Apófisz legutóbbi – immár véglegesnek nevezhető – megölésének az volt a hozadéka, hogy az agymosott Teal’c visszatért a sötét oldalra, és a folyamatos indeedezés helyett, a kevésbé barátságos megöllek, megöllek lett a leggyakoribb szavajárása. Az agyturkász tevékenységének hála, úgy tűnik újra a régi önmaga lett, de a hülye vigyorából tudjuk, hogy igazából nem. És igazunk is van, csak megpróbálja átverni O’Neillékat, mert a következő percben már katonákkal pankrációzik és shol’va-nak nevezi az őt meglátogató Bra’tac mestert. Az öreg lezattolja, majd kiszedi a szimbiótáját, mondván, hogy csak egy megoldás van az észhez térítésére.

Mivel a pszichiáter láthatóan nem vált be, jöhet a M’al Sharran szertartás, ami a halál küszöbére viszi a pácienst, ahol a lázálmok közepette lepereg előtte az élete és rádöbben, hogy ő igazából a jó fiúkkal van. Azonban nem lenne benne semmi pláne, ha nem lenne veszélyes. Bra’tac eddig két jaffával játszotta el, akik ugyan meghaltak, de szerinte már biztosan szabadon. Szóval azok is tekinthetők fél sikernek, de különben is a három a szerencse száma.

Fraiser doktornőnek nem tetszik az ötlet, de neki most nincs szavazati joga. Az eljárás kulcsa, hogy addig kell cseszegetni Teal’cet, amíg valami régi emléke elő nem jön. Ezért aztán Bra’tac el is kezdi húzni a „Most hol az istened?” kérdéssel. Kopasz barátunk szerint a fő kígyófej most is csak átveri őket, mint korábban, de Jack 100%-ig, na, jó csak 90%-ig biztos benne, hogy Apófisznak ezúttal tényleg harangoztak. Bra’tac a régi időkre emlékezteti barátját, amitől flashbackkelünk a múltba, mikor még az öreg volt az első jaffa és egy csata után a legjobbakat elvitte a főnökhöz. Teal’cet mint leendő utódját mutatja be, akit Apófisz a faterjáról kezd faggatni. Nézeteik eltérnek azt illetően, hogy apuka cserbenhagyta-e istenét az elvesztett csatával, vagy csak a feladat volt megoldhatatlan. A vége az, hogy Apófisz a kézi készülékkel megvakuzza Teal’c fejét, ami biztos nem kellemes, mert ő még az emléktől is úgy ordít, mintha nyúznák.

Ordítás után jön az eszméletvesztés, a csapat meg kérdőn néz, de Bra’tac szerint ennek így kell lennie. Ezek után közli, hogy maradjanak Teal’c mellett, mert ő most megy kelno’reemezni meg szunyálni, mert fáradt a hosszú utazás miatt. Mindezt úgy mondja, mintha gyalog jött volna a féregjárat mellett, nem pedig rajta keresztül. Carter kíséri a szálására a vendéget, közben ő arról panaszkodik, hogy 137 évesen nem érzi már magát elég fittnek. Az öregeknek semmi sem elég. Úgy sejti még két éve van itt szaladgálni, mert akkorra fejlődik ki benne a szimbióta. Után már nem lesz képes újat magába fogadni, ami a halálát jelenti. Ezek a goa’uldok ügyesen kikerülték a nyugdíj kérdés problémáját.

Az éjszaka további részében O’Neill és Daniel gorombáskodik Teal’ckel, akinek újabb emléke jön elő. Egy jaffa barakkban tér magához az Apófisszal folytatott csevegés után, és a barátjának Va’larnak szegezi a kérdést, hogy miért büntetné egy isten egy fiú apja iránti szeretetét. A haver szerint nem kéne megkérdőjelezni egy isten tetteit. Ezek után magához tér és megpróbálja meggyőzni Jackéket, hogy a szertartás sikeres volt, engedjék el. Azonban ők se kiscserkészek, ő meg nem akkora színész, hogy ezt elhiggyék neki. A kölcsönös szitkozódás eredménye egy újabb emlékkép, amiben ifjú Teal’c egy hóborította tisztáson, félmeztelenül, alumínium úszósapkával a fején, bekötött szemmel játssza Ben Kenobi „hagyatkozz a megérzéseidre” nevű játékát.

