Ezúttal a Vatikánban kezdünk. Sixtus teljes harci díszben vonul végig a pápai rezidencián, hogy végül egy tükörben csodálhassa meg Isten adta szépségét. Sajnos a helyi apácák, és –na, most vagyok bajban, mert fogalmam sincs, hogy ez e a helyes megnevezés- ministránsfiúk sajnos nem gyönyörködhetnek benne, mert félelmükben mind arccal előre buknak a nagy gonddal ápolt márványpadlóra. Eközben egy kapualjban Lupo veti nagyban a keresztet, és arra készül, hogy Lucreziát bejuttassa az apja börtönébe. A ferdeszemű testőr nélkül, persze. Amíg az őrségváltásra várnak, Lucrezia elmeséli, hogy próbálta meg gyermekkorukban az ál-pápa vízbe fojtani idősebb tesóját. Sixtust tehát nem a papbácsik rontották meg, hanem belülről rohad, már jó régóta.

Következik a Leo a tengeren csillagászkodik című érdekfeszítő jelenet. Már tíz napja úton vannak, és senki nem nagyon tudja, merre tartanak. Leo included. Vespucci és Zoro jó szokásukhoz híven baszogatják, kéne valamit mondani a legénységnek, helló. Leo emlékezetből lerajzolta a Zsidó térképét (még jó), meg sok minden mást is, de még nem leli a titok nyitját. Az elsőtiszt nyit rá az édes hármasra; mutatni akar valamit, amit Leónak feltétlenül látnia kell. Ne tessék nagyon ráizgulni, nem az új földrészt látta meg a derék hajós, csak aggódik, mert az ex-rabszolgák ki sem mozdulnak a fedélközből, egyre csak kántálnak. Azt hiszik a szerencsétlenek, hogy elhajóznak a világ végére, és akkor nekik ott kalap, kabát. Jogos, az 1400-es évek végén járunk, a Föld nevű korong szélére kiállni akkoriban inkább öngyilkosságnak tűnt, mintsem kalandnak. A kapitány lázadástól tart. Vespucci a gyakorlatias „lőjük le őket a picsába, oszt csókolom”- módszert támogatná, Leo meg persze inkább elmagyarázná nekik a kopernikuszi tanokat.

Az előző részben méltatlanul hanyagolt Riarióval folytatjuk. Imádkozik. Ez most egy ilyen rész. Zita is vele van, és felveti, hogy hosszú napok óta ez az első alkalom, amikor a férfi ezt teszi. Mit is mondjunk erre, nyilván khm. el volt foglalva mostanában. Riario megvallja, hogy egykoron azt hitte a Szentatya és az Isten egy, de ma már vannak kétségei. Zita kicsit körbeudvarolja még, mondván látja benne a jót, és a nagyságot. Riario e tekintetben is inkább szkeptikus, de azért egy kézcsókkal köszönetet mond a bókért. Mert ez egy ilyen úriember. Kivéve, amikor szemet szúr ki, vagy kezet nyársal. Apropó kínzás. Zita kérdésére azt is elmondja, hogy Nicót valójában a látszat ellenére nem kínozza, hanem tanítja: arra, hogyan éljen túl, ha már a nagyság nem segít.

Hogy szavunkat egymásba öltsük, és a nagyságot emlegettük az imént, megnézhetjük az igencsak lerongyolódott Lorenzót és Pierót. Az idősebb Da Vinci már akkora sznob, hogy jobban ki van készülve a kocsikázástól, mint nemesúr gazdája. A jelenetnek nincs sok értelme, csak annyi, hogy a gyengébb felfogású nézőknek ismét elmagyarázzák a szereplők, miért is kell menni Ferrante királyhoz segget nyalni. Firenze kiátkozva, a többi állam nem fog velük kereskedni; két hónap és ugrott a bank, még egy hónap, és oda az egész város. Hát ezért.

