Chloe a kihalt Végzetet járja szálegyedül: végig az üres folyosókon, a kaputermen, az étkezőn, míg végül egy ajtóhoz ér, aminek nézőkéjén át fény árad a félhomályba. A lány átnéz az üvegen és saját magát látja, akárha tükörben; majd mása hirtelen felnéz és valami kiszippantja a plafonba vágott lyukon át. És máris a víztartályban van, az idegen hajón; légzőkészülék nélkül fuldoklik, üti az üveget, aminek túloldalán az anyja néz befelé, ahogy Chloe tette ugyanezt az apjával pár hónapja. Aztán Chloe elernyed; mikor újra felnéz, már ott a gondolatolvasó kütyü a halántékán és anyja helyén egy kék idegen mered rá a maga teljes rovarszerűségében.

Itt a lány végre felriad, hiszen mindez persze csak álom volt.  A valóságban Scott mellett fekszik az ágyban, aki hiába próbálja megnyugtatni. Chloe végül ott is hagyja, hogy kiszellőztesse a fejét. Végigsétál a hajó üres folyosóin, a kaputermen és végül letelepszik az étkezőben magányosan ücsörgő Rushsal szemben. Mintha csak egy korábbi beszélgetést folytatnának, megbeszélik, hogy megint ugyanazt álmodták és nem emlékeznek mindenre, amit a kék idegenek tettek velük, valamint hogy mindenki más azt hiszi, biztonságban vannak, hogy az idegenek sosem találják meg őket; de ez sajnos nem igaz.

Young ezredes egy erősen homályos tükörféle előtt borotválkozik és nyomasztja magát. Hát igen, valóban otthagyta a kekec Rusht a múltkori részben egy bolygón, összeverve és ájultan és még azt is hazudta, hogy maga alá temette a rókaképűt egy lavina. Ez rettentően nem volt korrekt dolog a rubik-kocka fejalkatú tiszttől, annak ellenére, hogy a nagyokos tudósnak tényleg kijárt pár nevelő célzatú pofon, úgyhogy előre is elnézést kérek, de nem fogom sajnálgatni  lelkiismereti  gondjai miatt ezredes őalattomosságát.

Tehát: Young lelkizik magával és eközben még távolról sem emlékeztet kedvelhető sorozathősre. Később TJ is megpróbál lelkizni vele, mondván, hogy az elmúlt időszakban elvesztett három embert is (Gormant, a bogárköd-eledelt, Spencert, az agyvelőfestő-mázolót és a bájos Rusht, akivel sok elrendezetlen érzelmi ügye volt, legalább is TJ szerint); szóval a szöszi szanitéc felajánlja lélekmasszőri szolgálatait a mufurc ezredesnek, de az szerencsére nem él vele, sőt elég rondán lepattintja a későbbiekre nézve láthatóan egyéb masszőrségekben is reménykedő csajt. Meg is kapja büntetésül a nyakába a pasasokra sokkal kevésbé gerjedő, ámde szörnyen kellemetlen Camille Wrayt, aki arról értekezik vele, hogy Rush halálának körülményeiről leadott jelentésük várhatóan nem azonos felhangokkal fog rendelkezni. Camille szerint Youngnak bőven volt indítéka, viszont nem tud bizonyítani semmit, úgyhogy az ezredes elég hamar lepattintja és megy kőtelcsizni a Földre, hogy jelentést tegyen.

Greer őrmestert a kísérleti nyúl szerepében látjuk viszont: Franklinék kitúrtak valami idegen bolygón egy édesburgonyának látszó növényt, ami az analízis alapján minden lesz, csak édes nem. Greer fapofával megrágja, lenyeli, örvendezik egyet a KINOba, mire mindenki lelkesen ráveti magát az ételre: pechjükre, nem a zöldség volt jóízű, hanem az őrmester igazi katona: ami ehető, azt meg is eszi. Meg is indokolja: Ez igazi étel, emberek! Nem fogunk éhen halni! (Különben is, nem tűnik rosszabbnak a híg betonra emlékeztető színű és állagú porkajánál, amin amúgy élnek). Szóval Greer elkapja Beckert, a szakácsot, hogy tessék csinálni a cseppet sem édes burgonyából cseppet sem édes krumplipürét. Ámde a soros konyhaszolgálatos, mindannyiunk kedvence, a bájosan idegbeteg Spencer nem jelentkezett szolgálatra, így Greer érte megy a szállására. A kopasz azonban nem reagál kedvenc őrmesterünk szólongatására, és nem is nagyon fog már, hacsak nem valami szeánszon, ugyanis az ehhez szükséges agysejtjeinek egy részét a falra kenve tárolja. Greer így már nem sokat tehet érte, azon kívül, hogy értesíti Young ezredest, hogy Spencer őrmesterrel végzett egy lövés.

TJ megállapítja, hogy a halál hajnali 2 körül állt be, plussz-minusz egy óra; a lövést, úgy tűnik, senki sem hallotta, mert Spencer direkt olyan szállást választott, ami távol volt mindenkitől. A test és a falra fröccsent vér mintázata alapján öngyilkosságnak tűnik a dolog; Camille már éppen kezdene belendülni Young felelőtlenségének taglalásába, hogy hagyta, hogy egy ilyen instabil ember fegyvert hordjon, amikor Greer lehűti a lelkesedését: nincs meg a pisztoly. Mivel már akkor sem volt sehol, amikor odaért, az meg igen valószínűtlen, hogy csak úgy elkószált volna (bár derékszíjakkal kapcsolatban már feljegyzett ilyesmit az irodalom), nagyon úgy tűnik, hogy gyilkosság történt.

Életképek a Végzeten. Láthatóan a múltkori fertőzést a megoldás birtokában különösebb következmények nélkül kiheverték. Chloe a kilátófedélzeten jógázik, Scott a tudósok reggeli tornáját vezényli, dr. Park pedig a testmozgás sokkal ősibb formáját választotta egy igencsak nyúlszájú, bajuszos pasassal (érthetetlen az ízlése, de az ő dolga). Rush a műszereket vizslatja, Young Rusht a KINO-n át, Eli kimerült fejjel mered a saját konzolján a szövegre, Franklin valami zöldes vízzel teli üveg oldalú tartályokat ajnároz, Camille meglepően jó rajzot készít egy tengerpartról (bár engem az is meglep, hogy a korlátosan rendelkezésre álló papirt-ceruzát firkálgatásra használja), Spencer beveszi az utolsó kis kék bogyót az orvosságosüvegéből.

A Földön Telford ezredest látjuk, aki ismét a kommunikációs kövek előtt teljesít ügyeletet. Hogy ezt a manust miért nem ásták még el valami sötét erdő szélén apró darabokban a múltkori produkciója után? Ez megint csak O’Neill kompetenciájában ingatja meg a hitemet, a régi énje az ilyeneket már minimum elküldte volna testcserés kommunikációt tanítani az egyiptomi ganajtúró bogaraknak. Ehhez képest most csak a túlórázásról tiltja le hatalmi szóval. Mire a kedves ezredes elmegy Young feleségéhez vacsorázni, aztakurva. Hiszen szegény csaj ki másnak sírhatná el, milyen nehéz ez az őrült helyzet őneki, mint annak, akinek a testével múltkor jóízűt hempergett?

Idegen bolygóra érkezik a hajó népének jelentősebb része, Scott vezetésével. A bolygó kivételesen se nem jeges, se nem sivatagos, a légkőr belélegezhető, a növények zöldek, és bár kissé fülledt-párás a levegő, az eddigiekhez képest ez maga a paradicsom. Miközben Eli ismét önjelölt dokumentumfilmest játszik a KINO-val (TJ és Greer majd’ bepisil, úgy röhög rajta), az emberek növényeket szednek a fákról, gyökereket ásnak ki a földből, láthatóan a gyűjtögető életmóddal barátkoznak.

