Nincs éppen szezonja a régi, jó történetmesélős pornónak, a world wide web tele azokkal a videókkal, amikben nemhogy kontextus, de még csak magyarázat sincs. Jön a csaj, be sem mutatkozik, csak letérdel és felkínálja sorban az összes testnyílását. Nem tudjuk meg, hogy honnan jött, mik a motivációi, és amúgy is miért kezd el olyan asztmatikusan lihegni, amikor a kamera mögött álló ismeretlen azt mondja neki, hogy szuka.

Pedig a párbeszéd a történetmesélős pornóban az előjáték része, bemutatja ugye azt a csudálatos világot, ahol minden beszélgetés ugyanúgy ér véget. Igen, egy irgalmatlan keféléssel. A tévészerelő nem az LCD-panelt bütyköli meg, hanem a d-kosaras háztartásbelit, a titkárnő pedig nem a körmét polírozza naphosszat, hanem a főnök úr péniszét.

“A cselekmény és az akció aránya a titok” - mondaná a filmesztéta, miközben zavartan matat kordnadrágja sliccével. Mert ugye, ha izgalmas történetre vágynánk, akkor akciófilmet néznénk nagy fegyverekkel és autós üldözéssel, ha meg a karakterek, meg a jellemábrázolás érdekelne minket, hát inkább egy svéd művészfilmet indítanánk el. De mi pornót akarunk némi díszlettel és jelmezzel.

Aki nem tudja ki az a Kelemen Anna, az egyrészt nagyon szerencsés ember, másrészt viszont vélhetően barlangban lakott az elmúlt 15 évben, amit nem mellesleg a magyar pornó aranykorának (is) szokás emlegetni sok más, ennél sokkal kevésbé hízelgő jelzős szerkezet mellett, de mi most maradjunk a pornónál. Annácska, ahogy később ismertté vált, az egyik olyan pornósunk, aki szépen megjárta a hadak útját, bár, ha hinni lehet az egyik hazai pornólapnak, akkor nem sokat szórakozott a casting cirkuszban, hanem az első melója menten egy dupla behatolás volt, ami azért nem olyan, mint egy kis délutáni makramézás. 

Michelle Wild volt az ezredforduló Magyarországának Marilyn Monroe-ja, és azért minden elmond az ezredforduló utáni Magyarországról, hogy miután a szél pajkosan fellibbentette a szoknyáját, Michelle Wild nem szexszimbólum lett egy sármos színész oldalán, és még csak nem is elegáns partikon énekelte a Happy Birthdayt az aktuális Mister Presidentnek, inkább csak széttette a lábát mindenkinek, akit Kovi bemutatott neki. De persze ez van, ha libben az a szoknya, és nincs alatta bugyi.

Hát igen, akkoriban, a neonszínű harisnyák és a pasztellszínű Dido nyekergésének idején még nem az volt a pornófilm, hogy egy zavart tinilány teszi magát a rosszul bevilágított szobában a Skrillex poszterek előtt, időnként az akadozó webkamerába nézve. Akkoriban még nem nyomta el a nyögés hangjait az olcsó digitális kamera zoomobjektívjének kerregése, és nem küzdött a témát, vagyis az elsődleges nemi jellegeket keresve, az operatőr a képstabilizátorral. Meg amúgy is, akkoriban még nem volt szokás az operatőrt leszopni az első jelenetben.

Kovi még hitt a régimódi, történetmesélős pornóban, a vastag sminkben, a lelkes filmzenében és az utószinkronban. A Best of válogatásban persze ebből csak a smink és a lakodalmas szinti maradt, a történetet elvitette a posztmodern narratíva, hogy a sarokban csendben recskázó filmesztéta is szóhoz jusson végre.