Sorozatunk utolsó részét Thornton gyárában kezdjük, ahol az egyáltalán nem kedves munkafelügyelő épp kihajítja Higginst, aki nyilván munkát szeretett volna. Mr. Thornton morcosan és egykedvűen nézi végig a jelenetet. Ezután Higgins Hale-ékhez megy, és arra kéri az öreget, ha tud, próbáljon neki munkát szerezni délen – akármit. Merthogy magához vette Boucher hat árva gyermekét, már ő gondoskodik róluk. Nemes gesztus, csak mondom. Ekkor lép be Margaret, és hevesen tiltakozik a délre költözés ötlete ellen, mondván az ottani kemény, monoton munka és az unalom kikészítené Higginst. A lány arra kéri őt, menjen el Mr. Thorntonhoz – ne a munkafelügyelőjéhez, hanem személyesen hozzá – és tőle kérjen munkát, biztos ad neki. Higgins ehhez túl büszke, de szerintem lesz még ennél éhesebb is, vagy ha nem ő, hát a gyerekek.

A férfi távozása után, Margaret arról beszél apjának, hogy ha Higgins és Thornton egyenrangúként beszélnének, az sok mindent megoldana. Apja szemöldöke az enyémmel együtt szalad fel: Margaret dél ellen beszél? Eddig az ottani élet után vágyott és északot szidta. Most meg Mr. Thornton előnyeit sorolja? Vajon mi lehet a változás oka? Margaret nem felel, de szomorú tekintete azért elég sok mindent elárul.

Mrs. Thornton jött Margarethez, aki nagyon örül a látogatásnak, egészen addig, míg ki nem derül, hogy nem pofavizitről van szó. Az öreglány ugyanis azért jött, mert Margaret anyja megkérte őt a halála előtt, hogy ügyeljen a lányra, és most úgy látja, ideje szóvá tenni, hogy pletykálnak róla, miszerint késő este egy idegennel látták a vasútállomáson. Margaretnek felszalad a szemöldöke, azt hiszi, Mr. Thornton beszélt a dologról az anyjának, de a nő visszavág: nem ismered a fiamat, ő megtartja magának a gondolatait. A lány szemöldöke azonban még magasabbra szalad, mert az öreglány meglehetősen gorombán adja elő a mondanivalóját, sőt, örömét fejezi ki, hogy nem lett a fia felesége; Margaret viszont nem óhajt Frederickről beszámolni (és ezzel megvédeni magát). Így amikor elege lesz a vádaskodásból, meglehetősen udvariatlanul, rövid úton faképnél hagyja a banyát.

Higginst látjuk ismét, a Marlborough Gyár bejáratánál várja Thorntont, hogy beszélhessen vele. Amikor megérkezik a férfi, hozzá lép, de az letromfolja: most nem érek rá, azzal elrongyol. Higgins hátra marad, és vár tovább, nyilván arra, hogy a gyáros visszajöjjön

És hogy hova lohol ilyen gondterhelt arccal Mr. Thornton? Nos a bankárjához, ahol az közli vele, hogy nem csökkent az adóssága, szóval elég nagy bajban van. John aggódik, de Mr. Latimernek van egy ötlete: növelje a pénzét részvényvásárlásokkal, ami ugyan kockázatos, de ha nyer, minden gondja megoldódik. Thornton morog egy kört (már megint), hogy ő megbízható és nem megy bele ilyesmibe, majd visszaüget a gyárba.

A kapuban Higgins még mindig várja, amin meg is lepődik, de ha már itt van, hát behívja. Persze azért megvárakoztatja, de végül előadhatja, miért is jött. Munkáért, ugye. Mr. Thorntonnak leesik az álla ekkora arcátlanság hallatán. A sztrájk szervezője, aki miatt ilyen helyzetben van most, munkáért kuncsorog nála? Higgins felesel: nem lennék felbujtó, magának szólnék először, ha úgy látnám, valami nincs rendben. Különben nem magam miatt kérem, hogy vegyen fel, hanem a hat gyerek miatt, akit most már én nevelek. Ha lenne munka, elmennék délre, mert jön a tél, és a gyerekek éhezni fognak, de meló ott sincs, pedig bármit elvállalnék. Thornton felhorkan: tőlem ugyan ne várjon munkát!

