Egy korábbi posztban már színt vallottam, de mivel témába vág, újra megteszem: gyáva szar vagyok. Nekem nem való semmi olyasmi, amiben vészjósló zene szól, miközben a főhős félhomályban ácsorog kezében egy védekezésre totálisan alkalmatlan eszközzel, és nem tudjuk, hogy akkor most vérszomjas veszett vérfarkasok, agyvelővel táplálkozó földönkívüliek, vagy mutáns, radioaktív sugárzást kibocsájtó csótányok fognak rátámadni egy sötét sarokból. Logikusan következik a fentiekből, hogy az X-Faktornak X-Aktáknak nem kimondottan én voltam a célközönsége. Egyetlen részt láttam gyerekkoromban egy sulis kirándulás alkalmával, amikor a tanárok kidőltek és mi sunyiban bekapcsoltuk a TV-t. Csak annyira emlékszem, hogy a rettegéstől fájt a hasam, és egészen addig bírtam csak tettetni, hogy mennyire király a műsor, amíg egy bácsit be nem szippantott valami óriás ventillátor, ez volt az a pont, amikor egy elcsukló "mindjárt jövök" kíséretében eloldalogtam, és vissza se néztem. Azóta persze igyekeztem bepótolni a lemaradást, mert azért mégiscsak egy kultikus sorozatról beszélünk, de egy-egy részt végignézve még felnőttként is görcsben volt a seggem.

Williamen a sor, hogy elmesélje élettörténetét, amelynek kezdete még viszonylag kellemes volt. Babaként jól érezte magát Scully, Mulder, majd Van De Kampék karjaiban, aztán kisgyerekként is elvolt a fura telekinetikus, kiscsibevarázsló képességeivel. A kamaszkor aztán belőle is a legrosszabbat hozta ki, ami egy Peter Parker, Clark Kent és más sorstársak által jól ismert iskolai verekedős szituációba torkollt Mivel a szekáló sulirémek bukását a közönség csak egy bizonyos pontig – esetünkben az illető szeméből és füléből spontán előbuggyanó vér látványáig - élvezi önfeledten, a hasonló jelenségeket generáló William az oktatási intézmények közti vándorlásra ítéltetett. Később jött a javító, a kamuzással átvészelt terápia, és ami a legrosszabb, felfigyelt rá a kormány. Utóbbi megrémítette, így nem akciózott egészen a Ghouli-tréfáig, amivel sikerült kinyíratnia az örökbefogadóit. Látomásaiban a mama mellett  gyakori vendég valódi faterja, Carl Gerhard Bush, akit gyűlöl, és aki a friss jóslat szerint hamarosan lepuffantja Muldert. Ugye, hogy vannak Peter Griffinnél is rosszabb apák!

Szervbegyűjtés közepébe csöppenünk, de valahogy semmi sem olyan, mint a Grace klinikában. Ott eltávolítás után nem nyalogatják a hasnyálmirigyet, de persze lehet, hogy csak rossz szakértőkkel konzultálnak a készítők. Itt mindenesetre illegális bizniszre utalnak a körülmények, melyeket csak súlyosbít a bolond nindzsaszuperhős-lány, aki rutinosan döfi halálra a hűtődobozzal elszelelni készülő sötét alakot. Az egyik orvos (?) meglép, a másikat meg a mellkasából kiálló karó sem bírja vallomásra, így a csaj infó nélkül, de legalább egy szép nagy adag belsőséggel távozhat a helyszínről.  „Ha ismeri a nevemet, oltalmazom őt”, idézi zaklatottan, miközben kalapáccsal adja meg a kegyelemdöfést. A szervek egy kórház előtt landolnak, „Én majd megfizetek” felirat kíséretében.

