1849. május 10., az utazás negyedik napja (Petőfi idézetekkel tarkítva)

Reggeli ébredés Hammas Erzsó fogadójában, a Vak Varjúban, a zaklatott éjszaka után az öreg Schwappach hidegvizes dézsába mártogatja a fejét, hogy magához térjen. Matyió teljesen más módszerrel köszönti a reggelt: a fickándozásra mindig kész Kitust gyömöszöli hátulról. Az összekötözött Vödricet Schwappach kiszabadítja, a cukrász érthető módon nem túl bőbeszédű, élénken él benne a szerencsétlen Kordalésza kegyetlen halálának emléke, ezért csak „maguk gyilkosok”-kal szól vissza a spionfőnök köszöntésére. Nem elég a szellemjárás, a tanácsos reggelre kelve még két kihullott odvas fogát is megtalálja a párnáján, tanácsot kér Erzsótól, mit jelent ez. A fog halált jegyez, feleli a banya, egy fog egy, két fog két halált. Schwappach nem veszi túlságosan a szívére, ezek szerint kétszer fogok meghalni és kétszer feltámadni, röhög hangosan. Majd a kaja után érdeklődik Erzsótól, ebédre galamblevest főzök, mutat a némber egy kosarat. Matyiő és Schwappach elhűlve látja, hogy a kosár tele van postagalamb tetemekkel, Caligula, Martinovics, Szent Johanna, Daidalosz, sorolják a néhai szárnyas postások neveit. Átkozott némber, átkozott hely!, dühödik fel Schwappach és kiadja a parancsot az azonnali indulásra.

A szölgyéni kastélyban is ébredezik a másik társaság, Amadé meglepődve veszi észre a kerti medencében égő tüzet, amire a grófnő Batykó segítségével sorra dobálja a bátyja ruhatárából elhozott ancúgokat. Nincs többé bátyám, ne is emlegesse!, vágja oda az őrnagy kérdésére, szegény öreglányt ezek szerint tényleg nagyon megviselte az éjszaka megtudott infó néhai bátyjának kiskorú lányok iránti gerjedelmeiről. A gond csak az, hogy ily módon tűzre került az Estilla által hordott redengó is, mit húz most fel szűzies testére a 27 éves zsenge leányzó? Végül azért sikerül  valami ósdi szerkót előtúrni a szekrények mélyéről, mit mondjak, ez az utazás nem a finom női ruhaköltemények bemutatásáról szól Estilla számára. Batykó beszámol az éjszakai anyácskás szellemjárásról, sőt még Matild tante is előkerült, Schwappach persze nem hisz neki, csak kiröhögi. Pedig a ház tele van kísértetekkel, erősíti meg Karola, az őrnagy már éppen őt is leintené, amikor kilép a szobából Estilla és közli: Anyácskámmal álmodtam. Az őrnagy egy darabig néz, most ő hülyült meg vagy a többiek, de aztán nem szól semmit csak kiadja az ukázt az indulásra.

A delizsánszban a grófnő megint a villásreggeli témájával jön, Amadé kijelenti, ő nem gondol saját éhségére, csak a honvédekére. Akkor miért nincs a harctéren, hogy vigasszal szolgáljon nekik?, kérdezi Karola, az őrnagy máris pattogni kezd, csak nem gyávasággal vádolja őt a matróna? Ön ritkán éhes, csupán arra célzok, válaszolja Karola, de nem vagyok biztos benne, hogy az igazságnak megfelelően. Estilla fecsegni kezd atyja kedvenc italairól, reggel juhtejet, este barbarászt (tejből és eperszirupból készített ital) szokott inni a jó öreg, sőt egyszer valami hajóskapitánytól egy üveg sampanyert is kapott, de azt fel se bontotta. Pedig a jóember lánykérőbe jött vele, de a cukrászmester elhajtotta. Karola helyesli a döntést, hajósember sosincs otthon, nem tudja a feleségét kényeztetni, mire Estilla: De azért megpróbálhatta volna.

Párkány felé közelednek, nem sejtve, hogy a gyászhintó nem sokkal korábban szintén arra járt, látjuk is, amint egy honvédszázad mellett hajtanak el, a katonák tisztelettel adnak utat a halottaskocsinak. A tanácsos és Vödric elrejtőzik a függöny mögött, Kitus szívettépően zokog a bakon. Átgurulnak a hajóhídon és megérkeznek Eszтergomba, ahol egyenesen a Könnyek Nélkül nevű halotti hivatalhoz mennek, öröm-halál, megváltás, tartós koporsó, hirdeti a bejárat fölötti bíztató felirat. Czeller Filep helyi rezident azonban nem jön ajtót nyitni, az egyik szomszédtól megtudják, hogy pár napja egy özvegy alaposan összeverte valami rúddal, azóta a Zöldfa kocsmában gyógyítja magát. Odamennek, de Czeller teljesen mata, merevrészegen ül az egyik asztalnál, égő pipájával éppen felgyújtva saját mellényét. Schwappach egy pohár vízzel eloltja a tüzet és kénytelen elkönyvelni, hogy Czeller rezidentet végérvényesen elvesztette a spionhálózat.