Higgins elkullog, de előtte még odaszúr: egy nő mondta, hogy magát keressem, mert emberséges lesz, de tévedett. John morog valamit az orra alatt, de látom rajta, hogy ez szíven ütötte, szerintem már tudja, ki küldte Higginst hozzá emberséges bánásmód reményében. Átmegy hát a munkafelügyelőjéhez, és megkérdi, mennyi ideig várt rá Higgins, és kiderül, hogy a férif bezony jópár órát ácsorgott a főnökre várva. John elgondolkodik.

Margaret egy üzletbe tér be, ahol összefut Fannyval, aki rögtön dicsekszik: már menyasszony. Vőlegénye, Mr. Watson kissé öreg (mint súgva megjegyzi a lánynak), de legalább gazdag. A dög. Azt is elpicsogja, hogy Watson be akarja Johnt vonni egy kis bűvésztrükkbe részvényekkel (spekulációba, na). Margaret meglepődik, hiszen sosem gondolta a férfiről, hogy ilyesmibe belemenne.

Amikor Fanny hazaér, elfecsegi az anyjának, hogy találkozott Margarettel, és hogy szerinte a lány mennyire fenn hordja az orrát. A kutyának nem fog így kelleni, morogja, John és az anyja erre jelentőségteljesen összenéz a háta mögött. Fanny arról is beszél, hogy fivérének csatlakoznia kellene Watson spekulációjához, de John letromfolja: nem akarja az emberei megélhetését kockáztatni (jogos, teszem hozzá). Mikor Fanny sértetten elüget, édesanyja tovább győzködi: talán mégis bele kellene vágnia a kétes üzletbe, de a férfi úgy nézem nem hajlandó.

Ezután már az utcán látjuk viszont Mr. Thorntont, a szegénynegyedbe jött, és igen, Higginshez. Meglehetősen érdekes a párbeszédük, ahogy a két erős egyéniség kompromisszumot köt a boldogulásuk érdekében. Thornton azzal indít, hogy bocsánatot kér, amiért előző nap kihajította Higginst, de körbekérdezett, és már elhiszi, hogy hat árvát vett magához a lányával, és kéri, jöjjön el hozzá dolgozni. Higgins némi hezitálás után megköszöni, és kezet nyújt. Thornton még odaszúr egy kicsit: lázadást szítani nem ér! A munkás megígéri, hogy otthon hagyja a fejét, hogy ne legyenek helytelen gondolatai. Távozóban Thornton kérdezi, Ms. Hale küldte közvetlenül hozzám? Apró bólintás a válasz, mire John: mondhatta volna. Higgins szerint Thornton meg lehetett volna magától is kedves. Ebben maradnak. Ahogy elnézem, thisz isz a beginning of a bjutifúl friendship.

John megüget Mr. Hale-hez, Margaret fogadja. A férfi közli, hogy felvette Higginst, a lány örül, de sokat nem beszélnek, mert John morcosan távolságtartó, Margaret pedig szokatlanul visszafogott.

Később Mr. Hale beszélget a lányával Mr. Thorntonról, és rákérdez a nyilvánvalóra: érdekled a férfit? Netán a kezedet is megkérte? Kikosaraztad? Mindenre halk igen a válasz. Apja most már érti, miért jár a férfi mostanában ritkán hozzájuk, és egyben sajnálja is, mert kedveli őt.

Mr. Thornton este még mindig az irodájában dolgozik, amikor hallja, hogy néhány gépet épp akkor állítanak le. Irodája ablakából nézi a hazafelé tartó munkásokat, közöttük Higginst, halvány mosollyal bólintanak is egymásnak.

