Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8547-8556. rész

2017. október 06. 10:00 - Gillotte

Költözés miatt nélkülöznöm kellett pár hétig az Internetet, de itt vagyok, és itt van ,,kedvenc” sorozatotok is, úgyhogy folytassuk! Habár a Herr üzenetben azt küldte Áginak, hogy ,,game over” még nincs vége a játéknak, és nyilván meg sem ölte Lizát, csak visszakapja Ági azt, amit ő tett a Herrel, míg kerekesszékben volt. Korrekt. Attila kitalálja a megoldást: visszahallgatják Liza előző üzenetét, és ha van mögötte háttérzaj megállapítják, honnan hív. Magától értetődő, nem?! Egy órán keresztül hallgatják a felvételt, Attila különböző magánnyomozós programokat ereszt rá, s hallatszik ahogy a háttérben kattogás van. Ha engem kérdeztek, mintha egy vonaton ülne, de nem, a válasz egyszerűbb. Peti épp mutatja Julinak a PR filmet amit csinált a Berényi Vízről meg a gyárról, ahol ugyanez a kattogás hallatszik. Attila rohan Ágihoz: Liza a gyárban van! Ha a Herrnek az volt a célja, hogy olyan helyre vigye Lizát, ahol Ági utoljára keresné, egyszerűbb lett volna elvinni valami kihalófélben lévő faluba. Szóval Attiláék egész éjjel keresik Lizát a gyár területén, de mivel akkor nem működnek a gépek, nem egyszerű beazonosítani a helyet, ahonnan a kattogó hang jött. Találnak még egy elhagyott épületet a gyár területén, ahol egy fekete hajgumit is észrevesznek a fűben, amiből Ági egyből rávágja, hogy Lizáé. Nem, nekem is van olyan százforintos fekete hajgumim, az az enyém, csak ott felejtettem. Mindenesetre egy sötét kamrában, betapasztott szájjal egy székhez kötve megtalálják Lizát. Bekapcsolt walkie-talkie van a falhoz támasztva, úgyhogy halkan intézik a kiszabadítást. A Herr fegyvere is ott van, Ági gyorsan zsebre teszi, hátha szükség lesz rá. Lizát hazaviszik, aki gyanúsan jól vette az elrablását, pláne, hogy mindenki előtt titkolnia kell. Ági hamar eltűnik, revansot akar venni a Herren. Eközben van egy jelentéktelen vacsora Juliéknál, ahol Emíliáék a vendégek, de a történet szempontjából nincs jelentősége, úgyhogy ugorjuk át. Ági, mint Lara Croft, úgy kommandózza vissza magát az üres épületbe, ahol Liza volt fogva tartva, s lesben állva várja a Herrt, aki meg is érkezik…

bk_aug25_31_1.png

Alízéknál áll a bál, amiért csak 3 millió forint hitelt kapnának a banktól, Krisztiánból kijön az eddig felgyülemlett stressz: Alízka, ha nem akartál volna nagy esküvőre pénzt, akkor elvehettelek volna én, és az én fizetésemre kaptunk volna hitelt – mondja Krisztián dühösen. Alíz dühében a Rózsából is kilép, s ugyan nem ajánlatos komolyan venni a lányt, Krisztián mégis így tesz, úgyhogy felveszi Alíz helyére Pirost, amin Alíz annyira kiakad, hogy azon nyomban szakít Krisztiánnal, úgyhogy se lakás, se párkapcsolat. Alíz maga alatt van: se lakás, se pasi. Tóbiás kitalálja a megoldást: Kristóf csak kap valami jól fizető állást a saját csokigyárában, Alíz pedig dolgozhatna a kisboltban Tóbiás helyett (aki átszegődött közben a Berényi Kft-hez) és így minden tuti. Hm…csak Kristóf fog egy életen át szívni egy hitel miatt egy lakásért, amiben nem is ő lakik?

bk_aug25_31_2.png

Még mindig tart ez a nevetséges titkolózás Kristóf húga, Sári előtt. A nő kéri Kristófot, hogy őszintén mondja el, mi a helyzet. Kristóf tagadna, ám Tóbiást meghatja az ,,őszintén” szó, úgyhogy kitálal, szóval Sári rohan is a férjéhez árulkodni, hogy lebuktatta az öccsét. A fickó nem veszi fel a telefont, de ez nem akadályozza meg Sárit abban, hogy arrogánsan Kristóf fejére olvassa, hogy lebuktak. Kristóf szerint azonban míg bizonyítékkal nem tudja Sári alátámasztani, addig ez mind csak feltételezés marad, és hamár itt tartunk Sárikám, húzzál el innen a fenébe, lakjál máshol.

bk_aug25_31_3.png

Peti és Natasa a csók után nem mondják ki egyértelműen, hogy együtt vannak, mert ugyan Peti szeretné, Natasa addig nem hajlandó rá, míg Peti el nem mondja Hannának, mi a helyzet. Mivel Peti és Hanna összebalhéznak egy piszlicsáré dolgon, Peti elérkezettnek látja a pillanatot, hogy odamondja Hannának: amúgy összejöttünk Natasával. Pár vergődős mosolyszünet után szentnek tűnik a béka, Hanna elfogadja, hogy vége, Peti pedig boldogan kezdi meg a közös jövőt Natasával.

bk_aug25_31_4.jpg

Végre Bandi tárgyalása is megtörténik, és lezárhatjuk ezt a nyűglődést. Norbertnek, a srácnak aki a gimiben bántotta a Bandit, megérkezik a lelkiismerete, és beismeri, hogy megérdemelte, amit kapott, ugyanis folyton zaklatták Bandit a gimiben. E nagy beismerés oka az, hogy Bandit ugye szétverték a börtönben, és a srác megsajnálja, és békejobbot nyújtanak egymásnak. Bandit két év börtönbüntetésre ítélik három évre felfüggesztve, valamint 3 millió forint kártérítést kell fizetnie a Norbert gyereknek. Pont úgy jártak el vele, mint a celebekkel szokás, börtönbüntetés, x évre felfüggesztve. Norbert apja eléggé kiakad a srácra, amiért az igaz utat választotta, kiviharzik a teremből. Jaj, remélem, nem folytatódik később ez a szál, ez a Norbert gyerek nem túl erős eresztés színészileg. Mindenesetre mindenki boldog, persze a 3 milliót Miki kifizeti, Bandi pedig cserében a Berényi Kft-nél fogja ledolgozni a pénzt. Ha ez nem lenne ok az örömre, Nóra és Ábel az ügy lezártával újra egymáséi lesznek.

bk_aug25_31_5.jpg

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2017.10.07. 16:56:19

így X hét távlatából azt kell mondanom, hogy hiányzik a Herr a sorozatból

Gillotte 2017.10.07. 17:49:25

@úgymond olvasó mmkk: Én még nem tudom, hetekig nem volt netem, úgyhogy csak most hozom be, de sajnáltam azért, hogy kiírták.

úgymond olvasó mmkk 2017.10.08. 12:15:43

@Gillotte: ő volt az egyetlen kiszámíthatatlan tényező :(
süti beállítások módosítása