Múlt péntek itt.

Péntek van. A heti események tükrében, Máté halála és a fűszálas hasonlattal meggyászolt házasság-végek után, a mai ülés hangulata enyhén szólva is megjósolható. Ezen előzmények után, ahogy meglátom András feketébe öltöztetve, egy szemernyi kétségem sincs a felől, hogy a mai nap nem lesz sétagalopp.

És mégis. Mire véget ér a mai szeánsz, én boldogabb vagyok, mint az elmúlt hetekben bármikor. Hiába a szomorú tények sora, az elméletem ma igatolást nyer – romantikus lelkem ünnepel. Na, mindjárt elmagyarázom miért, leírom hogyvót.

András ma egyedül jött, így pakolással indul a rész, egy szék felesleges. A házaspár már nem beszél egymással, közeleg az elköltözés. A férfi nagy nehezen leül a helyén maradt fotelbe, húzza a hátát rendesen, vonaglik ezerrel.

Dargay rögtön baszogatással indít, na ne már, hogy csak neki fájjon a dereka, lelke, szenvedjen a vele szemben ülő nő is. Pedig Ágnes csak udvarias akart lenni, amikor részvétét fejezte ki Máté halála kapcsán. Dargay szerint könnyű neki: nem igazi páciensei vannak, „csak” regényt ír, ott mindenki kaphat tetszőleges sorsot, boldog életet. Bezzeg ő megmártózik a fertőben, a sok félbolond ember szennyében.

„El kell mennem a temetésére”, mondja Dargay. Hát ez a dilemma ugye már ismerős Máté kapcsán. Jó, lehet, hogy erőltetett a párhuzam, de mégis mit keres ott egy pszichológus, aki 6szor találkozott a pasival ebben az életben. Aztán, amikor azt mondja a terapeutánk, hogy ő volt az utolsó, aki életben látta Mátét, valahogy mégis egyet kell értenem a részvételi szándékával. Dargay telefonon beszélt Máté feleségével, Kingával, már megígérte, hogy elmegy. E telefon alapján fura benyomása volt a nőről, más, mint ami a Máté elbeszéléseiből korábban megrajzolódott az agyában. A feleség kedves volt, érzelmes. Egyáltalán nem az az érzéketlen jégasszony, akinek Máté leírta.

Ekkor megfogalmazza az első olyan mondatot, ami számomra már korábban is dilemma volt, és amit mégis furcsa egy szakember szájából hallani: Ők, a pszichológusok, hallgatják a pácienseket, akik elmesélik életük nagy tévedéseit, az ezekben szerepet kapó szüleiket, férjüket, feleségüket…. A szakember ezek alapján a sztorik alapján alkot egy képet az embertársakról, akik vagy olyanok – vagy nem. De leginkább nem. Mert egy ilyen lerajzolt kép csak egyoldalú lehet. Azok az embereknek is van szerethető oldala, motivációja, ami más nézőpontból pont a páciens által rajzolt kép ellentéte…. Furcsa, hogy ez az élmény most milyen elementáris erővel hat a zaklatott pszichológusra. Dargay azonban még ennél is tovább megy: azt mondja, nehezére esik kiismerni a saját betegeit is. Például Petrát. Pedig nekem ott egész profinak tűnt. Jól tud úgy csinálni, mintha értené az embereket…. „Nem ismerem ezeket az embereket, a képet ismerem, amit én alkotok róluk” És vajon jó az a kép?

Dargayban most (már) erősek azok a dilemmák, amelyeket én a gyógyszeres úgy kapcsán is „hiányoltam”. Komolyan felelősnek érzi magát a Mátéval történtek miatt, pedig ezúttal - mi vagyunk a tanúk - csak jót tett/akart tenni Mátéért, a történésekért pedig nem tehető felelőssé. Szerinte a férfi öngyilkos lett. Az egész élete egy nagy tragédia volt. De –teszem hozzá, ha nem is szándékosan száguldott bele valamibe 220-szal, akkor is felmerül a dilemma: látható volt-e az állapota, ön és/vagy közveszélyes volt-e annyira, hogy nem lett volna szabad kedden reggel útnak engedni? És, ha ezt látta is a doki, mit tehetett volna? Milyen jogosítványai vannak egy pszichológusnak? Ez most nem költői kérdés! Tudja valaki a választ?

