Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Farm 2x26 – A Norbi Vezír bekeményít (18+)

2016. április 20. 06:50 - Bruti

Szerencsétlen Norbit senki sem vádolhatja azzal, hogy már-már bántóan okos, de ahhoz, hogy diktátor legyen, igazából nem is kell tanult embernek lennie. Volt elég példa erre a történelemben, Ugandában Idi Amin, a szomszédban Ceaușescu se volt egy MTA tag, mégis egy egész népet hajtottak igába, miközben a saját boldogulásukat tartották szem előtt. Persze a Farmon még közel sincs ekkora baj, de az már világosan látszik, hogy ostobáknak hatalmat adni, rossz ötlet. No, de nézzük, mi a jó isten történik Szlovéniában!

1_5.jpg

Indul a hülyezene, Anikó felvázolja a szitut, majd jöhet a tanya felülről. Kicsit irigylem tőlük a környéket, már virágzik a repce, őzikék futnak versenyt a vetésben, szóval minden idilli. Viszont a srácok nem nagyon élvezik, mert éppen valami hodályt próbálnak építeni. Norbi Vezíren ugyanis kiütöttek a megalomán építkezés első jelei, és  valamiért három méter magas épületet vizionál a kecskéknek, de még azon az áron is, hogy nem lesz elég fa befedni azt. Vadember Attila csak forgatja a szemét, meg csikorgatja a fogát (lássuk be jogosan), mert ugye mi a lófasznak egy ötven centis állatnak ilyen belmagasság? Ezt senki sem tudja, csak a Nagy Vezír, viszont ő a fáraók magabiztosságával osztogatja a parancsokat. Attila inkább elmegy jószágot etetni, majd, jutalmul fej magának egy bögre kecsketejet és ott a helyszínen le is húzza. Aztán rámennek a többi állatra is, és Gábor, a másik elmeóriás sietve elmagyarázza nekünk a riportban, hogy kell kecskét fejni, ami azért vicces, mert valamikor régen edzés közben, valami megtámadhatta a beszédközpontját, így minden megszólalása élmény.

2_4.jpg

A vacsora sem hoz megnyugvást, ugyanis Cintia, akinek még megvan a malaca, szeretne segítséget kérni. Attila bevállal egy etetést, de Cintia hercegnőnek ez sem elég, ő egész éjjel aludna. Norbi értelmezésében ez azt jelenti, hogy akkor most lepasszolta a feladatot, de a csaj hevesen tiltakozik. Ő nem akarja lepasszolni, csak valaki csinálja meg helyette. Aham...okos! Közben Briginek az a legnagyobb problémája, hogy ki kell költözni a főnöki rezidenciából, Norbi meg a balhé ellenére, Cintia királykisasszonyt invitálja az új óljába. Éjjel aztán finoman rá is mászik, miközben az istennek se érti, hogy miért eltávolodtak egymástól. Amúgy ennek nem volt valami csaja kint?

3_4.jpg

Az ébredés és a reggeli rutin után újra indul a balhé, ugyanis Norbert Vezír kajaosztás közben kijelenti, hogy ezentúl el lehet dönteni, hogy a kávéba, vagy a reggelibe kérik a cukrot. Heni, aki valamiért nem reggelizik, úgy van vele, hogy az ő akkor eszi meg a cukrot, amikor akarja, és hamar leugatja a zsebdiktátort. Aztán osonó pályán betámad Dia is, aki egy egyszerű kérdést intéz a Vezírhez. Ha egy kanál cukor jár mindenkinek, akkor Norbi miért tett kettőt magának? Erre már nem érkezik értelmes válasz, látszik, hogy a rezsim még csak most bontogatja szárnyait.

4_4.jpg

Kaja után kiosztják a feladatokat és indulhat a meló, de persze ez se megy könnyen. Attila bekóstolja Sanyát, hogy milyen lusta disznó, erre Sanya meg visszavág, hogy Vademberünk fölösleges köröket fut, és sokszor még káros is, amit csinál. Na, ez megakad a copfos torkán, magában rágódik rajta egész nap, de se lenyelni, se kiköpni nem tudja. A csajok közben a konyhában sajtot próbálnak készíteni és igazán ügyesek. Készül itt hagymás, chilis és az isten tudja milyen cucc, én meg nyelem a nyálam, szóval holnap én is nekiállok valami hasonlónak.

5_4.jpg

Este tábortüzet raknak, körbeülik és a kinti életükről sztorizgatnak. Először Diát hallgatjuk meg, aki ki másról, mint édesapjáról mesél. A szerencsétlenre ráférne egy pszichológus, hogy fel tudja dolgozni viszonyát az öreggel. Majd jön Fitnöszguru egy herelógatós, táncos sztorival, és most már kurvára kíváncsi lennék, hogy pontosan miből is él ez a fickó. Gábor megint szerethetően bamba, a gyúrós sztorijával együtt, majd a csajok arra kíváncsiak, hogy mi volt ma Attilával. Ő meg nem rest, közli, hogy egyesek szerint káros amit itt csinál és ez nagyon bassza a csőrét. Látszik, hogy végre megtalálták a gyenge pontját, mert mikor Dia válaszolna neki, akkor csúnyán leugatja, sőt odáig megy, hogy azért nem szereti a lányt az apja se, mert lusta dög. Ezzel a lendülettel vademberünk úgy hazavágta a bulit, hogy már locsolják is lefelé a tüzet, és mindenki jobbnak látja lefeküdni. Míg Dia Cintinek sírja el bánatát, érkezik hozzájuk Gábor, aki nemes egyszerűséggel kiereszti Buksit közéjük, majd mint aki jól végezte dolgát leül egy székre és fütyörészni kezd a büdösben. Tudom, hogy nem direkt ilyen vicces a csávó, de esküszöm a legnagyobb arc a tanyán!

6_4.jpg

És ha már Gábor, itt egy videó, amin Norbi, Sanya és Dia szexuális felvilágosítást tart Gáborunknak, van benne szopás, nők felizgatása, izgalmi állapot, sorozatos orgazmus, Dia fenyegetőzése a kiesését követően a sofőr irányába, akit a hotelig megkanol az úton, és persze előkerül a női ejakuláció is, ami Gábornak nagyobb misztériumnak tűnik, mint a gravitáció.

    

Címkék: 18+ a farm
269 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aloksak 2016.04.20. 07:23:19

Nagyon jó lett!! :) Köszi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 07:38:32

Bruti, a poszt korrekt volt! A poénok most nem ütöttek annyira, mint a múltkor, de ezen egy jót mosolyogtam "...mert valamikor régen edzés közben, valami megtámadhatta a beszédközpontját, így minden megszólalása élmény." 18-as videót is megnézem kivételesen a felkonf után... Igen, szóval ezek az igazi táborlakós beszélgetések, és igazból az ilyenek nagyon hiányoznak az öfikből, ahol gyakorlatilag mindig csak a szarpofozós vitákat mutogatják.

Pargendity Özséb 2016.04.20. 07:47:19

Ceaușescunak a felesége volt akadémikus

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 07:48:21

@VV Erőlegény: Különben nekem a tábortüzes rész is tetszett az anekdotákkal egészen a Heni kérdésig Attilához... Diával kapcsolatban furcsa, ez az általa már-már kényszeresen hangoztatott kanolós beállítottsága az ellenkezőneműek irányába. Ez igazából egyáltalán nincs összhangban azzal a képpel, amit látunk róla. Egy tök fiús lány (mind kinézetében, mind gondolkodásmódjában), akiben én ffi létemre nem látok minimális nőies csáberőt sem, ráadásul a romantika szál, mint olyan. számára úgy tűnik, hogy ismeretlen fogalom...

lac64 2016.04.20. 07:52:04

Jó lett, de nem gondolom, hogy Norbi akart hodályt építeni. Valszeg az is valami házi feladat lehetett, mert azért valahonnan odakerült az a gyalult deszka. Az oldalmagasságot valóban eltúlozta, de azért láttuk, hogy egy alacsonyabb kerítést hogy vitt át az egyik kecskéjük az első napon :)
A reggeli csodálatos volt, a csajok 2 perc alatt háromszor alázták be Norbi gyereket, azért az nem semmi :DD

lac64 2016.04.20. 07:58:06

@VV Erőlegény: Heni finoman megölte a bulit. Diával kapcsolatban mi nincs összhangban? Te is azt írod, hogy fiús, és kb. pont úgy is viselkedik, mint a bunkóbb csávók a csajokkal kapcsolatban.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 08:14:22

@lac64: Igen, mondjuk erre én is gondoltam, de akkor miért nem a lányokra gerjed?

lac64 2016.04.20. 08:23:56

@VV Erőlegény: Mert az egyik az viselkedésminta (gyanítom az otthoni környezet hatása), az pedig, hogy a fiúkat szereti továbbra is, az szerintem genetika.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 08:57:33

@lac64: Na a lényeg, hogy Diával az a bajom, hogy nem tudom hová tenni, az általam jónak és a rossznak vélt tulajdonságai (melyek nem ritkán kb. ugyanazok a tulajdonságok, csak különböző perspektívából szemlélve) úgy nagyjából és egészében a középmezőnybe hozzák őt. Részben hideg, részben meleg, alapvetően egyszerű, de ellentmondásos személyiség, összességében pedig langyos az eddigi szereplése.

lac64 2016.04.20. 09:12:23

@VV Erőlegény: Szerintem alapvetően konfliktuskerülő, de azt nem hagyja, hogy b*sztassák. Szépen elvan, ha adnak neki feladatot, megcsinálja, de ha nem, akkor nem kapaszkodik érte. Nem száll bele a vitákba, kivéve, ha úgy gondolja, hogy érdeksérelem éri, de akkor azért beleáll. Nem rossz ez szerintem, nem a leszedált Gergő, de nem is a mindenre ugró Heni, Norbi, Attila karaktert hozza.