Higgins később Tommal, a legnagyobb Boucher gyerekkel Margaretéknél vacsorázik. Arról beszél a lánynak, hogy megbecsüli magát Thorntonnál, mindenképpen meg akarja tartani a munkáját. És arról, hogy már látja, a főnöke sokszor éjszakákig dolgozik. Amúgy meg az is nagyon rendes tőle, hogy érdekli Tom sorsa, és szorgalmazza az iskoláztatását. Margaret megcsipkedi a férfit: ki fog tagadni a szakszervezet, mert jót mondasz a főnöködről. A kis vicces.

Egy másik este, szintén későn, Mr. Thornton meglátja a kis Tom Bouchert az udvaron, amint egy könyvből magának olvasgat félhangosan, ezért odamegy hozzá, és Higginsről kérdezi. A gyerek vállat von. Arra a kérdésre, hogy vacsorázott-e már, fejrázás a válasz. Ekkor jön Higgins néhány munkással. Thornton nekiszegezi a kérdést: szervezkedik? Nem, csak túlórában fejezte be a munkát, mert hát meló van, őt meg nem veszi fel senki. Főnöke szóvá teszi, hogy a gyerek még nem kapott enni, de Higgins szerint ez nem mindig megoldható. Mr. Thornton erre azt javasolja, vegyék meg a munkások közösen, nagy tételben, olcsóbban a hozzávalókat, és főzzenek abból, így mindenkinek jutna kaja, még a gyerekeknek is. És hol főzzünk, kérdi Higgins? Van itt egy elhagyatott épületrész, ott lehetne? Thornton halvány mosollyal rábólint.

Kicsit ugrunk előre az időben, már üzemel a munkások konyhája, Higgins pedig beinvitálja a főnökét. John örömmel elfogadja és beüget. A munkások egy pillanatra testületileg megbámulják, majd szó nélkül folytatják a hami betúrását. Mary is itt van, ő főz és teszi eléjük az ételt, Thornton nagyon dicséri mindkettőt.

Ismét ugrunk előre, Fanny esküvője zajlik éppen. Hale-ék is itt vannak. Mr. Hale megjegyzi Mrs. Thorntonnak, hogy a fia mostanában ritkán jár hozzájuk, az asszony szerint elfoglalt. Ahogy az emlegetett szamár kilép a templomból, az oldalán ott díszeleg Ms. Latimer, amit Margaret lógó orral konstatál.

Mr. Hale meghívást kapott Mr. Belltől, hogy látogasson el Oxfordba, egykori tanulmányaik színhelyére, a férfi pedig úgy dönt, elfogadja a meghívást. A tanítványai várhatnak egy hetet, Mr. Thornton meg már nem jár hozzájuk. Ha már róla beszélnek, elmondja a lányának, komolyan aggódik Johnért. A gyár tényleg olyan nagy bajban van, kérdez vissza Margaret? Igen, de az apja inkább a férfi lelkéért aggódik, hiszen az apja halála után egyszer már kiemelte a családját a szegénységből, másodszorra nehezebb lesz elviselni, hogy visszazuhannak oda. Margaret nem felel.

Ezután látjuk, ahogy Mr. Hale útra kel. Épp ideje volt, a felesége halála óta ugyanis nagyon bezárkózott.

Oxfordban aztán mosolyogva mondja régi barátjának, hogy boldog, hogy itt lehet fiatalkori emlékei színhelyén. Megígérteti Bellel, hogy ha vele valami történik, gondoskodik a lányáról. Barátja bólint.

Margaret otthon apja levelét olvassa, amikor az ablakból megpillantja az érkező Mr. Bell szomorú ábrázatát, mi pedig Higgins szavaiból tudjuk meg az igazságot, amikor az elmondja Thorntonnak: Mr. Hale meghalt. John elkenődik. Amikor meglátja főnöke arcát, az étkezőbe hívja enni pár falatot, és persze beszélgetni. Thornton első gondolata Margaret. Higgins szerint a nagynénje magával viszi Londonba a lányt, hiszen nem köti ide immár semmi. John szomorú arca minden érzését elárulja.

Megérkezett Mrs. Shaw, Margaret nagynénje, és rendelkezik: a házat össze kell pakolni, a holmikat eladni, Margaret pedig vele megy Londonba. A lány kicsit tiltakozik: a könyveket ne adják el, és el szeretne búcsúzni a barátaitól.

És már látjuk is, természetesen a Thornton házba jött. Az öreglány és Fanny fogadja. Margaret bocsánatot kér Mrs. Thorntonól, hogy utolsó találkozásukkor udvariatlanul faképnél hagyta; ekkor lógó orral bebaktat John. Olyan kivert kutya képpel kérdi Margarettől, hogy tényleg soha nem tér vissza?, hogy sóhajtozva a zsebkendőmért nyúlok. A lány elhunyt édesapja kedvenc könyvét ajándékozza a férfinak, aki megköszöni, majd némán elsomfordál. Aztán az ajtóban állva nézi végig, ahogy Margaret kocsiba száll, és elmegy. Közben halkan motyog maga elé, kérleli szerelmét, hogy még utoljára nézzen rá vissza. Az arca hatalmas szomorúságról, és őszinte, reménytelen szerelemről árulkodik. Én meg leállítom a felvételt, hogy kibőgjem magam.

Útközben Margaret a kocsiból meglátja Higginséket, ki is ugrik hozzájuk menten. A pályaudvaron keresték, azt hitték búcsú nélkül megy el. Margaret megöleli őket, majd pénzt ad, amit a férfi nem akar elfogadni, de a gyerekeknek adja, így hát elteszi, és búcsút vesznek egymástól.

Három hónappal később Margaret a londoni Harley Streeten lakik nagynénje családjával. Edith arról panaszkodik sógorának, Henry Lennoxnak, hogy a lány nem hajlandó levenni a gyászruhát, ezért eljön Mr. Bell, talán ő tud a kedélyén javítani. Amikor a férfi megérkezik, azt javasolja, hogy utazzanak el egy kicsit nosztalgiázni Helstone-ba, amit Margaret kitörő örömmel fogad.

Amikor odautaznak, meglátogatják a lelkészlakot, ahol Margaret boldog gyermekéveit töltötte, ugye. Beszélgetnek az új lelkésszel és a feleségével, akik átalakíttatták kissé a házat, hogy a halom gyerekük jobban elférjen benne.

Később Margaret és Mr. Bell a templomkertben ülnek le beszélgetni. A lány elárulja, hogy maga sem érti az okát, de most már egyre jobban értékeli az északi életet, ami elég nagy változás ahhoz képest, amit akkor érzett, amikor elhagyták Helstone-t. Aztán kiböki, ami a lelkét nyomja: az édesanyja halála idején Frederick meglátogatta a családját, Mr. Thornton pedig meglátta kettőjüket a pályaudvaron ölelkezni. Aztán Fred összetűzésbe került egy férfival a peronon, aki felismerte, és aki később meghalt, bár nem a verekedés, hanem az iszákossága miatt. Vizsgálat volt, ő pedig hazudott a rendőrfelügyelőnek, és Mr. Thornton tudja ezt, sőt ő is hazudott a kedvéért, bár az okát nem tudhatta. Szóval most nagyon el van kenődve, hogy Thornton rosszat gondol róla (bahh, micsoda téveszme!), és Mr. Bell talán felvilágosíthatná Johnt a tényekről. Illetve talán mégsem, Fredről nem tudhat. Margaret összezavarodik, ő maga sem tudja, mit akar, hagyjuk hát annyiban, kéri. Mr. Bell kicsit csodálkozik (bár szerintem jó emberismerő ahhoz, hogy levonja a megfelelő következtetéseket), de témát vált.