Sárga kabátos kisgyerek-para bohócbaba kombóval nyitunk, amiről nyilván mindenkinek AZ jut az eszébe. A jelenet végkifejlete is ehhez igazodik, de ne szaladjunk előre. A kisfiú egyelőre gyanútlanul énekelgeti a bábuhoz – bizonyos Fülig Vigyor Úrhoz – tartozó dalocskát, amely oly’ idegtépő, hogy önmagában elvihetné a hátán az egész epizódot. Eközben anyukája pre-cicaharc pillantásokat vált egy másik muterral, majd rejtélyes telefont intéz. Annyira belemerül, hogy nem figyel a poronty  jelzésére, miszerint Fülig Vigyor Úr már a spájzban (vagyis az erdőben) van. Így néz ki:

Mire a mama ingerülten kinyomja az őt zaklató férfit, a kis Andrew már engedett az imádni való mókamester csábításának. Igen, még mindig róla van szó:

Érdekes ízlése van ezeknek a mai kölköknek. Éjjel már egy csapat rendőr keresi a fák között Andrew-t, és meg is találják. Sajna olyan állapotban, hogy a szintén zsaru apuka kénytelen átmenni Sean Pennbe, à la Titokzatos folyó.

Egy kioktató hang a twitteres robotfelhasználóról mesél nekünk, amely az emberek kommentjeitől egyetlen nap alatt vált gyűlölködő seggfejjé, ezért törölni kellett. Közli, hogy vigyázni kell a mesterséges intelligenciával, mert ha csak olyanoktól tanulhat, mint mi, akkor túl fog nőni a mesterein, és annak mindig Terminátor a vége. Majd ugrunk a washingtoni Forowa szusifalodára, ahol Mulderéken kívül egy lélek sincs, már ha elfogadjuk az egyház jelenlegi álláspontját arról, hogy a gépeknek olyanjuk nem lehet. Monitoron rendelnek, telefont buzerálnak, és úgy tűnik, szabadságolták  a beszédközpontjukat. Mivel kamerák figyelik őket és a mobiljaik állandó visszajelzést követelnek a tevékenységükről, a nézőt (is) kényelmetlen Nagy Testvér-feeling keríti hatalmába. Scullynak amúgy új frizu...parókája van. Megérkezik a rémes japán kaja, Muldernek konkrétan egy (legalább már nem élő) bluggyhal. Mutatom:

Riadt osztag indul vietnami bevetésre egy rejtélyes ládával, amelyre nagyon-nagyon vigyázniuk kell, „mintha csak a saját anyjuk lenne benne”. John (vendégszerepben Haley Joel Osment) és szemüveges haverja együtt landol és szalad be egy kunyhóba, majd utóbbi visszamegy sebesült társukért. A láda persze több helyen kilyukadt a tűzharcban, kész mázli, hogy mégsem volt benne senki anyja. Viszont szolid hullámokban ömlik belőle valami zöld gáz, egyenesen John arcába. Mire a kintiek visszaérnek, a hatása is megjön. Nem vegyi fegyver volt, úgyhogy John ahelyett, hogy  a sarokban heverne haldokolva, lemészárolta a bent tartózkodókat, és most a barátját nézi éppen szarvas rémnek. Ne, John, én vagyok az, Skinner, kiabálja a másik, ha esetleg nem esett volna le, hogy ezért szemüveges.

Két tinilány éjjel szanaszét vagdossa egymást egy hajóroncs belsejében, miután kölcsönösen Ghoulinak, azaz egy gigantikus, ízeltlábú szörnyetegnek nézik.egymást. Alátámasztandó, hogy nem csak ők partizták túl magukat, Scully idegen ágyban ébred (félig), majd pisztolyával eredménytelenül vadászik egy elsuhanó árnyra. A melóhelyen szóba kerül az alvási paralízis és a hipnagógia is, de kinek kellenek a szakszavak, amikor Mulder bármikor, bárhonnan elő tud húzni egy vonatkozó x-aktát. Most éppen arról a hajóról, amelynek hógömbösített verzióját társa is látta álmában (vagy hol). Alig szállnak le a virginiai Norfolk repterén. máris követni kezdi őket a kötelező gyanús autó a kötelező gyanús utasokkal, de legyünk optimisták, lehet, hogy a helyi önkéntes álom- és látomásfejtő szolgálat tagjai, akik alig várják, hogy segíthessenek. A Chimera (kiméra) nevű roggyant hajónál Mulderék megtudják az ügy részleteit, miszerint nem lehet tudni semmit: a lányok látszólag ok nélkül választották a cicaharc eme vérengzős módját,  és előtte soha nem is találkoztak. De legalább túlélték, most a kórházban kókadoznak. Scully szerint tuti, hogy a csajok ismerősök, hiszen a nyomok alapján olyan harc dúlt köztük, amit minimum egy frizurát illető szarkasztikus Instagram-kommentnek kellett volna megelőznie. Mulder azt sem zárja ki, hogy valamiféle "primitív rettegés" állt a balhé mögött, elvégre minden megvolt hozzá: elhagyott hajó, éjszaka, fura hangok. A helyi zsaru azt is elárulja, hogy az áldozatok valami Ghoulit kerestek. H-val, mert arra nagyon kényes.