Burpi Turpi 2016.04.20. 12:07:43

"már virágzik a repce"
itt is nyugi

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 14:56:38

Bruti nevében is csalódott vagyok, hogy ennyire nem kommeltek, nem beszélve az RTL-es szerkesztőkről. :-)

2016.04.20. 15:09:31

@VV Erőlegény: szívesen kommentelnék, de néha a meló a kommentelés rovására megy! :D Bruti, jó lett a poszt! :) kèsôbb írok ha lesz időm. :)

aloksak 2016.04.20. 15:12:34

@VV Erőlegény: Én itt voltam, vagyok. Bár nekem is volt dolgom. Magamban viszont nem szeretek beszélni. :) Nem igazán egészséges. :D

Jóska Pista 2016.04.20. 15:37:46

Szerintem a szinti vitában pont a lényeg felett siklott el mindenki.
Megmaradt két malac, mert slynak csak 3 kellett. A malacokért kapott pénz közös, akármit is mond norbi.
Szinti azt akarta, hogy ő egyik éjszaka végig eteti a malacokat, mert ha már egyszer hajnali egykor felkel, akkor már szét van verve az éjszakája és akár 4-kor is szoptathat. Viszont ha a következő éjszakát valaki megcsinálja akkor egyet végig aludhatna.
Nem olyan hülyeség ez, csak persze szokás szerint üvöltözésbe és a másik basztatásába ment át a dolog, ahelyett, hogy végighallgatták volna egymást.
Norbi annyira hisz saját tévedhetetlenségében, hogy senkit nem hallgat meg, és a saját fejében lévő, másikról gondolt dolgokkal vitatkozik. Mint mikor heni mondta a kecske elhelyezést.

Nem hittem volna, de norbi rosszabb hetigizda mint attila volt. Folyamatosan sikkaszt a farm erőforrásaiból.

aloksak 2016.04.20. 15:39:32

@paranyuszi: Azt mondod? :D Max ha valamire készülök. :D De ha egyébről van szó, nos akkor már azt inkább kettyóságnak mondanám. :D

2016.04.20. 15:56:12

@Jóska Pista: nem akartam mondani, de Szintit en is igy ertettem ami valoban nem volt hulyeseg. De 1) kar h keptelen ertelmesen kifejezni magat, es kar h Norbert diktator keptelen a csőlatasan kivul gondolkodni 2) Reszben a tobbieknek is igazuk volt, mert ha egyszer kisirtam h maradjon a mini csikánó röfi, akkor nem lett volna pofam segitseget kerni. (Ahogy Heni sem tette) (de nem tudjuk pontosan ki dontott melyik rofi maradjon)

2016.04.20. 15:56:48

@aloksak: :)) jo, de tok unalmas lehet normalisnak lenni. :DDDDDDD

Jóska Pista 2016.04.20. 16:09:20

Teljesen mindegy, hogy kisírta a malacot, vagy a fiúk annyira akarták a sajátjukat adni, és ezért maradt ez a kettő.
Ha minden éjszaka fel kell kelnie, akkor nem tudja kialudni magát, ami rohadtul visszaüt. Ezzel (alvásmegvonás) kínoznak is.
Ebben kódolva van, hogy nem fog tudni reggel felkelni, amiért idióta norbi szivatja is, kajamegvonással.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 16:32:44

@Jóska Pista: Hát azért, Szinti stílusa is megér egy misét. :-) Ha minden nap bulika lenne (nem feltétlenül a Farmon, hanem mondjuk otthon), és nem számítanának az anyagiak, akkor azért nem biztos, hogy annyira megviselné az éjszakázás... Különben meg azt tényleg nem értem, hogy abban mi a nehéz, ha egy ha hajnali óráig még fenn van valaki ? Lenne Szintivel kapcsolatban egy másik kérdésem, valami olyasmit mondott, azt hiszem Briginek (aki erre mondta, hogy ő meg kb. 8 éve nem aludt együtt kinn ffival), hogy neki hiányzik az éjszaki összebújás bárkivel, mert neki évek óta kinn szinte minden éjszaka van kihez simulnia. Szerintetek állandó partnerről, vagy váltott lovakról, vagy esetleg az anyjáról esetleg a testvéréről beszélt ?

csincsilla72 2016.04.20. 16:37:11

@Jóska Pista: Szintikével az a baj, hogy egy infantilis napközis érettségével rendelkezik, de a b.szás bezzeg megy. A legrosszabb párosítás. A malac megtartása mellett ő döntött (Sly elvitte volna adott esetben az összeset), de ő még cukiskodni és babázni akart. Nincs ezzel baj, csak akkor ennek a következményeit is vállalni kell. Ha marad a malac, akkor fel kell hozzá kelni, etetni kell. Nyilván fárasztó a dolog (és most nem teszek megjegyzést arra, hogy szülőanyám annak idején húszévesen, Szintike korában vált anyává, bár ez 1972-ben még nem volt akkora truváj, mint manapság), szóval ezt lehet bírni adott esetben hónapokig is. A legtöbb nőnek nincs is más választása akkor, amikor a csimota megszületik. De Szintikének nem kellene minden éjszakát ügyeletben töltenie, ha megtanulna végre kulturáltan KÉRNI. Nem követelőzni, hisztizni, hanem odamenni Attilához, Dórihoz vagy akár Gáborhoz (aki a partnere ebben, ugye?), és megkérni őket, hogy egy-egy éjszakát hadd aludjon végre végig. Tuti nem hajtanák el, Attila ebben a kérdésben egyébként is alapból segítőkész. És akkor lenne pár normálisan végigaludt éjszakája, a feladat is teljesülne és nem tűnne az egész lepattintásnak. Mert a malac, amíg el nem viszik, Szinti felelőssége, ha tetszik neki, ha nem.

csincsilla72 2016.04.20. 16:38:28

@VV Erőlegény: és mindezt húsz évesen? Édes istenem, én vagyok 43 évesen ennyire öreg? Mikor kezdig ezek a nagybetűs életet????

csincsilla72 2016.04.20. 16:59:23

A poszt különben jó, Gábor arca pedig epic.:-))

aloksak 2016.04.20. 17:03:48

@VV Erőlegény: Kizárt hogy családtagról beszélt. :) Tippem volna de inkább nem. Nem akarok minősíteni.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 17:04:42

Norbi túl akarós,és szerintem csak a pofája nagy,de egyébként sötét.kár,hogy a darkok határozzák meg a mindennapokat

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 17:12:11

@PeniValdes: Jééé előkerült a tékozló Peni! :-)

csincsilla72 2016.04.20. 17:13:39

@PeniValdes: Norbi egy klasszikus zsebdiktátor:-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 17:13:43

@aloksak: Miért hát az sem lenne éppen kevésbé pikáns sztem! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 17:15:29

@csincsilla72: Vagy tényleg öreg vagy, vagy csak egyszerűen feledékeny. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 17:18:03

@PeniValdes: Úgy gondolod, hogy felülről lefele előről alul ? :-)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 17:20:22

@VV Erőlegény: mééé,ha elég vékony vagy,és elég hosszú a karod akkor megtudod vakarni keresztbe a hasad..érted???!

csincsilla72 2016.04.20. 17:22:02

@VV Erőlegény: Amikor én húszéves voltam, még nem volt jellemző, hogy évek óta minden éjjel együtt aludt volna valaki a partnerével. Nem mondom, hogy ilyen sosem fordult elő, de nem volt általános.:-) Mondjuk 25 évesen már elmondhatta az ember, de húszévesen? Ahhoz mikor kell kezdeni az együttélést/együttalvást?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 17:25:38

@PeniValdes: Jah, hát amúgy is mindig azért cikiztek, hogy általában a fejem felett átnyúlva a jobb kezemmel vakartam a bal fülem feletti részt, ha ott viszketett. Azt gondolom, hogy ez kommentjeimből is kiderült már...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 17:27:36

@VV Erőlegény: nem,ez nem derült ki..
mindenkit cikiznek vmiért...engem is cikiztek

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.20. 17:28:46

@PeniValdes: Kiváncsi vagyok miért, csak most el kell mennem! Hiányoltalak az elmúlt napokban!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 17:32:18

@VV Erőlegény: a szemüveges,vékony lány könnyű célpontja volt a menő csajoknak

2016.04.20. 17:50:03

@PeniValdes: peniiiiiii, hát hellóbelló végre. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 17:57:02

@VV Erőlegény: a nőies csáberő szerintem kamu dolog lehet

aloksak 2016.04.20. 18:17:40

@PeniValdes: Na szép estét. :) Jó hogy újra vagy. :)

aloksak 2016.04.20. 18:18:39

@VV Erőlegény: Na azért az durva lenne. Nem hiszem hogy Cintike fél a sötétben, és ezért együtt aludt volna valakivel a családból.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 18:36:12

legjobb mindenkinek egy ágyban aludnia

perszepolisz 2016.04.20. 18:38:22

Cinti ugye 20 éves. Ez azt jelenti, hogy ő még néhány együtt alvásról azt gondolja, hogy az már tulajdonképpen természetes, az élet része és úgy emlékszik rá, mintha az egész felnőtt életében csinálta volna. Valamint ez számára egy jó emlék, szóval kicsit ki is szinesíti) Valószínűleg az van, hogy a csaj mostanában (az elmúlt 2-3 évben) összefeküdt fűvel fával, a kapcsolatai is tartottak 1-6 hónapig, de ha megszámolnánk, hogy hányszor aludt együtt a faszijával szerintem egy megdöbbentően kicsi számot kapnánk. Már csak azért is, mert 20 éves nyikhaj gyerekek meg pont nem akarnak együtt aludni.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.20. 18:39:19

@perszepolisz: lehet,hogy nem 20 évesekkel aludt együtt...

