Volt már rabszolgaság centrikus téma pár epizóddal ezelőtt, a mostani is ilyen, az amerikai polgárháború mozgatja a szálakat és készteti a nosztalgikus hogyvoltírót arra, hogy újból elolvassa a témában írt diplomamunkáját, zárójel bezárva. Szokásos módon a liverpooli kikötőben nyitunk, bámész tömeg előtt cilinderes úr szórja átkait a déli rabszolgatartó államokra és hív fel minden tisztes állampolgárt, hogy ne csak erkölcsileg ítélje el ezt a szégyenletes intézményt, hanem gyakorlatilag is azzal, hogy nem vásárol onnan származó gyapotot. Élő illusztrációként az oldalán álldogáló feketét mutogatja, akinek úgymond sikerült megszöknie a déliektől, bár a nyakában még mindig ott lóg a lánc. Nincs egy jó lakatos az egész városban, vagy ez csak valami szónoki fogás?, fut át rajtunk a kaján gondolat.

Onedinünk halad át a színen, de csak fél füllel hallgatja a tirádát, mert találkozóra siet a közeli pubba. Amíg várakozik, vékonka fiatal lány lép oda hozzá és pár pennyért felajánlkozik, James megütközve hárítja el a közeledést. Beszélgetésbe kezd a lánnyal, akit Jane Bumbernek hívnak, és Prestonban dolgozott a szövőgyárban. A polgárháború miatt azonban a gyapotszállítás elakadt és a gyár bezárt, a lány így munka nélkül maradt. James szokatlan oldaláról mutatkozik meg: friss marhasültet és rumot rendel a lánynak 12 pennyért, és a lelkére beszél, hogy inkább menjen vissza szülővárosába, de ne maradjon itt az erkölcsi fertő Liverpoolban. A nyomaték kedvéért még átad neki egy aranyat is, a lány alig hisz a szemének, és így vagyunk ezzel mi is.

Megérkezik Onedin tárgyalópartnere, Mr. John Bullock, aki a Konföderációs Államok képviselője a kikötőben. Felvázolja hazája nehéz helyzetét, a jenki hajók tengeri blokádja miatt nem jutnak sem fegyverhez, sem gyógyszerhez, az ő feladata, hogy olyan hajókat találjon, amelyek tisztes fizetségért eljuttatják a hiánycikkeket valamelyik déli kikötőbe. A pár perccel korábbi ellágyulásnak már nyoma sincs, James újra kemény üzletember, jó magas árat mond a képviselőnek, akinek azonban behatároltak az anyagi forrásai. Ezért próbál inkább Onedin hazafias érzelmeire hatni, hiszen a blokád miatt Anglia textilfeldolgozó ipara is szenved, de James hamar leállítja: A hazafiak általában fiatalon és szegényen szoktak meghalni, közli. Bullock egy ideig még próbálkozik, de eredménytelenül, így végül megállapodás nélkül válnak el. Távozása után a mindenhez értő kocsmáros lép oda Jameshez, szerinte tényleg nagyon szoros a jenki blokád, de aki átjut rajta, az nagyot szakít. James elgondolkodó arccal lép ki a krimóból, ebből mi már tudjuk, hogy újabb kockázatos befektetés van kilátásban.

James felkeresi bátyját és tulajdonostársát, hogy mennyi kápét tudnának előteremteni. Robert szerint, ha minden vagyontárgyat eladnak vagy elzálogosítanak, akkor 2500 fontot, James elégedetten bólint: Annyi elég lesz, az egész pénzen rakományt veszünk. Robert már kezdené a szokásos sápítozást, de James leinti és magával vonszolja beszerző útra. A nagybani kereskedő Mr. Smethurst irodáját keresik fel, bakancs, takaró, puska és lőpor szerepel az Onedinek bevásárlólistáján. Smethurstnél van minden, az alkudozásban azonban a két fivérrel szemben alulmarad, James és Robert diadalmas vigyorral távozik az irodából, és bár Smethurst arca olyan, mintha citromba harapott volna, ez nála inkább gyári hiba, hiszen nyilván ő is jól jár ekkora tétel eladásával.

Nézzük a család többi tagját, Albert éppen közli Elizabeth-tel, hogy indul Amerikába, a házat a nő nevére íratta és biztosít neki járadékot is, így gondoskodva róla és a kis Williamről. Elizabeth könnyezve néz redős homlokú férje után. Anne eközben a kikötőben bóklászik, az önkéntes prédikátor még mindig lángoló szavakkal ostorozza a rabszolgaságot. Az érzékeny Anne-t persze szíven üti a felsorolt sok borzalom, a Charlotte Rhodes fedélzetére lépve meghatottan közli Baines-szel, hogy milyen rendes ember ez a Mr. Foote, így kiáll a jó ügyért. Igen, az anyja is rendes asszony, szobáztat, helyesel huncut mosollyal a vén tengeri medve, majd hozzáteszi: A feketét is ismerem, Bobby Jackson, az is rendes fiú, itt született Liverpoolban, sose járt Amerikában. Tessék, a cél szentesíti az eszközt, veregetjük meg saját vállunkat, amiért már az első bekezdésben gyanút fogtunk.

