Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 7x16 – Lélekharang

2009. november 10. 11:00 - Llew

A helyszín a legújabb, erdő közepi földtúrásban elhelyezkedő, négy sátorból álló Alfa-bázis. Carter az egyikben bütykül, Jacob pedig neki hisztizik, amiért az antiszuperkatona fegyver még nincs kész, ráadásul Selmak miatt a kávéról is le kellett szoknia. Szerinte a csúzlinak már hetekkel ezelőtt el kellett volna készülnie. Talán kicsit szűkre szabták a határidőt, tekintve, hogy a lánya szerint csak egy hónapja szerezték meg a kockát, és közben ő még megmentette egy űrhajó legénységét, egy bolygó lakosságát, és egy goa’uld gazdatestet. Az igaz, hogy volt ideje bepasizni is, de ennyi csak kijárt ezek után. Azonban ma sem fogják befejezni a fegyvert, mert megszólal a riasztó, és Glen hadnagy tudatja velük, hogy goa’uld hajók léptek a légkörbe, ezért azonnal evakuálnak a Béta-bázisra.

A Parancsnokság is értesül a támadásról, Hammond szerint még kilencven ember hiányzik a leltárból. O’Neill csodálkozik, hogy a titkos bázis lelepleződött, mire Teal’c kijelenti, hogy a goa’uldok nyílván megtudták a helyzetét. Brávó, szöveget írnak egy hallgatag karakternek, csak hogy mozogjon a szája. Az átküldött MALP eldől, mert a kapu pofára esett, így a járat egy gödörbe vezet. Nem baj, Jack szerint jó lesz fedezéknek, ha már úgy is az ismeretlenbe érkeznek majd. Odaát azonban semmi lövöldözés. Fogják a létrájukat – ami vagy az egyikük zsebében volt, vagy Jack macguyverkedte össze, mivel az előző képen sehol sincs – és a kis gödörből kimásznak egy nagyba, amit az önmegsemmisítő csinált a bázisból.

Az utánuk érkező CSK-3-al neki állnak túlélőket keresni, bár Reynolds ezredes nem tudja, ki élhette túl a robbanást. Például az, aki magával ellentétben szerepel a főcímben. Szóval, kuss, és inkább törődjön a saját seggével, mert a múltkor is meglőtték – olvaható le O’Neill arcáról. A további konfliktusokat elkerülendő ellentétes irányba indulnak. Jackék egy füstölgő tisztásra, Reynoldsék az erdőbe. Teal’c talál egy szuperkatona mellpáncélt, és egy fatörzs alatt szundikáló Jacobot. Daniel visszakíséri a Földre a többi túlélővel együtt, akiket Reynoldsék találtak, O’Neillék pedig a rájuk bízott, és többé-kevésbé hatásos prototípussal felfegyverkezve tovább keresik Cartert.

Mivel ez volt a 86. Alfa-bázis, a Pentagon kíváncsi, hogy hol sikerült megint elszúrni. Hammond tábornok nyomozást rendel el, és szépen sorban mindenkit kihallgatnak. Green őrnagy szerint a csillagkaput lebombázták, jöttek a szupermókusok, ezért Riley ezredes mindenkit bezavart az erdőbe, míg ő hátra maradt, hogy az önmegsemmisítő biztos felrobbanjon. Jacob Danielnek meséli el, hogy a laborajtót – Glen hadnaggyal együtt – pont akkor lyuggatta ki az egyik fekete szuszpenzoros, mikor már éppen indultak volna. A fegyver második lövésre leszedte, de Samnél csak egy feltöltött energiatelep van. Amit max hozzávághat, de úgy nem tesztelték a hatékonyságát. A támadás viszont azt jelzi, hogy Anubisz tud a fegyverről, szóval valahol információ szivárgott ki.

A jaffa vezető van soron a kihallgatáson, aki a változatosság kedvéért a tok’rákat hibáztatja. Mondván amazok folyton sunnyognak, hisz azt se mondták meg, hogy a van egy kémük az Olokun nevű goa’uld emberei között. Akit, mint kicsivel később kiderül, Anubisz elfogott, mikor legyőzte az ismeretlen kukacot. További rossz pont a tok’ráknak, hogy a csatában sok-sok jaffa is meghalt. Jackék Carter nyomára bukkannak, aki ugyan megsebesült, de sikeresen rejtőzködik a szuperkatona előle. Azért az írók egy jelentben majdnem átverik a fejünket, hogy kicsit aggódjunk érte, de egyelőre felesleges.

A tábornok meghallgatja a tok’ra főnököt is, aki – minő meglepetés – a jaffákat hibáztatja. A kémre vonatkozó egyenes válasz helyett mellébeszél, hogy a földiek is eltitkolták a Prométheuszt. Jacob azért nem tudott az Olokunhoz beépített kémről, mert a Tok’ra Nagytanács többsége úgy gondolja, hogy miatta Selmak túl sok időt tölt az emberekkel, és az érzelmei befolyásolják. Ezért kihagyták a döntésből. Lassan a Béta-bázison is egymásnak esnek a népek, ezért a tábornok kérésére Jacob beszél a jaffa vezetővel, aki ekkor tudja meg, hogy hány tok’r a halt meg, hogy ők tretoninnal szurkálhassák magukat, ahelyett, hogy kukacokat hordanának a hasukban. Áldozathozatal a másik javára egy-egy. Azonban Jacob nem az összes tok’ra nevében beszél, ezért nem lesz közös sörözés.

Carternek nincs egy perc nyugta sem, csak marha nagy mázlija, hogy a feketeruhás nem lő jobban, mint a jaffák, így nem szedi le, amíg iszik a patakból. Helyette lelövi az őt kereső UAV-ot, de legalább Carternek lesz mivel játszania. A gépen lévő rakétával állít csapdát a szuperkatonának, de sikeresen mellé lövi. Aztán meg döbbenten nézi, ahogy az kimászik mellette a földkupacból.

Szerencsére befut a lovasság, és amíg Teal’c alaposan körbelövi a fazont, addig Carternek van ideje visszafutni a fedezékbe. Oda adja az érkező Jacknek a felöltött energiatelepet, ő pedig lelövi a Frankenstein kukacot. Győzelem, összeborulás. A Szövetséget illetően nem ilyen jó a helyzet. A tok’rák elmennek, mert tovább akarnak titkolózni, amit így nem tudnak. A jaffák is elmennek, mert szeretnének a saját lábukra állni, mindenféle pesztrálás nélkül. Jacob a tok’rákkal tart, ezért egy időre elköszön Samtől.

Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása