Politikával kezdünk, divat lesz belőle: a latino polgármester az újraválasztásáért küzd, ezért közleményben tudatja a sajtóval, hogy büntetőeljárást kezdenek egy varrodai tűz ügyében, amelyben négy latina is meghalt. Jessicának és Starknak marhára nem fekszik az ügy, mert eddig soha egyetlen hasonló ügyben sem sikerült elítéltetni valakit, de nincs választásuk. Ráadásul a Martin Allende kölyök, Stark latino asszisztense váratlanul tököt növeszt, és ő is arról győzködi Starkot, hogy cselekedniük kell. Ez az ő epizódja.
A másik történetszál még mindig Julie dolgozata körül forog, és amilyen unalmas, olyan szájbarágós: hazudni sokszor célravezető, de negatív karmát hoz. Az igazgatóhelyettes megfenyegetése ugyanis csak annyiban érte el a célját, hogy nem függesztették fel Julie-t, meg jó eséllyel szemet hunynak majd, de egy iskolabizottság előtt még vallania kell. Drága apja arra bíztatja, hogy hazudjon: az igazság relatív, válaszuk a megfelelőt! Julie hazudik is – a vérében van, nyilván –, de utána jön a picsogás, hogy bűntudat meg minden. Most komolyan, elengedték egy figyelmeztetéssel, ügy végre lezárva, kell ez a nyafogás?
Allende kapcsán a legmeglepőbb, hogy nem homokos – Stark meg is nyer egy fogadást Casy ellenében: „Mondtam, hogy heteró!” –, azt meg, hogy az ő felmenői is varrónők voltak, akárcsak a tűzesetben elhunyt négy asszony, előre sejthetjük. Az írók nem igazán erőltették meg magukat… Az ügyről röviden: egy túlzsúfolt varrodában dolgoztatták a nőket napi 16-18 órában, az elektromos rendszer nem bírta a terhelést, kipattant egy szikra, elfüstölt a ház. Találnak egy tanút (anyát és a lányát), kikérdezik a varroda üzemeltetőjét, és találnak egy levelet, ami bizonyítja, hogy ő jelezte a várható problémákat a tulajdonos-divatdiktátor Z Pruitt felé, az viszont le se szarta – de persze fordul a kocka, az üzemeltetőt Pruitték áthelyezik Malajziába, amivel az USA-nak nincs kiadatási szerződése, a levelezés pedig ilyen-olyan jogi okok miatt nem felhasználható. Ettől kezdve nem bizonyítható a gondatlanság, ejteni kéne az ügyet.
Allende ekkor zseniális ötlettel áll elő, gondatlanság helyett vádoljuk a nagy Z-t rabszolgatartással! Csak rá kell nézni a tanúkra, az anya kész emberi roncs, szolgatudat, két dolláros óradíj, 18 óra munka, szóval így esetleg nyerhetnénk, és mekkora lenne már, nem? Rabszolgatartás LA-ben a 21. században! Stark persze beállítja a szoba közepére és körberöhögi, de aztán Allende elviszi kajálni egy varroda közelébe, és ellágyul, amikor meglátja a dolgozó nők arcát. Az bezzeg nem jut eszébe, hogy eladja a saját tárgyalóteremmel felszerelt villáját, hogy segítsen rajtuk, de egye fene, fiam, tartsd meg a vádbeszédet, legyen akkor rabszolgatartás.
No igen, csakhogy ugranak a tanúk, mert Pruitt kiszivárogtatta a neveiket, híre ment a dolognak, nem kapnának többet munkát és ragozhatnánk. Ettől kezdve semmi nincs a kezükben, csak közvetett bizonyítékok, no meg Stark nagy szája. Le is vág egy megrázó beszédet az esküdtszék előtt, és mit gondolnak? Hogy nyer? Nem, viszont szimpátiatüntetés kezdődik az elhunyt varrónők ügye mellett, Pruitt vállalkozásának tényleges, többségi tulajdonosa pedig úgy dönt, ezt már nem hagyhatja, szóval utasítja az ügyvédet, hogy egyezzen meg Starkékkal. Pruitt másfél évet kap, a családoknak fájdalompénzt fizetnek, és ragozhatnánk. A nagy Z romokban, Allende a fellegekben, hetiügy kipipálva. Egyedül a polgármester elégedetlen kicsit, mert Z nagy adakozó hírében állt, támogatta az iskolaprogramot, meg minden, de hát nem kellett volna kiszabadítani a dzsinnt a palackból, mondja neki Stark.
Facebook kommentek