1849. május 11., az utazás ötödik napja (Petőfi továbbra is napirenden)

Idilli képsorokkal nyitunk, könnyű csónak lengedez egy kis tavon, három alak ül benne, de mire kiderülne, kik azok, visszaváltunk a jelenbe a delizsánsz mellett álldogáló őrnagyra, ő merengett el pár pillanatig ilyen líraian. Kemény katonaemberként persze nem sokáig időzik ilyen léha ábrándokon, pár pillanattal később már szokásos pattogó hangján tereli ki a társaságot a Három Szív fogadóból és ad parancsot Batykónak az indulásra.

1849. május 10., az utazás negyedik napja (Petőfi idézetekkel tarkítva)

Reggeli ébredés Hammas Erzsó fogadójában, a Vak Varjúban, a zaklatott éjszaka után az öreg Schwappach hidegvizes dézsába mártogatja a fejét, hogy magához térjen. Matyió teljesen más módszerrel köszönti a reggelt: a fickándozásra mindig kész Kitust gyömöszöli hátulról. Az összekötözött Vödricet Schwappach kiszabadítja, a cukrász érthető módon nem túl bőbeszédű, élénken él benne a szerencsétlen Kordalésza kegyetlen halálának emléke, ezért csak „maguk gyilkosok”-kal szól vissza a spionfőnök köszöntésére. Nem elég a szellemjárás, a tanácsos reggelre kelve még két kihullott odvas fogát is megtalálja a párnáján, tanácsot kér Erzsótól, mit jelent ez. A fog halált jegyez, feleli a banya, egy fog egy, két fog két halált. Schwappach nem veszi túlságosan a szívére, ezek szerint kétszer fogok meghalni és kétszer feltámadni, röhög hangosan. Majd a kaja után érdeklődik Erzsótól, ebédre galamblevest főzök, mutat a némber egy kosarat. Matyiő és Schwappach elhűlve látja, hogy a kosár tele van postagalamb tetemekkel, Caligula, Martinovics, Szent Johanna, Daidalosz, sorolják a néhai szárnyas postások neveit. Átkozott némber, átkozott hely!, dühödik fel Schwappach és kiadja a parancsot az azonnali indulásra.

A hajnali Dudvág partján kezdünk, az öreg Schwappach és Vödric itt töltötte az éjszakát a révnél, várva, hátha felbukkan a zöld delizsánsz. A cukkerlit izgatja a halottaskocsi felirata, Dalfalvi és Társa, mégis, ki lehet az a titokzatos társ? Schwappach szerint az nem más, mint maga a halál, aki amúgy a legjobb üzlettárs, mert nem csap be senkit. Majd jólinformáltságát fitogtatva Schwappach szóba hozza Vödric hajdani csárdacseléd kedvesét, mi is volt a neve, Hajnalka, Csíborka, Piroska? Pironka!, teszi helyre Vödric a provokátort. Schwappach egy idő után kénytelen belátni, hogy nem erre fognak jönni az üldözöttek, ezért az indulás mellett dönt, de előtte még megreggeliznek. A révésztől osztyepkát (kerek, füstölt juhsajt) rendel és élvezettel szagolgatja: Akár a huszárkapca, csettint elégedetten és nekilát, a cukrász azonban nem tart vele. Ez a sajt olyan büdös, mint a maga lelke, veti oda, de a tanácsos nem sértődik meg. Van terve arra az esetre, ha esetleg győzne a felkelés: visszavonul szőgyéni kastélyába 50 birkával és kitanulja a sajtkészítés fortélyát.

1849. május 8., az utazás második napja

Vízkeleten hagytuk magára a postakocsit és utasait, a serfőző Juszagos házában éjszakáztak, ahonnan másnap hajnalban indulnak tovább. Juszagos hajtja a lovakat, mert ő ismer egy rejtett gázlót a Dudvágon, nagy elánnal hajt be a vízbe, a nők rémülten sikoltoznak és kapaszkodnak, a férfiak csak kapaszkodnak. Szerencsésen elkerülnek egy úszó fatörzset és hamarost át is érnek a túlsó partra, Juszagos útmutatása alapján innen Galántára kell eljutniuk, ahol Kalivoda, a félszemű kovács szerez majd nekik passzust, jelszó: Sarlós Boldogasszony napján sose vigadok. Estilla két rúd bejglivel gondolja megjutalmazni a serfőzőt a segítségért, Schwappach ezt ellenzi, a bejgli titkos, ne is említsék. Így az őrnagy részéről Juszagos jutalma csak egy kézszorítás és egy „Éljen Kossuth!” felkiáltás, tűzze a kalapja mellé, amikor eső esik karikára.

1849. május 7., az utazás első napja

Az útra készülőben Schwappach őrnagy átnézi a grófnő néhai bátyjának, Thalvizer Dorozsmának a fegyvergyűjteményét, meglepetésre Karola valamennyi fegyver nevét és működési elvét ismeri. Schwappach végül egy puskát, egy jurátuskardot és egy zsebpisztolyt választ ki, és elhelyezi a málhában. Jön Csepke, a régi hűséges házicseléd, aki mostanra már vaksi és félig süket, mégis segít a pakolásban, múltbeli erényeiről a grófnő rögtönzött előadást tart. Ennek lényege, hogy fénykorában Csepke igencsak buja némber volt, például Karola idős apját hatszor fordította vissza a haldoklás útjáról női bájai, főként dinnye nagyságú csecsei segedelmével. Az öreg gróf minden ilyen beavatkozás után úgy meggyógyult, hogy többnapos vadászatokat rendezett. Csodás, mesés idők! Az utasok bekászálódnak a delizsánszba, az őrnagy szökés ellen kötelet akaszt a kocsis nyakába, aminek másik végét a saját kezébe fogja. A bakról Batykó az útirányról érdeklődik: Merre? Balra, Debrecenbe!, adja ki a pontosnak nem igazán tekinthető iránymutatást Schwappach.

Belecsapunk ebbe a régóta várt sorozatba, elvégre évek óta nem láttunk színvonalasnak szánt új magyar sorozatot a tévében, itt a blogon meg végképp nem. A magam részéről nem fogok sem a sorozat költségvetésével, sem az első részről szóló fogadtatással foglalkozni (maximum egy megjegyzés erejéig: az Index teljes mértékben lehúzó kritikájával egyáltalán nem értek egyet), csak az elkészült produkcióval. Aki olvasta a könyvet, az tudja, mire számíthat, aki még nem, az olvassa el, szerintem akkor a filmet is jobban fogja élvezni.

1809. június 14-én kezdünk, a Napóleon serege ellen vívott győri csata után. Nemesi felkelő hadaink a túlerőtől vereséget szenvedtek, a csatamezőre akkor érkezünk, miután nemes Elepi Kőszál, debreceni cívis megmentette Vödric Demetert egy rátámadó francia ulánustól. Kőszál először csak az ellenség bal, majd később a jobb karját is levágta, így a francúz hasonlatossá vált a Gyalog galoppból ismerős Fekete Lovaghoz, de végül Kőszál bezúzta a fejét, és elröppeni készülő lelkét befogta az iszákjába. Pénzt viszont nem nagyon talált nála, csak egy nyakláncot, rajta cukrászmestert ábrázoló medállal. Kőszál átnyújtja a hálálkodó Vödricnek a láncot, majd befejezve a halottak fosztogatását, lóra száll és maga mögé ülteti Vödricet.