolin mindenki tudja :'D Más súlyos dolgot meg nem tud emlegetni, mert a taktikázás és kavarás benne is ugyanúgy megvan és ugye nem tartja végzetes hibának, sőt. Azért mondom Szandi bűnét, mert más ellen nem nagyon tud semmi súlyosat, az ananász lenne szép ütőkártya, de sajnos nem jött rá. :( Pedig olyan jó lenne! Feri kibelezné a két lányt nettó 3 mp alatt. xD
Itt jut eszembe az amulett, sokan gondolják, hogy Barbi tud róla - nem emlékszik senki, hogy nutella-akció után elvetette, mert azt hitte, hogy nincs is neki amulett, hanem a kaja miatt jár az erdőbe? Pedig a kettő nem zárja ki egymást, de tényleg elvetette az ötletet. A köv. adásban prédikál Klaunak Szandi kicetlizéséről, hacsak nem egy Klau-blindsideot akar elintézni, nem sejti.

Amúgy ha Barbi jury tag lenne, vajon kire szavazna, ha mondjuk Szandi-Feri-Iliász döntő lenne? (Azért mondom ezt a három nevet, mert egyrészt ez reális, másrészt, nekem ez tetszene.:D)

Chuck Νorris 2017.10.07. 09:16:59

@szociál: nagy hülyeség volt az egész buvárkodás, föleg hogy Anita kapta aki egész végig fenn pancsikolt. buvárpipát kaptak (de minek) bezzeg ólomövet ahogy láttam nem.
amugy nem ez az elsö nyereményjáték ahol teljesen szakbarbár volt a stáb, ott volt a horgászatos nyeremény abbol se hoztak ki semmit... na mindegy hajrá Feri

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.07. 09:50:14

@Chuck Νorris:

Egész nap a vízben fetrengenek hol érdekli őket mi van a vízben 100 méterrel arrébb ? :))
Rohadt nagy ajándék, úgy elfáradtak alig tudtak visszamenni a kempingbe :)
Horgászaton is fogtak 4 apró halat, és kint rohadtak a napon órákig :))
Csak villantani akar az RTL, ez is kilőve .

doktor faktor 2017.10.07. 10:46:05

@Nuggetzor: Szerintem Barbi akarmilyen felallasban Szandira szavazna, mert o jatszott a legjobban/leginkabb es Barbi ertekrendje szerint ez szamit. Akkor is ora szavazna szerintem, talan egyetlenkent, ha ot valami csunya fondorlattal rakna ki akar. Ezzel egyreszt a sajat jatekat ia hitelesse tenne, meg en azt gondolom, o valoban igy velekedik errol a jatekrol.

Nuggetzor 2017.10.07. 10:56:38

@doktor faktor: Jogos. Hiába akarja most -elvileg- kirakni, Szandi áll hozzá a legközelebb. Ferit is kedveli (már amennyire itt lehet "ellenfeleket" kedvelni), Klau áll tőle a legtávolabb.

Amúgy ha van esze a csapatnak, akkor most Klaudiát rakják ki. Szandit is meg lehet próbálni, de Barbinak bevillanhatna a régi megérzése, miszerint nála van az amulett.

Barbit felesleges kirakni, MÉG. Lesz még egy játék, ami már nem védettségi. Ha ott a leggyengébb elhull, akkor tippeljük má', hogy ki lesz az.

Nuggetzor 2017.10.07. 10:57:18

@Nuggetzor: Bár ha logikai, akkor Barbnak is simán van esélye.

Raven! 2017.10.07. 10:59:00

@bElannaTorres: Hal isten a 4es noi donto mar nem jon be. Ferinek kellene nyernie, ha a nagy osszkepet nezzuk, eleg kemeny volt a feladatok nagy reszenel es megsem alacsonyodott le mint a nok osszessege...

Nuggetzor 2017.10.07. 11:05:55

@Raven!: +1

Egy Feri-Iliász showdown lenne a legszebb. Elvégre az elején úgymond riválisok voltak. A két alfahím. Ők ketten érdemelnék meg igazán a döntőt, plusz ha hármas, akkor melléjük vagy Klau vagy Szandi.

Nuggetzor 2017.10.07. 11:08:26

Lehet fikázni a két lányt a sérüléseik miatt, de ők legalább harcoltak. Még akkor is, amikor már esélyük sem volt. Ahogy Iliász is mondta anno, addig nincs vége, amíg nincs vége. :) Bármi történhet. Láttam én már nem egy olyan párbajt, ahol a puzzle résznél teljesen elúszott az addig biztosan győztes játékos.
Barbi meg sem próbálta. Értem én, hogy ő gyenge, meg csak a taktikázáshoz ért, de próbálkozni lehet, nem? Nekem ne mondja már, hogy annyira rossz a "fizikája". Én sem vagyok élsportoló, de igenis keményen tudom feszegetni a határaimat, ha arról van szó. Nem hülyeség az, amit Feri mondott, hogy ez agyban dől el.

