Az eredeti sugárzás szerint ez volt a második évad 15. része, ennek megfelelően öreg Indyvel nyitunk, aki kedvenc drive-in kajáldájában ücsörög New Jersey-ben és dicséri a felszolgálónő főzte kávét. Új vendég lép be és ül le a pulthoz, a felszolgáló neki is kávét tölt, de a csávó alig kortyol bele, máris kiköpi. Általános megrökönyödéssel néznek rá, mire előadja, hogy milyen csapás érte: a városban kapott állást, ezért eladta a házát és ideköltözött, most viszont közölték vele, hogy mégsincs rá szükség. Szívás a köbön, ért egyet Indy, bár a kávét azért nem kellett volna kiköpni, mindenesetre vigasztalásul elmesél egy történetet.

Jones professzor világkörüli előadó körútjának következő állomása Benares a Gangesz partján, számos vallás központja. A hogyvoltírónak erről természetesen megint Tamkó Sirató Károly jut eszébe: „Zúg a Gangesz… Mindhiába / – nem indulok Indiába!” Indy barátunk viszont nem ismeri a verset, ezért örül, hogy itt lehet, el is határozza, hogy szétnéz  a városban, elvégre az érdekesebb, mint a kiosztott geometriafeladatokat megoldani. Óvatosan kioson a szállásul szolgáló Hindu National College-ból és felfedező útra indul.

Az egyik parkban gyerekcsapat játszik, vezetőjük Krishnamurti néven mutatkozik be és hívja Indyt, csatlakozzon. Indynek persze nem kell kétszer mondani, főleg, hogy azt hiszi, a srácok baseballoznak, felkapja az ütőt és nagyot üt vele a labdába. Aztán rohanni kezd és a végén diadalmas vetődéssel teljesíti a hazafutást, közben felrúg pár botot, a többi gyerek ámulva nézi, micsinál ez az őrült englishman? Persze aztán kiderül a félreértés: ez a játék bizony nem baseball, hanem krikett. Mi az a krikett?, kérdezi Indy, mi az a baseball?, kérdezi Krishnamurti.

Nekiállnak tisztázni a félreértést, de a jó hangulatú beszélgetésnek az automobilon érkező miss Seymour vet véget, végre megtalálta az elkóborolt tanítványt, Indy mehet haza geometriázni. A College-ban Indy azzal védekezik, hogy amit tett, az csupán kölcsönös ismerkedés volt a helyi kultúrával, miss Seymour szerint azonban egy négyzetben ütővel rohangálni nem kultúracsere. De a fiúk megtanítottak krikettezni, érvel Indy, és ez hat, az angolkisasszony megenyhülten tölt a teából.

Este érdekesnek ígérkező program lesz, a Teozófiai Társaság összejövetelére hivatalos a professzor úr, természetesen szépen ki kell öltözni. Az odaúton Jones senior kis előadás keretében szól pár szót a Társaságról és annak vezetőjéről, Annie Besantról, akiről amúgy miss Seymournak nincs jó véleménye. Szerinte szocialista, ateista és (horribile dictu) hisz a szabad szerelemben, hát ez tényleg skandalum. A prof igyekszik kissé árnyalni a képet, Besant asszony a nők egyenjogúságáért harcol és ő az első nő, aki beiratkozott a londoni egyetemre, és nem mellesleg Bernard Shaw barátja. Show is szocialista, veti közbe mogorván a nevelőnő. Indy kérdésére a prof elmondja, hogy a teozófusokat a tudat és a természetfeletti foglalkoztatja, ez az egész csak hókuszpókusz, közli sommásan miss Seymour. Ne alkosson előre véleményt, Helen!, figyelmezteti Jones.