Elmondja, hogy Londonba nemcsak Margaret, hanem az orvosa miatt is utazott, és virágnyelven előadja, hogy már nem él sokáig. Viszont úgy döntött, minden vagyonát átíratja Margaretre, ami keveset megtart, az elég lesz élete végéig. A lány tiltakozna, de Bell leinti. Így Margaretből nagyon gazdag nő lesz, csak mondom.

Mr. Bell visszatér Miltonba elrendezi az ügyeit, köztük a Marlborough Gyárat is, ezért Thorntonhoz megy, aki így szembesül vele, hogy új főbérlője maga Margaret. Meglepődik, de Bell elmondja az okát (a betegségét); John ezen sajnálkozik. Mr. Bell Margaretről kezdene beszélni, tisztázná a két fiatal közötti félreértéseket, de John meg sem hallgatja, kissé udvariatlanul letromfolja. Ahogy elnézem a szenvedő arcát, inkább a saját bánatában dagonyázik a lelkem. Bell ráhagyja.

Később látjuk, ahogy John az asztalra borulva aludt el, gondolom a sok gond és aggodalom merítette ki – édesanyja így talál rá, és teríti le a kendőjével, hogy ha már ilyen kényelmetlenül alszik, legalább ne fázzon meg.

Londonban Edith Henryvel Margaretről beszélget. Örül, hogy a lány itt maradt a Harley Streeten, pedig már gazdag. A nő sürgeti Henryt, hogy kérje meg hősnőnket, mielőtt a vagyon más kérőket is odavonz. Henry bólint, meg fogja kérni a lány kezét, de még nem áll készen rá (meg hát egyszer régen már kosarat kapott, ugye), ez amúgy sem tartozik Edithre. Ja, mellesleg tanácsot adok neki üzleti ügyekben, és amiatt is mellette állok, hogy a pénze egy részével Fredericket akarja tisztázni. Edith szerint, ha ez sikerül, Margaret örökké imádni fogja a férfit. Hát, izé, nekem vannak kétségeim, de haladjunk. Margaret lép a szobába, és közli rokonaival, hogy a saját lábára kíván állni, önálló döntéseket hozni, és ebben Henry is segít neki a tanácsaival, ugye.

A Thornton házban Fanny hatalmas arccal állít haza, sikeres volt ugyanis a spekulatív üzlet, férje hatalmas vagyont nyert, míg bátyja nem szállt be, így kimaradt a jóból. Ezzel eltrappol. Kárörvendés rulez! John megnyugtatja az édesanyját, hogy a házukat nem veszítik el, különben is Fannynak most már jó dolga van, ők pedig ketten itt vannak egymásnak. Szegénykém még mindig lógatja az orrát, kétlem, hogy csak az anyagi gondok miatt.

Ezalatt Londonban Henry tájékoztatja Margaretet, hogy a vagyona jelentősen gyarapodott, mivel Mr. Bell részvényeket vett Watsontól (Fanny férjétől, ugye), ami most hozta meg a gyümölcsét – egy valag lóvét. Eközben Mr. Thornton a csőd szélére került, jegyzi meg Henry, így nemsokára új bérlőt kell keríteni a Marlborough Gyárba, ezt Margaret szomorúan veszi tudomásul.

És tényleg, a gépek leálltak, munkások sehol. John egyedül ácsorog az üres üzemben, de nem a leállt munka, vagy saját anyagi helyzete jár a fejében, hanem Margaret. Arra emlékezik, ahogy a lány először állt itt a szálló szöszök között, mindenre rácsodálkozó pillantással. Aztán a gondolatai elterelődnek, a kis Tom Boucher van itt, szokás szerint félhangosan olvas. John a gyerekhez lép, Higginsről kérdezi, aki szerint mindjárt jön. A férfit tovább gyötrik emlékei, eszébe jut az este a pályaudvaron, amikor Margaretet egy idegen férfi karjában látta; de ismét megzavarják borús gondolatait, Higgins szólal meg a háta mögött.