James és Robert ellenőrzi a berakodást, Anne viszont a rabszolgaságra hivatkozva tiltakozik a fuvar ellen. Ne izgulj, átjutunk a blokádon, a haszon pedig megoldja minden problémánkat, inti le James. Érkezik Frazer, a többiek megütközve hallgatják, hogy ő is Amerikába készül a hajómérnök Ericsonnal találkozni. Elizabethről gondoskodtam, nyugtatja meg Anne-t, Ericsont meg akárhol is van, megtalálom. (Úgy is van öcsém, mit neked holmi kis csihi-puhi, kofalárma, amit csak a túlzásokra hajlamosak neveznek a XIX. század legvéresebb konfliktusának.) Nyomatékosításképpen tölt magának a vörösborból, de miután megkóstolta, kijelenti: Brrr, James, ezt a lőrét biztos kizárnák a Budafoki Borfesztiválról!

A Charlotte Rhodes dagadó vitorlákkal kifut, cél az észak-karolinai Wilmington, ami Charleston után a Konföderáció második legnagyobb kikötője. Az út eseménytelen, Anne és James a fedélzetről gyönyörködik a tengerben, ritka lírai pillanat. Megérkeznek Bermudára, a csempészhajók itt kötnek ki, hogy megfelelő révkalauzt találjanak a blokádon való átjutáshoz. James Anne kíséretében felkeresi Mr. Fernst, az egyik legismertebb és legkövérebb révkalauzt, aki saját értékelése szerint a legjobb is, mert eddig minden hajót átvitt és vissza is hozott. Anne felvetésére kijelenti, hogy a rabszolgaságot természetesen ellenzi, a mellette álldogáló két fiatal fekete lány is csak azért van itt, mert az nekik jó. Vacsora közben leendő megbízójának lerajzolja a Wilmington kikötője előtt őrködő hajóblokád elhelyezkedését, kijelentve, hogy átjutni csak úgy lehet, ha északról megkerülik a jenkiket és a parthoz egészen közel hajóznak végig a kikötőig. A tiszteletdíjam mindezért 750 aranyfont, jelenti ki, James csak azért nem borítja rá az asztalt, mert volt gyerekszobája.

Este a hajón Anne és Albert beszélget, a téma természetesen Elizabeth és a kicsi. Elizabeth tudja, hogy nagyot hibázott, mentegeti sógornőjét a jószívű Anne. Gondoskodtam róluk, jelenti ki Frazer, közben folyamatosan tölt magának a korábban kutyázott borból. Majd eljön a pillanat, a Charlotte Rhodes az éj leple alatt elindul a veszélyes útra, egy matróz a mérőónnal folyamatosan ellenőrzi a vízmélységet Ferns felügyelete alatt, a kormányt maga Baines tekeri, Anne folyamatosan izgul, James igyekszik nyugtatni. Feszülten telnek az órák, de végül hajnalban szerencsésen megérkeznek a kikötőbe.

A kikötő tornyán büszkén lobog a konföderációs zászló, szürke egyenruhás katonák masíroznak, majd egy véresre vert hátú feketét vonszolnak át a színen, kissé túl didaktikus a kép, de legalább tudjuk, hol vagyunk. Frazer elbúcsúzik Anne-től, aki átad neki egy levelet: Elizabeth kért meg, hogy adjam oda neked, ha megérkeztünk, mondja a meglepett Frazernek. A hajó másik részén Ferns közli James-szel, hogy a visszaút sokkal nehezebb lesz, ezért már most elkéri a tiszteletdíja felét. Majd a félkarú Morrison őrnagy érkezik, pár szóval vázolja a déliek nehéz helyzetét és kijelenti, hogy az Onedin által megszabott árak túl magasak, különben is ők gyapottal akarnának fizetni, nem pénzzel. James nem hatódik meg, keményen ragaszkodik az árhoz, ráadásul aranyban kéri. Az aranyért meg majd én megveszem a környékbeli ültetvényesektől a gyapotot, természetesen a legalacsonyabb áron, hiszen örülnek, ha el tudják adni, közli az őrnaggyal.