Reláció 2016.04.20. 18:53:22

@VV Erőlegény: En csak annyit tudok h Brigi Soltvadkerten eléga durván nyomta az együttalvást, és biztos nem a gyerekei apukájukkal. Ugyhogy nem is tudom hány ujja is van a két kezén pontosan;)

aloksak 2016.04.20. 18:55:50

Majd közvetítsétek már, mert az online adás most nem akarni működni. Tv-m meg nincs. :)

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:03:13

@aloksak: livestreamhunter.org/onlinetv/hungary/ , katt az ikonra. Ezt az oldalt nem tudhák letiltatni copyright miatt, mert okosan van megoldva technikailag

Cimili 2016.04.20. 19:10:13

Én is ezer köszönet! :)

aloksak 2016.04.20. 19:10:59

Cintinek túl nagy az arca. Azért nehogy már hogy a többiek feltudnak kelni, ő meg nem. Menjen már. Tesz mindenre. Irány párbajozni.

Zephyrous 2016.04.20. 19:14:45

Szintit már szívesen látnám a farmon kívül, nagyon irritáló a hangja és a viselkedése is.

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:15:58

@Zephyrous: de azért előbb dugja meg valaki. Miattam a szamár is jó, csak legyen kipipálva.

Chuck Νorris 2016.04.20. 19:16:26

jo volt ez az első blokk, de az is kiderült hogy különböző napokról vágják össze az adást (Norbi milyen nap van ma, vasárnap? ...)

Chuck Νorris 2016.04.20. 19:18:42

@Chuck Νorris: vagy az is lehet hogy kétnapos csuszással adják az egészet vagyis a mai adás az nem a keddi hanem a vasárnapi történéseket mutatja.

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:20:54

Foskilences megdicséri Snaáyt hogy most már jobban dolgozgat

aloksak 2016.04.20. 19:24:41

Attila milyen ideges lett. :DDD

Chuck Νorris 2016.04.20. 19:28:07

hehe Henit jól leoltotta Sanya

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:31:39

Jelrakás

Dia - Attila
Atilla - Heni
Heni - Sanya
Sanya - Heni
Kutyásmotyogóstarzan - Dia
Brigi - Sanya
klasszanyukaDóri - lemaradtam
Szintike - Sanya
Gábor - Heni

Chuck Νorris 2016.04.20. 19:31:53

na Heni mehet párbajozni, remélem Sanyát hivja ki és kiesik.

aloksak 2016.04.20. 19:32:09

Na ez érdekes lesz. Sanya vagy Heni?

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:32:33

Nobri kijelentése szerint nagyon egyszerű lesz a döntés.
Heni megy párbajozni, gyaníthatóan.

aloksak 2016.04.20. 19:33:53

Attila keménykedik. :D Dia nem hiszem hogy megijed tőle.

aloksak 2016.04.20. 19:35:29

Miről beszél ez az Attila? Dia lusta? :D A Cinti az. Dia nem. Ez bolond. :D

Cimili 2016.04.20. 19:35:51

Szerintem is Heni megy párbajozni, de meg is érdemli. Megint nem tudta méltósággal viselni a kritikát, folyamatosan beleugatott Sanya beszédébe.

Chuck Νorris 2016.04.20. 19:36:18

Attila nagy taktikázása az első buckán felborult :)

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:36:51

Attila főzi Henit hogy vigye ki Diát. Nem akarja.
Készpénznek veszik hogy Heni megy párbajra.

Chuck Νorris 2016.04.20. 19:39:22

elég gyenge trio lesz ez í Heni Szinti Dia, brigi és Dóri tuti nem áll össze velük

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:39:43

Az első tattikai megmozdulás. Heni szerint össze kell ugrasztani a fiúkat.

,, 2016.04.20. 19:39:52

@VV Erőlegény: neked volt igazad, én totál mellélőttem.

aloksak 2016.04.20. 19:40:03

Beindul a taktika végre? :)

,, 2016.04.20. 19:47:30

@Perspektíva: ki tud többet aludni verseny:)

aloksak 2016.04.20. 19:49:13

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Majd kiderül. Ha Heni fog párbajozni, kulcs kérdés lesz, kit hív ki. Sok fog azon is múlni.

aloksak 2016.04.20. 19:49:56

@Perspektíva: Dia már fűzi Cintit. Alakulgat ez.

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:50:59

Sanya csalódott Brigiben mert rárakta a jelet

Perspektíva 2016.04.20. 19:52:54

@aloksak: Szerintem biztosra megy. Kérdés hogy mennyire magabiztos. Kit tekint gyengébbnek.

,, 2016.04.20. 19:54:54

@aloksak: szinti nagyon sokat szerepel, szerintem ez a hattyúszong

aloksak 2016.04.20. 19:56:09

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Beáldozzák a csajok? Logikus lenne. Ellene tudna Heni vissza jönni a legnagyobb eséllyel.

Schlomo Goldberg 2016.04.20. 19:56:15

Szintinek mennie kell, az volt a dolga hogy dugjon, legyen egy kis leszbiszex, nem hozta a papírformát

,, 2016.04.20. 19:57:23

@aloksak: kicsit túl kiszámítható, de remélem lesz csavar

Zephyrous 2016.04.20. 20:01:02

Könnyű lesz szétrobbantani ezt az alakuló Dia, Szinti, Heni, Brigi négyest. Az mondjuk meglepett, hogy senki sem szavazott Szintire, amikor délig alszik és a napi munkája annyi, hogy mindig kiabálja: "Barnííííííííííííííííí"

,, 2016.04.20. 20:01:09

@Perspektíva: szintinek az erőnléte, kitartása zéró. miért kellett ilyen csajszit kasztingolni?
A műsor fele eltelik ezekkel a kibaszott egyenlőtlen párbajokkal, miért nem lehetett azonos képességű, erőnlétű embereket kiválogatni? Nekem ez nem vicces és nem szórakoztató egyáltalán.

xukxuk 2016.04.20. 20:01:40

A szőke a bármelyik vékonnyal és győz az erő (súly).

,, 2016.04.20. 20:04:04

még a Sanya Sándorra mondtam volna h 2esélyes

xukxuk 2016.04.20. 20:05:53

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Itt írogatók 90 százaléka a logikát és a magyarázatot keresi és becsempésznek néha egy kis erkölcsi eszmét is. Irányított kézi vezérlésű akármikben ilyen nincsen , itt is a pénz az isten , akárhonnan is nézzük.

Nem Penny hajója 2016.04.20. 20:05:54

Hiába fikázza Sixx, én imádom Anikó lábait.

Perspektíva 2016.04.20. 20:08:03

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Ebben az esetben - már hogy van köztük vagy 40 kilo különbség - kitalálhatnának valamilyen súlytól független feladatot. Bár gondolkodásban is van köztük 40 év.

Perspektíva 2016.04.20. 20:10:17

@xukxuk: De csak a nézői vélemények alapján alakìtják. Vagy előre megvan a győztes is?

xukxuk 2016.04.20. 20:17:52

@Perspektíva: Az első szempont a haszon , mivel itt nem csinálnak kisszéket, jön az a bizonyos nézettség . Ez akkor magas ha van feszültség (érdekes).Egyértelmű , hogy minden más érdektelen.

Finító 2016.04.20. 20:39:18

@Perspektíva: Sanya lesz.
Keresem a cikket, hogy hol olvastam, hogy chippendale showt nyomott valami zártkörű buliban Vidus Gabiéknak.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 20:46:40

Én Brigit vinném Heni helyében. Gyengébb és ügyetlenebb mint Szinti. Amúgy meg csajok közül ő irritál a legjobban. Az a csendes erőszakos típus. A halk elszólásaiból hallhatjuk, hogy kibeszéli a többieket a hátuk mögött, miközben próbál jópofizni szemtől szemben. Túl sok mindent ő sem csinál, valljuk be. Kivéve, hogy a tarzannal ovis szerelmeset játszanak, ami már teljesen érdektelenné vált...