Margaretről kérdez, hogy van-e hír róla. John összekapja magát, és válaszol: Londonban él, többé nem látjuk. Higgins visszakérdez: Londonban? Azt hittem Spanyolországba ment. John ledöbben, mit keresne a lány Spanyolországban? Hát mert ott él a testvére, az egyetlen megmaradt családtagja. Margaretnek nincs testvére, tiltakozik John, hiszen Mr. Hale sohasem mesélt róla! Higgins azonban felvilágosítja az egész históriáról: egy tengerészeti lázadás miatt üldözték a fiút, ezét kellett titkolnia a családnak még a létezését is, de az édesanyja halálakor itt járt – Mary tudja, ő meg elmondta az apjának. Johnnak végre leesik a tantusz: fivérével látta Margaretet akkor éjjel a pályaudvaron ölelkezni, és azért tagadott a lány mindent, mert a veszélyben lévő testvérét védte. Higgins bólint. John arckifejezése egy tanulmány: pontos leképezése annak, amikor valaki egy mázsás súlytól szabadul meg azáltal, hogy rájön, az imádott nő nem mást szeret.

Higgins témát vált, megköszöni a munkalehetőséget, összeírta azoknak a munkásoknak a nevét, akik szívesen dolgoznának Thorntonnak, ha úgy alakul, azzal odébb áll. (Itt jegyezném meg, hogy a könyvben eléggé ki van hangsúlyozva, hogy Mr. Thornton és munkása a végére nagyon jóban lettek, John rengeteget lógott a Higgins házban beszélgetni, a férfi pedig végre megértette, hogy a főnököknek is lehet nagyobb gondja a pénzszámlálásnál.)

Margaret arra kéri Henryt, kísérje el Miltonba, mert dolga van ott – a férfi rááll. Megérkezve szembesül a lány az üres gyárral, szomorúan baktat a gépek között. Csak Mrs. Thornton van itt, azt hiszi Margaret kárörvendeni jött. De téved, a lány is lehangolt a helyzet miatt.

És hogy hol van John? Hát azt az édesanyja sem tudja. Mi viszont látjuk: Helstone-ban van a lelkem, fájdalmas arccal nosztalgiázik a szeretett lány szülőhelyén. Sokadszorra hatódom meg. Szeretni való hősszerelmes lett agresszív kismalacunkból – határozott haladás, csak mondom.

Margaret és Henry visszafelé utaznak Londonba, már félúton járnak, de most épp egy állomáson ragadtak, mert a szembejövő vonatot várják be. Margaret kiszáll kicsit, ekkor fut be a másik vonat, amin nem más ül, mint John Thornton! Meglátják egymást, John arcára végre boldogság ül, kiszáll a fülkéjéből és a lányhoz lép. Margaret elrebegi, hogy Miltonban volt, John pedig elővesz egy helstone-i rózsát amit – láttuk – a lelkészlak kertjében szakított, mutatva ezzel, hogy ő hol járt. Margaret meghatódik. A férfi kérdi, miért járt Miltonban? Leülnek egy padra néhány szót váltani.

A lány elsuttogja, hogy üzleti ajánlata lenne, a Marlborough Gyárat újra a férfira bízná, ez mindkettőjüknek előnyös lenne. John azonban nem olyan arcot vág, mint akit most az üzleti ajánlat érdekel, és – végre!!! – megcsókolja a lányt.

Megszólal a hangosbemondó, Margaret vonata indul tovább London felé. A szerelmesek szétrebbennek, a lány a vonathoz lép, John arca gondterheltté válik. A fülke ajtajában azonban Henry elállja hősnőnk útját, és a csomagját nyújtja sok szerencsét kívánva. A lánynak úgy látom ez az utolsó lökés kellett, Johnhoz lép, hogy hazatérjen vele Miltonba.

Már csak a végjáték van hátra, gyönyörű, romantikus zenét hallgatva látjuk még a szerelmeseket együtt, új életük felé utazni. A könnyeim potyognak.

... bár az utolsó rész hogyvótja képekben tobzódott, a szokásos galéria azért nem marad el ...

Margaret Hale

John Thornton