Lucrezia és Lupo a Vatikán folyosóin tör előre rendületlenül. Olyannyira, hogy csak az öreg tanácsos lélekjelenléte menti meg őket, hogy ne fussanak egyenest Grünwald kapitány karjaiba. Lucrezia rögtön a tőréért nyúl. Ismerjük az egér és az elefánt történetét a lábra taposással? Na, kb. itt is ez zajlik. Lucrezia végül bejut az apjához. A nagy találkozás örömére kapunk egy kis flashbacket, hogyan történt a trónfosztás. Francesco (az igazi pápa) bemutatkozni a lányaiknak: én az atyátok vagyok, de TÉNYLEG. Na, ez sem az az infó, amit szívesen hall az ember lánya, de Lucreziának, úgy néz ki, nincs kifogása ellene. A fiatalabbik lány neve Amelia, hoppá! A családegyesítésnek a hippi Riario vet véget. Az emberei fegyverrel sakkban tartják a „szent” családot, amíg Alessandro bátyó át nem veszi a pápai ancúgot, meg a gyűrűt. Az ál-Sixtus jó munkát végzett, elmondja, hogy megölte az orvost, aki világra segítette őket (őt csak másodikként), és mivel titokban tartották a létezését, ezért nyugodt szívvel kihasználta a kínálkozó alkalmat. James Faulkner pedig láthatóan élvezi, hogy gonoszt játszhat, és jól is áll neki.

A jelenben Lucrezia felteszi apjának az egymillió dolláros kérdést: amikor Leo szabadon akarta engedni, miért választotta inkább a rabságot? Az apjának tervei vannak, és úgy mondja, hogy „Strategy, my child!”, hogy legszívesebben letölteném csengőhangnak. Lucrezia ki van akadva, elég neki az ármánykodásból, részéről annyi volt. Az apja azzal nyugtatja, hogy ez mind része Isten tervének. Amikor a lánya arra célozgat, hogy vajon az ő bűnei is megbocsáttatnak-e (van belőle elég), apja csak annyit tud mondani, hogy higgyen! Kösz a semmit! Még egy apró mozzanat, ami érdekes lehet a jövőben. Francesco négyszemközt akar beszélni a lányával, és elküldi Lupót, mondván bajt hozhat a fejére, ha ezt hallja. Lupo kikéri magának; csak családegyesítésben segít, de a pápa elleni cselszövésben nem. Kicsit furán értelmezi a hűséget az öreg, az már egyszer biztos.

Újabb hajós jelenet jön, és csak imádkozhatunk (ebben a részben úgyis mindenki ezt csinálja), hogy Riario bárkája legyen az. És lőn! A gróf ajándékot hozott Nicónak. Ennek örömére egy kicsit beszólogatnak egymásnak. Riario azt nem érti, hogy Nico, egy ügyvéd elsőszülött, tanult fia, miért szegődik egy kétes hírű művész szolgálatába. Nico pedig arra kíváncsi, hogy a pápa fattya, aki egy rabszolganővel hál, vajon miért kockáztatja meg a kivégzést is, hogy rátehesse a kezét a Levelek Könyvére? Talán mert olyan tudásra vágyik, ami Leónak már születése óta a fejében van? Szép volt Nico!

Az imént említett mester földrajz órát tart a vadaknak. Meg kell hagyni, becsületesen odateszi magát, a nyelvi problémák miatt activity-zésbe fajuló tanórán. Az előző részben megismert rabszolganő tolmácsol a csapat többi tagjának. Leo előbb egy Föld makettel próbálkozik, majd egy hegy hasonlattal, de a vadakat nem hatja meg vele: leszarják, félnek. Leo végül haladékot kér tőlük. Ha a Vénusz ott tűnik fel az égen, ahogy ő az megjósolta, akkor a fedélköz istenkirálynak választja, és mennek vele a Föld szélére. A rabszolgák vezére bólint, kap négy órát, de ha csillag nem, akkor baj lesz. Nagy.