Zephyrous 2016.04.20. 20:47:36

@Nem Penny hajója: Bruti is fikázza, meg még több itteni posztoló is. Szerintem is szép, karcsú lábai vannak. Valamelyik nap ráadtak ilyen földig érő, szorítós szoknyát, ami takarta a lábait, szarul is nézett ki benne, mint valami kukás.

Zephyrous 2016.04.20. 20:50:22

@alkalmi nyúl: Nem fog csajt választani. Csajos finálét tervez, hogy a pasikat egymásnak ugrassza a szarkavarásával. Én úgy vagyok vele, hogy nem akarok a végjátékban látni ilyen Dia és Szinti féle lusta lotyókat.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 21:00:05

@Zephyrous: Nem is fogsz. Szerintem Dóri vagy Norbi fog nyerni. Norbit sokan bírják valamiért, Dóri meg a klasszanyuka mint tudjuk. Tuja Tarzan még talán ott lesz. Nem is értem miért nem csinálnak vele valamit a szerkik. Ő is csak a helyet foglalja, nulla az eddigi teljesítménye. Vagy villantson valamit, vagy húzzanak az ilyenek. Attila, Norbi Heni és Sanya viszi az egész műsort a hátán, a többiek töltelékek. Ja! Gábor legalább vicces, a többiek borzasztó komolyan veszik magukat.

csincsilla72 2016.04.20. 21:06:49

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Nincs messze tőle:-)
Heni alsó hangon 80, Cinti talán 45?

csincsilla72 2016.04.20. 21:09:19

A mai nap megint a balhékról szólt, bár legalább nem volt annyira ordenáré, amennyire máskor. Ez így nagyon unalmas. Párbajozni tuti Heni fog.
Norbit nehezen viselem, de teljesen megértem Szintikéhez való hozzáállását. Annak a csajnak rég ki kellett volna esnie.

2016.04.20. 21:20:27

@csincsilla72: Heni 162-3 cm es 66 kg, rajta volt az adatlapjan is. A kamera nagyit szal ne tulozzunk. :)

Zephyrous 2016.04.20. 21:21:13

@alkalmi nyúl: Tarzan legalább megcsinálhatta volna a Brigit premier plánban. Így viszont, hogy nem volt semmi csak az óvodai szintű szerelmi száluk, baromi unalmas tag mindkettő.

csincsilla72 2016.04.20. 21:25:36

@paranyuszi: Ja, nekem meg tollas a hátam.:-) Haggyukmááá.........
Én vagyok 72 kg, de fele olyan vékony, mint Heni. A magasságunk passzol, és nem a tükörben látottak alapján ítélem meg magam, rólam is van kamerafelvétel.
Jó barátnő vagy, de nyilvánvaló lódításért nem kell megvédeni. Annyi, amennyi, tökmindegy, mennyit írt be. Lényegtelen is lenne egyébként, csak a Vivivel való egyenlőtlen párbaj világított rá a dologra.

2016.04.20. 21:29:45

@csincsilla72: igen! Teljesen reàlis, hogy beszteppelt az RTL-be 80 kg-osan, majd beiratta az adatlapjara a 66 kg-ot. Ök meg csont nelkul elhittek/beirtak. Elhiszem, hogy nem szimpi, de azert kicsit maradjunk a realitasok talajan! Koszi!

csincsilla72 2016.04.20. 21:38:52

@paranyuszi: Igen, szerintem is maradjunk. Én a szememnek hiszek és annak, hogy az adatlap kitöltésekor senki nem mérte le őket se centire, se kilóra, vagy ha igen, akkor sem szégyenítenék meg őket a valós adatokkal. Mert ugye minek is?
És ennek kurvára semmi köze az antipátiához, mert Dóri viszont abszolút kedvenc, de az ő 65 kilója is ordas nagy kamu. Ahogy Dia 70 kilója is.
De tényleg nem akarok erről semmiféle vitát nyitni, úgyhogy a témát a magam részéről lezártam.

Perspektíva 2016.04.20. 21:43:31

@csincsilla72: Mielőtt még csúnya nagy vita lenne, csak jelezni szerettem volna hogy sem súlyban sem észben nem igazán egyenrangú ellenfelek.

csincsilla72 2016.04.20. 21:45:07

@Perspektíva: Hát, Szintikével sem súlyban, sem észben nem nehéz felvenni a versenyt.:-)

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 21:46:03

Szerintem Norbit fiút küld párbajozni, mert az olyan antimacsós lenne, ha lányt választana.

nosce 2016.04.20. 21:46:52

állítólag a tv/kamera kövérít 10 kilóval, a vv-ken is mikor mérlegeltek mindig a bejövetelkori adathoz mértek tehát az velszeg mért adat és nem bemondásos. Ha a VV-n igy volt miért lenne a farmon máshogy? de VV ERŐLEGÉNY erről többet tudhat

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 21:50:13

@nosce: De nem mindenkit kövérít, látod hogy rászállt egyes nőkre az a fránya kamera :-)

nosce 2016.04.20. 21:52:47

@Pácsó Ármándó:
aki testmagasság -100 - 10 kg, azt sskk nem kövéríti :)

Rémület 2016.04.20. 21:56:00

Anikó akkor hány kiló? Kinéz negyvenötnek mínusz tíz kiló kamerakövérítés, akkor harmincöt. Haggyukmá!

alkalmi nyúl 2016.04.20. 21:59:49

Ha nem is 66 kg, az biztos, hogy nincs 80. Olyan 75 körül volt mikor bement, de azóta szemmel láthatóan fogyott, mint mindenki. Szinti és Brigi alapból nagyon vékonyak, nem ez az átlag. Heninek nagyok a mellei és széles a válla. Ez is besegít, hogy nagyobbnak tűnjön. Amúgy részemről tökmindegy ki mekkora vagy hány kiló. Sose használnám pejoratív jelzőként, hogy disznó vagy deszka...

nosce 2016.04.20. 22:00:48

@Rémület:
a túlsúlyt nagyítja fel aki sovi az néz ki jól a kameréban, de ez a fotókon is igy van

csincsilla72 2016.04.20. 22:01:44

@nosce: Hát, a VV-t hagyjuk! Ott fél évig tespedtek egyik ágyról a másikra, közben egész nap tömték a fejüket. Ki a fene ne hízna meg odabenn?
Mellesleg, elég gyakran látom Szűzpöcök Fannit a KÖKI-terminálban, és ő pont úgy nézett ki a tévében, mint a valóságban.

Rémület 2016.04.20. 22:02:41

Bírnám, ha Norbi Attilát választaná, aki kihívná Diát és Dia nyerné a párbajt.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:03:08

@nosce: Anikó nem CGI (Computer-Generated Imagery)? :-)

nosce 2016.04.20. 22:04:15

@csincsilla72:
De fanny sovi volt az patentul néz ki mindenhol

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:04:24

@Rémület: De Attila mindenben a legjobb, nem? :-)

kaqxar007 2016.04.20. 22:04:51

@paranyuszi: az rtl konkretan le se szarja mit irsz az adatlapodra, ha hazucc az teged minositt, emlekezz a vv7-ben a laci az adatlapja alapjan magasabb volt mint a tuja aki nyerte, oszt a kamera elott a valaig ert, gondolom a kamera roviditt is nem csak szelesitt :o))

csincsilla72 2016.04.20. 22:05:34

@Rémület: Azt a gyökeret még nem engedi el a csati, abban biztos lehetsz.

nosce 2016.04.20. 22:05:39

@Pácsó Ármándó:
lehet, de akkor miért görbe a lába? belejavíthattak volna :) vagy egy perverz CGI ? :)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:06:34

Norbi nem olyan tökös legény, hogy pasit válasszon. Bár, lehet, hogy Dóri rábeszéli... Henit is csak azért utálja mert ellent mond neki, nem azért mert haszontalan, ez csak duma. Cintikét is kipattintotta az ágyból mert nem volt laza pipa vagy kupakolás, pedig szegény Norbi ezt várta. :)

csincsilla72 2016.04.20. 22:07:07

@kaqxar007: asszem kimondhatjuk: a kamera csúnyít. A külsőd előnytelenebb, a természeted irritálóbb lesz tőle.:-))

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:08:55

A pasik ösztönösen rafkóznak, a lányok meg olyan hebehurgyák, hogy össze kellene már terelni őket, hogy végre ésszel cselekedjenek. Remélem Heninek sikerül. Dórinak meg biztos nedves már a pókhálos punija, hogy Norbi kikéri a véleményét...

Rémület 2016.04.20. 22:10:08

@csincsilla72: Ha Heni lesz a kiválasztott, Sanyát kéne vinnie. Harmadszor csak kiesik már. Majd főzős feladat lesz vagy szemöldökszedés.

csincsilla72 2016.04.20. 22:10:37

@alkalmi nyúl: Azért a kiválasztás alatt, amikor folyamatosan visszaugatott Sanyának, én is tarkón vágtam volna a legszívesebben. A "szánalmas" kifejezést meg már strigulázom, valahányszor megszólal. Pedig nem akarom utálni, de nagyon nehéz szeretni az alapján, amit mutat. És ezt már a szerkikre sem lehet ráfogni.