Lebegő gömb helyett itt Bra’tac mester támadását kéne elhárítani, persze nem jön össze. Teal’c nehéz fejű tanítvány, azt hiszi, kendő nélkül legyőzné mesterét, de téved, mert Bra’tac hamar földre küldi, majd felveti, hogy lehet meg kéne ölnie makacs tanítványát, mert akkor nem kéne vesződni, hogy a fejébe verje a tudást. Teal’c pedig ne higgyen vakon Apófisz isteni hatalmában, mert ő most sem látja őket, és a hite a harcban sem fogja megmenteni. Danielék tovább baszogatják barátjukat, mire jön is a következő flashback, ezúttal családi idillel. Teal’c éppen a feleségével veszekszik, aki szerint fel kéne dobnia Bra’tacot a hittetlenné válása miatt. Ő azonban elbizonytalanodott Apófisz isteni mivoltát illetően.

Carter is visszatér és érdeklődik, hogy működik-e a dolog. Jackékhez csak annyi jutott el, hogy Teal’c valami anyagról beszélt (Va’lar = velúr), meg asszonynak nevezte Danielt (az emlék feleséggel ordítozott), de szerintük ez a haladás jele. A fiúk elmennek pihenni, Carter a soros virrasztó. Teal’c rögtön meg is próbál hatni az együttérzésére, és igyekszik rávenni, hogy elengedje, de Carter túl racionális gondolkodású ahhoz, hogy istenekbe vetett hitekről szóló dumával meggyőzze. Főleg, hogy megint feltörnek az emlékek, és már részben azokról beszél.

Va’lar egy elvesztett csata után Teal’c segítségét kéri, hogy jóvátehesse a hibát, és bár barátja megpróbálja menteni Apófisznál, csak azt éri el, hogy megkapja Va’lar kivégzésének feladatát. Azonban nem öli meg, hanem szabadon ereszti, mert nem hiszi, hogy istene mindent lát. Egy haldokló jaffa szimbiótáját viszi bizonyítékul Apófisznak. Tisztára, mintha a Hófehérkét látnánk. A főnök simán beveszi a csalást, ezzel akaratlanul is aláásva saját tekintélyét. Jack és a tábornok arról beszélgetnek, hogy ha a szertatás nem válik be, akkor Hammond nem akarja Teal’cet hátralévő életére kísérleti nyúlként egy cellába záratni.

Egy újabb emlékben Teal’cet rémálmok gyötrik, amiért fel kellett égetnie Ré egyik faluját, tele nőkkel és gyerekekkel, meg Va’larral, aki ott bujkált. Majd egy időugrás után azt látjuk, amint Bra’tacnak újságolja, hogy első jaffává választották. A mester erre bölcsen elmeséli neki, hogy az élet ezután sem lesz habostorta, mert bár ügyes játékkal Apófisz hatalmának megtestesítőjeként sok életet megmenthet, de ez mellet majd sok ronda dolgot is kell csinálnia, amitől egy rakás szarnak fogja érezni magát. Újabb ugrás, ahol Teal’c Bra’tacnak mutatja a foglyul ejtett O’Neilléket és arról beszél, hogy lát bennük valamit. Az öreg itt rossz hangulatban lehetett, mert szerinte a legtöbb, amit kívánhatnak Jackéknek, az az, hogy ne legyenek gazdatestnek kiválasztva.

Teal’c szíve megáll, mire Fraiser doktornő elindítja az üssük ki, tegyük vissza a kukacot procedúrát, de jön Bra’tac és közli, hogy sehova, mert most jött el Teal’c számára a választás ideje. A doktornő láthatóan rosszul viseli, hogy az öreg egy félhullával ordítozik, ő meg nem pattogtathatja páciensét a defibrillátorral, de Hammond tábornok is utasítja, hogy maradjon nyugton. Végül mikor úgy tűnik, hogy Bra’tac M’al Sharran eredménye 3-0-ra módosul, maga a jaffa mester dönt úgy, hogy jöjjön az a 220. Ezalatt Teal’c arra emlékszik, mikor megmentette O’Neillékat a kivégzéstől, majd villanások jönnek az elmúlt négy év eseményeiből, aminek a végén magához tér azzal, hogy a szabadságot választja. A szobát betölti az örö' és bódottá', Teal’c pedig újfent hűséget fogad Hammond tábornoknak és a Föld népének.