A Vatikán falunapot tart. Egy csuhás fickó búcsúcédulát árul az összegyűlt parasztoknak némi hangzatos maszlag kíséretében. Lorenzóék is arra járnak, és bár észrevétlenül nem tudnak meglógni, de meglapulnak, és bűnös lelkükkel együtt továbbhajtanak. Este letáboroznak, és a tűznél kedélyesen elbeszélgetnek a nomád élet örömeiről. Leo is szóba kerül, az apja pedig megvallja, hogy nincs a fiának olyan festménye, vagy találmánya, amire büszke lenne. A csevegést a búcsúcédulások érkezése szakítja félbe. Az ijesztő arcú szónok először bibliai idézetekkel körbeudvarolja Leorenzót, majd Pierót lefogva a lényegre tér. Felismerték Firenze első emberét, és tudják, hogy nem sokat érne az élete, ha szomszéd városban véletlenül elkottyintanák, merre tart éppen. Lorenzo 100 dukátot ígér a hallgatásért, de a rosszarc ennél sokkal többet szeretne. Mint arra a becsületes üzletember rámutat: a gazdagok fénysebességgel utaznak, de sosem pénz nélkül.

Riario ismét Nicónál lebzsel. A Levelek Könyvének eredetéről tart előadást. Egészen Atlantiszig nyúlnak vissza gyökerei, a történelmi rejtélyek kedvelőinek nagy örömére. Akinél a könyv van, az Olaszország, de talán az egész világ ura. Riario már épp belekezdene egy labirintusról szóló történet elmesélésébe, amikor jön a hír, hamarosan nagy vihar lesz. Ebből mi nem sokat látunk, csak annyit, hogy mindenkinek el kell hagynia a látszólag sértetlen hajót. Riario búcsút int Zitának, és leszalad a fedélközbe Nicóért. Vajon megmenti? Á, fölöslegese kérdés, tudjuk, hogy igen.

Lupo elvezeti Lucreziát a titkos gyűjteménybe, és megmutat egy kardot, ami az Ottomán Birodalom alapítójáé volt. Van rajta valami írás is, de senki sem tudja, mit jelent. Lucrezia sem rejtvényt fejteni jött, neki a kard kell. Lupo visszahőköl, nála –úgy tűnik – ez a határ a pápa elárulásában. A nő győzködi egy kicsit, hogy álljon az igazi pápa mellé, de nem sokáig, mert Grünwald kapitány tör rájuk, és kapja el a nőt. Lupo köpönyeget fordít, és int a testőrnek, hogy vigye Lucreziát a pápa színe elé. Ám ez csak trükk: amint elindulnak, Lupo nagyon tisztességesen hátba szúrja Grünwaldot, és szabadon engedi Lucreziát, a karddal együtt.

Vissza az erdőbe, ahol rosszarc kinyittatja az egyik ládát, és bingó, az tele van arannyal. Nem örülhet neki sokáig, mert Lorenzo rácsapja a kezére a láda fedelét, és nagy kardozás veszi kezdetét. A cédulások elhullanak. Lorenzóék gyorsan elföldelik a halottakat, és ott folytatják a beszélgetést, ahol abbahagyták. Piero előtt gondolom az iménti késes jelentnél lepergett élete filmje, ezért váratlanul megnyílik, és elmeséli, hogy mégis van egy festmény, amire emlékszik. A fia első olajfestménye volt, egy gyümölcsöstál. Nagy örömmel vitte apjának megmutatni, és Verrochio is el volt ájulva tőle. Piero kihajította a vásznat. Nem ezért mert nem volt meggyőződve fia zsenialitásáról, csak egyszerűen azért, mert Leo folyton az eszébe juttatta az anyját, aki se szó, se beszéd lelépett tőlük, és az öreg ezt azóta sem tudta megemészteni. A vallomás végén újabb váratlan vendégek érkeznek: katonák, akik a maguk gyengéd eszközeivel arra ösztökélik a láét vándort, hogy tartsanak velük Ferrante király udvarába.

Letelt a négy óra. Leo már mutatja is a Vénuszt a rabszolganőnek, de valami nem stimmel. A bolygó fényesebbik fele rossz irányból látszik, a nő sikítozva rohan a többi nyomorulthoz: mindenki fegyverbe, mert mind itt halunk, ha leesünk a Föld széléről! Nagy felfordulás veszi kezdetét, ami olyan váratlanul ér véget, ahogy elkezdődött. A kapitány jobbkeze tengerbe dobatná a rabszolgák vezetőjét, Leo viszont egy humánusabb megoldást javasol: inkább verjék őket vasba megint.