2016.04.20. 22:11:19

@kaqxar007: Fentebb irtak, hogy ez nem bemondasra megy. Ismerven (picit) az RTL-t, eleg profik es semmit sem biznak a veletlenre. :)

nosce 2016.04.20. 22:12:03

@kaqxar007:
sztem ott komoly egészségügyi vizsgálatok vannak beköltözés előtt, szted nyilván a vérnyomást, vérképet is bemondásra irják be :) de tényleg VV erolegényt kell megkérdezni

csincsilla72 2016.04.20. 22:12:34

@Rémület: hát, látva a feladatokat kicsi az esélye. Tuggya fene, a csatorna szereti. Van ebben a pasiban valami sötét és ijesztő, ami miatt hasznosnak találják és ragaszkodnak hozzá.

csincsilla72 2016.04.20. 22:14:18

@paranyuszi: De ha nem akarja valaki bevallani a 80 kilóját, akkor nem vallja be. Ez nem asztma, cukorbetegség, lepra vagy valami egyéb szörnyűség, amiről tudni kell.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:14:49

@nosce: Kici occo kinai CGI :-)

@alkalmi nyúl: Szerintem meg ha lányt választani, azzal elismerné hogy nem tud a "gyengébbik" nemen uralkodni.
Na igen, napközben lelustázza, de éjjel azért várja a behódolást :-)

kaqxar007 2016.04.20. 22:14:50

@nosce: nem tudom menyire komolyabb az rtl jatekos adatlap, mint mondjuk egy hivatalos allam altal kisadott documentum, (jogsi) ahol bemondas alapjan irjak be a magassagodat. (konkretan)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:15:14

Még szerencse, hogy vannak nézők akik mindent elhisznek, különben mivé lenne a retek klub? Többek között azt is, hogy egy ember akit 24 órában vesz a kamera, nem totál ostoba, évek óta realityket néz, és játszani ment, nem az élete függ tőle, az a nap 24 órájában egy idegesítő, kötekedő, okoskodó némber. Természetesen az életben is az és fel sem merül senkiben, hogy direkt csinálja. :)

csincsilla72 2016.04.20. 22:16:12

@alkalmi nyúl: Norbi megkupakolhatná Diát is, készséggel jelentkezik a feladatra. És szerintem csöndben is lenne, Szintivel szemben, aki valszeg azt is végigpofázza.:-)

2016.04.20. 22:16:59

@csincsilla72: mar harman magyarazzuk, hogy nem annyi, miert nwm lehet megerteni??? :DDDD

nosce 2016.04.20. 22:17:39

@kaqxar007:
ne viccelj már, sztem még ekg-t is kell csinálni, ha meghal ott valaki szívinfarktusban akkor reszeltek a sorinak is és buknak egy hatalmasat

kaqxar007 2016.04.20. 22:17:41

@nosce: ferditesz , konkretan a magassagrol beszeltem, nezzd vissza a laci joval alacsonyabb mint a tuja, minek hiszel a szemednek, vagy a papirnak ???

www.youtube.com/watch?v=L9u1xGeitPk

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:17:45

@Pácsó Ármándó: Hát, nem tudom. Gondolod van ennyi logikája Norbinak? Tényleg nem vagyok biztos benne, de ha igen, akkor feltételezem Sanyát küldi nem Attilát.

kaqxar007 2016.04.20. 22:19:08

@nosce: nagyon ferditessz ..... magassagrol es sulyrol beszelunk, te meg meszesedo erekrol .... nincsenek erveid :oP

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:20:16

@csincsilla72: De Dia nem elég dekoratív. Szinti legalább csinos. Én is inkább Szintit választanám. Amúgy, lehet, hogy a plüss állatkájára gondolt, mikor azt mondta, h évek óta alszik valakivel...

lac64 2016.04.20. 22:21:36

@Perspektíva: Az eddigi párbajfeladatok mind voltak a cseh (szlovák?) farmban. Ott a különböző súlyú csajok párbajfeladatnak hamupipőkés feladatot kaptak, összeborítottak 4 féle magot, és azt kellett kiválogatniuk.

nosce 2016.04.20. 22:22:04

@kaqxar007:
sztem te nem mondtál eddig semmit csak azt h az adatlapra azt irsz amit akarsz, én azt mondtam h tuti h vannak egészségügyi vizsgálatok, amibe a súly is beletartozhat mert kockázat, szal tényleg fullra lehengereltél :)

,, 2016.04.20. 22:22:09

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): a cikkből mindenki levonhatja a következtetéseket... Ha akarja.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:22:39

@alkalmi nyúl: Szerintem neki ez presztizs kérdés, hogy az ő vezetése alatt minden a legjobban működjön, nem logikából dönt, hanem büszkeségből. Sanya is esélyes, de Attilával meg sokat marták egymást eddig.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:24:13

@csincsilla72: Azért használja többször ezeket a kifejezéseket, mert nem tudja mikor mit vágnak be. Ezen a kiválasztáson teljesen érezhető volt, hogy direkt csinálja és mondja. Plusz, megértem, ha nem szimpi. Alapvetően beszólogatós, de itt rájátszik nagyon. Ezt a karaktert kell hoznia, ennyi. Amúgy nem kell mindenkit mindenkinek kedvelni. Egyébként meg szerintem a bent lévő pasik (apukám szavaival élve) elég nagy tulkok. Engem is irritálnak, de Heni nem akarja befogni a száját. Valszeg ez lesz a veszte előbb vagy utóbb.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:26:45

Sanya olyan mint Kenny a Southparkból. Nem lehet kinyírni.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:29:35

@Pácsó Ármándó: Igen, de annyira látványosan utálja Henit, hogy nem fogja úgy érezni segget csinál a szájából a többiek előtt, ha végül nem őt választja? És rájöttem, ha Dórinak van egy kis esze, Henire beszéli Norbit, mert akkor egy riválisabbal kevesebb lenne Dórinak, ha Heni kiesik.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:29:42

@alkalmi nyúl: De szinte mindig megpróbálják :-)

2016.04.20. 22:29:54

@alkalmi nyúl: kivève h Kenny szorakoztatobb! ;) : DDDD

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:32:18

@paranyuszi: Ja, Kenny kevesebbet pofázik :D

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:32:33

@alkalmi nyúl: Dóri miért tudja ennyire befolyásolni Norbit? Heni is rivális, de Brigi is, Dia is, Szinti is ...

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:35:10

@Pácsó Ármándó: Nem tudom, hogy tudja-e, de gondolom Norbi tényleg kíváncsi a véleményére, ha megkérdezi... Amúgy a büszkeségben igazad van. A többi csajt nem választhatja...

lac64 2016.04.20. 22:35:17

@alkalmi nyúl: Heniről írsz? Azért vele ezeken a blogokon összetalálkoztunk páran. És azért tudott elég bunkó és kekec lenni.

csincsilla72 2016.04.20. 22:38:33

@alkalmi nyúl: Attilát nem fogja kiküldeni. Azt magának tartogatja:-) Különben le nem mossa magáról, hogy azért őt küldte, mert fél tőle.:-)
Ami Heni viselkedését illeti, én készséggel elhiszem, hogy megjátssza magát, de minek? Totál kontraproduktív a tevékenysége. Ha ugyanis egy műsorban 10 percnél többet kap, az mindig negatív. Ha tényleg nagy valóságsó-néző, akkor tudnia kell, hogy a szerkik beskatulyázzák őket, és abból ki nem másznak. Heni sokat cirkuszol, így egyre inkább egy frusztrált, kötekedő libaként lesz prezentálva. Ezt nem lehet szeretni, max röhögni rajta.
Egyébként ebben az eresztésben nem nagyon találok szerethető karaktert. Dóri, Gergő és Gábor a legelviselhetőbb, de ők is csak azért, mert nem rikácsolnak/köpködnek/ordibálnak/nyávognak. ill Gábornak vannak szórakoztató pillanatai. Azért ez elég gáz:-(

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:40:58

@lac64: Mondtam, hogy nem? Ő ezt valamiért élvezi. Nem tudom, miért, talán ez termeli neki az adrenalint... De. Ezek a rossz tulajdonságai. Amúgy tud nagyon kedves, odaadó és segítőkész lenni. Amúgy ez a fórum is csak egy játék, vagy valami olyasmi nem? Ismeretlenül, álnéven, arctalanul írogatunk egymásnak emberekről. Ez egy virtuális véleményszoba.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 22:45:09

@csincsilla72: Mondjuk az lehet, hogy Attilával ő akar párbajozni. Gergő és Gábor elvan, Sanyára rá tudja fogni, hogy munkakerülő.