A fekete-fehér nyitójelenetben egy első és második látásra is zakkant fazon magyaráz a marslakókról egy kiürült kajáldában, amíg a szkeptikus pultos rá nem ébreszti, hogy az ablak, amelyen keresztül az űrlényt észleli, valójában tükör. A pasas eleve nem egy Brad Pitt, de az is nyilvánvaló, hogy azért általában nem ezt a gigafejű, háromkarú retró idegent szokta látni reggeli borotválkozás közben. Ja, és a pultos meg maga az ördög.

Amikor a főcím után a Nagyláb-jelmezes Muldert pillantjuk meg, aki a legendás szörnyről, meg a természet varázsáról értekezik, már egyértelmű, hogy ez egy vicces rész lesz. De még mennyire! Hősünk ezt még nem sejti, így miután megbeszélte a következő randit a továbbra is tisztázatlan párkapcsolati státuszú Scullyval, majd egy ismerős ragasztószalag-ikszet fedez fel az ablakon, izgatottan indul éjjeli találkára...kivel is?

Rockkoncerten pörgő fiatalemberrel nyitunk, akinek azonnal lehervad az arcáról az alkoholos crowdsurfing utáni vigyor, amikor a tömegben saját morci hasonmását pillantja meg. Ha nem az X-aktákban lennénk, elintézhetnénk annyival, hogy nyilván az ikertesója, aki egyben az AA-szponzora, és most kellemetlen beszélgetés elé néznek. De ott vagyunk. A srác a sokk hatására pánikszerű ittas vezetésbe keveredik nyakán a rendőrökkel, plusz a doppelgängerrel, hogy aztán bele is rohanjon egy fába, ahogy kell. Az a hülye természet. Mulder jópofáskodva vázolja a sztorit Scullynak, és hamar kiderül, hogy ez nem az első eset: mostanában aggasztóan sokan lesznek "öngyilkosok", miután szembenéztek saját magukkal. És nem átvitt értelemben. A rocker Arkie Seavers elsőként élte túl a találkozást, ezért ideje vele elbeszélgetni az előzetesben, ahol mostoha körülmények között kénytelen sebeit nyalogatni. Amíg teheti.

Miközben rémesen rossz arcú fegyveresek dübörgő rockzenére száguldanak Mulder(ék) meghitt, FBI-aktákkal és űrlényes papírnehezékekkel kidekorált otthona felé, az érintettek a közelgő támadásról mit sem sejtve szundítanak a kanapén. A tévében éppen egy lenémított koncertfelvétel megy, mert ennyire laza arcok ők. Először Scully riad fel, de még nem a lövöldözésre, hanem az ember telefonjára, amelyen az elvileg elhunyt Richard "Ringo" Langly próbálkozik recsegős videóhívással. Azért zavar ilyen későn, mert ő is sejti, hogy már nincs az élők sorában, amiről muszáj beszélnie valakivel. Érthető, ezért vannak a jó barátok. Közli, hogy amennyiben tényleg halott, akkor valakik „tudják azt, amit ő is”. Mielőtt kifejthetné, befutnak a barátságtalan vendégek, Mulderék pedig a korábbi öreges punnyadást porrá alázva pattannak fel, és olyan akciót vágnak le, amelynek láttán csak annyit bírunk kinyögni: ezeket megkoreografálták! Az eredmény két hulla, egy szökevény bérgyilkos, egy nagyon rendetlen lakás és két értetlenül kamillázó ügynök. Langly is  vonalban maradt, hiszen még nem oldódott meg a problémája. És tényleg…mi folyik itt?