Megérkeznek a fogadásra, aláfestő zeneként természetesen szól a szitár, a vendégek szinte mindegyike szikár, odakint meg az eső szitál (nem). Színpadra lép Besant asszony és örömmel közli, hogy a Társaság taglétszáma egyre nő és maga mellé szólít egy szakállas férfit, akiről először azt hiszem, Bernard Shaw, de kiderül, hogy ő a titkár, Ólomütő Karcsi, azaz Charles Leadbeater. A titkár rövid beszédben felidézi Krisnát, Jézust és a többi korábbi tanítókat, hozzátéve, hogy küszöbön áll egy új tanító megjelenése. Maga Leadbeater talált rá a fiúra, az aurája különleges, és megvizsgálta előző életeit is, ami alapján kijelentheti: ő az, akire vártak. Ezzel maga mellé szólítja Krishnamurtit, Indy alig akar hinni a szemének.

Később a két fiú félrevonul, szemmel láthatólag hamar összebarátkoztak, a felnőttek meg beszélgetésbe elegyednek Besanttal és Leadbeaterrel. Miss Seymour továbbra is kétségeinek ad hangot és gyanakvó arccal hallgatja a teozófusokat, Annie ezt észlelve elhívja másnapra a nevelőnőt, nézzen szét náluk, Charles meg majd megmutatja neki a könyvtárt. Addig is ajándékba odaadja neki a Krishnamurtiról szóló könyvet, olvasgassa, hátha ettől enyhülnek az előítéletei.

Másnap miss Seymour és Indy el is látogat a Társaság központjába, Indyt kicsit untatja a felnőttek beszélgetése, de szerencsére az ablakon át észreveszi, hogy barátja kint ül a kertben. Meditálnak, mondja Annie, ami nem is olyan egyszerű, mert teljesen ki kell hozzá üríteni az elmét. Indyt ez nem zavarja és ő is odaül, majd a meditáció végén kijelenti Krishnamurtinak: Ez tényleg nehéz dolog, én mindent megpróbáltam, kiürítettem az elmémet, de folyton az almáspite jutott eszembe.

Ezalatt miss Seymour először Annie-val beszélget, de hozzá látogatók érkeznek, jó nevű adományozók, ezért a nevelőnőt lepasszolja Leadbeaternek. A szakállas megmutatja a vendégnek a könyvtárt, de miss Seymour inkább arra törekszik, hogy lebuktassa Leadbeatert és az ő múltbeli életek elemzési projektjét. Szerinte ógörögül se tud, de a titkár ezt simán megcáfolja egy görög monológgal. Helen kétségbe vonja, hogy létezik auralátás, mire Leadbeater közli, hogy aurája mindenkinek van, csak nem mindenki látja, Krishnamurtié például egyedülállóan fényes és intenzív. Amit nem látok, abban nem hiszek, jelenti ki Helen, mire Leadbeater megkérdezi: De Istenben ugye hisz, pedig őt sem látta? Miss Seymour zavartan hallgat.

Indy és Krishnamurti biciklin elindulnak városnézni, sőt még folyami bárkán is utaznak, útközben a hindu srác komplett vallásfilozófiai előadást tart Indynek. Benares az a város, ahol a világ összes vallása találkozik, magyarázza, majd sorra veszi a fő irányzatokat, közben felkeresik az adott vallás templomait. Krishnamurti szerint Jézus és Buddha egyaránt spirituális vezetők voltak, akik lemondtak a földi javakról.

Amikor visszamennek a biciklikhez, azt látják, hogy két helyi menő csávó "őrzi" őket, de olyannyira, hogy még jogos tulajdonosuknak sem akarják visszaadni a gépeket. Indy persze erővel próbálja elvenni tőlük, de Krishnamurti inkább a szelíd rábeszélésben hisz. Megfogja az egyik majdnem tolvaj karját és mond neki hindiül valamit, amitől a csávók hirtelen jobb belátásra térnek és elengedik a bicikliket.

Indyék lemennek a folyópartra az egyik lépcsősoron, ahol kisebb máglya ég, mi lehet ez? Krishnamurti szerint ezt a területet ghátnak hívják, rituális fürdőhely és temető is egyben. A halottakat máglyán elégetik és a hamvakat a folyóba szórják, bízva abban, hogy a lélek egy másik világban újjászületik.

Felkeresnek egy buddhista templomot is, közben Krishnamurti arról beszél, hogy a hindu vallásban három fő isten van: Brahma, Visnu és Siva, közülük az utóbbit tisztelik a leginkább, de tőle félnek a legjobban is.

Majd egy mecset következik, ahol Krishnamurti az iszlámról és a Koránról tart kiselőadást Indynek. Később kézrátétellel és simogatással megvigasztal egy fiatal anyát is, aki halott csecsemőjét siratja.

Miss Seymour újra meglátogatja Annie Besantot és kettesben teáznak, a nevelőnő bevallja, hogy megváltozott a véleménye Annie-ról, most már intelligens, méltóságteljes és független nőnek tartja. Én magát is pont így jellemezném, Helen, viszonozza Annie az elismerést.

A nevelőnő elköszön, hogy megkeresse Indyt és az egyik parkban találkozik Hubert Van Hook-kal, aki ott volt korábban az esti fogadáson is. Őt Annie ezért hozatta el Chicagoból, mert egészen Krishnamurti feltűnéséig úgy volt, hogy ő lesz majd a várt új tanító. Ő is nagyon tehetséges amúgy, most is Newton Principia Mathematicáját olvassa. Viszont csalódott, amiért nem ő lett a kiválasztott, sőt szerinte Leadbeater átírta a már kész könyvet Krishnamurti felbukkanása után, és akkor vette bele a Társaságot adományokkal támogatókat is. Miss Seymour úgy dönt, megszerzi a bizonyítékot.

Beóvakodik Leadbeater szobájába és a fiókjában meg is találja a könyv első verzióját és vinné is magával, de akkor belép Ólomütő Karcsi. Ő is azt kérdezi, amit én: vajon tanítják-e a besurranó tolvajlást az angolkisasszonyoknál? Miss Seymour persze egyből támadásba megy át, itt a bizonyíték, hogy a könyvet utólagos érdekek miatt írta át Leadbeater, most mindjárt megy vele Annie-hez. Menjen csak, ért egyet a szakállas, de ha már nem lesz szüksége a könyvre, akkor juttassa vissza hozzám. Besant asszonynál azonban csalódás éri Helent, ugyanis a főnöknő nem kíváncsi a kézirat első verziójára, mert mostanra már ő is meggyőződött róla, hogy Krishnamurti az igazi tanító. Helen tiltakozna, de Annie leoltja: Maga hisz a megbocsátó Istenben, de az én hitemet nem fogadja el? Szerinte Krishnamurti tényleg tökéletes, mint Jézus volt a maga idejében, és sajnálja, hogy Helen ezt nem képes megérteni. A nevelőnő összezavartan távozik Annie-től.

Visszaérkeznek a fiúk és az egyik teremben örök barátságot fogadnak egymásnak és ajándékot is cserélnek: Indy egy Ty Cobb-ot ábrázoló baseballkártyát ad, cserébe egy kis üveget kap Krishnamurtitól, benne a Gangesz vizével. Te isten vagy?, teszi fel végül az őt leginkább foglalkoztató kérdést Indy, Krishnamurti válasza rövid és tanulságos: Nem vagyok és egy ember nem is vezethet el senkit Istenhez, őt mindenkinek magának kell megkeresnie. Isten ott van minden élőlényben, könyörületes és szeret minket, ez minden vallásban közös gondolat. A nagy beszélgetésben nem veszik észre a tornácon ácsorgó miss Seymourt, aki a bölcs szavakat hallva nem győzi nyelni a könnyeit.

A jelenben öreg Indy befejezi a történetet azzal a kiegészítő infóval, hogy Krishnamurti 1929-ben lemondott a Teozófiai Társaságban meglévő tagságáról és utána ötven éven át utazott a világban, előadásokat tartva a bennünk élő Istenről és azt tanítva, hogy kedvesnek kell lennünk egymáshoz. Na viszlát, búcsúzik el végül Indy a kávét köpködő vendégtől, aki a történet hatása alatt enyhe zavarban néz utána.