@alkalmi nyúl: De bírnám, ha fiúk párbajoznának és ők kapnák a lencseválogatós feladatot, amit valaki említett :-)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:46:45

@csincsilla72: Egyetértek abban, hogy szinte senki nem szimpatikus karakter. Akiket felsoroltál is csak azért szerethetők, mert nem zavarnak semmilyen vizet. Nekem legjobban ahogy írtad, a szórakoztatás hiányzik. Annyira komolyan veszi mindegyikük ezt az egészet, hogy már fáj. Pedig biztos vannak jó beszélgetések ( mint pl a női ejakuláció és hasonlók) ami élvezhetőbb, mint amit az esti mesére összevágnak. Csak a hiszti, kötekedés, nyafogás, egymás basztatása, vagy az ordenáré bulika. Jó lenne nevetni is néha rajtuk vagy velük. Nekem már fárasztó ezt a sok konfliktust nézni, és mivel a nem virtuális élet is tele van ezzel, nem is érdekel. Szerintem az gerjed erre, akinek unalmas az élete. Jobban érdekelne a taktika és szórakoztatás. És ez Henire és a összes többire is vonatkozik.

2016.04.20. 22:46:53

faszért kell magyarázni bmit is? mintha lenne bmi szavunk nekünk vagy a szereplőknek is, hagyjuk már. #ásítási

@csincsilla72: téged bírlak az ekg-mal.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:50:47

@Biriksz_Krokiksz!: De akkor minek nézzük???? Te miért nézed? Vagy bármelyikőtök. Ez komoly és nem kötekedő kérdés. Tényleg érdekel.

csincsilla72 2016.04.20. 22:58:10

@alkalmi nyúl: Hát igen, de akkor vissza is kanyarodunk oda, hogy tényleg ennyire nem történik semmi? Csak vita, veszekedés, egymás basztatása? Nem hiszem el, még annak ellenére sem, hogy napi szinten melóznak és ez nem kedvez a tattikai hangulatnak. Ez a szerkik hibája, mert ők csak ezt tartják érdemesnek bemutatásra. Azaz csúnyán mellélőttek a célközönséggel.
@Biriksz_Krokiksz!: :-)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 22:58:36

Vagy pl ki nézi azt a realityt amikor meztelenül "túlélnek" a mittoménhol, picsa mocsárban a világ végén. Az ilyesmi tényleg érdekel bárkit is néhány agymosott amerikain kívül? Miért nem Szíriába mennek túlélni bakker, érdekesebb lenne.

2016.04.20. 22:59:41

@Pácsó Ármándó: én ilyet SSKK nem mondtam! :DD

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:00:18

@Pácsó Ármándó:@paranyuszi: öööööö elvesztettem a fonalat, de biztos :)

2016.04.20. 23:02:17

@alkalmi nyúl: nem para, majd elmeseljuk. :)

2016.04.20. 23:02:18

@alkalmi nyúl: nem nézem, kizárólag ha értelme van, amúgy visszaolvasok max.

engem spec az érdekel, h az adásszerkik szerint mi fasza és az mennyire egyezik a nézőkék ízlésével.
(semmi személyes)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:06:56

@csincsilla72: Igen, nem ez történik egész nap. És igen, azt hiszik a műsor készítői, hogy ez az érdekes. Egyébként lehet, hogy van valami felmérés ami alapján meg tudják mondani, hogy a nézők mekkora része igényli a kutyapicsázást. Valszeg többen mint mi.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:07:00

@alkalmi nyúl: A szomszédom tízéves kisfia imádja nézni :-) Bear Grills jobb, ő bogarat eszik és pisit iszik :-)

2016.04.20. 23:09:48

@Pácsó Ármándó: nem hiszem h trollkodnék, pácsó. henikéteket másodpercrnyire se bántottam.

amit nem értek, h miért nem lehet ki-és felhasználni a hetigazdát az önös érdekünkben.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:11:56

@Biriksz_Krokiksz!: Értem. Engem senki se kérdezett mi egyezne az ízlésmmel, de szívesen részt vennék egy ilyen kérdőív kitöltésében. Amióta van Magyarországon kereskedelmi tévé, soha senki nem kérdezett meg semmiről, csak tolják az arcomba a szart!!! Tudom, ne nézzem, ha nem tetszik... Nem is nézek tv-t már tévét, csak ha bekapcsolja valamelyik családtagom. A tanyát is neten nézem vissza később, a többit amit nézek lekalózkodom. :)

csincsilla72 2016.04.20. 23:17:00

@alkalmi nyúl: Nem is fognak megkérdezni. Ma már rengeteg tematikus csatorna van, ha ez a híg kaki nem felel meg, akkor kattints:-(

2016.04.20. 23:17:23

ha mindenképpen kedvencet kéne válsztani, az dóri lenne nálam nekemnek.

@alkalmi nyúl: ez nem így működik, és komoly stat van mögötte XD

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:18:58

@Biriksz_Krokiksz!: Nem védek senkit, én téged piszkáltalak, mert szoktalak :-)

Mire gondolsz ezzel a Hetigazdával kapcsolatban? Hogy a játékosoknak manipulálnia kellene őt?

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:19:34

@Pácsó Ármándó: :DDDD Erre nem is gondoltam. Akkor ez egyértelműen gyerekműsor. :))) Én Medve Grillt se bírtam nézni. Egyszerűen nem értem ezeket a túlélős izéket. Igaz, a múltkor Németországban voltam és elcsodálkoztam, hogy az egyik adón az volt a fő műsor, hogy némely zöldség és gyümölcs megplöttyedt a csomagolásban és ezt merik árulni!!! Rejtett kamerával nyomoztak, reggel és este is bementek, és még mindig ott volt az a fránya megbarnult paradicsom. ÉÉÉsss, a pénztáros nem is hívta fel rá a vásárló figyelmét, hogy a tottyadt áruért ajánljon kedvezményt!!! Micsoda bűűűűn! Na, szóval mások a problémáik még mindig, migránsok ide vagy oda.

2016.04.20. 23:23:07

@Pácsó Ármándó: pontosan! akinek van esze, kihasználja és a maga érdeke felé fordítja azt az előnyt amint a HG élvez. manupeláció, elismerem.

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:26:28

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, logikus lenne. De, ez nem egy taktikázó társaság, vagy talán most indul be valami... Meg hát nehéz minden héten benyalni másik heti gazdának... Amúgy szerintem Attila nagyjából ezt csinálja. Mondta is: "Te vagy a főnök, azt csinálom amit mondasz..." Ha Attila csaj lett volna, Norbi ott helyben meghágja örömében.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:28:29

@alkalmi nyúl: Én a tájat szoktam csodálni bennük, magamtól úgysem utazom Szibériába vagy a mangrove-mocsarak környékére.
Gondolom a Cobra 11-et már unják és kell az adrenalin :-)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:29:34

@csincsilla72: Tudom, csak elméleti síkon vetettem fel ezt a lehetőséget. :) így inkább maradok a netes sorozatnézésnél. :)

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:33:21

@Pácsó Ármándó: Miért? A mangrove erdők vidékére szívesen utaznék, imádnám közép amerikát, az még elérhető lehetőség. Szibéria... :D

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:33:55

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, kellene ilyen. Viszont ez vékony jég, nagyon profin kell csinálni, hogy ki ne lógjon a lóláb.

Infomaniac 2016.04.20. 23:37:02

Jó estét!
Súlyhoz annyit, hogy szoktam látni tévés személyiségeket és mindig elámulok, mennyire karcsúbbak az életben.
Én, mint egy hasonló korú és előfordult, hogy hasonló alkatú nő, nem tartom olyan távolinak a valóságtól Heni bemondott súlyát. Combja kicsi, feneke lapos, vsz. a csontjai sem a legnehezebbek, simán megállhat 70 kiló alatt.

2016.04.20. 23:39:21

@alkalmi nyúl: namármost, mi a benyalás és mi a taktika. mondanám h vékony a határ, de nincs is. akarsz nyerni, vagy sem@Pácsó Ármándó: . ha jól sakkoznak, még a köv heti gazda is az lenne, akire ők gondolnak.
(simán)

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:39:28

@alkalmi nyúl: Minden szúnyog, légy, pióca és vizikígyó örömmel látna abban az erdőben. Akkor már inkább Közép-Amerika belseje, a maja piramisok :-)

Infomaniac 2016.04.20. 23:39:37

Ma tisztességgel visszanéztem az adást, eddig ritkán volt rá alkalom.
Vannak akik idegesítenek, vannak, akik jó fejnek tűnnek, és van, aki mindkettő.
Ma Brigi és Szinti kulturált kommunikációs próbálkozásai voltak csodálatra méltóak. Viszont Sanyától és Henitől kiakadtam. (Pedig nagyon szeretem mindig a kisebbségben lévőt védeni, szóval nagy szívfájdalom ez nekem..)

Infomaniac 2016.04.20. 23:40:46

ui: kivétel fenti alól VV Éva volt, na őmiatta hagytam abba a VV nézést örökre. Én Éden Hotel Hogyvolt fan voltam.

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:42:22

@Biriksz_Krokiksz!: Én nem látok most bent ilyen szintű taktikus játékost.

Infomaniac 2016.04.20. 23:43:11

ja, látom, megint úgy fogok járni, hogy hiába jöttem, senki sem veszi észre.. Aki késik, lemarad...

Pácsó Ármándó 2016.04.20. 23:44:42

@Infomaniac: Inkább az első és második ÉH fanja, nem pedig a TV2-es harmadiké, igaz?

alkalmi nyúl 2016.04.20. 23:46:54

@Infomaniac: Észrevettünk, de már lefáradtunk, legalábbis én. Ne aggódj, a korán kelők majd írnak neked :D Te meg este folytatod. Így nem lesz csak 18 óra reakcióidő elcsúszás.