Sanda.Ipse 2017.10.07. 11:09:11

@Nuggetzor:
A végén is riválisok voltak:)

bElannaTorres 2017.10.07. 11:12:24

@Raven!: ez nem erről szól. Taktikai játék is, feri meg nem tudott hozzátenni ehhez. Én a lealacsonyodást sem látom, mindenkinek van otthon családja, azt hiszem! Nekik kell nyerni, nem a most két hete megismert játékostárssal jókat tenni, miközben ennyi idő alatt alap dolgokat is alig tud meg a másikról, mi van ha az a másik az életben egy görény ? :D
szóval nem gondolnám, hogy lealacsonyodott volna bárki, Nórin kívül, aki sajnos ilyen, de akkor is meg kell tanulnia viselkedni.

én nem azért akartam női döntőt mert annyira nőpárti vagyok ,én egyformán nézek mindenkire, de itt most a lányok jobban akarták a győzelmet, és tudom hogyha bekerül egy férfi a döntőbe akkor már nem lesz olyan izgalmas a végén a szavazás, általában a női szavazatokat férfiak kapják, főleg ilyen túlzottan féltékeny és irigy nőkét mint Nóri.

de majd meglátjuk ki lesz a zsűriben.

doktor faktor 2017.10.07. 11:15:42

@Nuggetzor: En nem latom, hogy Iliasz mennyiben tett tobbet, vagy akar annyit, mint Klau, vagy Szandi. Szerintem mindket lany nagyon nagyon teljesitett. Ferit elismerem, es az utpbbi idoben nem is annyira fafej. En szivem szerint feri-klau-szandi dontot szeretnek, es valamelyik lany gyozelmenek orulnek igazan ( szandi sztem jobb jatekos, mint klau, akit amugy a szemelyes unszimpatiam ellenere nagyra becsulok)

bElannaTorres 2017.10.07. 11:19:15

Szerintem Szandi tett meg a legtöbbet azért hogy nyerjen, meg Barbi. És nagyon sajnálom hogy Anitát olyan hamar kiejtették, tőle vártam volna sok átverést :) Nagyon jó karakter pedig.

Illiásznak volt pár dolga ami miatt nem tartom olyan jó játékosnak mint a két lányt. Feri meg csak ott van.

Raven! 2017.10.07. 11:28:12

@Nuggetzor: Teljesen egyetertek! Lehet szidni a Ferit, de nem erdemes. Jatekoknal odarakta magat, az elso felidoben gondoskodott arrol aki raszorult (Szandi igenis kapott cetlit, ezt a rovideszuek kedveert, es ha Feri nem segiti, lehet mar reg nem lenne bent) elvitt 3 not kajalni, tisztalkodni, segitett nekik NOnek erezni magukat, megis fujjognak a noi olvasok... Azott volna az egesz brancs kint az esoben-sarban ha Feri nem ut ossze mindenhol egy lakot. Tessek visszagondolni a sok nagyeszure akik ponyvabol medencet acsoltak ossze, mert a vizallo ponyva a foldre kell! (LOL) Szereny velemenyem szerint az a vizbelokos sem lett volna lejatszott sajek ha 1-1 megy Iliasszal. Lehet megszenvedett volna, de igenis lett volna eselye. Lehet osszeesett mar, az is biztos, hogy a kor nem omellettte all, de a sokevnyi kuzdosport tapasztalata adott volna szamara 50-50 eselyt. Es sose felejtsuk el, az az ember aki az "ami a szivemen az a szamon" az sokkal tobb emberileg mint ez a sok napraforgo semmirekello... Szemely szerint ugy gondolom, inkabb legyen 1 olyan barat mint Feri, aki megmondja ha valami nem tetszik, mint 100 Barb, Klau, Anita, akik mindenhol mellettem allnak, azt valjak amit en, es allandoan azt leshetnem mikor szurnak hatba, loknek a vonat ele!!!

doktor faktor 2017.10.07. 11:31:02

@Raven!: De ez nem baratkeresos musor. Ez egy verseny es egy marad a vegen. Itt szovetsegek vannak, nem baratok. Taktika, nem erzelem.