A bőbeszédű kocsmáros hosszú monológba kezd, beszél mindenféléről, többek közt egy Fatyék nevű jósról is, amiket az jövendöl, az mind beválik, Schwappachék máris hajtanak oda. A látnok a város szélén egy fa alatt üldögél és hátra sem nézve sorolni kezdi, kik érkeztek hozzá: egyikőjük valami miniszterféle, az asszony fehérmájú, szereti kikotorni a vásárfiát a gatyából, a másik ember szekretáros és kést eresztett a fehérmájú férjurába, a negyedik meg cukrosmester, akire jó lesz vigyázni, mert szökni készül. Schwappach egy hatossal jutalmazza és kérdezi, lát-e valahol egy zöld postakocsit, a látó ember bólint, mind a hét szememmel látom. Az egyik utas kisasszony, dobozában magyari manó, kísérője búbos vén tyúk. A tanácsos újabb hatost dob neki, de Fatyék hiába esik transzba, a többi utasról nem mond semmit. Dalfalvi ajánlkozik, ő szívesen kinyomja a táltos mind a hét szemét a további infókért, mire Fatyék gyorsan elmondja, hogy az utasok Szőgyénben éjszakáztak, bár a kísértetek miatt igencsak nyugtalanul, és most itt járnak valahol a közelben.

Ebben igaza is van, mert a delizsánsz is elhalad a korábban látott honvédszázad mellett, de őket feltartóztatják. Amadé mutatja a Kalivoda kovács által készített passzust, de az a parancsnok, lajtnant Heller Pongrác szerint nem érvényes. Schwappach hiába hivatkozik titkos küldetésre, az nem hatja meg Hellert, szerinte az őrnagy katonaszökevény vagy osztrák kém. Bezáratja a társaságot a delizsánszba egy káplár felügyelete alatt és a menettel együtt elindítja Esztergom felé. Batykó kérdezősködni próbál, akasztani fogják-e őket vagy deresre vonni, ő úgy hallotta, hogy az utóbbi sokkal fájdalmasabb, a káplár azonban nem áll szóba velük. Estilla rémülten pislog, fogja fel kalandnak, kedvesem, igyekszik őt megnyugtatni a grófnő. Kösz szépen.

Heller a nemzetőrség laktanyájában a sánta Pándi Samu százados felügyeletére bízza a foglyokat, ő legkésőbb tíz nap múlva visszatér hadbírói paranccsal, addig zárja be őket a kóterbe. Pándi panaszkodik, az egész laktanyát átvezényelték Komáromba, se börtönőr, se szakács nincs, hogy lássa el a rabokat egyedül? Vigye őket magával a Zöldfába ebédelni, utána csolnakázzanak a Dunán, este meg menjen velük teátrumba!, dühödik be Heller és lelép. Amadé persze azonnal megvesztegetéssel próbálkozik, ezres bankót kínál a bécsi National Zettelbanktól, de Pándi nem kér a pénzből, a fáklyával a pince boltozatán összegyűlt lelkekre mutat: Ezeknek mindnek magyar ember volt a gazdája, akiket itt öltek meg a börtönben, adja nekik a pénzt. A látványtól Estilla ismételten elájul. Pándi azért kaját szerez nekik, a Zöldfából halpástétomot, amiről nem tudja, hogy a bőbeszédű kocsmáros azért adta oda ingyen, mert megromlott. A tökrészeg Czeller hozza a tányérokat, de a lépcsőn lebucskázik, összetöri magát és a rabok szerencséjére az edényeket is. Batykó szomorú dallamot kezd fújni a jágerhornon, majd kijelenti: Evvót a halpástyétom gyászmenüett.

A másik gyászvonalon a halottaskocsi siet vissza a városba, Matyió és Kitus gerlepárként csókolózik a bakon, és persze hamar kész a baj: az egyik kerék kőre fut és eltörik. A kerékgyártó másnapra ígéri a javítást, két órát kap rá, vágja oda Schwappach olyan metsző hangon, hogy a mester jobbnak látja, ha azonnal nekilát. Átmennek a Zöldfába ebédelni, a bőbeszédű kocsmáros jófajta húsokat forgat rostélyon, azzal kínálja a vendégeket, akik derekasan neki is látnak. A kaja után a tanácsos elégedetten dől hátra, ritkán lehet manapság húshoz jutni. Ugye milyen finom a szamár pecsenyéje, pedig sokan lebecsülik, egy sipotáré (román jogász) volt, itt verte agyon a ház előtt, mert nem akart továbbmenni, köszöni meg a fizetséget a fogadós. A társaság tagjaiban bennreked a szó, de szerencsére a néhai szamár egyiküknél sem törekszik vissza a napvilágra, így aztán kocsira szállnak és indulnak tovább.