A lényeg a szempontunkból annyi, hogy Dargay komoly lelkiismeret-furdalással küzd. Egyrészt érzi, most már érzi, hogy magánéleti válsága bizonytalanná teszi szakmai értékítéletét is. Másrészt vádolja az általa választott tudományágat, a pszichológiát is. Annak korlátait és hiányosságait. Érdekes mondatokat mond a halott páciensről: dicséri, már-már magasztalja jellemét, sőt humorát. Ágnes meglepett: eddig egy arrogáns faszkalapként jellemezte Mátét Dargay. Halottról vagy jót, vagy…. Ha a pszichológus visszatekint a keddi ülésre, úgy érzi – így, utólag – Máté azt várta tőle, hogy kerek perec tiltsa meg neki a zágrábi utat, a munka világába való visszatérést. Bár Dargay mindent megtett, hogy lebeszélje az üzleti útról, e tiltás nem hangzott el. Mi tudjuk, sőt tiszta pillanataiban Dargay is, hogy esélye sem lett volna Máténál. Egyrészt nem az a típus volt, akinek csak úgy meg lehet valamit tiltani, másrészt tökélyre vitte azt, hogyan értse félre a pszichológusa szavait. Harmadszor Máté annyira megijedt önnön lelki válságától és olyan szintű tagadásba menekült, hogy esély sem volt rávenni a mélyanalízisre. A pasi menni akart, hát ment. Valaki, ott fenn, így akarta, hát így lett.

Ahogy Dargay egyre mélyebbre ás a lelkében, egyre jobban szenved a derékfájástól. Sőt. Már azt sem tudja, hogy kínlódjon. Fogja magát, és lefekszik a padlóra. Ugye nem kell magyaráznom e kép átvitt értelmét? De, nem, nem akar ő semmit demonstrálni, fáj a dereka és kész. De a padlón sem bír megnyugodni, fészkelődik össze-vissza. Máté egyik történetével jön: a pilóta, amikor elveszíti a levegőben a kontrollt az érzései helyett a műszerekhez kell, hogy meneküljön. A baj csak az, hogy ő most a műszerei kudarcától tart. Az ő „műszere” a pszichológia és a jó doki jelenleg úgy érzi, befuccsolt a tudománya. Úgyhogy köszöni szépen, kidobja az egészet a kukába (már nem hisz a korábbi vallásában, a pszichológiában), jöjjenek inkább az érzések, érzelmek. Innen már csak egy ugrás a „dobjunk el mindent, jöjjön Laura” című lemez.

Újabb visszatérő motívum: Ágnes szerint Dargay nem vele, hanem önmagával vitázik. Saját magát akarja meggyőzni arról, hogy a fenébe a szakmával, családdal, jöjjön a csábos Puma. És Ágnes már kezdi kurvára unni a ráosztott bokszzsák szerepet. Az ülések alatt most először kilép a szenvtelen pók szerepből és felveszi a kesztyűt. Mi a fenét akarsz te tőlem? – kérdi minden gesztusával. A Csákányi Eszterre ráadott piros kardigán szemléletesen igyekszik demonstrálni, itt ma más lesz a leosztás, mint korábban.

Dargay azonban nem veszi észre, hogy ez most egy másik Ágnes. Tovább baszogatja. Most épp a fal színe nem tetszik neki, ami szerinte kifejezi a nő negatív személyiségét. Amikor a nő visszavág, Andrásunk, bár még mindig a padlón hempereg – már a plafonon van. Pont jó a pozíciója ahhoz, hogy rugdossam Ágnes helyett is…. Mert D.A. helyett már megint Ágnes a téma – és nem dicsérjük. Ágnes már nem is él Dargay szerint, ő a „megközelíthetetlen Szent”, aki érzelemmentesen vegetál. És mindez miért? Mert Ágnes elmenekült a Dávid-féle szerelem elől. Nem hiszem el, hogy Dargay ezt képes a fejéhez vágni! Ki a fene ő, hogy azért baszogasson egy férjes pszichoasszonyt, hogy az nem lépett le a szerelmes, félbolond páciensével (Dáviddal)?

Ágnes még mindig némán ül, már majdnem sír. De Dargay nem kegyelmez, folytatja. Miért nem ragadta meg a nő a kínálkozó szerelmet, amikor köztudott volt, hogy MIKLÓS-férje fűvel-fával csalja? Hogy engedhette el Dávidot? „Halálra rémültél attól, hogy élj”- mondja neki. A nő már már szipog. Ki fog törni, érzem.