Nuggetzor 2017.10.07. 11:39:37

@Sanda.Ipse: Igen, az "elejét" úgy értem, hogy amíg Iliász hulla nem lett... :D

Raven! 2017.10.07. 11:41:17

@bElannaTorres: Sajnalatos modon el kell ismernem, igazad van, NEM arrol szol, amirol szolnia kellene... Tudod, igazat is adnek neked ha a jatek cime "Basszunk ki a masikkal" "SZURJUK Hatba" "Alakoskodjunk ezerrel" lenne, nem is ertem miert a TULELO a neve :( :( Oszinten, tedd a kezed a szivedre, kivel szeretnel egy ilyen helyzetbe kerulni eles korulmenyek kozott, ahol a tuleles lenne a cel? barbival akitol ehen-szomjan halnal a sarban, vagy Ferivel, aki baldachinos agyat utne ossze neked, es lenne kaja meg minden ami kell. En errol az oldalrol nezem ezt a musort. Amire Te gondolsz, illetve amit ti annyira elveztek az szamomra sokkal inkabb BB vagy VV amit SOHA nem neztem, mert engem nem erdekel. En azt becsulom ebben a sorozatban, mint az eredeti szeria elso evadaban, aki hallal, tengeri herkentyukkel etette a nepet egesz vegig es azert nem szavaztak ki mert akkor ehen doglottek volna!!! Istenelen jo lenne ezt a 2 vonalat szetszedi, es a SURVIVOR-ban azok jatszanak akik Robinsonok es kuzdenek a tulelesert, a legjobb pedig nyerje meg. A BASSZUK HATBA A TOBBIEKET-ben pedig batran mehet amit ti szerettek, es eskuszom se nem neznem se nem kommentelnek bele...

Nuggetzor 2017.10.07. 11:42:47

@doktor faktor: Hiába imádom a taktikusokat, azért nézzük meg a külföldi győzteseket. Általában egyensúlyban volt a taktika és a párbajokon történő küzdelem. Ha pedig valaki csupán taktikával nyert, azt nehéz egy lapon emlegetni egy Barbival pl. A Szandi meg a szegény ember Parvatija :'D

Nuggetzor 2017.10.07. 11:46:02

Outwit - outplay - outlast
Ebben minden benne van.

bElannaTorres 2017.10.07. 11:47:21

@Raven!: én elmennék egy ilyen játékba, megköszönném, ha elvisznek jutalomútra, otthon meg is hívom egy ebédre, de azért nem adom át a fődíjat, mert segített nőnek érezni magam, mikro ez az ami legkevésbé érdekelne egy játékban.

És ne felejtsük azt se, hogy egy két hetes ismeretségek vannak egy egyéni játékban! Ez alapján nem mondanám, hogy bármelyik lány olyan az életben aki a vonat alá lök

de mondom belőlem nem váltott ki senki ennyire erős érzelmeket uh lehet nem jól látom :-) max nóri húzott fel.

bElannaTorres 2017.10.07. 11:48:44

@Raven!: szerintem feri csak akkor segítene nekem élesben túlélni ha csodálnám és dugnék vele

uh nem mennék olyan messzire hogy ki milyen. de mondom én nem is tudom ennyi érzelemmel nézni :)

Raven! 2017.10.07. 11:48:58

@doktor faktor: Uram! Ertem en! De miert nem lehet ezt ugy, hogy 16 (2x8) elkezdi a parbajokat es a leggyengebb hazamegy, majd az egyesules utan igy tovabb, minden verseny utan a legutolsonak teljesito hazamegy. Majd a vegso parbajban AZ gyoz, aki elsokent teljesit! Nem belenyulos, hanem igazsagos versenyszamokkal, mint ez az utolso volt. Olyan szamokban kell versenyezni, ami egyenlo eselyt ad mindenkinek. Nem csimpaszkodni mint a majmok, mert az egyenlotlen a nok szamara, hanem Pl: Gyujtsanak tuzet, es az utolsonak bye. Vagy fogjanak halat es az utolsonak bye. Es igy tovabb, Ez lenne a SURVIVUR! Az is szep ami itt folyik, csak adjanak mas nevet a musornak es se en se sokan masok nem izgulunk ra. PS: Es ez se baratkeresos musor lenne, hanem vegre egy Survivor.

bElannaTorres 2017.10.07. 11:50:45

@bElannaTorres: na jó az hiszem a csodálat és némi alázat elég lenne neki :))))

bElannaTorres 2017.10.07. 11:54:32

@Nuggetzor: +1 igen én is kedvelem hogy barbi taktikus, de tényleg nem tett meg sokat a küzdelmeknél, sajnos semmit :)