Az eredményt egy földre terített ponyván gyűjtik össze és ez a sok okos tudós, akik a vizet és homokot korábban lombikokkal és mindenféle színekben világító krómozott ketyerékkel vizsgálták, az étel ehetőségének megítélésére mindössze annyit sikerült kitaláljanak, hogy szépen sorban mindenki megkóstol egy terményt, és ha valaki rosszul lesz tőle, na abból többet nem esznek. Végül mégse az esztelen ízlelgetők egyike repteti meg a rókát, hanem szegény Volker, aki a talán-ennivalók közelében sem járt.

Young orvosi vizsgálatával nyitunk, TJ a pár héttel korábban történt agyrázkódás nyomait keresi a kockafejű ezredesen. Én furcsálkodnék a helyében azon, hogy a pasas a vizsgálat közepén közli a ceruzalámpával, hogy milyen gyönyörű. TJ viszont egyetlen mondatnyi látszatvonakodás után lelkesen nekiáll smárolni az ezredessel, mi a fene? Hát csak annyi, hogy Young a következő pillanatban felébred, Camille várja a kőtelefon mellett.

Átmeneti földi bőrükbe megérkezve meglepődve tapasztalják, hogy O’Neill tábornok egész kis meglepetés-partival várta őket: találtak rá módot, hogy hazahozzák a Végzet népét a Földre. Ha visszaidézzük, azért nem tudnak hazatárcsázni, mert a hajó energiatárolóinak kapacitása az évezredek alatt az eredeti érték 40%-ára csökkent, és ez a mennyiség már nem elég egy galaxisközi féreglyuk létrehozásához. Viszont amikor a Végzet éppen napfürdőzik, elvileg korlátlan energiamennyiség áll rendelkezésére, csak valahogy a kapuba kell vezetni. Ja, és persze ahhoz, hogy a hajó naptankolni menjen, le kell meríteni valahogy a tárolókat, mert nemrég töltötték fel őket.

Új nap a Végzeten. Riley a saját vizeletüket ivó kínai bányászok esetével szórakoztatja Greert, aki őrségen áll a víztartály előtt. Pfuj. Igen, értjük, kevés a víz, de most kellett ezt? Greer is inkább úgy csinál, mintha nem hallotta volna, ami szokásos viselkedését tekintve kifejezetten visszafogott reakció.

Ráadásul kiderül, hogy a víz nem csak kevés, de megmagyarázhatatlan módon fogy is – eltűnt belőle vagy negyvenezer liter, állandó őrség mellett. Bár Eliban felmerül a gondolat, hogy talán elpárologhatott, mikor megmártóztak a napban, de nem, zárt rendszerről van szó, ráadásul az ujrafeldolgozó rendszer sem csöpög sehol, amit mostanában próbálnak gatyába rázni. A múlt hét eseményei után persze van egy ennél mindenkit jobban érdeklő kérdéskör: nevezetesen, ha a Végzet megtöltötte a hasikáját napenergiával, akkor ugyan mi a retkes búbánatért nem tárcsáznak vissza a Földre?

Ott hagytuk abba, hogy a Végzet a napba tart, ami nem túl jó ómen a rajta tartózkodó, viszonylag kevéssé hőálló emberekre nézve. Young közgyűlést tart a kaputeremben, hogy ismertesse a helyzetet: a hajó pályáját nem tudjuk megváltoztatni. A rendszerben van három olyan bolygó, amely talán alkalmas lehet emberi életre; hogy tényleg az-e, azt csak akkor fogják megtudni, ha közelebb érnek. Ha igen, akkor van egy működőképes kompjuk, amely 17 embert képes elvinni; azért csak ennyit, mert a létfenntartó rendszer többet nem képes ellátni. A 17-ből kettőt Young választ ki, olyanokat, akik rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyek feltétlenül szükségesek a komp irányításához és ahhoz, hogy utána életben is maradjanak a bolygón. A többi 15 főt kisorsolják. Young saját magát kiveszi a sorsolásból; ő mindenképpen marad. Ezekkel a korántsem megnyugtató információkkal a szállására küldi a népet, ott várakozzanak.

