Szerencsétlen Norbit senki sem vádolhatja azzal, hogy már-már bántóan okos, de ahhoz, hogy diktátor legyen, igazából nem is kell tanult embernek lennie. Volt elég példa erre a történelemben, Ugandában Idi Amin, a szomszédban Ceaușescu se volt egy MTA tag, mégis egy egész népet hajtottak igába, miközben a saját boldogulásukat tartották szem előtt. Persze a Farmon még közel sincs ekkora baj, de az már világosan látszik, hogy ostobáknak hatalmat adni, rossz ötlet. No, de nézzük, mi a jó isten történik Szlovéniában!
Indul a hülyezene, Anikó felvázolja a szitut, majd jöhet a tanya felülről. Kicsit irigylem tőlük a környéket, már virágzik a repce, őzikék futnak versenyt a vetésben, szóval minden idilli. Viszont a srácok nem nagyon élvezik, mert éppen valami hodályt próbálnak építeni. Norbi Vezíren ugyanis kiütöttek a megalomán építkezés első jelei, és valamiért három méter magas épületet vizionál a kecskéknek, de még azon az áron is, hogy nem lesz elég fa befedni azt. Vadember Attila csak forgatja a szemét, meg csikorgatja a fogát (lássuk be jogosan), mert ugye mi a lófasznak egy ötven centis állatnak ilyen belmagasság? Ezt senki sem tudja, csak a Nagy Vezír, viszont ő a fáraók magabiztosságával osztogatja a parancsokat. Attila inkább elmegy jószágot etetni, majd, jutalmul fej magának egy bögre kecsketejet és ott a helyszínen le is húzza. Aztán rámennek a többi állatra is, és Gábor, a másik elmeóriás sietve elmagyarázza nekünk a riportban, hogy kell kecskét fejni, ami azért vicces, mert valamikor régen edzés közben, valami megtámadhatta a beszédközpontját, így minden megszólalása élmény.
A vacsora sem hoz megnyugvást, ugyanis Cintia, akinek még megvan a malaca, szeretne segítséget kérni. Attila bevállal egy etetést, de Cintia hercegnőnek ez sem elég, ő egész éjjel aludna. Norbi értelmezésében ez azt jelenti, hogy akkor most lepasszolta a feladatot, de a csaj hevesen tiltakozik. Ő nem akarja lepasszolni, csak valaki csinálja meg helyette. Aham...okos! Közben Briginek az a legnagyobb problémája, hogy ki kell költözni a főnöki rezidenciából, Norbi meg a balhé ellenére, Cintia királykisasszonyt invitálja az új óljába. Éjjel aztán finoman rá is mászik, miközben az istennek se érti, hogy miért eltávolodtak egymástól. Amúgy ennek nem volt valami csaja kint?
Az ébredés és a reggeli rutin után újra indul a balhé, ugyanis Norbert Vezír kajaosztás közben kijelenti, hogy ezentúl el lehet dönteni, hogy a kávéba, vagy a reggelibe kérik a cukrot. Heni, aki valamiért nem reggelizik, úgy van vele, hogy az ő akkor eszi meg a cukrot, amikor akarja, és hamar leugatja a zsebdiktátort. Aztán osonó pályán betámad Dia is, aki egy egyszerű kérdést intéz a Vezírhez. Ha egy kanál cukor jár mindenkinek, akkor Norbi miért tett kettőt magának? Erre már nem érkezik értelmes válasz, látszik, hogy a rezsim még csak most bontogatja szárnyait.
Kaja után kiosztják a feladatokat és indulhat a meló, de persze ez se megy könnyen. Attila bekóstolja Sanyát, hogy milyen lusta disznó, erre Sanya meg visszavág, hogy Vademberünk fölösleges köröket fut, és sokszor még káros is, amit csinál. Na, ez megakad a copfos torkán, magában rágódik rajta egész nap, de se lenyelni, se kiköpni nem tudja. A csajok közben a konyhában sajtot próbálnak készíteni és igazán ügyesek. Készül itt hagymás, chilis és az isten tudja milyen cucc, én meg nyelem a nyálam, szóval holnap én is nekiállok valami hasonlónak.
Este tábortüzet raknak, körbeülik és a kinti életükről sztorizgatnak. Először Diát hallgatjuk meg, aki ki másról, mint édesapjáról mesél. A szerencsétlenre ráférne egy pszichológus, hogy fel tudja dolgozni viszonyát az öreggel. Majd jön Fitnöszguru egy herelógatós, táncos sztorival, és most már kurvára kíváncsi lennék, hogy pontosan miből is él ez a fickó. Gábor megint szerethetően bamba, a gyúrós sztorijával együtt, majd a csajok arra kíváncsiak, hogy mi volt ma Attilával. Ő meg nem rest, közli, hogy egyesek szerint káros amit itt csinál és ez nagyon bassza a csőrét. Látszik, hogy végre megtalálták a gyenge pontját, mert mikor Dia válaszolna neki, akkor csúnyán leugatja, sőt odáig megy, hogy azért nem szereti a lányt az apja se, mert lusta dög. Ezzel a lendülettel vademberünk úgy hazavágta a bulit, hogy már locsolják is lefelé a tüzet, és mindenki jobbnak látja lefeküdni. Míg Dia Cintinek sírja el bánatát, érkezik hozzájuk Gábor, aki nemes egyszerűséggel kiereszti Buksit közéjük, majd mint aki jól végezte dolgát leül egy székre és fütyörészni kezd a büdösben. Tudom, hogy nem direkt ilyen vicces a csávó, de esküszöm a legnagyobb arc a tanyán!
És ha már Gábor, itt egy videó, amin Norbi, Sanya és Dia szexuális felvilágosítást tart Gáborunknak, van benne szopás, nők felizgatása, izgalmi állapot, sorozatos orgazmus, Dia fenyegetőzése a kiesését követően a sofőr irányába, akit a hotelig megkanol az úton, és persze előkerül a női ejakuláció is, ami Gábornak nagyobb misztériumnak tűnik, mint a gravitáció.
Az utolsó 100 komment: