Egy visszatekintéssel kezdünk: A Terroron éppen a toborzás folyik, egy friss matróz érdeklődik, és azt a tanácsot kapja, hogy, ha jót akar, akkor nem marad le az indulásról. Hogy ki ez a matróz, az egyelőre nem derül ki, de az majdnem biztos, hogy eddig nem láttuk. Visszatérünk a jelenbe, ami most 1848 tavaszát jelenti. A matrózok készülődnek a hosszú útra, és Fitzjames azon károg, hogy sokan rengeteg felesleges holmit pakolnak be. De Crozier nem aggódik, had hozzák, majd pár nap múlva átértékelik mi fontos, és mi nem.

A Matrózok kicsit idegesek, hisz nem tudják, mi van a Nagy Fehér Izével. Egyedük Hickey nem aggódik, szerinte felesleges, mert sokat úgysem tudnak tenni. A másik probléma az ólommal mérgezett konzerv. Erről még csak kevesen tudnak, de egyre súlyosabbak a tünetek. Az emberek csetlenek-botlanak, és a közérzetük is katasztrofális. Hickey és társai valamiféle szövetséget próbálnak létrehozni, akikkel túlélhetik a nagy menetelést.
De nem hagyja el mindenki a hajót, néhány matróz vállalja, hogy megpróbálnak kitartani a fedélzeten. Ha véletlenül olvadás lenne, akkor a megadott parancs szerint hajóznak vissza Angliába. Crozier még egyszer utoljára beír a hajónaplóba és útnak indulnak.

Nem haladnak túl gyorsan, hisz az elmúlt években a jég feltornyosult körülöttük. Így ide-oda cikázva és meredélyeken kell felhúzni a csónakjaikat. Estére letáboroznak, de nincs mindenki túl jól. Mr. Collins is egyre elgyötörtebb és Goodsir próbál lelket önteni belé, mivel tudja, hogy a mentális betegségek hátterében nagy valószínűséggel az ólommérgezés áll. Mr. Collins próbál pozitív maradni a karneválon történt tűz óta csak a bent égett bajtársaira tud gondolni, és ettől halálra rémül. Goodsir egyből a kapitányhoz rohan, de sok okosságra ott sem számíthat. Vadászni a jégen nem tudnak, fókát ejteni szinte lehetetlen, azt az eszkimók is több évig tanulják, szóval marad a mérgezett konzerv. Majd, ha kiérnek a szárazföldre talán szerencséjük lesz.

Hickey és társai elégedetlenkednek a hajó kutyája miatt, hisz csak tőlük veszi el az élelmet. Majd Hickey kiszúrja, hogy Goodsir eltessékeli a konzervektől az eszkimólányt, aki szintén velük tart.
Egy őrjárat elindul felfedezni a környéket, amikor elkeserítő dolgot találnak. Jégbe fagyva találják a régen elindult felfedező csapat szánkóját és a legénységét. Csak 18 mérföldet tudtak megtenni, mielőtt mindannyian meghaltak. Crozier lekükre köti, hogy erről csak a jelenlévők tudhatnak, majd ők később közlik a teljes legénységgel, hogy nem érkezik segítség, saját erejükből kell kivergődni valami civilizált területre. Végül elérik a szárazföldet, de a jég szinte hegy nagyságúvá gyarapodott a parton. Crozier és Fitzjames mássza meg elsőnek, majd jön az egész csapat és letáboroznak a kietlen köves síkságon.

A táborverés után a pár megmaradt katona szerint nem ártana, ha éjjel még többen állnának kész egy esetleges támadásra. Crozier szerint viszont nincs nagy veszély, telihold lesz, így messze ellátnak minden irányba. Ha valami le akarja vadászni őket, akkor nem teheti meg észrevétlenül. Persze a Croziernek már oka is van, hogy nem akar mindenki kezébe fegyvert adni, hisz ő tud az ólmozott kajáról. Este be is bizonyosodik, hogy igaza volt. Az egyik tengerésznek, Morfinnek, olyan fájdalmai vannak, hogy azt követeli Goodsirtől, lője le és vágják le a fejét. Crozier próbálja nyugtatni és közli vele, hogy senki sem fogja agyonlőni. Erre Morfin bedühödik, megragad egy fegyvert és a kapitányra tartja. Minden nyugtatás ellenére elsüti a fegyverét, ami bár nem talál, de a katonák viszonozzák a tüzet, és fejbe lövik. Ezt már Goodsir sem bírja, kiborul, és egyedül az eszkimólánynak sikerül lenyugtatnia.

Reggel Crozier próbálja kiszűrni az ön és közveszélyes embereket, Hickey-ről és a leányrablós csapatáról érdeklődik egy résztvevőtől, aki el is mondja, hogy figyeljen Armitage-re. Jön Jopson és jelenti, hogy eltűnt Jupiter a kutya. Crozier nem aggódik, majd előkerül a éhes. Ehelyett felkéri a segédjét, hogy hívja össze a tiszteket, majd előadja nekik a legnagyobb problémát, az ólmozott konzerveket. Egy megoldás marad, minél előbb élelmet szerezni, ezért vadász csapatokat küld ki. De, hogy legyen elég főtiszt az előírásoknak megfelelően, így a kapitány előlépteti Jopsont alhadnaggyá, aki odaadásával bőven kiérdemelte a megtiszteltetést.

Hickey is összehívja a kis csapatát, hogy titkos tervet eszeljenek ki. Ő már összerakta, hogy valami a konzervekkel nem stimmel, és nem a skorbut végez az emberekkel. A vadászat maradna a megoldás, de, ha józan ésszel gondolkodik, akkor bárki rájöhet, hogy az a pár állat semmire nem lesz elég. Odadobnak Hodgson hadnagy elé egy zsákot, amiben az eltűnt kutya van. Ezzel is csak arra akar rámutatni, hogy bizony eljön a pillanat, amikor túl sokan lesznek a kajára, így kell a csapatukba egy tiszt, aki melléjük áll, amikor arra szükség lesz.

A vadászok elindulnak az útra. Hodgson és csapata kettéválnak, Irving hadnagy Hickey-vel és még egy matrózzal indul el, majd rövid menetelés után észrevesznek egy eszkimó családot. Irving egyedül megy oda hozzájuk, nehogy megijedjenek. Óvatosan közelít feléjük, illedelmesen bemutatkozik, bár egy szavát sem értik. Aztán az alap gesztusok csak működnek, kap némi húst, ő előveszi a távcsövét és megmutatja az eszkimóknak. Aztán megkéri őket, hogy várják meg itt, még a távcsövét is ottfelejti a nagy rohanásban. Közben Hickey és a társa eltűntek az oromról, mire megtalálja őket, már a földön fekszenek. Irving üvölt nekik, hogy mi történt, majd mikor odaér, Hickey megfordul és agyonszurkálja a hadnagyot. Mindkét társa halott, ő meg eszelősként forog körbe. Ekkor folytatódik az elején megkezdett visszaemlékezés: a tengerészek szálnak fel a hajóra, de a toborzótiszt számára ismeretlen arc is érkezik Cornelius Hickey. De ez az ember nem az, aki egy hónappal ezelőtt jelentkezett, hanem már az általunk ismert Hickey.