Később Anne is beszélgetésbe kezd Morrisonnal, számon kérve tőle, hogy miért harcolnak egy ilyen gyalázatos intézményért, mint a rabszolgaság, inkább alapítson együttest Doors néven. Morrison röviden felvilágosítja, hogy a harc a déli államok függetlenségéért és önrendelkezési jogáért folyik. Különben meg mit aggodalmaskodik, hiszen maguk is hasznot húznak a mi háborúnkból, jelenti ki. Ott a pont, Anne erre nem is tud mit válaszolni.

James pár nap alatt elintézi a kirakodást és a gyapotbeszerzést és már indulna is, különösen, hogy a városban sárgaláz ütötte fel a fejét, de Ferns szerint várniuk kell. Kémeik révén a jenkik már értesültek a blokádtörő hajóról, jobb néhány hétig meghúzni magunkat, érvel, Jamest viszont ez nem érdekli, akár a testes révkalauz nélkül is kész nekivágni. Akkor sok szerencsét, mondja erre Ferns és otthagyja. Újabb meglepetésként belép Frazer, aki bevallja, hogy Elizabeth levele észheztérítette és inkább visszamegy Liverpoolba. Nyomatékul tölt magának James vörösborából, aha, lehet hogy a pia is bejátszik a döntésébe, talán mégiscsak indítani kellene a Budafoki Borfesztiválon.

Éjszaka hajóznak ki, folyamatos mérőónozás újra, Baines a kormánynál, mindenki feszülten figyel előre, bár nem sokat látni. Így aztán azt sem veszik észre, amikor apró csónakon egy szakasz északi katona érkezik a hajó mellé, csendben felmászik a fedélzetre és elfoglalja a hajót. Parancsnokuk, Fergusson százados hadizsákmánynak nyilvánítja a Charlotte Rhodes-t. A mi kémeink nagyon eredményesek, jelenti ki diadalmasan, Anne viszont gyanút fog: Véletlenül nem Ferns-nek hívják azt a kémet? Ezt sajnos nem árulhatom el, válaszolja az őrnagy, és kiadja az új útirányt: New Orleans. (Ezt az egyik legjelentősebb déli várost 1862. májusában foglalták el az északiak.) Kiderül, hogy a százados civilben szintén mérnök és nagy rajongója a gőzhajóknak, James máris a figyelmébe ajánlja sógorát: Albert már tervezett nekem egy gőzhajót, a neve Aranyrög, és ennek az útnak a hasznából akartam megépíttetni. Frazer már hozza is a tervrajzokat, Fergusson érdeklődve lapozgatja őket.

Van ideje rá, ugyanis a szél eláll, a Charlotte Rhodes így kénytelen napokig vesztegelni. Megtudjuk, hogy Fergusson Skóciából származik, amerikai felesége nemrég meghalt gyermekágyi lázban, James agyában persze egyből beindulnak a fogaskerekek. Mihez kezd a háború után, katonaként már nem lesz szükség magára, hiszen nem fiatal ember, mi kötné tovább ehhez az országhoz?, indít támadást érzelmi vonalon. Ebből az útból 30.000 fontot szereztem, hagyja ott a hadsereget és vállaljon munkát a Frazer gyárban mint hajótervező, évi 200 font lenne a fizetése, érvel felváltva Alberttel. A százados egy darabig hallgatja az ajánlatokat, majd váratlanul kijelenti: 15.000 fontért vállalom, már elő is készítettem a szerződést, aláírhatjuk. James meglepetten néz, emberére akadt Fergussonban. Win-win szituáció, a három üzletember poharat emelve köszönti a megállapodást. Még az is lehet, hogy ez a sokat kritizált bor dobogós helyen végezne Budafokon.

Fergusson írásbeli paranccsal elküldi a szakaszt a kis csónakon, az őrmester megértően tiszteleg feljebbvalójának. Feltámad a szél, a Charlotte Rhodes dagadó vitorlákkal indul Anglia felé, a fedélzetről sorra hullanak a kiürült butéliák a tengerbe. Home, sweet home, a liverpooli kikötőben a helyzet változatlan, Mr. Foote továbbra is szórja átkait a rabszolgaságra, oldalán rezignáltan ácsorog Bobby Jackson, nyakában a lánccal, nyilván sztrájkolnak a lakatosok. Robert érkezik örvendezve, korábbi aggodalmait feledve örül a komoly haszonnak. A parton James egy másik ismerős alakot vesz észre, Jane Bumbert, aki meglehetősen kikupálódott, haja rendbetéve, ruhája csinos, most vagy újra van munka a szövőgyárban, vagy jól fizet az új foglalkozása. Ismered?, kérdi Anne kissé gyanakvó arccal, de James kijelenti: Nem, sose láttam. Elizabeth is arra sétál karján a kis Will-lel, és őszinte örömmel pillantja meg a partra lépő Frazert. Ügyet sem vetve a háttérben ágáló szónokra az újra egymásra talált házaspár boldog csókban forr össze.