Raven! 2017.10.07. 11:57:44

Tenyleg nem ragozom tovabb sracok, amit akartam leirtam. Minden szep es jo, de ez NEM Survivor. Enbennem egy Robinson-os kep el errol az egeszrol, es szemely szerint azt is varnam el ettol a musortol. Igazsagos, a TULELES-rol szolo versenyszamokkal, csak es kizarolag az eredmenyek alapjan torteno kiesesekkel. Az en szempontjaimnak Feri teljesitmenye felel meg a legjobban, ezen nem tudok valtoztatni. Nekem O survivor, a tobbi pedig immel-ammal. (TENY: Szandi, Klau, Iliasz, Lilla, Nori, Anita ebben a sorrendben szinten helyt allhatna egy altalam rendezett survivorben!) Szegyen, hogy le kell irnom, de ennel meg a "Jatek hatarok nelkul" is sokkal survivorebb volt! Valoszinuleg bennem a hiba, en mast varnek ezen a cimen :(

bElannaTorres 2017.10.07. 12:03:09

@Raven!: ez már egy kitalalált műsor nagyon régóta megy, és erről szól.
van a meztelen túlélő az kemény azt nézd meg, ott egy nő és egy férfi van párban, és túlélő pontszámokat kapnak az elején és a végén újraértékelik őket.
minden esetben magasabb a férfi pontszáma. mindig erősebbek jobbak a túlélő képességeik ebből a szempontból, a nőknek mentálisan adnak több pontot, godnolom ide számít hogy jobban bírják az éhezést.

doktor faktor 2017.10.07. 12:36:15

@Nuggetzor: Igen, ertem es egyetertek, a szegeny ember parvatijan nagyon rohogtem - de ne felejtsuk, o is hogy kezdte! ;). Nem is gondolnam, hogy Barbinak nyerni kene, a negyesbe, ha beugyeskedi magat, akkor en azt mondom, megerdemli, azt hittem, az elso otben kiesik, a jatek legelejen. En a szandi-klau-feri harmasbol adnam valakinek. Ferinek azert orulnek kevesbe, mert valahogy azt gondolom, hogy edukacios szempontbol ( meg hiszek benne, hogy hatha raebreszthetok a tevenezok, mirol szol ez a musor) ez elmeszelne a kovetkezo tiz teoretikus evadra a csirajat is a taktikusabb jateknak. Mikozben, idokozben azert egy szint folott mindenkinek total leesett, hogy Feri is vegig taktikazott, csak az is a taktikaja resze, hogy faarccal vegig mindenkivel kepes volt kommunikali es joreszt elhitetni, hogy nem.

doktor faktor 2017.10.07. 12:40:26

@Raven!: Btw azert sem all meg a realitasban, amit irsz, mert ugyan Barbi mellett valoban ehen dogolhetnek es nem, tenyleg nem szeretnek eles szituban vele tulelni, de feri az elso alaklommal ott hagyna, ha gyengitem a tulelesi eselyeit,plusz nem csak konnyes szemmel meselne, hogy k nekiotthin mar leosztott volna nehany pofont, hanem ha nem tetszenek neki, kinyirna, kar romantizalni.
Kulonben jatekoskent birom ferit, szerintem o a legjobb kaszting, csak kene melle meg tiz ugyanilyen jo.

doktor faktor 2017.10.07. 12:42:13

@Raven!: Ebben abszolut egyetertunk. :)

Sanda.Ipse 2017.10.07. 13:27:05

@Raven!:
Nem szeretnék soha olyan barátot, aki - a feladós Bálinttal egyetértésben - előítéletek alapján sorrendbe állítja embertársait a szociális ranglétrán. Nálam Feri ott le is szerepelt.

Sanda.Ipse 2017.10.07. 13:41:30

A legjobbnak azt tartom ebben a műsorban, hogy a játékostársak döntenek a fődíj sorsáról. Mit láttunk mi? Amit láttatni akart velünk a csatorna egyes szereplőkről plusz néhány fizikai próbát. A legnehezebb viszont itt a civilizáció hiánya és legfőképp az összezártság olyan emberekkel, akikkel - ahogyan több eltávozott játékos fogalmazott - a magánéletében nem töltené együtt az idejét. A legtöbben mentálisan a végére össze is omlottak. Zoli és Gergő ugyan játék kapcsán, de nyilvánvalóan feladták.
A játékosok maguk jobban el tudják dönteni, hogy kit tartanak méltónak a fődíjra, bárki is legyen az.
A Raven által leírtak minden, de nem EZ a műsor.

Sanda.Ipse 2017.10.07. 13:46:17

Barb a legelejétől nem volt sehol a fizikai vetélkedésekben. A társai valamiért mégis benn tartották és sorba adták fel a Feri által hangoztatott és félreértelmezett "tiszta játék" elvét. Érdekes lenne megtudni az okát.

Berber Oroszlán 2017.10.07. 14:02:04

Anitát a négyes döntőbe!

,, 2017.10.07. 15:32:29

Na most lett elegem, faszért 800 személyiségként beírni, komolyan ez valakinek humor?
lehet visszahúzni a spenótblogra a többi retardálthoz, minek itt idétlenkedni???

,, 2017.10.07. 22:28:13

@Lillafan: elmebeteg vagy. A beteg játékaidat űzd a spenótblogon a többi kreténnel, ők a te közeged hidd el.
süti beállítások módosítása