A kóterben Schwappach továbbra is szökést tervez, csak ötlete nincs. Nem úgy Batykónak, aki szerint a dobozi ember segíthet, Estilla máris előkapja az etüit, Batykó meg kimondja a varázsigét: Rózsafüzér!, amire persze nem történik semmi, így Karola kénytelen közbeszólni: Fürtös gyöngy! Füzegy előpöndörödik, maradék mogyeri, itt vogymuk, jelenti ki, az álmélkodó őrnagy gyorsan parancsot ad, szabadítsa ki őket. Füzegy sorra kitépi a rácsos ajtókat a helyükről és a csapat elindul a kijárat felé, majd át az udvaron, micsoda bájos kaland, borzong kéjesen a grófnő. A delizsánszba a lovak befogva, fegyverek, ferslóg a helyükön, nyugtázza az őrnagy. Rabok voltunk mostanáig, jelenti ki vigyorogva, ám ekkor előkerül a sánta Pándi és fegyvert ránt. Schwappach visszaparancsolja Füzegyet a dobozkába, az így támadt forgószél szerencsésen ledönti a lábáról Pándit, és a postakocsi gyors tempóban elhagyja a laktanyát, Batykó diadalmasan fújja a kürtöt.

Amadé úgy örül a sikernek, mint kutya (és Matyiő) a farkának, ezt okvetlenül megemlítem Kossuthnak, suttogja bele a dobozba Füzegynek. Halál a spionokra, bocsásson meg, az ön atyja is lógni fog, de önt nőül veszem, mondja lelkesülten Estillának. (Így ment a lánykérés régen, kemény idők voltak, na.) A nagy örömben majdnem ismét belefutnak a honvédszázadba, de Batykó szerencsére még időben észleli őket és a kertek alatt haladva sikerül elkerülniük a találkozást. Nem veszik észre, hogy egy dombtetőről magányos lovas figyeli a kocsit, de mi látjuk, hogy a jóképű Badagány az, a korábban már látott limlomász. Azt sem tudják, hogy előttük nem sokkal a gyászhintó éppen felhajt a hajóra a visegrádi révnél, a révész frissen fogott halat akar eladni az öreg Schwappachnak, merthogy a révészkedésből nem lehet megélni. Kellett nektek Kossuth!, reagál lenézően a tanácsos. Járt itt Kossuth, kapott a szón a révész, de nem kért hajót, úgy átment a vízen, mint Krisztus urunk!

A delizsánsz is megérkezik a révhez, és amíg a hajó visszatértére várnak, a nők bevonulnak a fogadóba, ahol barbarászt szeretnének inni. A kocsmáros olyat persze nem tart, nem is ismeri, helyette inkább budai szlankmenka bort ajánl, ő is csak azt issza. Beszél sokmindent, olyanokat mint: a magyar háromszor iszik: ha jókedvű, ha rosszkedvű, és ha száraz a nyelve töve, stb. stb, a nők a szomjúságtól már majd’ elepednek, mint Elepi Kőszál (bocs), mire a kocsmáros végre észbekap és mentegetőzve indul a pincébe: Bocsánat, ugye nem haragszanak rám? Mert a magyar háromért haragszik: ha pénzt kérnek tőle, ha a pipáját bántják, meg amikor tótnak mondják. De végre hozza a kancsót, pont ekkor lép be az ivóba Badagány. Szeretem önt mindhalálig, rikkantja az ajtóból, mire Karola: Tévedés lehet, ámbár hízelgő. (Itt kicsit megálltam röhögni.) Erre Badagány a pontosítás kedvéért Estilla lába elé veti magát: Te nagyvilágnak legnagyobb gyémántja! Apád, anyád nálam jobban nem szerethet! Estilla halk sikkantással fogadja a vallomást.

Lírázni azonban nincs idő, mert ekkor beront Amadé, puskával a kezében. Badagány persze nem retten, lőjön csak, bíztatja az őrnagyot, majd ismét Estillához fordul: Fogadja szerelmi zálogomat, anyám koskétlijét (főkötő). Ha ön fának lesz pompás virága, akkor én fa leszek! Ön tetem lesz, emeli célzásra a fegyvert Schwappach és lő, de a puska csütörtököt mond. Badagány ezt kihasználva fellöki az őrnagyot, kifut az ivóból és lóra pattan. Schwappach indulást rendel el, de még a révhajón is dühöng, hiába nyugtatja a grófnő: Örüljön annak, hogy menyasszonya más számára is kívánatos, különben is, hadd válasszon Estilla, melyik zsarátnok kínozza. Én már választottam, jegyzi meg halkan a lány, Amadé ebben saját státuszának megerősítését látja, bár a helyében én nem lennék ebben olyan biztos.