Dargay tudja, hogy Ágnes tudja – azért erőlteti a férfi a témát, mert ezáltal akar áldást a Laura-féle „szerelemre”. András tovább ostorozza a pszichológiát, szerinte az egész lesüllyedt a konyhapszichológia szintjére, nem más mint egy kedvtelés, unatkozó háziasszonyok számára. Aztán megint belemar Ágnesbe: csak a nő, meg néhány másik dinoszaurusz ragaszkodik a régi pszichológia dogmáihoz, mert, ha elengedné őket, üres maradna az élete. Igen, tudjuk, üres maradna, mert elengedte azt az überfasza Dávidot.

Ágnes beszélni kezd: Nem igaz, hogy érzelemmentes, szenvtelen. Sokkal inkább tudatosan visszafogott, mert attól tart, túl érzelmes ő ehhez a munkához és az nem helyes. És igen, megérintette a csábítás szele, szíve szerint lefeküdt volna azzal a szerencsétlennel, de nem tette. Nem azért, mert a pciho-etika ezt írta az egyik dogmába. Azért nem, mert SZERETTE MIKLÓSt, tiszta szívéből. Igen, tudott a megcsalásról, de ez nem rengette meg az ő érzelmeit. Sőt, azt mondja ez a félrekúrás „járt” az urának. Ez utóbbit nem magyarázza meg, talán meg sem értenénk, mert nincs sok értelme egy kívülálló számára. De nem is ez a lényeg. A lényeg: VAN AZ A SZERELEM, AMELY KITART, AMELY MEGBOCSÁT. Ez a mai epizód és talán a sorozat legnagyobb tanúsága, amit nagyon jó érezni, nagyon jó megélni. A harmadiknak csak akkor van esélye, ha a pár szerelme már megkopott, ha már e szerelem menthetetlen, már elmúlt. Dargay szerelme a felesége iránt, ahogy láttuk csütörtökön, már a végét járja. Ő ezért nem tudja, nem akarja megbocsátani Judit félrelépését, sőt talán meg sem akadályozta volna akkor sem, ha lehetett volna ellene valamit. Egész egyszerűen, mert az ő szerelmük ekkor már nem ezen a szinten működött. Ágnes soha nem bánta meg, hogy így élt Miklóssal, örül, hogy a párja lehetett, mert mellette önmaga lehetett.

Dargay kezd rájönni, nagyon rossz helyen kopogtatott, előbb csendesen bocsánatot kér, majd némán hallgat. Ágnes úgy érzi Dargay róla is kialakított egy számára kényelmes képet, és idejött, hogy 10 év után azzal bokszoljon. Minek? Miért bántják egymást? Csak mert kényelmes lenne Dargaynak, ha az általa „dinoszaurusz-pók”-nak tartott nő adná áldását a románcra? De nagyon rossz helyre jött: Ágnes nem hogy nem lépett félre, még el sem hajlandó ismerni, hogy számára ez rossz döntés volt. Lehet, hogy vonzotta Dávid, de soha sem szerette. Te meg Laurát akarod? – kérdi tőle. Akkor húzzál oda, dugd meg és viseld a következményeit. De ne akard rám tukmálni a döntés felelősségét. És ha lehet,kattanjunk már le Dávidról egy életre.

Ugyanakkor félti a férfit, épp, mint Dargay kedden Mátét: fél elengedni egy ilyen hangulatú ülésről. De ha neki az kell, induljon Laurához és lássuk mi lesz. Lehet, hogy megéri, de az ár súlyos lesz. Dargay a fejét rázza, hogy a mondat melyik részével nem ért egyet, azt csak megtippelni lehet…

Ágnes már sír, most legszívesebben ő menekülne az ülésről, hogy ne kelljen még jobban kiadnia magát… de hová is futhatna, elvégre ez az ő lakása. Jobb híján az ablakhoz megy, néhányat szippant a friss levegőből.

Dargay le van forrázva. Megdöbbenti az az érzelemhullám, ami Ágnesből árad. Megdöbbenti a nő őszintesége, a hallott vallomás. Nem tudja, mit mondjon, de köszöni. Ágnesnek elege van, megkéri, távozzon.Elég sebet szakított mára fel.

Imádtam ezt a részt. Én is köszönöm.