Zoro felelősségre vonja országos haverját ez előbbiért, és igen, a „mégis ki a fasz vagy te?” zseniális egysoros is elhangzik közben. Leo azzal védekezik, hogy babonák nélkül is elég nehéz lenne az útjuk, muszáj volt megbilincseltetnie az embereket, vagy tán hagyta volna, hogy a kapitány vízbe vetesse őket? Bagoly mondja verébnek – mutat rá Zoro, az ne beszéljen babonáról, aki egy nem is létező könyvet hajkurász a fél világon keresztül! Ja, hogy térkép is van? Nagy ügy, ő már annyi hamis térképet adott el hiszékeny szerencsétleneknek, hogy megszámlálni sem tudja. Végül beviszi a kegyelemdöfést: a szabadságra annyira vágyó művész a céljai elérése érdekében képes embereket megláncoltatni, na ez a nem mindegy! Leo megborul egy kicsit, de csak annyira, hogy barátja elejtett fél mondatától megvilágosodjon, és rájöjjön, a Föld forog a Nap körül, és nem fordítva.”Oh, shit!” Leo mondta, nem én.

A nagy felfedezés olyan jó hatással van Leóra, hogy hajlandó eloldozni az jó ég tudja milyen nemzetiségű szolgákat. A hangzás alapján én oroszra tippelek (a vezérsrác egyszer mondja is hogy „nyet”), de ahhoz meg nem passzol a testfestés, meg más se nagyon, de mindegy. A hajó belsejében azonban már csak egy csomó elmetszett torkú hullát találnak. A szolganő természetesen életben van, - még jó, mert egyedül ő beszéli a nyelvet-, és elmeséli, hogy annyira féltek tőle, hogy a lelkük a Föld széléről a semmibe zuhan, hogy inkább önkézzel vetettek véget az életüknek. Azaz egymásénak. A nő gondolom jól kinyírt mindenkit, csak magát nem. Jó fej. Amint eloldják a láncait, letámadja Zorót. Leo figyelemelterel, és így barátjának sikerül lefegyvereznie a nőt. Leo szomorúan állapítja meg, hogy meg kell védeniük a lányt saját magától.

 Már csak egy, de elég ütős jelenet van hátra. Lucrezia kijutott a pápa palotájából a karddal, és utasítja a testőrét, hogy hozza a lovakat, mert Konstantinápolyba mennek. Előbb még megkapjuk a pápai hatalomátvétel utolsó mozzanatait. Alessandro, az új Sixtus távozik, és meghagyja Riariónak, hogy ölje meg a lányokat. Az ifjú gróf habozik, és azzal győzködi az új pápát, hogy jobb lenne Lucreziáékat életben hagyni, hogy az apjuk jobban zsarolható legyen. Alessandro szerint ez túl veszélyes, de ad egy esélyt a lányoknak: aki bebizonyítja, hogy megéri a pénzét, az életben maradhat. Lucrezia térdre borul előtte: csak a kishúgát hagyja életben, az Isten úgyis nagyra tartja az olyan ártatlanokat, mint ő. "Mostantól az Isten azt értékeli, amit én" – mondja a pápai gyűrűt fogdosva Alessandro, majd magához szólítja a fiatalabb lányt. "Az ártatlanság jó dolog, de teljesen haszontalan" – mondja, és azzal a mozdulattal kitekeri a kislány nyakát. Aztakurva.

Miután a pápa-tesók elhagyják a helyet (az egyik önként, a másik nem annyira), Riario próbálja vigasztalni Lucreziát, hogy ő megpróbálta megmenteni őket. A nő válaszul arcon köpi. A gróf felvilágosítja, hogy jobb, ha tartja a száját, mert ha a fogadott családja megtudja az igazat, ők is így járnak majd, mint a húga. Lucrezia pedig innentől az új pápa szolgája, hamarosan megtudja, mi lesz a feladata – teszi még hozzá, aztán ő is lelép, de látszik a babaarcán, hogy a gyerekgyilkosság azért nála is kiverte a biztosítékot.

Kérdés a végére, csak úgy Rózsa Gyuri-féle „Bűvös Hatos” stílusban: a főbb szereplők közül kiről nem készült rácsos kép ebben az epizódban?