Infomaniac 2016.04.21. 00:06:44

@Pácsó Ármándó: inkább. De a harmadiktól sem pártoltam el teljesen.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.04.21. 00:20:25

Sanya hogy' belázadt má', hogy ismét rá tették hárman a jelüket. Már majdnem azt magyarázta, hogy engedélyt kellene kérniük tőle az embereknek ahhoz, hogy párbajesélybe hozzák.

Infomaniac 2016.04.21. 00:43:07

@neoteny: és nem érti, miért késő, hogy összeszedte magát. Hát még bosszantóbb, ha látszik, hogy tud dolgozni, csak eddig nem akart...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 07:11:10

@Rémület: Ezzel különben egyetértek. Heninek a bent hozott karateréhez méltóan hűznia kellene egy váratlanabbat. Ha Sanyát hívja ki, és kinn hagyja, akkor ez biztos, hogy tekintélyt fog kiváltani benn is és kinn is. Szerintem egyébként Sanya egy ügyességi vetélkedőben verhető. Ha Szintit hívja ki, és nyer (nagyobb valószínűséggel), akkor a következő héten megin párbajoznia kell. Viszont szeritem nem fog váratlant hűzni, hanem Szintit fogja vinni, és Heni karakterében itt van a probléma, verbálisan arcoskodik, viszont egyébként látszik, hogy fél, a cukros balhénál is norbival, amikor a kávét kanalazta, remegett a keze az idegességtől...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 07:29:56

@nosce: Most mit kóstolgatsz? :-) A nick nevem ellenére soha sem szerepeltem játékosként a VV-ben, de még a gondolata sem járt a fejemben, hogy bármikor is jelentkezzek. A súly vitába nem akarok állástfoglalni, nem érdekel! Egyébként szemmel láthatóan fogytak a játékosok a beköltözésük óta, de pl. a Tűzoltó azt mondta, hogy 10 kg-ot, na ennyit azért én azért nem léttam, de ezt is lasz*rom... Meggyőződésem, hogy az RTL, ha akarná tudna olyan ügyességi feladatokat kitalálni, ahol a nagyobb súly, vagy erő, esetleg futógyorsaság nem számít (de ezekről már korábban is beszélgettünk, poénkodtunk)....

aloksak 2016.04.21. 07:30:37

@Infomaniac: Jó reggelt. :) :D Isten hozott. Jobb későn, mint soha. :) Jó magam soha nem néztem Éden Hotelt. És itt sem követtem. Egy VV-t végig követtem, aztán csend és hullaszag. :) Ez most felkeltette az érdeklődésemet, de eddig nem azt kaptam amit vártam. Lehetne jobb is, de azzal főz az ember, amilye van. Heni súlyához nem tudok hozzászólni, én csak azt látom, hogy azért van mit fogni rajta. :D És ez nem rossz. :D @alkalmi nyúl: Ágyasává tette volna, a héten mindenképp. :DD @VV Erőlegény: Ezt nagyon jól látod. Szerintem is a biztosra fog menni. Bár én még teljesen nem vagyok benne biztos, hogy nem Sanya lesz a választott. Már hogy Norbi nem őt jelöli e ki. Azért mert lehet benne valami, hogy talán nőt nem küldene, és Sanya sem lett jó tündér ebben a pár napban. Ugyanúgy a többiek bögyében van, ez a jelekből is látszik. A mai előzetesében pedig már Heni is mintha őt gyúrná, hogy nem veszi észre azt, ahogy mások a háta mögött kibeszélik. Talán arra apellál, hogy Norbi mégis inkább Sanyát küldi, akit pedig megpróbál meggyőzni arról, ne őt vigye, hanem valamelyik fiút.

Perspektíva 2016.04.21. 07:49:25

@aloksak: Norbinak nincs könnyű dolga, mert ha Sanyát jelöli akkor lehet, hogy Brigit választja. Bár nem azért mert haragszik rá, hanem mert gyengének tartja. Norbi kedveli Brigit, így nem hagyná. Cintivel is hasonló a helyzet. Henit pedig nem szereti, de ha magának választhat ellenfelet, akkor valószínűleg visszajön.

Pácsó Ármándó 2016.04.21. 07:51:23

@VV Erőlegény: Reszketett a félelemtől, mégis szembeszállt a Cukorbáróval? Akkor bátor, nem?
Egyébként a veszekedéstől, kiabálástól sok embernek felmegy a vérnyomása szerintem, tipikus stressz helyzet.

aloksak 2016.04.21. 07:54:58

@Perspektíva: Most hogy mondod, tegnap mondta is Attilának hogy Brigit vinné, hogy Gergőt is megszívassa. Van egy kis esze mégis ennek a vén sztrippernek. Így lehet tényleg nem lesz más választása Norbinak, mint Heni. A kérdés ő kit hívna ki ellenfélnek. Talán Cinti lesz az áldozati bárány. És ha így lesz, akkor Norbit még jobban magára haragítja. :D

Pácsó Ármándó 2016.04.21. 08:05:33

@aloksak: Csak Gábort ne bántsák, egy színfolt! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 08:05:56

@Pácsó Ármándó: Pácsó, hidd el, hogy drukkolok Heninek is, hogy valahogy kerüljön ki abból a szorult helyzetéből, amibe belesodorta magát az ütemtelen és többnyire indokolatlan konfliktus felvállalásaival. Ha Ő-Szintésre vesszük az analógiát, akkor azért az is egy HV kommentelő teljesítmény, ha valakinek annyira sikerül felidegesítenie Sixx-et, hogy utóbbi úgy gondolja, hogy kinn tágasabb. Heni egy kicsit ugyanezt hozza benn is. Nem vitatkozik, érvel, és meggyőzni akar, hanem inkább hergel és provokál, ezért viszont folyamatos párbajveszélyben van....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 08:08:38

@VV Erőlegény: Ráadásul Heni szereti mindig a "kulcsembereket" provokálni, azaz kinn pl. ezen a blogon sixx, benn pl. Attila és Norbi, vagy ahogy erősödik bele a játékba mostanában Dóri....

Infomaniac 2016.04.21. 08:15:44

@Pácsó Ármándó: így van, nem a félelemtől remeg az ember ilyenkor. Az akkor jön elő, ha fizikailag fenyegetve van valaki, sztem.

Infomaniac 2016.04.21. 08:21:47

@VV Erőlegény: Nem értem, hogy ez miért jó neki. A tegnapi "ne hazudjál" kirohanása totál gáz volt. Van, amikor (majdnem) igaza van, csak így az is értékét veszti. Pl. anno a fejéses veszekedésnél Norbival nem ő kezdte a bunkóságot, elég sokáig bírta cérnával.

Pácsó Ármándó 2016.04.21. 08:22:47

@VV Erőlegény: Természetesen semmi gondom azzal, hogy kinek drukkolsz, számomra csak nem a félősség jellemzője az, hogy valaki "hergel és provokál" és bárkinek nekimegy, még ha fejjel is a falnak :-)

aloksak 2016.04.21. 08:33:18

@Pácsó Ármándó: Az egyszem szórakoztató embert bennt. :D Neki talán nincs félni valója.

Rémület 2016.04.21. 08:54:45

Szerintem Sanya több párbajt nem fog nyerni. Nem neki fekvő feladat lesz, ha ő párbajozik. Mindegy ki lesz az ellenfél.

nosce 2016.04.21. 08:58:59

@VV Erőlegény:
nem kóstolgattalak, csak nekem úgy jött le h jó ismerősöd vett részt ilyesmiben és esetleg tudod, h milyen eü vizsgálatok vannak beköltözéskor/kiválasztáskor

paranyuszi (törölt) 2016.04.21. 09:04:57

@VV Erőlegény: Dòri mitol kulcs ember?:) Szerintem dog unalmas, es total nem oszt-szoroz, ha ott van, vagy nincs. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 09:06:40

@Infomaniac: Igen, szóval a hatékonyság és eredményesség tekintetében a szótárát is bővíthetné, illetve finomíthatná egy kicsit. Olyan gazdag a magyar nyelv szinonima és árnyalatok használata vonatkozásában, és ha stílusosan akarom alátámasztani az üzenetemet, akkor nem feltétlenül kell mindent a "kettős mérce", a "szánalmas" és a "ne hazudj!" kifejezésekkel demonstrálni, illetve stílusban lehet néha pl. poénosra, vagy ironikusra véve is kritikát megfogalmazni úgy hogy a másik azt direktben észre se vegye, inkább csak tudat alatt hasson, és nem csak fejhangon beleordítva a másik arcába, 150%-os pulzuson....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 09:09:49

@paranyuszi: Ahogy haladunk az események sodrában én úgy látom, hogy egyre nagyobb tekintélyt harcol ki magának benn a többiek (köztük a hangadó hímek) körében, de nem muszáj egyeznie a véleményünknek ezzel kapcsolatban. Mindenesetre jobban tisztelik benn, mint Henit (ezt a kapott jelszámok is mutatják), és ezt szerintem Heni is érzékeli.

Perspektíva 2016.04.21. 09:10:11

@paranyuszi: A műsor szempontjából valóban semmi jelentősége, de a bentieknek "szükségük" van rá, ezért nem jelölik.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 09:11:18

@nosce: nem tudom, tényleg, és nem is ismerem. Ebben a szériában pedig senkit sem ismerek személyesen, azaz abszolút pártatlan vagyok.

,, 2016.04.21. 09:14:13

@nosce: nem akarok bunkó lenni de szerintem ez az adatlap amit kitöltöttek csak egy promóciós anyag, és az orvosi alkalmassági lap belső használatra megint egy más dolog...
A promóanyagra pl ha azt írod foglalkozásodhoz h életművész meg hogy 1 hétig bírod szex nélkül az nem gondolom h hiteles adatnak számít
És ezt nem a kilók miatt mondom, mert szerintem sincs 80 (de azért mondjuk a 70 reálisabb), de tökmindegy, csak ez a logika volt hibás, szerintem.

Perspektíva 2016.04.21. 09:24:15

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Az adatlap nem csak ettől érdekes. Pl. Brigi az adatlapon egyedülálló, aztán egy hét múlva már 8 éves kapcsolata van és várják kint. Újabb egy hét múlva újra egyedülálló aki szerelmes.

nosce 2016.04.21. 09:33:22

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt):
jó de azt gondolom h azé a két adatlap összefut, lesz belőle egy adatbázis/karton, szal nem lehet nagy eltérés a kettő között, 15 kiló mint amit itt Csilla is állított semmiképp és ezt nem Heni miatt mondtam mert ez érinti Dórit is meg Diát

nosce 2016.04.21. 09:34:54

@Perspektíva:
ez mit jelent, h Brigi adatlapja változik a műsor alatt ?

Perspektíva 2016.04.21. 09:43:05

@nosce: Nem at adatlap változik, csak nem feltétlenül igaz, ami rajta van. Vagy ha a rtl-nek az a jó, akkor arra hivatkotik, ha nézettség kell, akkor hirtelen nem lesz igaz. A kilokrol meg annyit, hogy szerintem a 60 kg vízválasztó. Aki alatta van az vékony, aki felette az kövér - a köztudatban. Pedig sokmindentől függ ( izom, csont, stb.) Heni bármilyen súlyú nyilvàn nehezebb, mint Cintike, akinek meg ez a tipus jön be, annak mindegy mennyit mutat a mérleg.

nosce 2016.04.21. 09:45:31

@nosce:
magyarul az itt kirt adatlap adatait egy adatbázisból veszik ahol egy súlyt tartanak nem lesz egy mért súly meg egy bemondott súly tárolva, praktikusan a mért szerepel benne, ha mérik. És azt veszi ki egy progi (sql parancs)

lac64 2016.04.21. 09:50:08

@paranyuszi: Ez nem VV, itt a bentiekkel kell elhitetned, hogy nem mehetsz ki. Ezt Dóri jól csinálja, szépen eljátssza a fontos vagyok de nem vagyok domináns karaktert (vagy lehet, hogy alapból ilyen). Mivel nem áll bele a konfliktusokba, ezért senki sem érez ellenállhatatlan vágyat arra, hogy kitegye, az első párbajgyőzelme miatt meg kockázatosnak tarthatják kihívni egyelőre.

2016.04.21. 09:53:08

@Perspektíva: heni az a tomorgyonyor tipus, latszik h nem szetfolyo haj adja azt a 70kilot, van ott izom is rendesen, pl a combjain. az a buvarruha szeruseg pl kifejezetten jol allt neki.

,, 2016.04.21. 09:53:26

@nosce: szerintem semmi köze a 2 dolognak egymáshoz. A promóciós adatlapon sokszor még csak nem is a valódi név szerepel. Azt kamuzol ott amit akarsz.
De nem győzködlek, mert szerintem felesleges. bocs, megyek is.

2016.04.21. 09:54:56

@lac64: sztem is, es jol csinalja.

nosce 2016.04.21. 09:55:16

@Perspektíva:
"aztán egy hét múlva már 8 éves kapcsolata van és várják kint. Újabb egy hét múlva újra egyedülálló aki szerelmes."
mondjuk az h egyedülálló vagy, vagy kapcsolatban vagy az egy szubjektív dolog, este miután összevesztetek és elküldtétek egymást a picsába, úgy gondolod h egyedülálló vagy aztán reggelre meg kapcsolatban levőként ébredsz aztán délutánra megint egyedülálló leszel egy veszekedés után, ez napon belül is változhat nem is kell 1 hét hozzá

,, 2016.04.21. 09:58:59

@Perspektíva: a köztudatban szerintem is így van, én nem értek vele egyet mert sok nő nagyon szexi a pluszkilókkal

2016.04.21. 09:59:09

@nosce: egy tininel lehet, de egy 30pluszos no csak tan jobban erzi, h melyik vita vihar a biliben, es melyik hoz szakitast.

nosce 2016.04.21. 10:02:21

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt):
itt nem győzködjük egymást hanem én csak a véleményemet mondom el, h szerintem hogy kellene egy nyilvántartásnak kinéznie egy szereplőről. De h konkrétan h néz ki a reteknél nem tudom ezért kérdeztem VV erolegényt.
A név az egy érdekes dolog sőt akár a nem is, de abban biztos vagyok ha a retek szerződésbe a valós adatai kerülnek :)

Perspektíva 2016.04.21. 10:05:49

@nosce: Hát ebben az esetben a másik fél nem volt ott. Szerintem Brigi változtatja a szerint, hogy mi előnyösebb neki. Most nem erősködik hogy őt várják, mert Gergővel erősebbnek érzi magát. És a kinti oldalt ne nézzük. Gondolhatja-e magát kapcsolatban, ha összebújik ország-világ előtt mással.

nosce 2016.04.21. 10:13:48

@Perspektíva:
Hát a Brigi eléggé egy sunyi, nem csak ebben. Sanyára ráverte a jelet, aztán meg megijedt h Sanya őt vinné ki és elkezdte magyarázni h az nem is olyan párbaj jel volt, hanem inkább egy baráti lehetőség jel :)

Chuck Νorris 2016.04.21. 10:15:48

hajrá ex Mr.Budapest és Filozofus Gábor :)

,, 2016.04.21. 10:17:09

@nosce: nem, te abból indultál ki h az adatlapon szereplő adatok mmkk hitelesek, most mismásolsz.

csincsilla72 2016.04.21. 10:18:14

van új poszt, fiatalok:-)

Chuck Νorris 2016.04.21. 10:19:29

Brigi nem sunyi hanem konfliktuskerülö, neki a legnehezebb jelölgetnie, de belegondolva a helyzetébe jól döntött, Sanya jelölése volt a legkisebb rossz,
más kérdés hogy az indoklása elég gyenge volt, nem csoda hogy exMR.Budapest kiakadt ezen :)

nosce 2016.04.21. 10:31:13

@Chuck Νorris:
", Sanya jelölése volt a legkisebb rossz, "
Feltéve h Sanya nem őt viszi ki :) Mert Sanya nagyon jól rácsapott a lehetőségre h Brigi ürügyet adott neki. Sztem Gábor lett volna a legkisebb rossz Sanya meg életveszélyes volt :)

Chuck Νorris 2016.04.21. 10:38:50

@nosce: jo de gáborra milyen okot mondjon? :) hogy nem szavalt el még egy Voltaire verset sem? :)
meg aztán ha egy erös emberre tesz akkor az késöbb visszaüthet, sanyárol meg azt gondolta ugyis kap egy csomo szavazatot, mást ugyis jobban utál, tehét szépen meg lehet lapulni majd :)

paranyuszi (törölt) 2016.04.21. 10:55:20

@VV Erőlegény: @Perspektíva: én tényleg őszintén nem értem miért gondoljátok, hogy a bentiek pótolhatalannak vélik? Szerintem nem látják annak, mi okuk lenne ezt hinni? Semmi olyat nem tud és nem csinált amit bármelyik másik nem tudna megcsinálni. Nem konfrontálódik, súlytalan, ezért nincs rajta fókusz.

paranyuszi (törölt) 2016.04.21. 10:58:23

@lac64: szerintem a màsodik. Nem fontos ember, csak jelenleg még senki köreit nem zavarja...

Perspektíva 2016.04.21. 11:34:13

@paranyuszi: Nem én gondolom hogy pótolhatatlan, hanem bent érzik úgy. Illetve azt hogy nem irritáló.

csincsilla72 2016.04.21. 14:10:16

@paranyuszi: Mert pufferember és az ilyenekre szükség van. Dolgozik, kiegyensúlyozott természetű, nincsenek konfliktusai, nem bánt senkit, viszont több alkalommal láttuk, amikor értelmes vitában kerekedett felül, amin a hepciáskodó fél fennakadt. Ő láthatóan nem cirkuszi bohócnak ment be, azt meghagyja másnak, más stratégián van. Ne feledd, itt és msot nem kifelé kell játszani! Többen, akik benn vannak összekeverik ezt a játékot a VV-vel. Itt kifejezetten jó stratégia nem jutni el a párbajig.
süti beállítások módosítása