Az alkony közeledtével az öreg Schwappach úgy dönt, Vácon fognak éjszakázni a Curia beszállóházban. A szervilis Matyiő éjszakára felajánlja főnökének Kitust, a tanácsos nem nagyon tiltakozik, bár szerinte kicsit sok rajta a háj és a zeg-zug. Az étteremben asztalukhoz telepedik Péntek Kajetán huszár százados, aki Lembergből szökött haza a katonáival, és közben komoly kardvágást szerzett a hasára, amit most büszkén mutogat. A zenekar belekezd valami polkába, minden vendég táncolni indul, Schwappach és Dalfalvi ezt kihasználva felkap egy sült malacos tálat az egyik asztaltól és kivonul vele a halottaskocsihoz vacsorázni, Kitus egy üveg borral jön utánuk. Majd felvonulnak a szobákba lepihenni, Vödricet persze megkötözve a koporsóban hagyják.

A delizsánsz is megérkezik és megáll a Curia előtt, de Amadé másik szállásra akar menni, mert itt túl nagy a zaj és hangos a zene. Ó igen, és itt talán még ágyban is alszanak, teszi hozzá pikírten Estilla. Az őrnagy végül a Három Szív fogadónál állítja meg a kocsit, Vijola néne, a tulaj felesége már készíti is a vacsorát. Férje, az öreg Suhajda rozoga ugyan és alig lát, mégis be akart állni honvédnek, az őrnagy elérzékenyülve ereszkedik térdre az öreg előtt: Éljen a honvédség! A vacsora egyszerű rántott leves káposztadarabokkal, a grófnő javasolná igénybevenni Batykó terülj-terülj asztalkáját, de Schwappach nem enged: Azt esszük, amit a nép. Moslék az íze, de azért nem rossz. Esti szórakozásnak Vijola néne a csontházban tervezett ascensiót (felemelkedés) ajánlja, a társaság fel is kerekedik megnézni a látványosságot, képes-e az imádság felemelni az embert a földről. Az őrnagy Batykót az öreg Suhajda őrizetére bízza és elindulnak.

A várt eseményt azonban nem várt fejlemény zavarja meg: a csontház tetőgerendái közt ismét feltűnik Badagány és bókokkal halmozza el Estillát, aki irul-pirul, izzad. Amadé bedühödik és gyorsan visszakíséri a hölgyeket a szállásra, és éppen elmennek a Curia beszállóház mellett, amikor az emeleti ablak kinyílik és a mit sem sejtő Schwappach Ferdinánd nagy elánnal kilöttyenti az utcára a megtelt éjjeliedény tartalmát. Huh, ez közel volt. Eközben Kitus kioson Matyiő mellől a halottaskocsihoz és szoknyáját felhajtva ráül a koporsóban alvó Vödric hímtagjára. Kéjesen mozgatja magát, a cukkerli csak pislog. Az ascensiót a botrány miatt persze elhalasztják. Amadé puskával tér vissza a csontházba, de az addigra már kiürült, az őrnagy tehetetlen dühében a levegőbe lő, amiért Badagány már elment. A lövéssel egy időben megy el Kitus is és kielégülten lekászálódik az alvást színlelő Vödricről.

Karola és Estilla megint a bejglik megdézsmálásában keres vigasztalást. Estilla zavarodott, ilyen bókokat, amiket Badagány mondogatott neki, Amadétól sose kapott, a grófnő sajátos életvezetési tanácsot oszt meg vele: „Kedvesem, a bakkecskék sorban állnak, ahol véget ér az egyik, kezdődik a másik, a fej után a sorban mindig a farok következik, a farok után megint fej. Aztán megöregszik, és álmatlan éjszakákon terelgeti az egész mekegő nyájat. Az egyik férfi szavakat sző, a másik lő. Ezt a darab dióst meg felezzük el, ha nincs ellene kifogása.”

Az őrnagy ezúttal a zöldségespincébe zárja éjszakára Batykót, aki ismét hiába tiltakozik a bánásmód ellen, hát miért nem alhat egyszer már ő is ágyban? Éjszaka aztán meglátogatja anyácskája és kéri, a galambtoll szárát szúrja a szívébe, mert ha nem, akkor örökre eltűnik. Batykó némi rábeszélés után végül megteszi, de anyácskája nem ölt alakot, hanem nyom nélkül elenyészik. Megöltyem, a másvilágról is kiűztyem, sírdogál kétségbeesetten Batykó.