Camile-nek persze mindenről van véleménye; Young után megy az „irodájába”, és előadja, hogy szerinte az ezredesnek kellene mindenkit kiválasztania. Young kérdésére, hogy ő hogyan választaná ki, ki marad és ki nem, a nő elkezd valami homályos HR marhaságot előadni, hogy tudás és képesség, kor és nem alapján – egyértelmű, hogy nem gondolta ezt végig, csak a saját helyét akarta biztosítani valahogy. Az ezredes szerint ilyen alapon akár azokat is választhatnák, akiket kedvelnek,  majd megkéri szépen, hogy tűnjön el, mielőtt a sorolásból is kizárja.

A bájos dr. Rush-sal nyitunk, aki egymagában gubbad egy konzol felett hullafáradt fejjel. Egyszer csak odavágja a jegyzetfüzetét és átviharzik egy másik terembe, ahol páran Young ezredes parancsára szintén egy konzolt abajgatnak, de nem sokáig, mert Rush kikapcsoltatja velük, mondván, nem viccből tette ezt korábban.

Young és Camille Wray több turnusos eligazítást és információcsere-partit tart az ebédlőnek kinevezett teremben. Itt megtudjuk, hogy kevés a víz, de nagyon, ezért nem lehet zuhanyozni; a csajoknak sem; ezért mindenki büdös, bár van, aki képes finom különbségeket tenni az odőrök közt. Amúgy Eli szerint a zuhany nem is vizet használ, hanem valami ködfélét spriccel, ami aztán felgyöngyözik a bőrön (oké, de abban mi van, ha nem víz?); a tartalék okosok egyike, dr. Brody beazonosította a folyékony hulladék ujrafeldolgozó rendszert, szóval amint működésbe tudják hozni, lehet majd tisztálkodni. Sajnos, ezzel még várni kell, mert a turnus végére érkező dr. Rush ragaszkodik hozzá, hogy senki ne kapcsolgasson be semmit, mert nagyon kevés az energia. Miután közölte eme igényét és belapátolta az arcába azt a híg beton kinézetű, cementszerű por akármiből készült fejadagot, amit jelen helyzetben ételnek csúfolnak, meg is fosztja társaságától a többieket; útban visszafelé azért még falhoz vágja Riley-t a folyosón, mert az hozzá merészelt szólni.

Az előző rész végén elindult a csapat – Rush, Scott, Eli, Greer, Palmer, a geológus, Franklin, akinek a szakirányára még nem sikerült rájönnöm és egy Curtis nevű katona – hogy olyan anyagot keressenek, amit használni tudnak a légtisztító berendezésben CO2 lekötő vegyszerként. A kapun átlépve hófehér sivatagba érnek. A tudós népek pár lépés után előveszik a vödröt, kislapátot, és nekiállnak homokozni; Scott magaslati levegőre vágyva a közeli dűne tetejéről is megtekinti a nagy semmit; Franklin megnézi, hogy vissza tudnak-e tárcsázni a hajóra. Ez utóbbit a megszokott tárcsázóberendezés helyett egy hordozható Ős Nintendóval intézi, azzal, amivel a KINO-kat is lehet távreptetni. A kapcsolat létrejön; nincs akadálya a visszatérésnek.

Rush és Palmer amúgy nem homokvárat építenek, hanem magas koncentrációjú kalcium-szulfátot remélnek találni. Tekintve, hogy a fehér homok valójában gipsz, ami részben kalcium-szulfátból áll, erre jó esélyük van. Palmer elmeséli Elinek, hogy a mészkő főleg tengeri állatok vázának üledéke (Ezek mit tanulnak az iskolában, komolyan?), itt valamikor víz lehetett. Persze rögtön a kapu tövében nem megfelelő az összetétel, az túl egyszerű lenne, úgyhogy Scott jelenti rádión, hogy elmennek világot látni. Young figyelmezteti őket a 12 óra múlva esedékes takarodóra, majd szépen libasorban elindulnak a hófehér dűnék között kiszáradt tómedret keresni.